A kikiáltási ár több mint kétszereséért, 67 ezer eurós áron (18,8 millió forint) kelt el az a ritka Audrey Hepburn-bélyeg, amely évekkel ezelőtt a filmcsillag fiának tiltakozása miatt nem...
Műholdas nyomkövető és navigációs rendszert szerelnek be Petrikán Péter, a kelet-szlovákiai Nagykapos (Velké Kapusany) polgármester szolgálati kocsijába, így a jármű mozgása percről percre ellenőrizhető lesz - a város honlapján is.
Az MSZP és az SZDSZ soha nem látott, aktív kampányt folytat azért, hogy helyzetbe hozzák a Jobbikot az európai parlamenti választásokon - jelentette ki Herényi Károly MDF-es képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A dél-alföldi régió vérképzőszervi daganatos betegeinek helyi ellátását teszi lehetővé a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új őssejt-transzplantációs részlege, így a pácienseknek már nem kell távoli...
A Fidesz úgy látja, a kormány szándéka az, hogy ne érje be a 30 millió forint feletti ingatlanok megadóztatásával, hanem minden ingatlanra adót vessen ki - közölte Szijjártó Péter szerdán Budapesten.
Újraindította a termelést nyírbogdányi üzemében a német Ricosta és létszámot fejleszt másik két magyar, ramocsaházi, illetve tiszaújvárosi cipőgyárában is - közölte Ralph Rieker cégtulajdonos a...
Az állami támogatás lehívási feltételeinek változása következtében a Fundamenta figyelmezteti a rendszertelen megtakarítókat az ezzel járó támogatás- és kamatveszteségről. Az ügyfél által tanúsított fizetési rendszeresség kihatással van az igénybe vehető támogatás mértékére, ezért a Fundamenta a rendszeres megtakarításra ösztönzi ügyfeleit. A hátralékról szóló felszólítást azonban a lejárt…
Egy éve nyitotta meg kapuit az első szociális áruház Bécsben, azóta négy ilyen bolt működik az osztrák fővárosban. Júniusban döntenek az állami támogatásukról.
A 2009-es, Haydn Év egyik csúcspontja május 31-e, az első bécsi klasszikus halálának 200. évfordulója. Ezen a napon országosan számos igazi zenei csemegét kínál az egész éves rendezvénysorozatot szervező Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája.
Jogerőre emelte a Pécsi Ítélőtábla szerdán annak a két gimnazistának a büntetését, akiket első fokon 14 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, amiért tavaly brutális kegyetlenséggel megölték osztálytársukat Kaposváron.
A projektmenedzsment előnyei napi HR munkában A projektmenedzselés célirányos, racionalizált munkamódszert ölel fel, amely eltér a szokásos munkafoyamatoktól. Éppen ezért érdemes megvalósítani a projektszerű működést a mindennapos HR feladatok végrehajtásában is. Hogyan? A Sämling Kft. a "Projektmenedzsment HR munkatársaknak" című képzésén megtudhatja.
A térség szinte minden munkaügyi szakembere egyetért abban, hogy a dél- és a nyugat-dunántúli régió megyéiben a gyenge forint több ezer munkahelyet teremtett, illetve őrzött meg az elmúlt hónapokban. Ezek döntő többsége kereskedelmi álláshely és az újra fellendült bevásárlóturizmusnak köszönhetik létüket, áll a Napi Gazdaságban.
Az MSZP és az SZDSZ soha nem látott aktív kampányt folytat azért, hogy helyzetbe hozzák a Jobbikot az európai parlamenti választásokon - jelentette ki Herényi Károly MDF-es képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Hatan jelentkeztek az EU magyarországi képviseleti szervei és a Külügyminisztérium 50 millió forintos keretösszegű médiatenderére. A szerződést már meg is kötötték írja a Tenders Electronic Daily.
Újraindította a termelést nyírbogdányi üzemében a német Ricosta és létszámot fejleszt másik két magyar, ramocsaházi, illetve tiszaújvárosi cipőgyárában is - közölte Ralph Rieker cégtulajdonos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen szerdán.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt javasolja, hogy az áfával érintett, és 2009. június 30-át követő teljesítési dátumú termék- és szolgáltatás-beszerzések esetében a pályázók az emelt mértékű áfával ...
