Megegyezett a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekről a fővárosi MSZP és az SZDSZ. A svéd fővárosban egyeztetett a jövő heti kormányfői találkozóról a magyar és a szlovák külügyminiszter. Az új típusú influenza vírusával fertőződtek meg egy csepeli iskola diákjai. A nap legfontosabb hírei szeptember 5-én.
A baba súlyával szinte megegyező nagyságú tumort távolítottak el egy újszülöttről francia orvosok Párizsban. Bár a tumor nem rosszindulatú daganat, mégis életmentő volt a műtét.
Az egyenlítő gól után érezni lehetett a magyar csapaton, hogy méltó ellenfele a svéd együttesnek, ezért is különösen bosszantó egy balszerencsés góllal kikapni a hajrában - mondta a magyar labdarúgó-válogatott kapusa. Babos Gábor hangsúlyozta: ezután a vereség után fontos lesz a mentális felkészülés a portugálok elleni selejtezőre.
BUDAPEST – „Hát, ilyen különleges játékosokkal még nem volt dolgom” – magyarázta Vágó István a Párbaj felvételének ebédszünetében. „Szinte mindegyiknek van tetoválása, testékszere, de néhány érdekes foglalkozás is megmaradt bennem. Például a játékbarlangi teremőr, avagy a wakeboardoktató.”
Csütörtök este minden felhajtás nélkül megnyílt a 10. ARC kiállítás. A Restart címet viselő seregszemle ezúttal a válságot és következményeit veszi górcső alá. Az ötvenhét kiállított versenymunka közé fél tucat, a csapvíz népszerűsítésére készült alkotás is bekerülhetett. Mellettük az év kulturális plakátjai és rövidfilmek is láthatók.
A svédországi Göteborgban indult és az erdélyi Kőröspatakon folytatódott Elek Judit új játékfilmje, a Visszatérés forgatása. Koltai Róbert Szegeden kezdte, Budapesten folytatja a régen beharangozott Magic Boys felvételeit, s Londonba is átruccan majd a stáb. Idei érdekesség, hogy a nyári hónapok forgatási csúcsforgalmában több olyan hazai produkcióról szóltak a hírek, amelyek az itthoni felvételek…
Rendőrségi nyomozati iratokban másodpercre pontosan rekonstruálták Marian Cozma februári megölésének körülményeit. A hatóság szerint szórakozóhelyi konfliktus fajulhatott el. A kedden az m1 műsorára tűzött Szíven szúrt ország teljesen mást sugall.
Mintegy 12 százalékra tehető a holokauszttagadók aránya Magyarországon – derült ki a Holokauszt Emlékközpont és a Szonda Ipsos közös közvélemény-kutatásából. Az utóbbi másfél évtizedben szociológiai kutatások sora vizsgálta az antiszemita előítéletességet és a holokausztról alkotott véleményeket. A mostani felmérés célja az volt, hogy kiderítse: változott-e a közvélekedés az utolsó kutatások óta.
Szombat éjfélig 43 embert állítottak elő a rendőrök, ellenük hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt indul eljárás; két rendőr könnyebben megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya az MTI-vel.
Az APEH regionális igazgatóságok központi ügyfélszolgálatain a köztartozások megfizetéséhez szükséges postai készpénzátutalási megbízásokat (csekkeket) kizárólag bankszámla nyitására nem kötelezett adózók kaphatnak - áll az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóban.
Dr. Szekanecz Zoltán fiatal professzor, a DEOEC III. számú Belgyógyászati Klinika Reumatológia Tanszékét vezeti és akadémiai doktor. Kisgyerekkora óta mindig is orvos szeretett volna lenni, így a szokásos "tűzoltó leszel, s katona" nála szóba se jött. Keveredett pedig benne a természettudományos és a humán érdeklődés.
Fogyasztók közel 3 millió panasz tettek bankok, takarékszövetkezetek, biztosítók és egyéb pénzügyi intézmények ellen egy év alatt Nagy-Britanniában....
Oldalára dőlt, és süllyedni kezdett vasárnap egy komp a Fülöp-szigeteknél, a hajó fedélzetén tartózkodó több mint 900 embert sikerült kimenteni, de legalább két ember vízbe fulladt.
Több tízezren tüntettek ismét Venezuela fővárosában Hugo Chávez elnök tekintélyelvű politikája ellen, miközben a hatóságok bejelentették, hogy újabb, közel harminc ellenzéki rádióállomást zárnak be Venezuelában.
Ünnepélyes keretek között ma délután újraavatják az idén 150 éves budapesti Dohány utcai zsinagógát és az előtte lévő, újonnan épült kiállítás teret; az eseményen beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök is.
Több mint 18 milliárd forintot csoportosított át a központi költségvetésen belül a lakossági energiafelhasználás szociális támogatására a kormány. A kabinet ebben az évben 62,8 milliárd forintot szánt erre a célra.
Szén és biomassza tüzelésére alkalmas erőmű létesítéséről tartanak népszavazást a Nógrád megyei Mátraterenyén. Este 7 óráig 4 szavazókörben zajlik a voksolás, amely akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosult lakosok több, mint fele részt vesz a szavazáson, és akkor lesz eredményes, ha a voksolók több, mint fele azonos választ ad a feltett kérdésre.
Nagy-Britanniában több mint 20 embert vett őrizetbe a rendőrség Birminghamben, ahol az iszlám radikalizmus ellen demonstrálók ellentüntetőkkel csaptak össze.
Venezuela fővárosában ismét több tízezren tüntettek Hugo Chávez elnök tekintélyelvű politikája ellen. A demonstrálók elítélték az ellenzékiek letartóztatását és tiltakoztak az új oktatás törvény ellen. Ezzel egyidőben több ezren a kormány politikáját támogató megmozduláson vettek részt.
Gyengültek a részvények a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, ezzel megszakadt a hét héten át tartó emelkedő folyamat. A BUX az előző hét végi értékéhez képest 671 ponttal, 3,43 százalékkal csökkent, 18.868 ponton zárt pénteken.
Az APEH regionális igazgatóságok központi ügyfélszolgálatain a köztartozások megfizetéséhez szükséges postai készpénzátutalási megbízásokat (csekkeket) kizárólag bankszámla nyitására nem kötelezett adózók kaphatnak - áll az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóban.
Már három napos szedés után függőséget okozhatnak a népszerű fájdalomcsillapítók - figyelmeztettek angol szakértők, emiatt hamarosan figyelmeztetést nyomtatnak majd a gyógyszeres dobozokra.
Missouri, Iowa, Illinois és Arizona államok lettek a héten újabb bankokkal szegényebbek, az összesen öt bankcsőddel így 89-re nőtt a válság idei áldozatainak száma az USA-ban. Chicago külvárosában...
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.