A nyelvtörvény megszegése miatt a szlovákiai magyarokra esetlegesen kirótt bírságok átvállalására kérte a kormányt az MDF szóvivője hétfőn. Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta: "becsületbeli kérdés", hogy Magyarország kiálljon azokért a szlovákiai magyarokért, akik az anyanyelvüket használják.
A vállalati hierarchiában betöltött szint szerint a "specialista" munkakörök betöltése a legnehezebb és az üzleti szolgáltatások terén bizonyul a legnagyobb kihívásnak a megfelelő munkaerő megtalálása - állapította meg a Manpower.
Az EUR/USD óriási irányváltást produkált a napi csúcs irányába, és 1,4293-on jegyzik. Ezzel az összes reggeli short-spekulánst kistoppolták. A jelek arra utalnak, hogy 1,4325-ig emelkedhet a jegyzés. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke szerint a látszat ellenére tarthatatlan állapotok alakultak ki a Ferihegyi repülőtéren, ahol már az utasok biztonsága is veszélybe kerülhet a repülőteret működtető cégek felelőtlen, jogsértő tevékenysége következményeként.
Nem született semmilyen döntés a kormány összetételét illetőn, a miniszterelnök nem kapott olyan tájékoztatást az MSZP-től, hogy miniszterek lépnének ki a kormányból - reagált Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján arra az újsághírre, hogy néhány miniszter legkésőbb a költségvetés elfogadása után elhagyja a kormányt.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 3,2 százalékponttal 49,2 százalékra emelkedett a beszerzési menedzser index (bmi), de a javuló mutató még mindig a feldolgozóipar csökkenését jelzi....
A Budapest Bank olyan számlacsomag-ajánlatot dolgozott ki az induló mikrovállalkozásoknak, amely forradalmi újdonságnak számító szolgáltatásokat is kínál (x)
Engedélyezte Spéder Zoltánnak, illetve a tulajdonában lévő A64 Vagyonkezelő Kft.-nek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azt, hogy 10 százalékot meghaladó, de 20 százalékot el nem érő közvetett minősített befolyást szerezzen a tőzsdén jegyzett FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben - olvasható a határozat a felügyelet honlapján.
Középkori módon kínozták az iráni tüntetőket - állítja Mir Hosszein Muszavi elnökjelölt, akinek hívei heteken át tiltakoztak az iráni elnökválasztások eredménye miatt. Muszavi és Irán volt reformer elnöke is elítélte azokat a pereket, amelyek szombaton kezdődtek a letartóztatott tiltakozók ellen. Az újraválasztott Ahmedinezsád elnököt ezen a héten iktatják be.
Emberi léptékű Legolakóházat épít - sokak segítségével - egy brit tévéműsor-vezető, de csak pár napig lakik majd benne. James May a Lego játék elemeiből rak(at)ja össze házát, amely normál méretű lesz, és vécével meg zuhanyozóval is felszerelt.
A Nexus Event rendezvényigazgatója csatlakozott a Multeam Rendezvényügynökséghez. Józsa Diana egy új posztot kapott, mellette pedig két menedzser is érkezett a céghez.
A japán Suzuki autógyárcsoport hétfőn 2,138 milliárd jenes adózott eredményt jelentett az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről, ez kevesebb mint a tizede az egy évvel korábbi 26,033 milliárdnak - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nyári szabadságának kezdetén orvosokkal találkozott Silvio Berlusconi: a szakemberek stresszkezelő módszereket javasoltak az olasz kormányfőnek - számolt be róla hétfőn az olasz média.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. július 31-én 402 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.949,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A kislétai gyilkosságot követően az Országgyűlés rendkívüli ülésének azonnali összehívását kéri a kormánytól a Szabad Demokraták Szövetsége a romák elleni fegyveres merényletek ügyében - írta a párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A tej rendkívüli alacsony felvásárlási ára miatt egyre több szlovákiai tehéntartó dönt úgy, hogy rövid úton megszabadul szarvasmarháitól. A tehenek többsége az oroszországi farmokon köt ki. A gazdasági lapok egyenesen katasztrófáról írnak - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Több, mint egy év után júliusban először mutat bővülést a brit feldolgozóipar, a CIPS/Marit index értéke 50,8 pontra emelkedett a felülvizsgált júniusi 47,4 pontról, mely tavaly március óta a legmagasabb szint. Az előzetes elemzői várakozások 47,8 pontra számítottak. (ProfitLine.hu)
Több más luxus-divatmárkához hasonlóan a Givenchy is hamarosan előrukkol alacsonyabb árkategóriájú termékeivel. Persze azért ezek a ruhák sem lesznek túl olcsók......
Egy 16 éves lány súlyosan, három személy pedig könnyebben megsérült, amikor két autó összeütközött délelőtt Tiszakécske és Szentkirály között. Három budapesti lakos – az autót vezető férfi, egy nő és a lány – utazott az egyik kocsiban, amelyik balra akart kanyarodni, amikor karambolozott a mögötte érkező, előzésébe kezdett, tószegi férfi által vezetett autóval.
Az utazási irodákra vonatkozó új jogszabályok kidolgozását javasolja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) annak érdekében, hogy minden esetben garantálható legyen a külföldön tartózkodó utasok hazahozatala. (ProfitLine.hu)
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke szerint a látszat ellenére tarthatatlan állapotok alakultak ki a Ferihegyi repülőtéren, ahol már az utasok biztonsága is veszélybe kerülhet a repülőteret működtető cégek felelőtlen, jogsértő tevékenysége következményeként.
Az RBA elnöke, Glenn Stevens szerint a javuló ausztrál növekedési kilátásokra való tekintettel javultak a kilátások. Ezért a 4. negyedévben kamatemelésre lehet szükség, ami miatt nőne az ausztrál dollár kamatelőnye a többi devizával szemben. Az EUR/AUD gyenge maradt, ami miatt érdemes lehet shortolni. A devizapárt 1,7019-en jegyzik. Támogatás található 1,6900-nél. /in-www.globalfx.hu / ks-…
Sólyom László köztársasági elnök hétfő délre konzultációra hívta Balázs Péter külügyminisztert és Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. A téma a szlovák nyelvtörvény módosítása.
Több mint 400 ezer embernek kellett elhagynia otthonát az elmúlt napok heves esőzései után kialakult árvíz és földcsuszamlások miatt a Fülöp-szigeteken - közölték hétfőn helyi illetékesek. 22 emberről semmit sem tudnak.
A liberális párt egyúttal felszólította a rendészeti minisztert, hogy a nyilvánosság és a parlament előtt adjon számot a támadások felderítésére hónapokkal ezelőtt felállított nyomozócsoport munkájáról
Pedig már minden olyan szépnek látszott, mint a mesében: a Kaspi tengeri kőolaj- és földgáz lelőhelyek tulajdonjoga körüli vitában a Szovjetunió felbomlása óta perben-haragban álló Türkmenisztán és...
Újabb nagyágyúját vesztheti el a GLG, Greg Coffey tavalyi kilépése után most Robert Donald inthet búcsút a társaságnak. A hivatalos bejelentésre még várni kell, azonban a piacon már tényként kezelik...
Nincs semmilyen döntés a kormány összetételéről; a miniszterelnök nem kapott olyan tájékoztatást az MSZP-től, hogy miniszterek lépnének ki a kabinetből - mondta a kormányszóvivő.
Berlinben a Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje 10 év alatt négymillió új munkahely megteremtését ígéri a szeptember végi választásokra készült tervében. A vele még koalícióban lévő kereszténypártok, de az ellenzék részéről is máris bírálták a tervet, rámutatva arra, hogy igencsak különös, ha egy párt kormányzása idején képtelen volt ekkora mértékű munkahelyteremtésre, de az újraválasztás…
Európa legnagyobb bankja, a brit HSBC bankcsoport a várakozásokat felülmúló 3,347 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett hétfőn az első félévről kisebbségi részesedések nélkül, 57 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévi 7,722 milliárdnál. A bank korábbi várakozásaiban 600 millió dolláros veszteség szerepelt. (ProfitLine.hu)
Visszahelyeztek tisztségébe néhány romániai magyar intézményvezetőt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a román kormánypártok között született egyezség értelmében - adta hírül hétfőn az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap.
A nyelvtörvény megszegése miatt a szlovákiai magyarokra esetlegesen kirótt bírságok átvállalására kérte a kormányt az MDF szóvivője hétfőn. Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta: "becsületbeli kérdés", hogy Magyarország kiálljon azokért a szlovákiai magyarokért, akik az anyanyelvüket használják a mindennapokban.
A második negyedév óta javuló gazdasági bizalmi mutatók a pénzügyi válság enyhülésére utalnak, ugyanakkor szakértői vélemények szerint a reálgazdasági krízis csak a jövő év közepe után éri el mélypontját - olvasható az Ecostat júliusi konjunktúra-előrejelzésében.