Újabb négy forinttal nő szerdától a benzin ára, a gázolajé ezúttal nem változik a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára újra megközel...
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az SZDSZ a romák elleni fegyveres támadások ügyében. A párt egyúttal felszólította a rendészeti minisztert, hogy a parlament előtt adjon számot a támadások felderítésére hónapokkal ezelőtt felállított nyomozócsoport munkájáról.
Sztrájkra készülnek az egyetlen szerbiai magyar napilap, a vajdasági Magyar Szó dolgozói - augusztus 17-én beszüntetik a munkát, ha addig nem fizetik ki elmaradt béreiket.
A Glasgow-i Egyetem kutatói úgy találták, hogy a vörösborban lévő reszveratrol - amely antioxidáns hatású vegyület - megvédte az egereket, amikor erőteljesen gyulladáskeltő anyagoknak voltak kitéve.
Félpályás útlezárás és 30 km/órás sebességkorlátozás van a Hűvösvölgyi és a Thököly úton, a nagykörúti vágányfelújítás miatt pedig a Margit híd környékén még délelőtt is kritikus volt a helyzet
A továbbra is kedvező nemzetközi hangulat, valamint a meredeken emelkedő olajár következtében a régiós részvényindexek folytatják a hegymenetet, élen a közel 5%-os felértékelődést mutató orosz...
Jelentősen csökkent az áramfogyasztás Németországban az év első hat hónapjában. Korábbi recessziók idején legfeljebb 3 százalékkal mérséklődött az áramigény, idén azonban 6 százalékos visszaesést regi...
A szlovák költségvetés hiánya az első hét hónapban 914,44 millió euró volt, majdnem 45-ször nagyobb az egy évvel korábbi, euróra átszámított 20,39 milliónál, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumb...
Jelentős mértékben, 12,7 százalékkal gyarapodott a tiszta részvényalapok vagyona az idei második negyedévben - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.
Befejezi ügyvédi pályafutását az Orbán-kormány külügyminisztere. Martonyi János már tizenöt éve elhatározta, hogy 65 éves korában, azaz idén otthagyja a nevét is viselő ügyvédi irodát. A jogászprofesszor az InfoRádiónak azt mondta, egyelőre nem tárgyalt Orbán Viktorral arról, hogy vállalna-e miniszterséget egy majdani kabinetben, noha úgy érzi, már most is vastagon benne van a politikában.
A szlovák költségvetés hiánya az első hét hónapban 914,44 millió euró volt, majdnem 45-ször nagyobb az egy évvel korábbi, euróra átszámított 20,39 milliónál, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumban hétfőn. Az egész évi hiányterv 1,009 milliárd euró.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint az Artio Global az OTP Bank Nyrt.-ben – szavazati jogok révén – fennálló befolyását 2009. július 28-ával 5 százalék alá csökkentette - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A dél-afrikai beszerzési menedzserindex júliusban 37,9 pontról 37,3 pontra esett, miközben az elemzők 38,6 pontos értéket vártak. A dél-afrikai kormány közölte: 2009-re 60 milliárdos adójövedelem-elmaradás várható, ami jobb a vártnál. A ZAR/JPY-t 12,29-en jegyzik. Ellenállás 12,60-nál és 13,00-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A szlovák költségvetés hiánya az első hét hónapban 914,44 millió euró volt, majdnem 45-ször nagyobb az egy évvel korábbi, euróra átszámított 20,39 milliónál, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumban hétfőn. Az egész évi hiányterv 1,009 milliárd euró. (ProfitLine.hu)
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Csak lassan lehet haladni a fővárosban a felújítások miatt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Fővinform ügyeletese hétfőn késő délelőtt. Félpályás útlezárás és 30 km/órás sebességkorlátozás van a Hűvösvölgyi és a Thököly úton, a nagykörúti vágányfelújítás miatt pedig a Margit híd környékén még délelőtt is kritikus volt a helyzet a Budára tartó oldalon.
Személyes tájékoztatást kér a Szabolcs megyei rendőrfőkapitánytól az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a hétfő hajnali kislétai gyilkossággal kapcsolatban még a nap folyamán.
Egyelőre viszonylag kevés fogyott a cégeknek szánt állami segélyből Németországban, de hétről hétre több vállalat fordul segítségért az államhoz, derül ki a német gazdasági minisztérium belső elemzéséből.
