Újabb három emberben igazolták az elmúlt egy napban az új típusú influenza vírusát (A/H1N1) - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján szerdán.
Aggodalmat keltett az amerikai védelmi minisztériumban, hogy az elmúlt napokban két orosz tengeralattjárót láttak az Egyesült Államok keleti partjainál.
Kilenc-kilenc jelölést kapott Beyonce és Lady Gaga az MTV Video Music Awards idei díjaira, és a tavalyi nagy visszatérő, Britney Spears sem panaszkodhat hét jelölésével.
A Magosz felszólította a kormányfőt, hogy kezdeményezze a köztársasági elnöknél Tátrai Milós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elbocsátott vezetőjének eltávolítását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsból (NVT) is.
Földrengés rázta meg Romániát szerda reggel. A Fekete-tenger partvidékén tíz kilométeres mélységből indult földmozgás Bukarestben is jól érezhető volt. A Richter-skála szerinti 5,5 erősségű mozgás anyagi károkat nem okozott.
Az 1800 lelket számláló falujára hagyta 620 ezer eurós (165,2 millió forint) vagyonát egy százéves korában elhunyt francia asszony. A Franciaország nyugati részén fekvő Beaumont polgármestere szerint a pénzből futja egy könyvtárra, óvodára, és egy ünnepségek megrendezésére alkalmas csarnok építésére is.
Szeptember közepéig megalakul az az orosz-szerb vegyesvállalat, amelyet a Déli Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának megépítésére hoznak létre -közölte a Beta hírügynökséggel Dusan Bajatovic, a Srbijagas szerb állami gázvállalat vezérigazgatója. (ProfitLine.hu)
Megindult a vasúti forgalom a budapesti Déli pályaudvaron szerdán nem sokkal 11 óra után, miután nem találtak robbanószerkezetet a tűzszerészek - közölte a MÁV. A szerelvények 15-52 perces késésekkel közlekednek, a menetrend szerinti közlekedés várhatóan kora délután áll helyre.
Aggodalmat keltett az amerikai védelmi minisztériumban, hogy az elmúlt napokban két orosz tengeralattjárót láttak az Egyesült Államok keleti partjainál. Az oroszok szerint "nincs ok a hisztériára".
„Jobb lenne azonban, ha azok a politikusok, akik otthon a kisebbségeknek még az élethez való jogát sem tudják hatékonyan garantálni, legalább ebben a tragikus pillanatban nem kampányolnának, hanem a takaró alá bújnának" – véli a Sme cikkírója
Megkongatták a vészharangot a korábbi évek felvételi statisztikái a magyar jogászképzésben. Folyamatosan csökkent a joghallgatók száma, hiszen a szkeptikusok azt hangoztatták: túl sok a joghallgató. Idén viszont nagyot ugrott a jogot tanulni vágyók száma és a jogászképzés a 6. legnépszerűbb szak lett 2009-ben. A Pécsi Tudományegyetem Jogi karának dékánja, dr. Berke Gyula szerinti nincs túlképzés…
Nemcsak saját, de az alkalmazottaik után is kérhetik a járuléktartozás könnyítését az egyéni vállalkozások. Július 10-e óta a kérelmező anyagi helyzete dönti el, milyen határozat születik. Az APEH egyik Békés megyei irodájának munkatársai azonban nem voltak képben, adja hírül a Népszabadság.
A turistáknak az idén gondosan meg kell tervezniük, hogy mit tesznek a csomagjukba, ugyanis egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint egyes nyaraláshoz szükséges alapfelszereléseket olcsóbban lehet külföldön beszerezni....
Nem kérdéses, hogy a lakossági devizahitelezés hordoz kockázatokat, a régiós országok sérülékenységének és a válság begyűrűzésének azonban távolról sem ez volt a legfontosabb oka. Ugyanakkor nehezen...
A júliusi forint erősödést követően csökkent a hazai fizetőeszköz árfolyamának gyengülésére fogadó alapkezelők aránya három és tizenkét hónapos időtávon egyaránt. A Portfolio.hu által megkérdezett...
Aggodalmat keltett az amerikai védelmi minisztériumban, hogy az elmúlt napokban két orosz tengeralattjárót láttak az Egyesült Államok keleti partjainál.
