A felszálláshoz készülődve kigyulladt egy spanyol utasszállító repülőgép hajtóműve a párizsi Orly repülőtéren hétfőn. Az utasok mentése közben hat ember sérült meg. A lángokat a repülőtér tűzoltóinak sikerült eloltaniuk.
Nagy kaliberű vadásztöltényt tartalmazó levelet küldtek Nicolas Sarkozy francia elnöknek, a küldeményt biztonsági szolgálata bontotta fel. Egy igazságügyi forrás szerint a levél "az első jelek alapján hasonlít a korábbi küldeményekhez", amelyekkel az utóbbi hónapokban fenyegették meg az államfőt és több más francia politikai vezetőt.
Mérsékelt veszteségben tartózkodnak az amerikai határidős indexek, miután a befektetők visszafogottan várják a nap folyamán megjelenő makrogazdasági adatokat, beleértve a pénteken ismertetésre kerülő júliusi foglalkoztatottsági jelentést. (ProfitLine.hu)
Szeptembertől egyszerűbb és olcsóbb lesz a gépjármű-finanszírozás, s várhatóan könnyebbé válik a hitelfelvétel is - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerdán az MTI-vel.
Pesti Imre sajtótájékoztatóján rámutatott: nem megfelelő a gyógyszerkészletek mennyisége és minősége, közbeszerzési pályázatok eredménytelenek és nem fizetik ki az oltóanyagra szánt négymilliárd forintot a gyártónak
A korábban megítélt spanyol állami támogatás mellett 4,5 millió euró kamatmentes kölcsönt kapott a Genesis Energy Befektetesi Nyrt. spanyol leányvállalata - közölte a társaság a BÉT honlapján. A Ge...
Júliusban tovább csökkent a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Egy hónap alatt 371 ezer ember állása szűnt meg - ez kisebb negatív meglepetésnek számít, mivel az elemzők 350 ezer körüli...
A milliomosokra kivetett egyszeri adóból fedeznék a pénzügyi válság miatti állami kiadásokat a német ellenzéki Zöldek. A környezetvédő párt kancellárjelöltje, Jürgen Trittin szerint több tízezer eu...
Németországban a kormány által bevezetett roncspénz eredményeképpen jelentősen emelkedett az új autók vásárlása. Júliusban közel 30 százalékkal több személygépkocsit adtak el, mint egy évvel korábban. A roncspénz fizetésével sokan visszaéltek.
Súlyos balesetet szenvedett egy család szerdán Pilisvörösvár és Csobánka között, amikor autójuk,eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, és karambolozott egy kisfurgonnal. A személygépkocsiban négyen ültek, az édesapa, az édesanya és egy 12 éves ikerpár.
A magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban július folyamán az ADP foglalkoztatottsági indexe alapján 371.000 fővel csökkent, mely a legkisebb mértékű visszaesés október óta, azonban nagyobb, mint az elemzők által várt 351.000 fő. A felülvizsgált adatok alapján azonban júniusban az előzetes 473.000 helyett, 10.000 fővel kevesebb, 467.000 fő vesztette el az állását.…
Súlyos balesetet szenvedett egy család szerdán kora délután Pest megyében, Csobánka és Pilisvörösvár között: egy húst szállító furgonnal ütköztek össze, miután - nem tudni miért - kocsijukkal áttértek a szemközti sávba.
A hitelkamatoknál nagyobb mértékben csökkennek a banki betéti kamatok a monetáris tanács 100 bázispontos, július végi jegybanki alapkamat csökkentése nyomán - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Tiltólistán szerepelnek az amerikai tengerészgyalogság számára a Twitter, a Facebook, illetve az ezekhez hasonló közösségi portálok, miután használatukat biztonsági okokra hivatkozva kockázatosnak minősítették.
Szerbia Magyarországon szeretne Oroszországból kapott földgázt tárolni, s erről csütörtökön Bécsben tárgyal a Srbijagas szerb, a Gazprom orosz állami gázvállalat, illetve az E.ON Hungária Zrt., Magyarország egyik vezető energiaszolgáltatója - jelentette be Dusan Bajatovic, a Srbijagas vezérigazgatója.
A rendőrségen nincs nyilvántartás arról, hogy ki roma és ki nem, ezt a törvény tiltja, "én pedig nem engedem, hogy bárki ilyen nyilvántartást vezessen" - jelentette ki Draskovics Tibor, rendészeti miniszter újságírói kérdésre, azt követően, hogy szerdán Bajnai Gordon kormányfőnél járt az országos rendőrfőkapitánnyal együtt.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő Ankarába utazik, hogy rábírja Törökországot a Déli Áramlat gázvezeték építésében való részvételre. Ugyanakkor Szerbiában már alakul a Déli Áramlatot építő orosz többségi tulajdonban lévő cég
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo figyelmeztetett, hogy sem a maranellói cégóriás, sem a rajongók nem várhatnak csodát Michael Schumachertől, aki három év kihagyás után, az augusztus végi Európa Nagydíjon visszatér a Forma-1-be.
