2009. augusztus 4. kedd

aug. 4
10:18
Álomállás fürdőruhában, 250 ezer forintos fizetéssel (HR Portál)
Az ország legjobban kereső úszómesternőjét Sárváron választják ki. A "baywatch-lány" a helyi fürdőben dolgozik majd 10 napon át, fizetése 250 000 forint.
aug. 4
10:18
Parlamenti boksz-gála, IV. menet – Híresen és hírhedetten! (Gondola)
MSZP: Olvasni tudni kell! Nem azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy: „Költő hazudj, de rajt ne fogjanak", hanem éppen ellenkezőleg: hazugságnak nevezte azt, amikor nem mondjuk ki a teljes igazságot! Nagy lendülettel zajlik a beszédben elhangzott felszólítások és ígéretek valóra váltása.
aug. 4
10:20
Szeptemberben távozik a titkosszolgálati miniszter (HR Portál)
Öt hónappal kinevezése után, szeptember 14-ével távozik a posztjáról Ficsor Ádám. A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ezt elsősorban az MSZP-kampányban vállalt feladatával indokolta az MTI-nek adott interjújában, adja hírül az MTI alapján a Népszabadság.
aug. 4
10:21
Dől a pályázati pénz a cégekhez (Portfolio)
A múlt évhez képest az idén már eddig is kétszer nagyobb összegű, 407 milliárd forint uniós támogatást fizettek ki Magyarországon az EU-pályázatok nyerteseinek. Varga István nemzeti fejlesztési és...
aug. 4
10:21
Mindjárt átlépjük: közel 500 millióan élünk az EU-ban! (Pénzcentrum)
A hétfőn közzétett népességi statisztikák szerint hamarosan átlépjük az 500 milliós határt az EU-ban. Jelenleg 499,8 millió ember él a 27 tagországban....
aug. 4
10:24
Gyengült a forint (Infostart)
Visszatért 265 forint/euró fölé a forint: az eurót 265,63 forinton jegyezték kedden délelőtt a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 264,45 forinttal.
aug. 4
10:24
Gyengülés: 270 forint felé tolódhat az euró? (Privátbankár)
Visszatért 265 forint/euró fölé a forint: az eurót 265,63 forinton jegyezték kedden délelőtt a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 264,45 forinttal. A forint erős ellenállási pontot lép...
aug. 4
10:30
A 2009-08-04 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2009-08-04 10:03:00
aug. 4
10:30
Tovább adóztatnák a cigit és alkoholt - Szonda Ipsos (ProfitLine)
A Szonda Ipsos felmérése szerint az emberek többsége az élvezeti cikkek megadóztatásával pótolná a gazdasági válság miatt kieső állami bevételeket, miközben negatívabban ítélik meg a pénzügyi szektort, valamint az autóipart. (ProfitLine.hu)
aug. 4
10:30
Az inzulinkezelés szövődményei (WebBeteg)
Immunológiai szövődmény lehet az antitest okozta inzulinrezisztencia is. Bár az inzulin gyenge antigén, alkalmazása során a szervezetben inzulinellenes ellenanyagok keletkezhetnek, amelyek az inzulinhoz kötődve gyengítik, elhúzódóvá teszik annak hatását s így növelik az inzulinigényt.
aug. 4
10:32
Tüzes hajnal egy kétszintes házban (HírTV)
Tűz ütött ki hajnalban Budapesten egy 13. kerületi kétszintes házban. A lépcsőforduló alatt csaptak fel a lángok.
aug. 4
10:32
A vártnál jobban nő a deflációs veszély Svájban (ProfitLine)
A svájci szövetségi statisztikai hivatal adatai alapján tájékoztatása szerint a fogyasztói árindex éves szinten júliusban 1,2 százalékkal csökkent, a júniusi 1 százalék után. Az előzetes elemzői várakozások 1,1 százalékos visszaesésre számítottak. Egy évvel korábban az infláció 3,1 százalék volt. (ProfitLine.hu)
aug. 4
10:33
Keller László feljelentést tesz... (Alternatív Energia)
Írásbeli kérdést, - amely egyben feljelentésnek is tekinthető - tett fel Keller László, szocialista országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésznek az UD Zrt-üggyel kapcsolatban. Keller László egyebek mellett azt firtatja, hogy kinek a megbízásából és milyen információt gyűjtött személyéről a cég.
