Két új bérlő költözését jelentette be a Colliers az Andrássy úton megújuló Párizsi Nagyáruházba (PDS). Az Orco projektjében az izraeli Ahava és az Alexandra Könyvesház bérel majd területet. Az...
Hiába emelkednek több hete rendületlenül a részvénypiacok, a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők július elejéhez képest még optimistább álláspontra helyezkedtek a BUX index értékének...
Az őssejtügyben Demszky Gábor főpolgármesternek és Steiner Pálnak, a főváros szocialista frakcióvezetőjének is nagy a felelőssége - jelentette ki Pesti Imre, a fideszes országgyűlési képviselője kedde...
Megkétszereződött az antidepresszánsok használata 1996 és 2005 között az amerikai lakosság körében - jelentették be hétfőn kutatók az Archives of General Psychiatry című szaklapban közzétett tanulmányukban.
Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég, amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó idős embereken. A közel 10 kilogramm súlyú szerkezet...
Csúnya bosszút állt felesége és két szeretője egy amerikai férfin: a csalfa férjet az ágyhoz kötözték, bekötötték a szemét, majd a hasához ragasztották a péniszét.
Agyonvertek egy 16 éves kínai fiút egy internetfüggőséget kezelő kínai táborban a nevelők, pár órával azután, hogy szülei rájuk bízták egyetlen gyereküket - jelentette szerdán a kínai állami média. A veréssel gyanúsított három embert a rendőrség őrizetbe vette, és nyomozást indítottak az ügyben. A hivatalos állami adatok szerint a százmillió fiatal kínai internetező tíz százaléka internetfüggő.
Balesetet szenvedett kedden egy thaiföldi légitársaság belföldi járata leszállás után Szamuj szigetén, tíz ember életét vesztette, negyvenen megsérültek - közölték helyi tájékoztatási eszközök.
Miután új éves csúcsot ért el 1,4445-nél, az EUR/USD továbbra is 1,44 körül mozog. Az EU-s termelői árak júniusban a várt szerint éves szinten 6,6%-kal csökkentek. Az előző havi értéket -5,8%-ról -5,9%-ra módosították. A devizapárt EUR/USD-ot 1,4395-ön jegyzik. Támogatás 1,4340-nél és 1,4300-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A H1N1 vírus már szinte minden országban megjelent, ezért nincsenek utazási korlátok és nem is érdemes az új influenzától tartva elhalasztani a nyaralást - áll az Egészségtudatos Utazásért Program hétfői közleményében.
Még ezen a héten megérkezhet az első cseppfolyósított földgázszállítmány az olasz partoknál lévő Adriatic LNG-terminálhoz. Az off-shore (vízi) terminál az olasz éves fogyasztás 10%-át lesz képes...
Július végén derültek ki az idei felsőoktatási ponthatárok és hamarosan a pótfelvételik ideje is lejár. Azok, akik nem jutottak be idén felsőoktatási intézménybe, dönthetnek úgy, hogy inkább egy rendes kétkezi szakmát szereznek, amelyekkel néha könnyebb is egy jó állást találni, mint egy diplomával....
A Népszabadság szerint öt méter miatt nem kap több mint egy éve építési engedélyt a négyezer vendég befogadására alkalmas új budapesti kongresszusi központ terve, ennyivel kellene visszahúzni a telekh...
Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég, amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó idős embereken.
Az évi ötvennégymillió forintos jövedelem mellett a megnyert pályázatokból, támogatásokból és az egyetemmel kötött szerződésekből befolyt összeg jelentős része is a rektoré lehet - írja a keddi Magyar...
Az őssejtügyben Demszky Gábor főpolgármesternek és Steiner Pálnak, a főváros szocialista frakcióvezetőjének is nagy a felelőssége - jelentette ki Pesti Imre, a fideszes országgyűlési képviselője....
Az örömlányokat megbízhatóbbnak tartják Kínában a politikusoknál és a tudósoknál - derült ki egy felmérésből. A véleménygyűjtés során több mint 3 ezer embert kérdeztek meg.
Az egész évre euróban lényegében a bevételek stagnálásával számol a Richter Gedeon Nyrt. a 2008. évhez képest - közölte Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója kedden a cégcsoport gyorsjelentését elemző sajtótájékoztatóján Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az őssejtügyben Demszky Gábor főpolgármesternek és Steiner Pálnak, a főváros szocialista frakcióvezetőjének is nagy a felelőssége - jelentette ki Pesti Imre, a fideszes országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Egész évben stagnáló bevételekkel számol a Richter Gedeon Nyrt. - közölte Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója kedden a cégcsoport gyorsjelentését elemző sajtótájékoztatóján. A prognózist a két nagy exportpiac, az orosz és az amerikai első félévi jó teljesítménye támasztja alá - mondta, hozzátéve, hogy a devizaárfolyamok okozhatnak meglepetéseket.
A recesszió hatására komoly változás mutatkozik a vásárlási szokásokban. Növekszik az érdeklődés a diszkontáruházak iránt, és az üzletláncok saját márkás termékei is jóval kelendőbbek....
Romániában 197 746 gépjármű kapott rendszámot az első félévben, 17,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben, jelentették a román statisztikai hivatalban kedden. Külföldön viszont hódít a D...
