Két héten belül dönthet a fővárosi önkormányzat arról a modellkísérletről, melynek célja: több teret biztosítani Budapest központjában a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedés számára. Az előzetesen kiszivárgott és az interneten bemutatott munkaanyag szerint júliustól augusztusig a fővárosi közlekedés gyökeres átalakítására lehet számítani. A napvilágot látott dolgozat ugyanis a folyamatos…
A kormány ma tárgyalja első olvasatban a 2010-es adócsomagot, amelyet holnap véglegesít, majd pénteken viszi a szociális partnerek elé, az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésére. A reformértékűnek nevezhető törvénytervezet részletei addigra tisztázódhatnak. Egyelőre annyit tudni, hogy a jövedelmeket sújtó terhek bizonyosan csökkennek jövőre, ugyanakkor körvonalazódik a tehetősebbek –…
A gazdasági válság negatív hatásának tompítása és a 33 elmaradott térség felzárkóztatása – most ezekre fordítja a legtöbb uniós forrást a kormány. Hazai keretből 16, a közösség pénzéből 30 milliárddal támogatják a munkahelyek megőrzését. A pénz gyorsan elfogy, nem úgy, mint a leghátrányosabb helyzetű kistérségekre szánt 96 milliárd forint. A gazdaságélénkítésre szánt összeget ugyanis az ötlethiány…
Orbán Viktor 12 éve megszavazta, most azonban átírná a választások időpontját rögzítő alkotmányos passzust. A Fidesz elnöke kormányra készülve azt akarja, semmiképp se legyen rövidebb négy évnél a kormányzás ideje, ha pártja győz a választáson.
Piros-fehérre festett, prizmákkal kirakott zebra figyelmezteti a főváros XII. kerületében az autósokat a gyalogátkelőre. Az elmúlt napokban ért véget a helyi önkormányzat Zebrafest kampánya.
Furcsa egy műsor a Kalandra Fal! című, a műsorújság szerint vidám sztárszívatás Bazsival és Janival alcímet viselő adás. A gyanútlan néző azt várja, hogy egyszer csak kikerekedik a dologból valami. Ugye nem ezzel akarnak engem megszívatni? – teszi fel stílusosan újra és újra magának a kérdést. Aztán, ahogy a telik az idő, úgy fogy az ember illúziója és megállapítja, ez bizony épp annyi, amennyinek…
A vitális kimerültség akár ötszörösére növelheti a szívinfarktus vagy a hirtelen szívhalál kockázatát - állapította meg korábbi kutatásaiban Paul Falger holland egészségpszichológus.
Bár a hazai bankrendszer jelentős mértékben külföldi tulajdonban van, eleddig egyetlen tulajdonos sem akarta a nemzetközi válság miatt eladni magyar leányát. Az MKB Bank német tulajdonosa azonban a minap jelezte, idővel megválna több külföldi érdekeltségétől, így a magyar leánybanktól is. A HSBC közölte: kivonul a magyar piacról, az itthon ugyancsak leánybankkal rendelkező Commerzbank pedig a…
A nagyon komoly válságban lévő amerikai autóiparnak 2012-től kezdve olyan személyautókat kell gyártania, amelyek üzemanyag-fogyasztása 100 kilométeren nem haladja meg a 6,47 litert
Politikai tevékenységnek számít-e – elvben –, ha egy rendőrségi szakszervezet szakmai együttműködést köt egy párttal? Ezt a kérdést kell megválaszolnia az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak és a rendőrségnek a Jobbik és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) hétfőn aláírt megállapodása után. A válasz elvben jövő hétre megszülethet, ám a pártok már jó előre elhatárolódtak az…
A diszkont légitársaságok megjelenésével jelentősen megnőtt a légiutasforgalom hazánkban, hiszen ma már azok is megengedhetik maguknak a repülés kényelmét, akik korábban álmodni sem mertek róla. Persze néhány ezer forintos jegyeket csak különleges akciók kifogásakor lehet találni, azonban ha időben megvesszük a jegyet, a bőröndünket sem tömjük ki felesleges holmikkal, és lemondunk néhány kényelmi…
Az adózók önellenőrzés keretében kérhetik vissza a 2004-2005-ös időszakban az akkor érvényes magyar szabályok miatt esetlegesen elbukott általános forgalmi adót - az önellenőrzés benyújtásának napjáig a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat is jár
Felháborító képmutatás, amit a mások erkölcseire oly kényes házmesternő művel: adja az erényes családanyát, elhallgatva gyermekáldással járó félrelépését. De most lebukik a Fodor Zsóka alakította figura, leleplezi régen titkolt szeretője
Bár az egész ország, mi több, az egész nemzetközi lóversenyvilág feszült figyelemmel várta, hogy Overdose hogyan fog szerepelni a nagy tavaszi és nyári angliai futamokon, Alagról egyre riasztóbb hírek érkeztek.
A magyar cégek a partnereiknek egy évvel ezelőtt még 33 napos határidőt adtak az átutalásos megbízás kiegyenlítésére, mely mostanra már csak 28 napra olvadt - állítja a Dun & Bradstreet (D&B) Hungária Kft. a Fizetési tapasztalatok (DunTrade) elnevezésű program alapján összeállított jelentésében. (ProfitLine.hu)
Április hónap ismét emelkedést hozott az amerikai szeszpiacon a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Volumenben is jobban fogyasztottak az emberek, és az árak is felfele kúsztak a tavalyi évhez képest,...
A napokban adta ki a Központi Statisztikai Hivatal első negyedéves jelentését a nemzetgazdasági keresetekről. A tájékoztatóból egy dolog biztosan kiderül: a legjobb fizetések továbbra is a pénzügyi szektorban vannak....
Nem új ötletről van szó, hasonló sávlezárásos módszerrel oldották meg a belvárosi Váci utca déli részének, illetve a IX. kerületi Ráday utca forgalomcsillapítását is
Dmitrij Medvegyev az Északi-sark gazdasági kiaknázásában és az Arktisszal kapcsolatos egyéb kérdésekben egyeztetett álláspont elfoglalására szólította fel Jens Stoltenberg norvég kormányfőt, aki kedden Moszkvában tárgyalt, elsősorban gazdasági kérdésekről. (ProfitLine.hu)
Az OTP Bankcsoport 2009 első negyedévében 41,81 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el kedden este közzétett gyorsjelentése szerint, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától, viszont jelentősen meghaladja a piaci várakozások konszenzusát. (ProfitLine.hu)