A lakosság a jelenlegi gazdasági helyzetben a megtakarításokat, befektetéseket preferálja a hitelfelvétellel szemben a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb jelentése szerint, erre a mérés...
Az izraeli haditengerészet tengeralattjárója mentett ki egy úszót a Földközi-tengerből több mint nyolc kilométerre a partoktól. A fegyveres erők tájékoztatója szerint a hajó rutinőrjáratot végzett a Haifa előtti vizeken, amikor legénysége felfedezte a kimerült férfit.
Állampolgári mozgalmat indítottak és aláírásgyűjtést kezdeményeztek a Duna jobb partján elterülő Janko Král ligetben immár majdnem másfél évtizede működő erotikus szalon felszámolására.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt javasolja, hogy az áfával érintett, és 2009. június 30-át követő teljesítési dátumú termék- és szolgáltatás-beszerzések esetében a pályázók az emelt...
Az EUR/CZK-t 26,700-785-ön jegyzik. A mai csúcs 26,773-on áll. Az elemzők szerint folytatódhat a korona gyengülése, ha a dollár erősödik az euróval szemben. in-www.globalfx.hu
Budapesten az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedése miatt júliustól többet kell fizetni a víz- és a csatornahasználatért, a szemétszállításért és a szennyvízszippantásért - derült ki a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságainak keddi ülésén.
Tűzriadó miatt kiürítették szerdán az Európai Bizottság székházát, két nappal azután, hogy ismét megnyitották a korábbi tűzeset miatt egy hétre bezárt épületet.
Áprilisban a várt 8,3% helyett 8,4%-kal emelkedtek a dél-afrikai fogyasztói árak (előző: 8,5%). Havi szinten 0,5%-os csökkenés mutatkozik (előrejelzés: 0,4% , előző: 1,3%). Az USD/ZAR elvesztette nyereségeit. In-www.globalfx.hu
Vaddisznót mentett ki a Dunából a vízirendészet a tűzoltóság segítségével szerdán Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. Vaddisznó-esetek a fővárosban – kronológia!
Szerdán hordónként 60 dollár fölé emelkedett az irányadó orosz kőolaj-referenciafajta, a Ural Blend ára a moszkvai árutőzsdén; utoljára tavaly novemberben volt 60 dollár fölött, ennek következtében felsóhajthat az orosz kormány is, mely a három évre szóló költségvetése elkészítésekor 55 dolláros olajárral kalkuláltak. (ProfitLine.hu)
A Fidesz szerint a kormány arra készül, hogy minden ingatlanra adót vessen ki. Sajtóhírek szerint az EP-választásokat követően, de még ősz előtt előáll a kabinet a 30 milliós értékhatár leszállításának ötletével. A Pénzügyminisztérium ma közleményben cáfolta ezt a hírt. Az ellenzéki párt elnökikabinet-vezetője szerint viszont korábban a tandíj és a vizitdíj tervét is letagadták a szocialisták,…
Újabb rakétát lőtt ki az észak-koreai hadsereg, szöuli források szerint. Ez már a harmadik hasonló teszt a héten. Korábban 2 rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki, és egy földalatti atomkísérletet is végrehajtottak.
Szerdán többnyire erősen felhős lesz az ég, legfeljebb keleten süt ki rövid időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás és jégeső is kialakulhat. Élénk, sokfelé erős lesz az északnyugati szél. A Dunántúlon és zivatar közelében viharos széllökésekre is számítani kell.
Határozottan tiltakoznak gróf Tisza István dédunokái az ellen, hogy a Magyar Gárda Békés megyei szervezete a néhai miniszterelnök nevét viselje. A leszármazottak erről szóló közleményét Tisza László, valamint István, Ilona, József és György, illetve özvegy Tisza Istvánné, továbbá Tisza Jolán gyermekei: Patay Ilona, Tibor és Béla írták alá.
