2009. augusztus 4. kedd

aug. 4
3:18
Vadócz Krisztián a válogatottban (Blikk)
BUDAPEST – Teljesen felépült betegségéből és bekerült a magyar labdarúgóválogatott bő keretébe Vadócz Krisztián.
aug. 4
3:22
Lubickoltak a boldogságban úszóhőseink (Blikk)
BUDAPEST – Hatalmas virágcsokrokkal és a Himnusz lejátszásával fogadták tegnap kora délután a Ferihegyi repülőtéren a legjobb magyar úszókat, akik két arany-, egy ezüst és három bronzérmet hoztak haza a vasárnap véget ért római világbajnokságról.
aug. 4
3:26
Ötmilliót buktak a zárt kapukon (Blikk)
BUDAPEST–SZÉKESFEHÉRVÁR – „A játékosok és az edzők halála” – aposztrofálta a zárt kapus futballmérkőzéseket Mezey György (67), a Videoton vezetőedzője. Az NB I 2. fordulójában a drukkerek rendbontása, illetve rasszista bekiabálások miatt a székesfehérváriak a Diósgyőrt fogadták üres lelátók előtt, míg az Újpest a Kecskeméttel csapott össze a szurkolók távollétében.
aug. 4
3:30
Börtönkaland bajnokokkal (Blikk)
TÖKÖL – A sport a legreménytelenebb helyzetekből is kisegíti az embereket. Ezt állítja az a három visszavonult sportolósztár, akik meglátogatták a tököli börtön elítéltjeit.
aug. 4
3:34
Erdei nem tudja, kivel bokszol majd (Blikk)
Januárban bokszolt utoljára a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka. Azóta teljes a bizonytalanság a Madár becenévre hallgató ökölvívó körül.
aug. 4
7:48
Így repült el Massa (Blikk)
BUDAPEST – Állami Egészségügyi Központ, hétfő, 7 óra 11 perc. Mentőautó gördült ki a kórházból, közvetlenül utána pedig egy fekete színű Mercedes és egy piros Alfa Romeo haladt. Felipe Massa (28), a július 25-én, a Forma–1-es mogyoródi versenyhétvége időmérő edzésén koponya-, valamint szemüregcsonttörést, belső sérüléseket szenvedett Ferrari-pilóta kilenc nap után elhagyhatta az intézményt.
aug. 4
8:45
Szávay kiesett Los Angelesben (Metropol)
Szávay Ágnes két szettben sima vereséget szenvedett az orosz Jelena Vesznyinától helyi idő szerint hétfőn a 700 ezer dollár összdíjazású keménypályás Los Angeles-i női tenisztorna első fordulójában.
aug. 4
9:54
Százötvenezer euró jár az MTK-nak Filkor után (Infostart)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete szerint az Internazionale 150 ezer euró (39,75 millió forint) nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK labdarúgócsapatának Filkor Attila képzése után - adta hírül az MTK honlapja.
aug. 4
9:56
Massa megérkezett Brazíliába (Infostart)
Megérkezett Brazíliába Felipe Massa, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén sérült meg súlyosan.
aug. 4
10:15
Massa már Brazíliában van (Metropol)
A 28 esztendős Ferrari-pilótát előreláthatólag legalább két napig megfigyelés alatt tartják majd egy brazil kórházban, mielőtt hazaengedik.
aug. 4
11:27
Szeptember közepén térhet vissza Ronaldo (Metropol)
Szeptember közepén valószínűleg már ismét futballozhat a múlt pénteken kézműtéten átesett Ronaldo, a Corinthians brazil világbajnok labdarúgója.
aug. 4
15:21
Ecclestone: irány Kanada! (Metropol)
Bernie Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonosa meg van győződve arról, hogy jövőre ismét lesz Kanadai Nagydíj.
aug. 4
15:57
880 millió euró hiányzik az ukrán vb-kasszából (Metropol)
Ismét kétségessé vált, hogy Ukrajna képes lesz-e megrendezni Lengyelországgal közösen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután Viktor Juscsenko államfő döntése nyomán több száz millió eurótól esik el a szervezőbizottság.
aug. 4
16:15
Százötvenezer eurót fizet az Inter az MTK-nak (Metropol)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfői ítélete szerint az Internazionale 150 ezer euró (39,75 millió forint) nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK labdarúgócsapatának Filkor Attila képzése után.
aug. 4
16:33
Schumi készül: már három kilót fogyott (Metropol)
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher már leadott néhány kilót, olyan hatalmas erőbedobással készül visszatérésére, miután helyettesítenie kell a Ferrarinál a Magyar Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedett brazil Felipe Massát.
aug. 4
17:09
Az olimpiai mozgalom nem segít a fogyatékos sportnak (Metropol)
Levélben kért segítséget a fogyatékos sport kilátástalan helyzetének megoldására a 2020-as budapesti olimpia és paralimpia megrendezését támogató civil szervezettől, a BOM-tól a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MLMS). A BOM jelezte, nem tud segíteni.
aug. 4
19:30
Egymillió forintos büntetést szabott ki MLSZ az FTC-nek (Infostart)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontások miatt összesen egymillió forintra büntette meg a Ferencvárosi TC-t.
aug. 4
19:33
Félmilliós büntetés a siegheilező fradistáknak (Metropol)
Az MLSZ fegyelmi bizottsága német Hertha BSC-vel vívott barátságos mérkőzésen történt rendbontások miatt 500 ezer forint befizetésére kötelezte a fővárosi klubot, melynek további félmilliót a Zalaegerszeg elleni bajnoki találkozón tapasztalt rendzavarásért kell fizetnie.
aug. 4
20:06
Xabi Alonso is a Real Madridé! (Infostart)
Lezárult a nyár egy újabb átigazolási szappanoperája: a Liverpool rábólintott Xabi Alonso, az Európa-bajnok középpályás elengedésére. A középpályás a Real Madrid nyolcadik nyári szerzeménye, a királyi klub mérlegében a kiadási oldalon 257 millió euró, a bevételin mindössze 16,5 millió euró szerepel.
aug. 4
20:24
Ismét veszélyben az ukrán Eb-rendezés (Infostart)
Ismét kétségessé vált, hogy Ukrajna képes lesz-e megrendezni Lengyelországgal közösen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután Viktor Juscsenko államfő döntése nyomán több száz millió eurótól esik el a szervezőbizottság.
aug. 4
20:27
Madrid: Xabi Alonso jön, Salgado megy (Metropol)
Xabi Alonso, a Liverpool spanyol labdarúgója a Real Madridnál folytatja pályafutását. A Real Madrid kedden felbontotta Michel Salgado szerződését: a válogatott védő tíz éve játszott a fővárosi elitcsapatban.
aug. 4
20:42
Rósa mesterhármassal tért vissza a magyar futballba (Infostart)
A Ferencváros a Ligakupa harmadik fordulójában 4-0-ra legyőzte a Nyíregyházát. A visszatérése óta az első mérkőzését játszó Rósa Dénes mesterhármast ért el.

Keresés