aug. 4
10:34
EUR/NOK Az euró nyereségeket szerez (HírTV)
Miután emelkedett a norvég beszerzési menedzserindex, emelkedett az EUR/NOK árfolyama, azonban még nem sikerült fordítani csökkenő trendjén. A norvég korona csökkenő trendet alakított ki múlt hónapban, miután a vártnál kedvezőbben alakultak a fogyasztói árak. A beszerzési menedzserindex júliusban 49,7 pontra emelkedett (előrejelzés. 49,5 pont). Az előző havi értéket 48,7 pontról 48,6 pontra…
aug. 4
10:39
Felfelé módosította várakozásait a Toyota (Portfolio)
Felfelé módosította a Toyota az idei évi eredményére vonatkozó várakozásait, mivel főbb piacain az állami autócsere programok fellendítik a keresletet. A japán autógyártó ma tette közzé negyedéves...
aug. 4
10:41
Kilábalás, világbéke, sejehajj (Portfolio)
A piac csak a jó híreket hajlandó befogadni, és szeretné azt hinni, hogy elértük a gödör alját. Pedig kételyek még mindig vannak jócskán - írja napi kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank...
aug. 4
10:42
Richter: euróban meglehet az "állandóság" (Privátbankár)
Az egész évre euróban lényegében a bevételek stagnálásával számol a Richter Gedeon Nyrt. a 2008. évhez képest - közölte Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója kedden a cégcsoport gyorsjelentését elemz...
aug. 4
10:44
Svájc: a defláció meglepte az elemzőket (Privátbankár)
Svájcban a fogyasztói árak júliusban átlagosan 0,7 százalékkal csökkentek júniushoz képest, és 1,2 százalékkal elmaradtak a tavaly júliusitól, jelentették a svájci statisztikai hivatalban kedden. Az e...
aug. 4
10:45
Hízik a magyar (Infostart)
A magyar felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos vagy elhízott - állapította meg a Szonda Ipsos kutatása, melynek munkatársai meg is mérték a megkérdezetteket. A cég kvalitatív kutatási igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a gazdasági válság tovább növelheti a kilók számát, ugyanis a megvásárolt élelmiszerek összetétele sem előnyös.
aug. 4
10:48
EUR/PLN Az éves mélypont után (HírTV)
Az EUR/PLN tegnap visszaesett a 4,1400-es éves mélypont alá, majd kiárusításra került sor 4,0500-ig. A devizapárt 4,1060-on jegyzik. Csak félig sikerült jóvátenni a tegnapi veszteségeket. Semmi sem utal rá, hogy véget érne a csökkenő trend. A hónap vége óta nem lassult az esés, és a Momentum sem változott, ezért nem várható nagyobb ellenmozgás. Mit sem változtat mindezen, hogy az a fő téma…
aug. 4
10:48
Keller László a legfőbb ügyészt kérdezi az UD Zrt-ről (Gondola)
Írásbeli kérdést, - amely egyben feljelentésnek is tekinthető - tett fel Keller László, szocialista országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésznek az UD Zrt-üggyel kapcsolatban. Keller László egyebek...
aug. 4
10:48
23 nadrágot csempészett magán (Blikk)
Túlöltözöttség miatt tartóztattak le egy férfit az ukrán-fehérorosz határon: tizenhat alsógatya, négy tréningruha és három pantalló volt rajta. A vámosok figyelmét az keltette fel, hogy a férfi fuldokolt a melegtől.
aug. 4
10:48
Kilenc havi csúcsa után megtorpant az euro erősödése (ProfitLine)
Megtorpant az euró erősödése a dollárral szemben kedden, miután a jelentős emelkedést követően a befektetők a nyereségrealizálás mellett döntöttek. (ProfitLine.hu)
aug. 4
10:50
Új tarifacsomagok a Pannontól (x) (HírTV)
Napjainkban már nem újdonság, hogy a mobiltelefonok nem csupán beszélgetésre alkalmasak. Az új MobilKvartett tarifacsomagok segítségével lényegesen leegyszerűsödik a Pannon ügyfeleinek élete, hiszen egy havidíjért négyféle szolgáltatást is kedvezményesen vehetnek igénybe: a beszélgetésen felül kedvező feltételekkel internetezhetnek, küldhetnek SMS-t és MMS-t is.