Nem lesz ott az augusztus közepi szezonnyitón Edwin van der Sar, a Manchester United holland kapusa, mert ujját törte, és műteni kellett. A 38 éves hálóőr várhatóan két hónapig nem állhat együttese rendelkezésére.
Az iráni hatóságok két vezető újságírót tartóztattak le, mert a júniusi elnökválasztáson Mir Hoszein Muszavi ellenzéki jelöltet támogatták - közölte szerdai számában a Szármájeh című iráni reformszellemű napilap.
Akik egészségesen étkeznek, rendszeresen mozognak és megfelelő szinten tartják a testsúlyukat, azoknak kisebb az esélye arra, hogy megemelkedjen a vérnyomásuk, vagy szívelégtelenségük legyen. Két nagy vizsgálat eredményeit az Amerikai Orvostársaság hetilapja közölte.
"Arra jöttünk rá, hogy a DEET nem egyszerűen afféle viselkedésmódosító vegyület, hanem képes a központi idegrendszer egyik kulcsfontosságú folyamatát gátolni"
A szervezet felszólította az Aegon-t és a hazai bankokat, hogy tanúsítsanak társadalmi felelősséget, vegyenek vissza nyereségcéljaikból és ne veszélyeztessék a lakhatást és az életben maradást
Szeptember közepéig megalakul az az orosz-szerb vegyesvállalat, amelyet a Déli Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának megépítésére hoznak létre - közölte a Beta hírügynökséggel Dusan Bajatovic, a Srb...
Elhunyt Naomi Sims, az első nemzetközi hírű színes bőrű topmodell. A 61 éves volt manöken a New Jersey állami Newarkban halt meg szombaton, halálát mellrák okozta.
Jelentős visszaesés várható az ipari parkok átadásában az év végéig, holott 2009 első félévében még erőteljesen élénkült az ipari ingatlanok fejlesztése
Gyászol a brit horgászvilág: elpusztult Benson, a gigaponty. Nagy-Britannia legkövérebb és leghíresebb pontyát 63-szor fogták ki - és dobták vissza - hosszú élete során a Bluebell tavakba.
Az USD/CAD kicsit megpihenhet az elmúlt hetek veszteségei után. Reggel óta lassan de biztosan erősödik a devizapár és az elemzők szerint lehetséges, hogy 1,0790 fölött további nyereségeket könyvel el. Erős ellenállás található 1,0935-nél. Középtávon visszaeshet az árfolyam 1,0590-re, majd 1,0320-ra. Az USD/CAD-ot 1,0764-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Michael Schumacher szépen halad a felkészüléssel, az elmúlt napokban három kilót fogyott, azonban bevallotta, hogy nyaka még nem tökéletes, így azon még dolgoznia kell, hogy bírja az igénybevételt visszatérő versenyén, az augusztus végi Európa Nagydíjon.
Nem volt szó személyi kérdésekről Bajnai Gordon, Draskovics Tibor és Bencze József találkozóján. Az országos rendőrfőkapitány egy javaslatcsomaggal állt elő, amit elfogadtak a jelenlevők.
Vizeljünk zuhanyozás közben! - erre buzdít egy víztakarékosságot célzó reklámfilmecske Brazíliában. A felhívás a SOS Mata Atlantica nevű környezetvédő csoporté, amely kiszámította, hogy ha háztartásonként csupán eggyel csökken a napi vécélehúzás, akkor évente legalább 40 hektó vizet lehet megtakarítani családonként.
A norvég korona sorsát főleg külső tényezők, mint például az olajár és a piaci hangulat határozzák meg. Mivel emelkedett az olajár, és javult a piaci hangulat, az EUR/NOK múlt hét óta 8,85-ről 8,66-ra esett. A munkanélküliségi ráta 3,0%-ra emelkedett, ami a többi ipari országhoz képest jelentéktelennek tűnik, ráadásul 50 fölé emelkedett a beszerzési menedszerindex részindexe, ami miatt remélik: a…
Egy, a jövő anyagának nevezett anyag, az úgynevezett fémhab viselkedését kutatják a súlytalanság állapotában egy magyar ipari kísérlet során a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén.