2009. május 12. kedd

máj. 12
0:03
Olvasnivaló: Életerő csírákból (Mindmegette)
A hihetetlenül egészséges és meglepően finom csírákat ehetjük szendvicsbe pakolva, salátákba, joghurtba keverve, vagy egyszerűen köretekre szórva. Készíthetünk belőlük szendvicskrémeket, felhasználhatjuk levesek, töltelékek, köretek formájában.
máj. 12
5:09
Vigyázzunk a napfürdőzéssel (Blikk)
Sokan azt hiszik, a nyári vakáción szerzett csokoládészín nemcsak szép, hanem egészséges is, ez azonban nem mindig igaz!
máj. 12
5:09
"Mert elhitték önöknek, hogy minden rendben van ebben az országban" (Alternatív Energia)
A várakozásoknak megfelelően elfogadta az Országgyűlés a Bajnai-kormány válságkezelő programjának első elemeit, a nyugdíj- és az adótörvények módosítását. A képviselők hozták a papírformát, a Fidesz és a KDNP nemet mondott, az MSZP és az SZDSZ képviselői igennel szavaztak. Warvasovszky Tihamér - egyedüli szocialistaként - nemmel szavazott a nyugdíjmódosító csomagra, és tartózkodott az…
máj. 12
5:27
Drasztikus romlás: megduplázódhat a problémás hitelek aránya (Infostart)
A hitelállomány minőségének jelentős romlását várja ebben az évben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Rácz István, az intézmény vezető közgazdásza elmondta: a problémás lakossági hitelek aránya március végére 4,2 százalékra emelkedett, az év végére pedig, akár 5-6 százalék lehet ez az arány.
máj. 12
5:27
Várhatóan nem kapja meg csütörtökön polgármesteri kinevezését Páva Zsolt (Alternatív Energia)
A közvéleménykutatók által mért pártszimpátiákat még Pécsett sem lehet megfordítani, Szili Katalin azonban tudott javítani, és tisztességes eredményt ért el, vélekedtek lapunknak nyilatkozó MSZP-s poltikusok, akik szerint azonban le kell vonni a polgármester-választás tanulságait. A Fidesz szerint a voksolás üzenet volt az ország polgárainak, hogy van más irány. A választás győztesének, a fideszes…
máj. 12
5:29
Törlik Katonáék MDF-tagságát? (Alternatív Energia)
Még mindig nem lehet tudni, hogy újjáalakul-e az MDF parlamenti képviselőcsoportja, és ha mégis igen, akkor mikor kerülhet erre sor. A párt országos választmánya szombati ülésén ugyan felhatalmazta Herényi Károlyt arra, hogy hívja életre ismét a frakciót, Katona Kálmán, Hock Zoltán, illetve Pettkó András kitartanak amellett, hogy a visszalépésüket sem fenyegetéssel, sem másfajta hadakozással nem…
máj. 12
5:31
"Gázkamrát a cigányoknak!"-Több ilyen ügy is van még a hatóságok "asztalán" (Alternatív Energia)
Átvilágíthatják az összes közösség elleni izgatással kapcsolatos ügyészségi eljárást - derült ki a parlamentben Kovács Tamás legfőbb ügyésznek a Horváth Csaba és Lukács Zoltán interpellációjára adott válaszából. A két szocialista képviselő azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy: "egyetért-e (...) azzal, hogy gázkamrába küldeni egy etnikai csoportot (...) rongálás?" Felidézték, hogy április végén a…
máj. 12
5:36
Mit tartalmaz a cigaretta? (WebBeteg)
A cigarettásdobozokon feltüntetett vegyi anyagok csak töredékét jelentik annak, ami valójában a dohányosok szervezetébe jut. Körülbelül 4000 különböző kémiai vegyület található ugyanis egy cigarettában, amelynek csak az egyike a függőség kialakulásáért felelős drog, a nikotin.
máj. 12
5:45
Megvan az evolúció hiányzó láncszeme! (Infostart)
A BBC rövidesen bemutatja a tévénézők körében világszerte népszerű Sir David Attenborough új dokumentumfilmjét egy olyan majomszerű őslényről, amiről feltehető, hogy az emberré válás hiányzó láncszeme.
máj. 12
5:45
Szexi tesztpilóta az F1-ben (Blikk)
Hamilton beültette Nicole-t a Forma—1-es versenyautójába.
