2009. augusztus 4. kedd

aug. 4
10:51
Sosem félt a cápákkal úszni (Metropol)
Ha önnek felajánlanák, hogy cápákkal úszkálva is eltölthetné munkaidejének jó részét, mit szólna? Andy DeHart, a pénteken az Animal Planet műsorára kerülő Cápák az éjszakában című műsor házigazdája pontosan ezt csinálja. És ahogy azt sejthetik is, nagyon élvezi. A mindenki által nagyon veszélyesnek tartott állatokkal kapcsolatos hitekről és praktikákról is kérdeztük a műsorvezetőt.
aug. 4
10:51
A Mercedes négy csapatot láthat el motorokkal jövőre (F1világ)
A Mercedes-Benz vezetése megerősítette, hogy készen állnak növelni partnercsapataik számát a jövőben, és nem elképzelhetetlen, hogy a McLaren mellett további három független gárdát is ellátnak motorokkal a következő idényben a Forma-1-ben.
aug. 4
10:51
Veszített erejéből a forint (hirado.hu)
Az eurót 265,63 forinton jegyezték kedden délelőtt a bankközi kereskedelemben
aug. 4
10:51
Táppénzbe és nyugdíjba menekült Nyugat-Magyarország (HR Portál)
Egyre nagyobb számban menekülnek táppénzes állományba, illetve indítják el nyugdíj-megállapítási eljárásukat az elbocsátásoktól erősen sújtott nyugati országrészen, írja a Népszabadság.
aug. 4
10:53
Nincs beismerő vallomás! Továbbra is Balla Irma fiát gyanúsítják a gyilkossággal (hirado.hu)
D. Lajos visszavont beismerő vallomását, tehát azt úgy kell tekinteni, mintha az nem is lenne
aug. 4
10:53
Díj a legjobb munkahelyi témájú dokumentumfilmért (HR Portál)
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség első alkalommal támogatja az "Egészséges Munkahelyek Filmdíjat", a legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmért. A nyertes 8000 euró pénzjutalomban részesül, és alkotása látható lesz az 52. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum-és Animációs Filmek Fesztiválján (DOK Leipzig).
aug. 4
10:57
Újabb magyar felvásárlást hajtott végre a Vatera tulajdonosa (Portfolio)
A napokban többségi tulajdont szerzett Magyarország egyik legnépszerűbb vásárlási tanácsadó portáljában, az Árukeresőben a dél-afrikai Naspers. A megállapodás értelmében az online vásárlási kalauz a...
aug. 4
10:59
Panaszkodnak a szlovákok - Túl erősen vezettük be az eurót (Portfolio)
"Rosszkor vezettük be az eurót", mondják a szlovák idegenforgalom és a kiskereskedelem szereplői, az erős euró ugyanis elriasztotta a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz turistákat, írta az Új Szó...
aug. 4
11:01
Nyugaton is megérkeztek a profitrealizálók (Portfolio)
Az amerikai határidőkkel párhuzamosan Európa is lefelé vette az irányt, a vezető részvényindexek közül a német DAX 0.5, a francia CAC-40 0.2, az angol FTSE-100 pedig 0.4%-ot gyengült. Bár a pénzügyi...
aug. 4
11:06
Megsérült a 17 éves utas (HírTV)
Egy 17 éves lány súlyosan megsérült, mikor az autó, melyben utasként ült, egy kivilágítatlan kerékpáros hirtelen kikerülése közben az árokba borult Kiskunfélegyháza határában - értesült a HavariaPress.
aug. 4
11:06
Rendőröknek hálás tolvaj (Blikk)
Nem győzött hálálkodni egy tolvaj a rendőröknek Rómában, amiért letartóztatták, pontosabban kimenekítették áldozatai keze közül. A 48 éves férfi Róma történelmi negyedében lopott el egy táskát egy dél-koreai családtól.
