A sokféle hazai szilvafajtának köszönhetően júliustól októberig kerülhet az asztalunkra ebből az egészséges gyümölcsből. Egy szilvafáról akár 30 kilónyi gyümölcs szüretelhető, fejenként mintegy 6-7 kilót fogyasztunk belőle évente.
Még mindig válságos az állapota annak a tizenhat éves lánynak, aki a szombat esti miskolci lakástűzben sérült meg és veszítette el az édesanyját meg az öccsét. A megrongálódott panelház első öt emeletén már van villany, legkésőbb szerdára pedig lesz víz is. A tűzoltók még vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet, jelentést holnapra ígérnek.
Nagyobb izgalmak nélkül ezt a hetet sem tudtuk megúszni, összességében azonban a két rivális kereskedelmi csatorna között mindössze 1.3 százalékpont volt a különbség. A héten háromszor is döntetlenre...
Minden felelősséget az elődeire hárított Kocsis István BKV-vezérigazgató a botrányos végkielégítéseket tárgyaló felügyelőbizottsági (fb) ülésen. A céget előtte vezető Balogh Zsoltról azt mondta: „átverte” őt. Az fb további vizsgálatokat rendelt el, a főpolgármester pedig ötpárti egyeztetést hívott össze mára, továbbá teljes tisztújítást sürgetett a cég igazgatóságában és fb-jében. Kocsis esetleges…
A kínai hadsereggel nem sokat foglalkozik a világ. Ez a hatalmas haderő igyekszik távol maradni a nagy nemzetközi konfliktusoktól, lemond a megelőző támadás doktrínájáról és a hangsúlyt inkább az aktív védelemre helyezi. Mostanában azonban éppen Pekingben hívták fel a figyelmet a hadseregre, amikor a párt központi lapjában a fegyveres erőket a társadalmi béke megőrzésére szólították fel.
Határidőre elkészül a BKV a nagykörúti villamosvonal felújításával, s augusztus 20-án már ismét teljes vonalán közlekedik a 4-6-os villamos. Így lesz ez azután is, hogy péntektől kitiltják a Margit hídról az autókat, mert megkezdődik az átkelő 2011 márciusig tartó rekonstrukciója. A hídon és a környékén azonban már most jelentős a torlódás.
Valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyiségi adatlopása ügyében indított eljárást az amerikai igazságügy-minisztérium; a hackerek több mint 130 millió bankkártya számát tulajdonították el - közölték hétfőn szövetségi hatóságok.
Az augusztus 20-i afganisztáni elnökválasztás első számú esélyese Hamid Karzai, a hivatalban lévő államfő. A kérdés az, győz-e már az első fordulóban. Mert ha másodikra kényszerül, akkor akár veszíthet is. Az afgán elnökválasztást különösen fontossá teszi, hogy a közép-ázsiai ország már jó ideje a nemzetközi terrorizmus elleni harc fő terepe. Ahol Magyarország is jelen van.
Az Európai Unió elítélte és "brutális terrorcselekménynek" nevezte a hétfői ingusföldi merényletet, Barack Obama amerikai elnök szerint egy ilyen terrorcselekményt semmi sem igazolhat.
Napjainkban már egy egész sereg szakember és cég próbál segíteni a nők millióit érintő problémáján, a narancsbőr eltüntetésén. A nők 95 százalékának van narancsbőre, legyen fiatal vagy idős, sovány vagy telt alkatú.
Naponta tíz órát néznek tévét, illetve bámulják a monitort a brit gyerekek - derült ki egy új felmérésből, amelynek eredménye megdöbbentette a szakértőket.