aug. 4
10:50
A nyári ételfertőzések megelőzhetők (Gondola)
A romlott ételek a fertőzések melegágyai, így amennyiben a nyers vagy az elkészített élelmiszerek szaga, színe vagy állaga megváltozik, ne fogyasszuk el. Néhány alapszabály, amelyre nem árt odafigyelni.
aug. 4
10:51
Táppénzbe és nyugdíjba menekült Nyugat-Magyarország (HR Portál)
Egyre nagyobb számban menekülnek táppénzes állományba, illetve indítják el nyugdíj-megállapítási eljárásukat az elbocsátásoktól erősen sújtott nyugati országrészen, írja a Népszabadság.
aug. 4
10:53
Díj a legjobb munkahelyi témájú dokumentumfilmért (HR Portál)
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség első alkalommal támogatja az "Egészséges Munkahelyek Filmdíjat", a legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmért. A nyertes 8000 euró pénzjutalomban részesül, és alkotása látható lesz az 52. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum-és Animációs Filmek Fesztiválján (DOK Leipzig).
aug. 4
10:57
Újabb magyar felvásárlást hajtott végre a Vatera tulajdonosa (Portfolio)
A napokban többségi tulajdont szerzett Magyarország egyik legnépszerűbb vásárlási tanácsadó portáljában, az Árukeresőben a dél-afrikai Naspers. A megállapodás értelmében az online vásárlási kalauz a...
aug. 4
10:59
Panaszkodnak a szlovákok - Túl erősen vezettük be az eurót (Portfolio)
"Rosszkor vezettük be az eurót", mondják a szlovák idegenforgalom és a kiskereskedelem szereplői, az erős euró ugyanis elriasztotta a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz turistákat, írta az Új Szó...
aug. 4
11:01
Nyugaton is megérkeztek a profitrealizálók (Portfolio)
Az amerikai határidőkkel párhuzamosan Európa is lefelé vette az irányt, a vezető részvényindexek közül a német DAX 0.5, a francia CAC-40 0.2, az angol FTSE-100 pedig 0.4%-ot gyengült. Bár a pénzügyi...
aug. 4
11:06
Megsérült a 17 éves utas (HírTV)
Egy 17 éves lány súlyosan megsérült, mikor az autó, melyben utasként ült, egy kivilágítatlan kerékpáros hirtelen kikerülése közben az árokba borult Kiskunfélegyháza határában - értesült a HavariaPress.
aug. 4
11:06
Kislétai gyilkosság: stabil a 13 éves lány állapota (Gondola)
Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, és a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit. Felföldi...
aug. 4
11:06
Rendőröknek hálás tolvaj (Blikk)
Nem győzött hálálkodni egy tolvaj a rendőröknek Rómában, amiért letartóztatták, pontosabban kimenekítették áldozatai keze közül. A 48 éves férfi Róma történelmi negyedében lopott el egy táskát egy dél-koreai családtól.
aug. 4
11:06
Kilenc havi csúcs után lefelé indultak az európai piacok (ProfitLine)
Az európai piacok csökkenésnek indultak a hétfőn elért kilenc havi csúcsuk elérése után, a befektetők az elmúlt három hét 17 százalékos emelkedése után a nyereségrealizálás mellett döntöttek. (ProfitLine.hu)
aug. 4
11:08
Ficsor Ádám távozik a kormányból (Gondola)
Öt hónappal kinevezése után, szeptember 14-ével távozik a posztjáról Ficsor Ádám. A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ezt elsősorban az MSZP-kampányban vállalt feladatával indokolta az MTI-nek adott interjújában.
aug. 4
11:08
Kihagyják a vb-t a doppingoló jamaicai sprinterek (Blikk)
Biztosan kihagyja az augusztusi berlini atlétikai világbajnokságot az az öt doppingoláson ért jamaicai sprinter, aki júniusban a serkentők közé tartozó metilxantinnal akadt fenn az ellenőrzésen - jelentette be a jamaicai szövetség hétfőn. "Tekintettel arra, hogy az ügyet jelenleg is tárgyalják, a sportolók meghallgatása pedig hétfőn kezdődött és egész héten tart, nem szerepelhetnek a nevezési…
aug. 4
11:09
Stabil az állapota a 13 éves lánynak (Alternatív Energia)
Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, s a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit.