aug. 4
11:06
Kilenc havi csúcs után lefelé indultak az európai piacok (ProfitLine)
Az európai piacok csökkenésnek indultak a hétfőn elért kilenc havi csúcsuk elérése után, a befektetők az elmúlt három hét 17 százalékos emelkedése után a nyereségrealizálás mellett döntöttek. (ProfitLine.hu)
aug. 4
11:08
Kihagyják a vb-t a doppingoló jamaicai sprinterek (Blikk)
Biztosan kihagyja az augusztusi berlini atlétikai világbajnokságot az az öt doppingoláson ért jamaicai sprinter, aki júniusban a serkentők közé tartozó metilxantinnal akadt fenn az ellenőrzésen - jelentette be a jamaicai szövetség hétfőn. "Tekintettel arra, hogy az ügyet jelenleg is tárgyalják, a sportolók meghallgatása pedig hétfőn kezdődött és egész héten tart, nem szerepelhetnek a nevezési…
aug. 4
11:09
A malária egykor a csimpánzokról került át az emberre (Metropol)
A malária parazitája legalább tízezer évvel ezelőtt a csimpánzról kerülhetett át az emberre - állítják amerikai kutatók a Proceedings of the National Academy of Science (PNAS) című kiadvány hétfőn megjelent számában.
aug. 4
11:09
Stabil az állapota a 13 éves lánynak (Alternatív Energia)
Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, s a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit.
aug. 4
11:09
Fekete Zaj fesztivál Mátrafüreden (Spa Trend Online)
A legendás brit gothic rock banda, a New Model Army frontembere, Justin Sullivan is fellép a háromnapos Fekete Zaj fesztiválon, amely csütörtökön kezdődik a mátrafüredi Sástó partján; a rendezvény másik kiemelt fellépője a VHK tagjaiból idén alakult Vágtázó Életerő zenekar.
aug. 4
11:09
UD Zrt.-ügy: Keller írásban kérdezi a legfőbb ügyészt (hirado.hu)
Keller László egyebek mellett azt firtatja, hogy kinek a megbízásából és milyen információt gyűjtött személyéről a cég
aug. 4
11:11
Tragédia! Irányítótoronynak ütközött a Bangkok Airways egyik gépe (hirado.hu)
Tíz ember életét vesztette, negyvenen megsérültek
aug. 4
11:15
Gyász: elhunyt a Haribo atyja (Pénzcentrum)
Tegnap késő este, 82 éves korában elhunyt Paul Riegel, a világhírű édességipari vállalat, a Haribo alapítójának fia, a vállalat emblematikus alakja....
aug. 4
11:18
Személyi autonómia a felvidéki magyaroknak? (Privátbankár)
Duray Miklós nem álmodik Nagy-Magyarország visszaállításáról, de a szlovákiai magyarok személyi autonómiáját elérhető célnak tartja. "A XX. század harmincas éveiben abszolút reális lett volna a ter...
aug. 4
11:21
Kislétai gyilkosság - Stabil az állapota a 13 éves lánynak (Infostart)
Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, s a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit.
aug. 4
11:23
Ne aggódjanak a nyaralók, nem lesz tartós a rossz idő (Infostart)
Kedden és szerdán az ország jelentős részén csapadékos időre, záporokra, zivatarokra, helyeként jégesőre is lehet számítani - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Reisz András hozzátette: a nyaralóknak pár napig türelmesnek kell lenniük, de a hétvégére már jobb idő várható.
aug. 4
11:24
EU-s termelöi árak: 0,3%- elörejelzés: 0,2% (HírTV)
Júniusi EU-s termelői árak: 0,3%- előrejelzés: 0,2%- előző havi érték: -0,2%. Részletek következnek
aug. 4
11:24
Motoros és személyautó ütközött össze a Rákóczi úton (Blikk)
Segédmotoros ütközött össze személyautóval Budapesten, a Rákóczi úton, a motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Blaha Lujza tér felé haladó segédmotoros az Alsóerdősor utcából kanyarodott ki.
