Az idén 130 éves történelmi múltú Budapesti Műszaki Főiskola maradandó emléket állít a jogelőd intézmények alapításának, karai névadóinak azzal, hogy munkásságuk bemutatásával cselekvésre ösztönözzék a hallgatókat, a jövő alkotó, kreatív műszaki értelmiségét. A jubileumi programsorozat keretében a főiskola szoboravatást és emlékülést szervezett május 8-án két karának névadója: Bánki Donát…
Orbán Viktor szerint ma az országban nem válságkezelő, hanem válságmélyítő program van, hiszen amíg Európában mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést igyekeznek elősegíteni, addig Magyarországon a kormány megszorító programmal próbálkozik, amely munkahelyeket szüntet meg.
Áprilisban az import árindex az USA-ban 1,6 százalékkal emelkedtek havi szinten, mely június óta a legnagyobb mértékű emelkedés. Az előzetes elemzői várakozások 0,5-1 százalékos emelkedésre számítottak. A havi emelkedés ellenére éve szinten az árak 16,3 százalékkal csökkentek, mely rekord mértékű csökkenésnek. (ProfitLine.hu)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke bizakodással tekint a júniusi EP-választások elé – hangzott el azon a rendezvényen, amelyen a Fidesz „Igen, Magyarország többre képes!” című programját mutatták be. A szocialista politika csődje tette tönkre hazánkat, a válságkezelésre pedig képtelen a jelenlegi kabinet - tette hozzá a Fidesz elnöke.
Jelentős csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, miután a vártnál rosszabb lett az áprilisi kiskereskedelmi értékesítési mutató. A legfrissebb adatok szerint áprilisban 0,4 százalékos csökkenést mértek havi szinten. (ProfitLine.hu)
Áprilisban 1.6 százalékkal emelkedtek az importárak az Egyesült Államokban, ami tavaly június óta a legnagyobb emelkedést jelenti. A friss adat meghaladja az 1%-os növekedést josló elemzői...
Szombaton és vasárnap ismét a miskolci ITC Központba várják az otthonteremtőket a Lakásvásár szervezői. Az ingyenes kiállítás és vásár az elmúlt időszakban fontos részévé vált a borsodi megyeszékhely lakáspiaci eseményeinek. A több ezer helyi és környékbéli lakást felvonultató kiállításon ott lesznek a miskolci lakásfejlesztők, beruházók, forgalmazók és a lakásfinanszírozásban élen járó bankok,…
Elárvereznek Ausztráliában egy Superman-jelmezt, amelyet a szuperhőst négy filmben is alakító Christopher Reeve viselt a forgatásokon - közölte szerdán az árverést szervező aukciós ház. A részleges - csizma és palást nélküli - jelmezért húszezer ausztrál dollárt (hárommillió forint) várnak a május 24-i árverésen.
Az ír Ryanair fapados légitársaság megerősítette, hogy május 20-ától minden új helyfoglalással csak online lehet bejelentkezni a repülőgépre, és a csomagok kezelésére sem lesz személyzet. (Profitline.hu)
Elegendő pénz áll rendelkezésre Németország számára ahhoz, hogy megtisztítsák a bankokat toxikus eszközeiktől - nyilatkozta szerdán Peer Steinbrück pénzügyminiszter, miután a német kormány...
A világ számos országában próbálnak védőoltást kidolgozni az új H1N1-es influenzavírus ellen. A törekvés egyik magyarázata az, hogy a tapasztalat szerint a szezonális influenzák egyre inkább ellenállókká válnak a gyakorlatilag egyetlen rendelkezésre álló antivirális gyógyszerrel, a Tamifluval szemben.
Áprilisban 0,4 százalékkal csökkent az amerikai kiskereskedelem, a márciusi, felülvizsgált 1,3 százalékos esés után. Az elemzők csak 0,1 százalékos csökkenést vártak. Az autóeladások nélküli értékesít...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatot indított annak kiderítésére, igaza van-e annak az ausztrál kutatónak, aki azt állítja: emberi hiba vezetett az új típusú influenza vírusának kialakulásához.
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a kormány megvizsgálná a gépkocsin kívül más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is.
Új kereskedő céget vett fel tagjai sorába a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - derül ki a BÉT igazgatóságának május 8-i üléséről szerdán közzétett határozatból. A Westinvest Broker Zrt. 2009. május 11-i ha...
Új időszámítás kezdődik az Országgyűlés és a magyarországi kisebbségek kapcsolatában - mondta Szili Katalin házelnök szerdán Budapesten a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fórumának alakuló ülésén. A kisebbségek szerint 2014-ig biztos nem lesz képviseletük a parlamentben.