Idén az államháztartás tervezett bevételeinek elérése érdekében az adóhatóság fokozza például az önálló, illetve a társhatóságokkal közös ellenőrzéseit többek között a munkaerő-kölcsönzésnél, az alvállalkozói láncolatokban az alacsony képzettségű vagy szezonális munkaerőt igénylő ágazatokban, az építőiparban, a vendéglátás és a vagyonvédelem területen. Rendszeressé válnak a foglalkoztatással…
A XI. kerületi Tüskecsarnok építésének befejezéséért és az épület sportolási célokra való használatáért emelt szót keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A KDNP képviselője azt mondta, ...
Fokozza a járulékfizetési kötelezettség ellenőrzését az APEH, mivel az utóbbi időszakban tapasztaltak szerint a feketefoglalkoztatás még mindig jelentős mértéket ölt Magyarországon
Németországban további adatvédelmi szigorítások léptek életbe. A legújabb intézkedés a fogyasztók érdekét szolgálja, mert szűk keretek közé szorítja a telefonon kötött szerződések jogi vonatkozásait.
Duray Miklós nem álmodik Nagy-Magyarország visszaállításáról, de a szlovákiai magyarok személyi autonómiáját elérhető célnak tartja. A Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke a pozsonyi SITA...
Az EUR/GBP-nél a BoE úgynevezett Quantitative Easing-intézkedéseinek csaknem biztosra vehető kiterjesztése miatt nem várható emelkedés. Erre utal a brit beszerzési menedzserindex is, mely egyértelműbb javulást mutatott, mint az EU-s adatok. A devizapárnál oldalazás figyelhető meg a csökkenő trenden belül. Az EUR/GBP-t 0,8504-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Jóval olcsóbban megúszta a VPOP a tenderen meghirdetett rendezvényszervezési és kiadói feladatokat, mivel az eredetileg becsült nettó 402 millió forint helyett 352,5 millióért vállalja a két nyertes a három részfeladatot.
A korábbi heteknél alacsony meghirdetett összeg mellett, továbbra is magas érdeklődéstől övezve 29 bázisponttal 8,05 százalékra zuhant a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D091111) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. (ProfitLine.hu)
Egy tizenéves kínai internetfüggőt állítólag halálra vertek a gondozói a Kuanghszi Csuangban, egy rehabilitációs intézetben - jelentette a kínai média kedden.
A román központi bank csökkentette a fő kamatlábat miután a nemzetközi hitelekhez kapcsolódó kormányzati megszorító intézkedések lehetővé tették ezt. (ProfitLine.hu)
A nagyfai büntetés-végrehajtási intézet jövője és az ott dolgozók munkahelye miatt aggódik Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke, szegedi önkormányzati képviselő.
Fokozza a járulékfizetési kötelezettség ellenőrzését az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, mivel az utóbbi időszakban még mindig jelentős gondot okoz a feketefoglalkoztatás.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D091111) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 179.44 milliárd forintnyi ajánlat...
Tavaly októberben, illetve idén májusban árfolyamválsággal felérő mértékű gyengülést hajtott végre a forint. Azóta jelentős erősödés következett be, de a 2008 júliusi, 230 alatti forint/euró szint...
Halastóba fulladt a Bács-Kiskun megyei Kunszállásnál egy 37 éves férfi, aki a tiltó tábla ellenére ment a vízbe fürdeni hétfőn. A férfi a part közelében hirtelen eltűnt, és már nem jött a felszínre.
Az együttérzés és a rasszizmus elleni tiltakozásul kedden arra kérte a kisebbségi önkormányzatokat és a civil szervezeteket Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, hogy...
Beperelte egy New York-i nő azt a főiskolát, amelyen diplomázott, mert nem kap megfelelő állást, holott az iskola azt ígérte. A 27 éves nő 70 ezer dollárt - 14 millió forintot - követel a Monroe College-tól, vissza akarja kapni befizetett tandíját.
Az európai termelői árindex júniusban 28 éve nem látott mértékben csökkent az olaj árának jelentős visszaesése, és a recesszió miatt csökkenő feldolgozóipari költségek miatt. (ProfitLine.hu)
Hazudott a köztévé roma magazinjának felelős szerkesztője a kislétai cigányok agresszív fellépésének okáról. Joka Daróczi János a távirati irodának adott tegnap esti nyilatkozatában a Hír Televíziót tette felelőssé a történtekért.
Az EUR/CHF 50 pippel az 1,5315-ös napi csúcsra emelkedett. Az USD/CHF is követte példáját, és 1,0600 alól 1,0647-re emelkedett. Semmi sem utal az SNB intervenciójára. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az élvezeti cikkek adójának növelésével pótolná a lakosság többsége a gazdasági válság miatt kieső állami bevételeket. A válság miatt folyamatosan romlik a bankszektor és az autóipar megítélése. A krízis pedig leginkább a fogyasztási cikkek piacát sújtotta - derül ki a Szonda Ipsos 23 országot, köztük Magyarországot is érintő kutatásából.
A tegnapi őrületes részvénypiaci emelkedés után ma már bizonytalanabb a nemzetközi hangulat, melynek hatására Nyugat-Európában és a régióban is kisebb profitrealizálást láthatunk. Mindez azonban nem...
Alulsúlyozásra minősítette le a fejlődő piacokat a Nomura elemzője, amit azzal magyaráz, hogy jelenleg nagy prémiummal forognak a fejlett tőzsdékhez viszonyítva. Az európai részvénypiacokat illetően...