Elfelejtette bezárni az őr egy rab rabló celláját Boszniában, a férfi pedig nem hagyta kihasználatlanul a ritka szökési lehetőséget. A 22 éves férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy részt vett Németországban egy ékszerrablásban, amiért az Interpol körözte.
A vártnál jóval nagyobb mértékben, 2 százalékkal csökkent az eurózóna ipari termelése márciusban februárhoz képest - közölte szerdán az Eurostat. A felülvizsgált februári adat, pedig 2,3 százalékos csökkenésről 2,5 százalékosra romlott. Márciusra vonatkozóan az elemzők 1 százalékos visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Házuk felrobbantásával fenyegette meg családtagjait egy férfi a Fejér megyei Sárkeresztúron. Az épületben tüzet is gyújtott, élettársa és gyermekei még időben kimenekültek.
Mostantól minden héten megismerkedhettek három gyönyörű lánnyal a Blikk szépe akció versenyzői közül. Azt, hogy közülük ki juthat tovább a döntőbe, ti dönthetitek el. Ma Frank Beátát mutatjuk be.
Jogerősen pert nyert ifjabb Hegedűs Lóránt Lendvai Ildikó ellen indított személyiségi jogi perben, miután a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság korábbi döntését az ügyben. A Fővárosi Bíróság még tavaly novemberben hozott ítéletet a perben, amelyben megállapította, hogy "Lendvai Ildikó azzal, hogy az M1 televíziós csatornán sugárzott Nap-kelte című műsor 2007.
A General Motors a szerkezetátalakítási tervei szerint két éven belül a Kínában gyártott gépjárműveket exportálná az USA-ba, melynek keretében az értékesített darabszám több mint 50,000-re emelkedhet 2014-ig. (ProfitLine.hu)
Élőben jelentkezünk a Rába elemzői és sajtótájékoztatójáról, ahol a társaság menedzsmentje magyarázza a tegnap közzétett gyorsjelentés részleteit és a társaság jövőképét. 2009.05.13 07:24 ...
Első alkalommal kerül sor néhány nap múlva Magyarországon arra, hogy egy képzőművészeti aukción az úgynevezett limitárakat is használják. Ezzel a technikával átláthatóbbá válik az árverés eredménye, de az újítás a potenciális vásárlók felé is egy fontos gesztust jelent. A módszer a Pintér Galéria és a MissionArt Galéria május 19-én megrendezendő budapesti árverésén debütál....
Nem éppen patikatisztaságú, munkahelyi hűtőszekrény tartalmától és tisztításától lettek rosszul 28-an az Egyesült Államokban annyira, hogy közülük heten kórházba kerültek. A rothadt étkekkel teli hűtő egy ideje már nem volt bekapcsolva, ezért is indulhattak meg benne a nem kívánt folyamatok.
Gyökeres változáson mentek keresztül a titkárnők munkakörülményei az utóbbi évtizedben: több vezetőt kell kiszolgálniuk és a technológia is rohamosan fejlődött. Régebben a levelek, szerződések legépelésén, a találkozók megszervezésén, vendéglátáson volt a hangsúly, és a titkárnő rejtett vezetőként volt jelen a cégnél. A Magyar Titkárnők Országos Egyesületének elnöke szerint a mai kor e munkakörrel…
Az euróövezetben az ipar teljesítménye márciusban 20,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán. A lassulás újabb rekord ütemű volt. Az elemzők...
Elutasította a helyi választási bizottság a pécsi időközi polgármester-választással összefüggő, fideszes "szavazószállításra" vonatkozó szocialista beadványt
Kudarc a magyar szocialisták számára címmel, pécsi keltezésű elemzésben foglalkozott a városban tartott polgármester-választással szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Még mindig nem kapta meg az ezüstérmet a pekingi olimpián negyedik kalapácsvető Pars Krisztián, mert a fehérorosz olimpiai bizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozata ellenére visszatartja a doppingvétségen ért két fehérorosz nehézatléta medáljait - mondta az InfoRádónak Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója.
Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett hétfői kijelentéséért, amelyben azt mondta: el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják fenntartani.
Szlovénia behozatalának legnagyobb része Magyarországról származik, az euróövezethez tartozó állam azonban csak a 16. a magyar külkereskedelmi partnerek között - hangzott el szerdán Lendván, a kis- és középvállalkozások nemzetközivé válásának elősegítésére a határmenti régiókban rendezett konferenciasorozat szlovéniai állomásán.
Elutasította a helyi választási bizottság a pécsi időközi polgármester-választással összefüggő, fideszes "szavazószállításra" vonatkozó szocialista beadványt szerdán. "A grémium a...
Lábszársérülés miatt kellett lecserélni Hajnal Tamást, a Borussia Dortmund magyar labdarúgóját kedden a Wolfsburg otthonában lejátszott bajnokin. A 3-0-ra alulmaradt dortmundiak honlapja szerint Jürgen Klopp vezetőedző aggódik a 28 éves középpályás állapota miatt: "Csak négy nap áll rendelkezésre a következő meccsig, ezért fennáll a veszélye, hogy nem lesz elég.
A háztartások mennyiségben 4,2 százalékkal, értékben mintegy 2 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket vásároltak az idén az első két hónapban a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte a GfK Hungária - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Világháborús gránátot találtak Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén szerdán délelőtt - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Az EUR/USD árfolyama 1,3666 és 1,3722 között mozog. A Parabolic Price / Time Indikátor továbbra is a felfelé mutat. Az EU-s ipari termelés márciusban 20,2%-kal csökkent, miközben az elemzők 17,6%-os mínuszt vártak (előző: -19,1%). Az EUR/USD vesztett pár pipet, és 1,3675-ön jegyzik. In-www.globalfx.hu
Jogerősen pert nyert ifjabb Hegedűs Lóránt Lendvai Ildikó ellen indított személyiségi jogi perben, miután a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság korábbi döntését az ügyben -...