Jacques de Larosiere, az IMF volt vezérigazgatója, az EBRD volt elnöke szerint az Európai Unióban a pénzügyi szabályozásban közelíteni kell az egyes tagországok nemzeti szabályozását. Az IMF volt v...
Az Országgyűlés honlapján már elérhető a kormány T/9818. számú törvényjavaslata a vagyonadóról, amely érdekes átmenetet jelent a lépcsős és sávos adórendszer között. Az utóbbi időszak felzúdulásának (is) köszönhetően rengeteg biztosítékot igyekeztek elhelyezni a törvényben az alkotók. Ilyen például a nyugdíjasok és a munkanélküliek halasztási lehetősége.
Reálisnak tartja Bod Péter Ákos a Magyar Nemzeti Bank szerdán közzétett gazdasági adatait. Mint az MNO-nak fogalmazott, szomorú, hogy míg nyugati szomszédaink 2010-re már kikerülnek a gazdasági válság gödréből, mi még mindig „csak a gödör falán fogunk kapaszkodni”.
Az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint a mai napon 20 milliárd forint értékben meghirdetett 5 éves futamidejű (2010/C), és 3 éves futamidejű (2012/C) kötvény visszavásárlást, mely során 26,25 milliárd forintos érdeklődés mellett 11,9 milliárd forint értékben vásárolt vissza kötvényeket. (ProfitLine.hu)
Megkezdte 2010-tól kezdődő időszakra szóló középtávú stratégiájának kidolgozását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A Felügyeleti Tanács 2009. április 9-i döntésének megfelelően a...
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 700 milliárd forintról 400 milliárd forintra csökkentette idei garanciavállalási tervét annak ellenére, hogy az első negyedévben nőtt a társaság által vállalt garancia mennyisége. (ProfitLine.hu)
A brit bankokhoz beérkezett jelzálogkérelmek értéke áprilisban 2.7 milliárd fonttal emelkedett, mely nyolc év óta a legkisebb mértékű bővülés - közölte a Brit Bankárszövetség (BBA). (ProfitLine.hu)
Bár sokan megkérdőjelezik, hogy valóban Demi Moore látható- e az interneten frissen felbukkant képeken, a fél világ az egykor csodaszép színésznőn mulat. Állítólag ő maga töltötte fel az egyik közösségi portálra a fogászaton készült fotót, melyen foghíjasan vigyorog a kamerába.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a múlt heti 30 milliárd forinttal szemben csak 20 milliárd forint értékben hirdetett meg és mindössze 11,92 milliárd forintért vásárolt vissza eredetileg 5 éves és...
A szociális miniszter szerint túl magasak, és túl hosszú ideig tartanak a családtámogatások Magyarországon, ha a nemzetközi gyakorlathoz viszonyítjuk. Állítása szerint, azok megnyírbálását nem költségvetési megfontolások indokolják.
Az ilyeneket azonban az illetékesek el sem szokták olvasni... Pedig a vidéki gazdaság élénkítését tenné lehetővé az a jogszabályi változtatás, amit civil szervezetek kezdeményeztek. A kistermelői élelmiszerfeldolgozást és forgalmazást segítené a javasolt rendeletmódosítás, melyet most a tervezet kidolgozói megküldtek a három illetékes miniszternek.
Egy év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték azt a nagycserkeszi nőt, aki tavaly februárban megtámadott egy falopási ügy miatt intézkedő mezőőrt. A járőr tavaly február 16-án érte tetten a nő ismerősét, amint fát lopott az erdőből, majd arra kötelezte őt, hogy vigye az önkormányzat elé a fát.
Irina Belenykaja orosz állampolgárt, akit gyereke franciaországi elrablásával gyanúsítanak, a magyar hatóságok szerdán kiadták a francia igazságszolgáltatásnak, és már meg is érkezett Párizsba.
Az összes parlamenti politikai erő támogatta az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítését, így az Országgyűlés várhatóan már az év végén tárgyalni kezdheti a jelenleg kidolgozásra váró javaslatot - j...