"Ez az út nincs kifizetve, mert a tízek bandája nem engedi" feliratú táblákat függesztett a fóti József Attila út egy részét eltorlaszoló munkagépeire hétfő reggel Kancz József építési vállalkozó, aki az útépítésért járó 14,5 millió forintját követeli az önkormányzattól. Az MTI helyszínen járt tudósítójának azt mondta: a fóti politikai háború áldozatává vált, s perel.
Az OTP bejelentette, hogy az Artio Global Management LLC a pénzintézetben - szavazati jogok révén - fennálló befolyását 2009. július 28-ával 5 százalék alá csökkentette. Az Artio Global OTP...
Több száz millió eurónyi támogatást kell visszafizetniük a francia gazdáknak, miután az EU megállapította, hogy a piaci versenyt korlátozza a támogatások mértéke....
A Gulf Keystone részvénykibocsátások útján mintegy 6.8 millió fontot készül befektetni két kurdisztáni mezőbe. A hír magyar vetülete, hogy a fejleszteni kívánt területeken a MOL-nak is van...
Jelentősen csökkent az áramfogyasztás Németországban az év első hat hónapjában. Korábbi recessziók idején legfeljebb 3 százalékkal mérséklődött az áramigény, idén azonban 6 százalékos visszaesést regisztráltak a szolgáltatók, írta a Handelsblatt című üzleti-politikai lap.
Kellemetlen áramfogyasztási adatok érkeztek Németországból. Az első féléves áramfogyasztás 6%-kal esett vissza, amiből a legnagyobb mértékben az ipari fogyasztók vették ki a részüket....
Amint hétvégi nyilatkozatában Alan Greenspan volt Fed-elnök rámutatott: az amerikai vállalatok gyors ütemű készletleépítése miatt rövid távon javulnak az amerikai ipari termelési és GDP-kilátások,...
A szlovák költségvetés hiánya az első hét hónapban 914,44 millió euró volt, majdnem 45-ször nagyobb az egy évvel korábbi, euróra átszámított 20,39 milliónál, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumban hétfőn. Az egész évi hiányterv 1,009 milliárd euró.
Az a fő téma Lengyelországban, mikor kerüljön sor az ország euróövezetbe való belépésére. Az elkövetkező hónapokban nem neveznek meg dátumot. Előbb változtatni kellene az alkotmányon. Az EUR/PLN árfolyama 4,1400 alá ment, ezért kiárusítás várható 4,0060-ig. A devizapárt 4,1050-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) adatai alapján a második negyedévben jelentős mértékben, 12,7 százalékkal gyarapodott a tiszta részvényalapok vagyona. (ProfitLine.hu)
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Átvette hivatalát az új NATO-főtitkár. A dán Anders Fogh Rasmussen együtt dolgozik azzal a csoporttal, amelyet Barack Obama állított össze az afganisztáni háború levezénylésére. Az Észak-Atlanti Szövetségnek 64 ezer katonája állomásozik a közép-ázsiai országban: ennek fele amerikai. Rasmussen elődje, Jaap de Hoop Scheffer korábban többször a NATO történetének legnehezebb feladataként beszélt az…
Dopping miatt kapott eltiltásának lejárta után néhány nappal visszatér Alekszandr Vinokurov: a kazah kerékpáros egy keddi, délkelet-franciaországi kritériumversenyen pattan nyeregbe. Az Asztana 35 éves kerekese - aki 2006-ban megnyerte a Vueltát - a 2007-es Tour de France-on bukott le, s akkor két évre megvonták a versenyzési jogát.
"Becsületbeli kérdés", hogy Magyarország kiálljon azokért a szlovákiai magyarokért, akik az anyanyelvüket használják a mindennapokban - mondta a párt szóvivője
Pénteken ünnepelte a szomorú, 50. évfordulóját Törökország annak, hogy először jelentette be csatlakozását az Európai Unióhoz, illetve annak elődjéhez, az Európai Gazdasági Közösséghez....
Az idei augusztus 20-i tűzijátékot ugyan az a cég szervezi, amelyik a három évvel ezelőttit. Emlékezetes, hogy 2006-ban épp a tűzijáték idején érte el egy nagy vihar a fővárost, melynek következtében öt ember életét vesztette.
Autómosóban és lopott kocsiban szundikált el egy autótolvaj Ausztráliában. A 30 éves férfi hajnalban hajtott be az automata mosóba, de mivel egy óra múlva még mindig nem jött ki, és a kocsija sem mozdult, az állomás felügyelője telefonált a rendőröknek.