aug. 4
11:09
Fekete Zaj fesztivál Mátrafüreden (Spa Trend Online)
A legendás brit gothic rock banda, a New Model Army frontembere, Justin Sullivan is fellép a háromnapos Fekete Zaj fesztiválon, amely csütörtökön kezdődik a mátrafüredi Sástó partján; a rendezvény másik kiemelt fellépője a VHK tagjaiból idén alakult Vágtázó Életerő zenekar.
aug. 4
11:15
Gyász: elhunyt a Haribo atyja (Pénzcentrum)
Tegnap késő este, 82 éves korában elhunyt Paul Riegel, a világhírű édességipari vállalat, a Haribo alapítójának fia, a vállalat emblematikus alakja....
aug. 4
11:18
Személyi autonómia a felvidéki magyaroknak? (Privátbankár)
Duray Miklós nem álmodik Nagy-Magyarország visszaállításáról, de a szlovákiai magyarok személyi autonómiáját elérhető célnak tartja. "A XX. század harmincas éveiben abszolút reális lett volna a ter...
aug. 4
11:21
Kislétai gyilkosság - Stabil az állapota a 13 éves lánynak (Infostart)
Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, s a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit.
aug. 4
11:23
Ne aggódjanak a nyaralók, nem lesz tartós a rossz idő (Infostart)
Kedden és szerdán az ország jelentős részén csapadékos időre, záporokra, zivatarokra, helyeként jégesőre is lehet számítani - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Reisz András hozzátette: a nyaralóknak pár napig türelmesnek kell lenniük, de a hétvégére már jobb idő várható.
aug. 4
11:24
EU-s termelöi árak: 0,3%- elörejelzés: 0,2% (HírTV)
Júniusi EU-s termelői árak: 0,3%- előrejelzés: 0,2%- előző havi érték: -0,2%. Részletek következnek
aug. 4
11:24
A vihar miatt több mint félszáz helyre vonultak a tűzoltók Somogyban (Gondola)
Somogy megyében több mint félszáz helyre riasztották a tűzoltókat a hétfő este jelentős mennyiségű esővel, erős széllel érkezett vihar okozta károk elhárításához - közölte a Somogy Megyei...
aug. 4
11:24
Motoros és személyautó ütközött össze a Rákóczi úton (Blikk)
Segédmotoros ütközött össze személyautóval Budapesten, a Rákóczi úton, a motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Blaha Lujza tér felé haladó segédmotoros az Alsóerdősor utcából kanyarodott ki.
aug. 4
11:24
18 százalékos zuhanás előtt áll a kínai részvénypiac? (ProfitLine)
Az Oppenheimer & Co. vezető technikai elemzője, Carter Worth szerint a kínai részvénypiac, a Shanghai Composite indexnél hozzávetőlegesen 18 százalékos esés várható az elkövetkezendő három hónapban, emiatt a befektetőket fokozott óvatosságra intette - tudósít a Bloomberg hírügynökség. (ProfitLine.hu)
aug. 4
11:24
Korkedvezményes nyugdíjt a bölcsődei dolgozóknak (HR Portál)
A LIGA Szakszervezetek örömmel vette tudomásul az OKÉT 2009. július 27-i egyhangú támogatását a bölcsődei dolgozók korkedvezményes nyugdíját illetően, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
aug. 4
11:26
Megtámadták a hírTV stábját Kislétán (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
aug. 4
11:26
Őssejtbotrány: több kórház is együttműködött Sefferékkel? (Gondola)
A kormányközeli napilap szerint egyre több kórházról derül ki, hogy együttműködött az illegális őssejtkezelési ügy egyik gyanúsítottja, Seffer István kaposvári magánklinikájával, illetve a résztulajdonában lévő zrt. laboratóriumával.
aug. 4
11:28
Irányítótoronynak ütközött egy repülő Thaiföldön (HírTV)
Leszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és egy használaton kívüli irányítótoronynak ütközött egy thaiföldi szigeten a Bangkok Airways nevű thai légitársaság repülőgépe kedden - közölte a cég szóvivője. Többen megsérültek, de pontos számot nem lehet tudni.

Keresés