aug. 4
11:24
18 százalékos zuhanás előtt áll a kínai részvénypiac? (ProfitLine)
Az Oppenheimer & Co. vezető technikai elemzője, Carter Worth szerint a kínai részvénypiac, a Shanghai Composite indexnél hozzávetőlegesen 18 százalékos esés várható az elkövetkezendő három hónapban, emiatt a befektetőket fokozott óvatosságra intette - tudósít a Bloomberg hírügynökség. (ProfitLine.hu)
aug. 4
11:24
Korkedvezményes nyugdíjt a bölcsődei dolgozóknak (HR Portál)
A LIGA Szakszervezetek örömmel vette tudomásul az OKÉT 2009. július 27-i egyhangú támogatását a bölcsődei dolgozók korkedvezményes nyugdíját illetően, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
aug. 4
11:26
Megtámadták a hírTV stábját Kislétán (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
aug. 4
11:27
Szeptember közepén térhet vissza Ronaldo (Metropol)
Szeptember közepén valószínűleg már ismét futballozhat a múlt pénteken kézműtéten átesett Ronaldo, a Corinthians brazil világbajnok labdarúgója.
aug. 4
11:27
Duray: elérhető a szlovákiai magyarok személyi autonómiája (hirado.hu)
A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke szerint Szlovákiában a magyarok személyi autonómiája annyira reális, hogy "ahhoz az ország közigazgatási felosztásának a megváltoztatására sem lenne szükség"
aug. 4
11:28
Irányítótoronynak ütközött egy repülő Thaiföldön (HírTV)
Leszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és egy használaton kívüli irányítótoronynak ütközött egy thaiföldi szigeten a Bangkok Airways nevű thai légitársaság repülőgépe kedden - közölte a cég szóvivője. Többen megsérültek, de pontos számot nem lehet tudni.
aug. 4
11:33
Két új bérlő az Andrássy úton (Portfolio)
Két új bérlő költözését jelentette be a Colliers az Andrássy úton megújuló Párizsi Nagyáruházba (PDS). Az Orco projektjében az izraeli Ahava és az Alexandra Könyvesház bérel majd területet. Az...
aug. 4
11:35
Nincs megállás? - Szeressük az OTP-t (Portfolio)
Hiába emelkednek több hete rendületlenül a részvénypiacok, a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők július elejéhez képest még optimistább álláspontra helyezkedtek a BUX index értékének...
aug. 4
11:36
Őssejtügy: az SZDSZ és az MSZP is felelős? (Privátbankár)
Az őssejtügyben Demszky Gábor főpolgármesternek és Steiner Pálnak, a főváros szocialista frakcióvezetőjének is nagy a felelőssége - jelentette ki Pesti Imre, a fideszes országgyűlési képviselője kedde...
aug. 4
11:42
Megduplázódott az antidepresszánsok használata (Infostart)
Megkétszereződött az antidepresszánsok használata 1996 és 2005 között az amerikai lakosság körében - jelentették be hétfőn kutatók az Archives of General Psychiatry című szaklapban közzétett tanulmányukban.
aug. 4
11:42
Bosszú! Hasához ragasztották a csalfa férj hímtagját (Blikk)
Csúnya bosszút állt felesége és két szeretője egy amerikai férfin: a csalfa férjet az ágyhoz kötözték, bekötötték a szemét, majd a hasához ragasztották a péniszét.
aug. 4
11:42
Agyonverték az internetfüggő fiút, mert túl lassan futott (HírTV)
Agyonvertek egy 16 éves kínai fiút egy internetfüggőséget kezelő kínai táborban a nevelők, pár órával azután, hogy szülei rájuk bízták egyetlen gyereküket - jelentette szerdán a kínai állami média. A veréssel gyanúsított három embert a rendőrség őrizetbe vette, és nyomozást indítottak az ügyben. A hivatalos állami adatok szerint a százmillió fiatal kínai internetező tíz százaléka internetfüggő.