máj. 12
5:45
Dzsudzsák a PSV legjobbja (Blikk)
A magyar középpályás 11 góllal és 10 gólpasszal zárta a holland labdarúgó-bajnokságot.
máj. 12
5:45
Nem burkolt privatizációról! A Fidesz ismét riogat (Alternatív Energia)
A Fidesz riogatásaival ellentétben nem kerülhet sor a hazai vízközmű cégek privatizációjára. Az ilyen vállalatok állami tulajdonban tartását ugyanis törvény írja elő. A kormányzati tervekben csupán a társaságok átszervezése szerepel. Az átalakítást annak érdekében hajtanák végre, hogy javuljon a cégek működése. Emiatt azonban nem módosulnak sem az árak, sem a szolgáltatási feltételek.
máj. 12
5:45
Tisztítótűzre várva: megdöbbentő magyar hitelcsalások - interjú (Pénzcentrum)
A Portfolio.hu múlt heti Jelzáloghitelezés és Lakásfinanszírozás Magyarországon 2009 Konferencia egyik érdekes panelbeszélgetése a hitelezési gyakorlat során tapasztalt csalásokról és visszaélésekről szólt. A téma kapcsán Jurányi Gábort, az UCB Ingatlanhitel elnök-vezérigazgatóját kérdeztük....
máj. 12
5:47
Balesete volt Ádok Zolinak Moszkvában! (Blikk)
Szerencsétlenül indult Ádok Zoli útja az Eurovíziós Dalfesztiválon
máj. 12
5:47
Jön a Fradi, jön a pénz (Blikk)
A fociélvonal közvetítési jogaiért harcol a DigiTv, a Sport Tv és az RTL Klub is
máj. 12
5:49
Íme az új álompár: Labancz Lilla és Danny Blue! (Blikk)
Labancz Lilla(24), az Álom.net című film sztárja és Danny Blue (27), a kiválasztott egy pár!
máj. 12
5:51
Elkapták a színészek megkárosítóját! (Blikk)
BUDAPEST — A csalók több mint harminc nagy múltú, országos hírű embert próbáltak csőbe húzni, csaknem 50 millió forintot bezsebelve. Az esetek felében sikerrel is jártak, az áldozatoktól 2,5 és 14 millió forint közötti összegeket zsákmányoltak.
máj. 12
5:53
Kizárták a szexképei miatt Zsófit – videó (Blikk)
Korábbi fotói miatt kellett távoznia Papp Zsófiának
máj. 12
6:03
Öt Down-kóros gyereket nevel! (Blikk)
Öt egészséges gyermeke mellé fogadott még örökbe öt beteg kicsit
máj. 12
6:03
Az író olyan ember, akiben valami széttört – mondják a világhírű Presznyakov fivérek (Spa Trend Online)
A harmincas éveikben járó Oleg és Vlagyimír Presznyakov jelenleg Csehov után a legtöbbet játszott orosz szerzők. Nálunk a napokban mutatták be a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában Léner András rendezésében a Padlószőnyeg című darabjukat. Több hete Budapesten gyűjtenek anyagot új regényükhöz, melynek cselekménye Magyarországon játszódik.
máj. 12
6:05
Budapesti lett a legjobb étterem (Blikk)
Először került be magyar vendéglátóhely az Étterem- és Borkalauz kiadványába.
máj. 12
6:07
Veszélyes küldetés az űrbe (Blikk)
Az Atlantis mai rajtja lesz a NASA egyik legrizikósabb vállalkozása
máj. 12
6:09
Szétdarálta a pelikánt egy propeller - fotó! (Blikk)
A Red Bull Air Race sztárpilótája baleset nélkül megúszta az ütközést a madárral
máj. 12
6:11
Milliókat kapnak a leváltott politikusok (Blikk)
Annyit dolgoztak, hogy nem volt idejük kivenni a szabadságot — állítják a minisztériumi fejesek
máj. 12
6:13
Megszavazták: Elvonnak! (Blikk)
Megnyirbálták a nyugdíjakat, emelik a korhatárt, nő az áfa, változik az szja
máj. 12
6:15
Suzukijával lett öngyilkos a volt rendőr (Blikk)
Tragédia, Suzukijával lett öngyilkos a volt rendőr
máj. 12
6:21
A jó ég tudja, mekkora lesz az inflációnk (Privátbankár)
A forint korábbi gyengesége és negatív bázishatások miatt gyorsulhatott az éves összevetésű magyarországi infláció a múlt hónapban egyes londoni előrejelzések szerint, de a többségi citybeli konszenzus stagnálást, vagy enyhe ívű további dezinflációt valószínűsít, legalábbis a tervezett adómódosítások életbe léptéig
máj. 12
6:21
Milliókat követel az ügynöksége Balogh Edinától (BorsOnline)
Milliókkal tartozik a Miss Modellügynökségnek Balogh Edina – ezt állítja a cég vezetője, aki szerint a Barátok közt sztárja neki köszönheti , hogy szerepel a legnépszerűbb magyar tévésorozatban. Répás Lajos szerint a szép színésznő nem túl hálás, mert egy fillér részesedést sem fizet, pedig szerződésük szerint bevételeinek húsz százaléka az ügynökséget illetné.