Az EUR/USD gyengült, és minimumot ért el 1,3571-nél, miután a vártnál gyengébben alakultak az amerikai adatok, egyre nagyobb veszteségeket könyveltek el a részvénypiacok, és nőtt a befektetők kockázatkerülése. A kiskereskedelmi forgalmak áprilisban havi szinten a várt 0,0% helyett -0,4%-os értéket hoztak (előző: -1,2%). Amíg tartja magát az 1,3525-65-ös támogatás, kedvezők a kilátások. In-…
Az ingatlanadó mellett a kormány megvizsgálná - a gépkocsin kívül - más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is - válaszolta Oszkó Péter pénzügyminiszter kérdésre a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Intenzív szakaszába ért a nemzetközi Nabucco gázvezeték részletes mérnöki tervezése. Öt helyi mérnöki irodát neveztek ki a projekt megvalósítását előkészítő ún. kezdeti mérnöki és tervezési...
A vagyon nem adó alá kerülne, annak mértéke az ingatlanadó súlyozásánál lehet szempont - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Miután új 2 hetes mélypontot ért el 95,76-nál, az USD/JPY összeszedte magát 96,37-ig. Az amerikai importárak áprilisban havi szinten 1,6%-kal emelkedtek, miközben az elemzők 0,6%-os emelkedést vártak a legutóbbi 0,5% után. Éves szinten 16,3%-os csökkenés mutatkozik. Az USD/JPY-t 96,22-őn jegyzik. A következő cél a 95,65-ös és a 95,44-es érték. In-www.globalfx.hu
Flavio Briatore, a Renault Forma-1-es csapatfőnöke kijelentette: amennyiben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bevezeti a 2010-re tervezett szabálymódosításokat, akkor - a Ferrarihoz hasonlóan - a francia istálló sem áll rajthoz jövőre. Ecclestone békét és nyugalmat akar.
A válság javít és ront is a helyzeten. A kis cégek és a magánszemélyek a legrenitensebbek. Kiszámolták, mennyi kárt okoznak a lopott szoftverek a gazdaságnak.
A Hajdú-Bihar megyei Kenézy Gyula Kórház 4 milliárd forintra perli az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a megyei közgyűlés fideszes elnöke. Rácz Róbert szerint erre a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése ad alapot.
Viharosan távozik ma este a Mátyás király térről a Noémit alakító Gonda Kata. Laci nevelt lánya az utóbbi időben állandó összetűzésbe került a családjával, ami elkerülhetetlenné teszi az elutazását.
Az MCF Roma Összefogás Párjának európai parlamenti jelöltjei bejutásuk esetén roma integrációs alap létrehozását kezdeményeznék. Kolompár Orbán pártelnök a jelöltek bemutatása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón elmondta, el akarják érni, hogy az uniós országok cigány kisebbségei 2010-től célzott támogatásban részesülhessenek.
Megszavazta szerdán az olasz parlament alsóháza azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül, és ötezertől tízezer euróig terjedő pénzbüntetéssel sújtható az illegális bevándorlás.
"Védelmi pénzt" követeltek egy tizenkét éves diáktól idősebb társai Pécsett; a feltételezett elkövetők ellen eljárás indult. "A sértettet a napokban az utcán három iskolatársa közrefogta és megfenyegette, fizessen, ha nem akarja, hogy elverjék".
Az utóbbi években az emberrel, a biológiával, az orvoslással foglalkozó tudományágakban egyre több szó esik a bioenergia fogalmáról. Sokféle energiáról tanultunk az iskolában: hő-, elektromos, sugárzó, ionizáló stb. energiáról, de bioenergiáról soha. A legtöbb ember számára ez a fogalom megfoghatatlan, érthetetlen.
"Védelmi pénzt" követeltek egy tizenkét éves diáktól idősebb társai Pécsett; a feltételezett elkövetők ellen eljárás indult - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán.
Az ingatlanadó mellett a kormány megvizsgálná - a gépkocsin kívül - más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is - válaszolta Oszkó Péter pénzügyminiszter kérdésre a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Egy járókelő vette üldözőbe azt a férfit, aki a földre rántva fosztotta ki áldozatát Székesfehérváron - értesült a HavariaPress. A kirabolt nő könnyebben sérült meg, 26 éves pátkai támadója már többször került összeütközésbe a törvénnyel.
Mentőhelikopter szállította kórházba azt a súlyosan sérült 48 éves karádi nőt, aki személygépkocsijával az út melletti árokba csúszott Karád és Visz között szerdán - közölte a rendőrség.
Új kereskedő céget vett fel tagjai sorába a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - olvasható a BÉT igazgatóságának május 8-i üléséről szerdán közzétett határozatban. (ProfitLine.hu)