aug. 4
11:44
Repülőbaleset Thaiföldön (Infostart)
Balesetet szenvedett kedden egy thaiföldi légitársaság belföldi járata leszállás után Szamuj szigetén, tíz ember életét vesztette, negyvenen megsérültek - közölték helyi tájékoztatási eszközök.
aug. 4
11:44
EUR/USD Nem voltak hatással a jegyzésekre a termelői árak (HírTV)
Miután új éves csúcsot ért el 1,4445-nél, az EUR/USD továbbra is 1,44 körül mozog. Az EU-s termelői árak júniusban a várt szerint éves szinten 6,6%-kal csökkentek. Az előző havi értéket -5,8%-ról -5,9%-ra módosították. A devizapárt EUR/USD-ot 1,4395-ön jegyzik. Támogatás 1,4340-nél és 1,4300-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
aug. 4
11:45
Kisléta: zöld számon várják a bejelentéseket (Metropol)
Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, s a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit. A rendőrség az ingyenesen hívható 06-80-201-303 zöld számon várja a romák sérelmére elkövetett támadásokkal kapcsolatos bejelentéseket.
aug. 4
11:45
Segédmotoros és személyautó ütközött a Rákóczi úton (hirado.hu)
A motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba
aug. 4
11:47
Végre! Felvállalta titkos románcát a sztárpár! (hirado.hu)
Nem bujkálnak tovább a Gettómilliomos sztárjai
aug. 4
11:49
Szlovákia:megártott az euró a turizmusnak (hirado.hu)
"Rosszkor vezettük be az eurót", mondják a szlovák idegenforgalom és a kiskereskedelem szereplői, az erős euró ugyanis elriasztotta a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz turistákat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
aug. 4
11:51
Új influenza: jó tanácsok utazóknak (WebBeteg)
A H1N1 vírus már szinte minden országban megjelent, ezért nincsenek utazási korlátok és nem is érdemes az új influenzától tartva elhalasztani a nyaralást - áll az Egészségtudatos Utazásért Program hétfői közleményében.
aug. 4
11:51
LNG-t várnak az olasz partoknál (Portfolio)
Még ezen a héten megérkezhet az első cseppfolyósított földgázszállítmány az olasz partoknál lévő Adriatic LNG-terminálhoz. Az off-shore (vízi) terminál az olasz éves fogyasztás 10%-át lesz képes...
aug. 4
11:51
Nincs veszve minden, ha nem sikerült a felvételi (Pénzcentrum)
Július végén derültek ki az idei felsőoktatási ponthatárok és hamarosan a pótfelvételik ideje is lejár. Azok, akik nem jutottak be idén felsőoktatási intézménybe, dönthetnek úgy, hogy inkább egy rendes kétkezi szakmát szereznek, amelyekkel néha könnyebb is egy jó állást találni, mint egy diplomával....
aug. 4
11:51
Jók a felépülési esélyei a kislétai rémtett túlélőjének - rendőrök vigyáznak rá (hirado.hu)
A 13 éves lánynak stabil az állapota, de további műtétek várnak még rá
aug. 4
11:53
Őssejtbotrány: a Fidesz Demszky Gáborra és Steiner Pálra mutogat (hirado.hu)
A Fidesz kezdeményezésére a jövő hétre összehívták a főváros egészségügyi bizottságának rendkívüli ülését
aug. 4
11:54
Öt méteren vérzik el a milliós beruházás? (Privátbankár)
A Népszabadság szerint öt méter miatt nem kap több mint egy éve építési engedélyt a négyezer vendég befogadására alkalmas új budapesti kongresszusi központ terve, ennyivel kellene visszahúzni a telekh...
aug. 4
11:54
Segíthet a robotláb (Infostart)
Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég, amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó idős embereken.
aug. 4
11:56
A rektorok még a pályázati pénzekből is részesülnek? (Privátbankár)
Az évi ötvennégymillió forintos jövedelem mellett a megnyert pályázatokból, támogatásokból és az egyetemmel kötött szerződésekből befolyt összeg jelentős része is a rektoré lehet - írja a keddi Magyar...

Keresés