Az újpesti Aquaworld összes helyiségét és berendezését ellenőrzi szerdán kezdődő vizsgálatában az élményfürdő által felkért ÉMI-TÜV Süd Kft. A cég ügyvezetője szerint mindegyik strandon találnának valamilyen hibát, ami bármikor balesetet okozhat....
A tegnapi szerény emelkedés után mínuszos nyitás jöhet a tengerentúlon, a főbb amerikai határidős indexek közül a Dow futures 40 pontos csökkenést mutat. A negatív hangulatban nagy szerepet játszhat...
Döntött a kormány az új típusú influenza elleni vakcina beszerzéséről. Az egészségügyi miniszter közlése szerint összesen hatmillió vakcinát rendelnek, ebből a nemzetközi szervezetek útmutatásainak megfelelően a lakosság 40 százaléka oltható be.
A várva-várt ADP-jelentés a magánszektor álláshelyeinek 371.000-es csökkenéséről számolt be (előrejelzés: -350.000, előző: 473.000). Az adatok nem voltak nagyobb hatással az EUR/USD jegyzéseire, és a devizapár továbbra is 1,44 közelében mozog. Ellenállás 1,4445-nél, míg támogatás 1,4365-nél található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Eltűnt egy 18 éves lány a kaposvári gyermekvédelmi központ befogadó otthonából. A rendőrség a lakosság segítségét kéri Novák Lejla Bernadett megtalálásához, aki június 29-én távozott a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ Befogadó Otthonából.
Túljutott a recesszió okozta mélyponton az Adidas. Bár a Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója még erősen érezte a lanyha kereslet negatív hatásait a második negyedben, eredményei jobbak lettek a vártnál. A társaság vezetése arra számít, hogy az év második felében javulni fog a piaci környezet. (ProfitLine.hu)
Észak-Korea elengedte a több mint négy hónappal ezelőtt letartóztatott két amerikai újságírónőt, akiket tiltott határátlépés miatt vettek őrizetbe a kommunista ország hatóságai. Kiszabadításukat a Phenjanba látogató Bill Clinton volt amerikai elnök érte el Kim Dzsong Il észak-koreai elnöknél. A két újságírónő a volt amerikai elnökkel együtt hagyhatta el Észak-Koreát.
A szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő török és szerb vendégmunkások miatt kétórás sor alakult ki a röszkei határátkelőhely belépő oldalán szerdán kora délutánra. A jelenleg is teljes kapacitással működő határátkelőn a Magyarországra tartók a hét végén is intenzív forgalomra és sorokra számíthatnak, ezért elindulás előtt érdemes tájékozódni az aktuális helyzetről, és szükség esetén Tompa vagy…
A hitelkamatoknál nagyobb mértékben csökkennek a banki betéti kamatok a monetáris tanács 100 bázispontos, július végi jegybanki alapkamat csökkentése nyomán - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Kaliforniai tengerbiológusok tanulmányozzák a Csendes-óceán Kalifornia és Hawaii-szigetek közötti részének felszínén lebegő, műanyaghulladékokból álló, több száz négyzetkilométer hosszan szétterülő szeméttakarót. A szemétprobléma a Csendes-óceán északi vidékén a legsúlyosabb.
Szeptembertől egyszerűbb és olcsóbb lesz a gépjármű-finanszírozás, s várhatóan könnyebbé válik a hitelfelvétel is - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerdán. (ProfitLine.hu)
A milliomosokra kivetett egyszeri adóból fedeznék a pénzügyi válság miatti állami kiadásokat a német ellenzéki Zöldek. A környezetvédő párt kancellárjelöltje, Jürgen Trittin szerint több tízezer eurós különadót kellene kivetni a gazdagokra. "Ebben az országban közel 800 ezer ember él, akinek legalább egymillió euró értékű vagyona van. (ProfitLine.hu)
Júliusban 34 százalékkal többen fordultak a magáncsőd intézményéhez, az előző év hasonló időszakához képest, köszönhetően a családokat sújtó igen magas munkanélküliséggel....
"Rendszeres gombás fertőzésem van. A páromat is kivizsgálták, de nincs semmi baja. A párom orvosa azt ajánlotta, ne egyek édességet. Ennek mi köze van a hüvelygombához?" A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
A gazdik tudják, milyen nehéz dolguk van, amikor megveszik álmaik faburkolatát, lerakják, majd kedvencük a vadonatúj padlóba mereszti a karmát, és oda a makulátlan szépség.
A dollár sorsa ma változóan alakult, összességében azonban keskeny sávban mozgott. Az EUR/USD 1,44 közelében konszolidált. Ezen az ADP-jelentés sem változtatott, mely a magánszektor álláshelyeinek 371.000-es csökkenéséről számolt be (előrejelzés: -350.000, előző: 473.000). Júniusban ismét csökkentek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak, amihez nagyban hozzájárult a német forgalmak 1,8%-os mínusza…