Mereven elzárkóztak a brit internetszolgáltatók a médiacégek azon ötletétől, hogy a többször illegális fájlletöltésen kapott felhasználók kapcsolatát szüntessék meg, vagy legalább korlátozzák....
Az MDF-nek először saját belső ügyeit kell rendezni, utána érdemes tárgyalni a frakcióba való belépésről - mondta Gyenesi István az MTI-nek azt követően, hogy Herényi Károly bejelentette: az MDF lemondott a frakcióalakításról.
Az izraeli külügyminiszter szerdán esedékes londoni látogatása ellen tiltakoznak brit szervezetek. Avigdor Liberman, az ultranacionalista Jiszráél Beitenu párt elnöke David Miliband brit külügyminiszterrel találkozik.
A pénzügyi ágazat bizalomnövelésének céljával a német kormány szerdán jóváhagyta az úgynevezett "bad bank" tervet, amely a pénzintézetek megszabadítását célozza a mérgező eszközöktől. A...
A Shell 15 évre tartós bérletbe veheti a Tesco benzinkútjait - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az összefonódás résztvevőinek ugyanis együttesen sem lesz akkora piaci részesedése, amely versenyjogi aggályokra adhatna okot....
Pettkó András szerint Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal készek voltak a frakció újjáalakításáról szóló tárgyalásra. A volt MDF-es, most független képviselő továbbra is az MDF tagjának és országgyűlési képviselőjének gondolja magát.
Korunk elhízásjárványának fő okozója nem a kevés fizikai munka és a mozgáshiány, sokkal inkább a túlzott kalóriabevitel. A kérdést számos oldaláról az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálta, és eredményeit Amszterdamban az elhízásról szóló 17. európai kongresszuson ismertették.
Különleges melltartót dobott piacra a Triumph Japánban. Az intim ruhadarab visszaszámolja, hogy viselőjének még mennyi ideje van hátra a házasságig, és zenével adja hírül, ha az illető hölgyet eljegyezték.
Bosznia-Hercegoviában őrizetbe vették a Horvátországban háborús bűnök miatt elítélt Branimir Glavas horvát parlamenti képviselőt, egy Interpol által kiadott elfogatóparancs alapján - jelentette...
Világháborús gránátot találtak Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén szerdán, ezért lakásokat kell kiüríteni - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. A robbanószerkezet miatt ki kell üríteni a közeli lakótelepet, mintegy 180 lakást és 15 üzlethelyiséget - a tűzszerészek már a helyszínen tartózkodnak.
A forint továbbra is erősnek mutatkozik, és 279,20 valamint 279 között mozog árfolyama az euróval szemben, miután az EUR/HUF tegnap délután veszteségeket könyvelt el. Az elemzők szerint potenciállal rendelkezik az euró, míg az EUR/USD a gyenge EU-s adatok után is stabilnak tűnik. In-www.globalfx.hu
Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett hétfői kijelentéséért, amelyben azt mondta: el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják fenntartani.
Lecsorgás indult meg az európai tőzsdéken, melynek hatására a BUX index is lejtőre került. A blue chipek közül egyedül a MTelekom és a Richter tartja magát a pozitív tartományban, a többiek már pirosban úsznak. (ProfitLine.hu)
A háztartások mennyiségben 4,2 százalékkal, értékben mintegy 2 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket vásároltak az idén az első két hónapban a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte a...
Miután közzétették a BoE inflációs jelentését, a font veszteségeket könyvelt el. Az EUR/GBP csúcsot ért el 0,8975-nél, míg a GBP/USD minimumra esett 1,5238-nál. In-www.globalfx.hu
Az MDF lemondott a frakcióalakításról, mert ahhoz a feltételek nem adottak, miután három korábbi képviselő, Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András nem akart az országgyűlési képviselőcsoporthoz csatlakozni - mondta a három volt párttag törlése kapcsán újságírói kérdésre válaszolva szerdán Budapesten Herényi Károly.
A Shell 15 évre tartós bérletbe veheti a Tesco benzinkútjait - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az összefonódás résztvevőinek ugyanis együttesen sem lesz akkora piaci részesedése, amely...
Korábban az úgynevezett chip and pin kártyákról hangoztatták a kártyakibocsátók, hogy teljes biztonságot nyújtanak a csalások ellen, hiszen a mágnescsík könnyű kijátszhatóságát a beépített chip kiküszöböli. Az állítás persze megdőlt, hiszen az úgynevezett "card not present" tranzakcióknál, mint amilyen az internetes vásárlás is, ezek a kártyák sem voltak biztonságosak. Most azonban egy új fejezet…
Nem tartotta általános vitára alkalmasnak Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának beszámolóját szerdai ülésén az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága. A beszámolóra...
A mára meghirdetett három sorozatú kötvény visszavásárlási aukcióra összesen bő 69 milliárd forintért ajánlottak fel értékpapírokat a befektetők, amelyekből összesen bő 25 milliárd forintért fogadott...
Rekordméretű büntetést, 1,06 milliárd eurót sózott az Európai Bizottság az Intel nyakába, a chipkészítő ugyanis versenyellenes praktikákkal manipulálta a piacot....
Világháborús gránátot találtak Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén szerdán délelőtt - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-vel. A robbanószerkezet miatt ki kell...
Kézilabdás ünneplésre készül Győr szombaton este. Az Audi ETO KC női kézilabda-csapatának tagjai szombaton délután játsszák a Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóját Veszprémben. Az önkormányzat a mérkőzést követően - az eredménytől függetlenül - ünnepséget szervez a zöld-fehér lányok tiszteletére.