Elsősorban azokban a régiókban igényelnek támogatást a krízisalapból, ahol a gazdasági válság óta tömegével bocsátották el a dolgozókat – legalábbis ez derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság első összesítéséből. Legtöbben az Észak-alföldi és az Észak-magyarországi, legkevesebben a Közép-magyarországi régióból kértek egyszeri, vissza nem térítendő támogatást. A Fidesz gyalázatos…
Még a polgármester se tudja a Cserhát völgyében húzódó kilenc és fél száz lelkes faluban, hogy ki a tulajdonosa a hajdani téeszmajornak, jóllehet néhány év óta különös összejövetelek színhelye. A ház a honfoglaláskori sírleletet és a XIV.században épült templomot lekörözve kezdi híressé tenni Nógrádsápot. Múlt szombaton például jó néhány „titokzatos”, fekete ruhába öltözött kopasz ember érkezett a…
Néhány hét múlva kezdődik a tanév, a szülők pedig csak kapkodják a fejüket: tíz és tízezer forintokba kerül a gyerek beiskolázása. Most ahhoz adunk tanácsokat, mire figyeljünk, hogy spóroljunk a tanévkezdésen....
Raskó György agrárközgazdász szerint a köztársasági elnök tévesen érvel az Európai Unió új agrártámogatási rendszerét, az SPS-t átvevő magyar törvénnyel kapcsolatban. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az Alkotmánybíróság tekintettel van Sólyom Lászlóra, mint egykori alkotmánybírósági elnökre, és ezért halogatja a döntést az államfő kifogásait tartalmazó beadványról.
A gyorskölcsönre szoruló ügyfelek gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják azt a nem elhanyagolható tényt, hogy amennyiben nem készpénzben, hanem banki átutalással teljesítik a heti részleteket, akkor kevesebb, mint a felére csökkenthetik a brutális THM-et. Kérdés, hogy ezek az ügyfelek a maguk ellenségei, vagy a tájékoztatás során elmegy a fülük mellett ez a tehercsökkentő lehetőség....
Hatvannégy ember sorsa ismeretlen a legnagyobb oroszországi vízi erőműben történt baleset után - közölte kedden újságírókkal Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetetek minisztere.
Mintegy negyedmillió forintot kap az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt előzetes letartóztatásban lévő polgármestere, akit egyre több bűncselekményel gyanúsítanak meg
Oroszország jelenleg a hetedik az Egyesült Államok fontosabb hitelezői sorában - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai pénzügyminisztérium az államkötvények külföldi tulajdonosaira vonatkozó jú...
Az arcpirítóan magas banki prémiumok - és az ezek nyomán az egyes országokban kirobbant sorozatos botrányok - nyomán az európai és amerikai pénzügyi ellenőrző hatóságok, vezető politikusok fokozzák erőfeszítéseiket, hogy elfogadható korlátok közé szorítsák a pénzintézetek bónuszpolitikáját. (ProfitLine.hu)
Rakéta csapódott kedd reggel az afgán elnöki palotába, egy másik rakéta pedig Kabul rendőr-főkapitányságának épületét találta el - közölte a rendőrség.
Az arab államok akkor ismerik el Izraelt és rendezik a kapcsolatokat a zsidó állammal, mihelyst megvalósul az igazságos és átfogó közel-keleti béke, nem előbb - mondta Hoszni Mubarak egyiptomi elnök.
A Nomura elemzői szerint szeptemberben érhet véget a recesszió az Egyesült Államokban és még ha a gazdaság csak gyenge növekedést mutathat is, a múltbéli adatok azt sugallják, hogy a vállalati...
Valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyiségi adatlopása ügyében indított eljárást az amerikai igazságügy-minisztérium; a hackerek több mint 130 millió bankkártya számát tulajdonították el - közölték szövetségi hatóságok. Az adatlopással egy miami férfit, a 28 éves Albert Gonzalezt, valamint két meg nem nevezett orosz férfit gyanúsítanak.
"Vizsgálni szükséges" lehetőség, hogy nemzetközi szakértőkből, külső tanácsadókból álló menedzsmentre bízzák a MÁV-csoport átszervezését - olvasható a Magyar Nemzet birtokába jutott, nem nyilvános előterjesztésben, amely "reform erejű" intézkedéseket javasol a vasúti ágazat átalakításában és a helyközi közlekedésben.