máj. 12
6:21
Sokba kerül a mexikói idegenforgalomnak a járvány (Infostart)
Év végére állhat helyre Mexikó idegenforgalma, és akár a négymilliárd dollárt is elérheti az új influenza keltette riadalom nyomán keletkező bevételkiesése.
máj. 12
6:21
SIPRI: azonos repülő viszi a fegyvert és a segélyt a válságövezetekbe (Infostart)
Az emberbaráti segély és a fegyverek gyakran egy és ugyanazon repülő fedélzetén érkeznek a válságövezetekbe - figyelmeztet kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
máj. 12
6:21
Kényszerrel csikarták ki belőle a vallomást, ezért inkább hazudott (Kripto Akadémia)
Öngyilkos lett líbiai börtöncellájában az al-Kaida terrorhálózat egyik magas rangú tagja, akinek kényszer alatt tett vallomását az Egyesült Államok az iraki háború igazolására használta fel - tette közzé hétfőn az Oed líbiai napilap internetes oldalán.
máj. 12
6:21
Pénz helyett természetbeni juttatással ösztönöznék a szegény szülőket (Alternatív Energia)
A szocialista képviselők módosítanák az óvodáztatási támogatás (beovi) rendszerét, így készpénz helyett természetbeni juttatással ösztönöznék a szegény szülőket a gyerekek beíratására - írja keddi számában a Népszabadság.
máj. 12
6:21
Megváltozott sakktábla: Orbán és Sólyom elöl, Bokros is színre lépett (hirado.hu)
Orbán Viktor és Sólyom László áll a Szonda Ipsos által készített friss politikusi rokonszenvlista élén. E szerint mindketten megosztó személyiségek. Csakhogy míg a Fidesz elnöke saját táborán kívül kifejezetten elutasított személyiség, addig az államfő megítélése nem olyan végletes, mint az ellenzék vezéréé
máj. 12
6:21
Kiderült: Győzike lyukérzéke egyenesen katasztrofális (Portfolio)
Több újdonsággal is találkozhattunk a múlt hét folyamán a két vezető kereskedelmi csatorna műsorában, a TV2 ugyanis vérfrissítésként az Áll az alkut küldte csatába, míg az RTL Klub a Kalandra fallal...
máj. 12
6:21
Hol lehet olcsó a nyaralás? Tuti tippek! (Pénzcentrum)
Igaz, hogy az euró még mindig 20 százalékkal drágább, mint tavaly nyáron volt, de nem feltétlenül kell megijednünk a külföldi utaktól- van, ahova idén is érdemes nyaralni menni!...
máj. 12
6:23
"A Fidesz populizmusa a forint legnagyobb ellensége" (Privátbankár)
A Fidesz retorikája valószínűleg bizonytalan és populista marad egészen a választások végéig, és ebből ered a legnagyobb kockázat a forintra - véli a Wood & Co.
máj. 12
6:23
Csalódtak a zsidók a pápában (Kripto Akadémia)
Csalódottságának adott hangot XVI. Benedek pápa izraeli látogatásával kapcsolatban hétfőn este a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZJD) elnöke, aki több gesztust is hiányolt a katolikus egyházfő részéről a vizit első napján.
máj. 12
6:23
Feljelentették az MSZP-s polgármestert (Alternatív Energia)
Újabb feljelentést tettek a vesztegetési ügybe keveredett dombóvári MSZP-s polgármester ellen. A város Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője most kártérítési keresetet nyújtott be Szabó Loránd ellen, mert szerinte a szocialista településvezető korábbi állításaival súlyos érdeksérelmet okozott neki - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
máj. 12
6:25
Már a szélsőbaloldal is támadásba lendült (Kripto Akadémia)
Gyújtogatás történt a görög állami áramszolgáltató két épületénél kedden kora hajnalban Athénban - közölte a görög tűzoltóság.
máj. 12
6:39
Keblével jövendölt meleget Gaál Noémi. Nézze meg videón! (BorsOnline)
Gaál Noémi kerekded melleivel mutatta a felhők vonulását a hétvégi időjárásjelentésben. Az időjós szokatlanul kihívó ruhában jelent meg a képernyőn, és büszkén duzzadó keble egy-egy mozdulatnál kivillant, boldog mosolyt csalva a férfi nézők arcára.
máj. 12
6:39
Kitoloncolták Demjanjukot az Egyesült Államokból (Infostart)
Megérkezett Münchenbe kedden John Demjanjuk náci háborús bűnös, a sobibori haláltábor egykori őre, hogy 30 ezer zsidó halálában való felelősségéért bíróság elé állítsák - közölte a német rendőrség.
máj. 12
6:39
"Heil Hitler" kiáltásokkal és náci karlendítéssel zavarták meg a megelékezést (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vette az osztrák rendőrség hétfőn azt a négy tinédzsert, aki a hétvégén "Heil Hitler" kiáltásokkal és náci karlendítéssel zavarta meg a mauthauseni egykori koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulója alkalmából tartott megemlékezést.
máj. 12
6:39
Szívatóval indul a roncsprogram (hirado.hu)
Nem történt komolyabb előrelépés a magyar roncsprémiumprogram ügyében. A régi autók új járműre történő cseréjének állami támogatását elősegítő, Európa több országában is sikert arató program a szakma szerint 10-20 ezer új autó vásárlását ösztönözhetné
máj. 12
6:39
Németország - Akasztják a hóhért? (ProfitLine)
A német központi bank meg nem nevezett közgazdásza szerint jövőre Németországban az államháztartás hiánya 6 százalékra emelkedhet, míg a GDP-arányos államadósság elérheti a 80 százalékot. (Profitline.hu)
máj. 12
6:41
Családja biztos abban, hogy megölték a lányt (BorsOnline)
Lemeztelenítve találták meg a január 27-én eltűnt Mester Havaska holttestét a Kapos folyóban. Bár az elsődleges orvosi vélemény kizárta az idegenkezűséget, a család és a keresését végző Kötél egyesület biztos benne, hogy gyilkosság áldozata lett.
máj. 12
6:41
Beovi: feszkó ki (hirado.hu)
Készpénz helyett természetbeni juttatással ösztönöznék a beóvodáztatást az MSZP-s politikusok
máj. 12
6:57
Keresztúthoz érkezett a forint (Privátbankár)
Minimálisan gyengült a forint az euróhoz képest, amely 281 forint fölött állt kedden kora reggel. A térségbeli devizák szerényen erősödtek, vagy stagnáltak. Röviddel 6 óra előtt az euró 281,08 fori...
máj. 12
6:57
Zsófi aktképei miatt nem lehet szépségkirálynő. Videó! (BorsOnline)
Kizárták hétfőn A Királynő választás egyik döntősét, Papp Zsófit. A huszonnégy éves debreceni lányról ugyanis hat évvel ezelőtt két férfimagazinban is félakt képek jelentek meg. Zsófi – aki tegnap zokogva távozott a felkészítőtáborból – nem szégyelli a múltját, mert akkoriban kiemelkedő gázsiért vetkőzött, és most sem mondana nemet egy hasonló felkérésre.
máj. 12
6:57
Az MSZP-frakció dönt Warvasovszky Tihamér büntetéséről (Infostart)
Az MSZP-frakció dönt majd arról, hogy milyen büntetést szab ki azokra a képviselőkre, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető.
máj. 12
6:57
Újabb amerikai rakétatámadás Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Feltehetően amerikai pilóta nélküli repülőgépről indított rakétákkal lőtték a pakisztáni Dél-Vazirisztán egyik hegyes területét - közölték kedden katonai és hírszerzési illetékesek.

Keresés