Nemzeti adakozás folyik Argentínában egy taxis számára, aki visszaadott tulajdonosainak egy elvesztett táskát benne csaknem 7 millió forintnyi összeggel.
Minimálisan gyengült a forint az euróhoz képest, amely 281 forint fölött állt kedden kora reggel. A térségbeli devizák szerényen erősödtek, vagy stagnáltak. Röviddel 6 óra előtt az euró 281,08 fori...
Kizárták hétfőn A Királynő választás egyik döntősét, Papp Zsófit. A huszonnégy éves debreceni lányról ugyanis hat évvel ezelőtt két férfimagazinban is félakt képek jelentek meg. Zsófi – aki tegnap zokogva távozott a felkészítőtáborból – nem szégyelli a múltját, mert akkoriban kiemelkedő gázsiért vetkőzött, és most sem mondana nemet egy hasonló felkérésre.
Az MSZP-frakció dönt majd arról, hogy milyen büntetést szab ki azokra a képviselőkre, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető.
Feltehetően amerikai pilóta nélküli repülőgépről indított rakétákkal lőtték a pakisztáni Dél-Vazirisztán egyik hegyes területét - közölték kedden katonai és hírszerzési illetékesek.
Egyhangúlag elfogadott határozatban áll ki a megyerendszer megmaradása mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés; a döntésről várhatóan felterjesztést küld a testület az önkormányzati miniszternek - tájékoztatta Seszták Oszkár, a közgyűlés fideszes elnöke az MTI-t.
Aprócska idős hölgynek álcázta magát egy bankrabló Németországban, minek következményeként a rendőrség letartóztatott öt valódi öreg nőt, bár csak rövid időre.
Az elmúlt hónapokban megnőtt ugyan a hitelre vett motorok visszavásárlása, de az emelkedés nem volt ugrásszerű. Az ok: a finanszírozók megpróbálnak segíteni a bajba jutott ügyfeleken
Nem haladtak a régi autó leadását és az új gépkocsi vásárlását támogató roncsprémiumprogram tárgyalásai - írja keddi számában a Népszava. A szakemberek szerint ha beindulna a program, akár tíz-húsz...
A pozícióféltés egy frusztrált személy irreális félelmein alapuló egyszemélyes hadjárat a láthatatlan ellenséggel szemben. Legtöbbször a vállalat kritikus időszakában és azzal összefüggésben üti fel a fejét, és tovább ront a cég amúgy sem rózsás helyzetén.
Napokon belül megindulhat az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. ukrajnai gázimportja - írja keddi számában a Napi Gazdaság és a Világgazdaság. A Napi Gazdaságnak ...
A világ leghíresebb szívtiprója, akinek ágyában a legszebb nők fordultak meg. Helyes arca a veszte is lett, hiszen elnyomta alakításait. Új sorozatunkból kiderül, hogy Pitt hiába kaphatott meg akárkit, folyamatosan a nők irányították, és mindig is arra vágyott, hogy komolyan vegyék. Sorozatunk második részéből kiderül, miért hagyta el Juliette Lewist és Gwyneth Paltrowt.
A dél-olaszországi Bariban letartóztatták az al-Kaida terrorista hálózat feltételezett vezetőit - közölték kedden az olasz hatóságok. Bassam Ayachit és Raphael Marcel Frederic Gendront azzal gyanúsítják, hogy franciaországi és nagy-britanniai terrorakciókra készültek.
Orbán Viktor és Sólyom László áll a Szonda Ipsos által készített friss politikusi rokonszenvlista élén. A Fidesz elnöke legutóbb tavaly novemberben szerepelt az első helyen.
Kedden Washingtonba utazott Kóka János, az Országgyűlés Nabucco Bizottságának szabad demokrata elnöke, ahol a Nabucco gázvezeték megépítésének aktuális kérdéseiről, valamint a transzatlanti együttműködések kiterjesztéséről folytat tárgyalásokat az amerikai Külügyminisztérium helyettes szakállamtitkárával, Matthew Bryzával, és az Energiaügyi Minisztérium szakembereivel - erről a liberálisok…
Kovács Tibor az MSZP frakcióvezető-helyettese a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a közhangulat ellenére nem rossz a pécsi választások során kialakult eredmény.
Németországba toloncolták John Demjanjukot az Egyesült Államokból. A 89 éves, egykori autógyári munkást azzal gyanúsítják, hogy részt vett a többi közt a treblinkai koncentrációs táborban mintegy 29 ezer zsidó meggyilkolásában
Ben Bernanke, az amerikai központi bank (Fed) elnöke szerint már érzékelhetők az első biztató jelei annak, hogy a nagybankokon végzett kormányzati tesztek sikeresek voltak. (ProfitLine.hu)
Anyavállalati szinten a vártnak megfelelő, konszolidált szinten azonban a konszenzust jelentős mértékben meghaladó üzemi és nettó profitról számolt be tegnap esti gyorsjelentésében az Egis. A...
A PSZÁF engedélyének birtokában megkezdte üzleti tevékenységét az Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt. és az általa kezelt első japán-magyar kockázati tőkealap - írja a Napi Gazdaság. A 10...
Kártérítési keresetet nyújtott be Szabó Loránd ellen. A polgármester azt állította: egy Fidesz-KDNP-s képviselő intézményi vezetőként 6 millió forintos kárt okozott 16 önkormányzatnak
Bérleti konstrukció kialakításával mentené a kormány a bedőlés előtt álló lakáshiteleseket, legalábbis erre utal Molnár Csaba hétfői nyilatkozata. Mint mondta, a kormány a hazai bankpiac szereplőivel és a szabályozó hatósággal közösen egy olyan modell megalkotásán dolgozik, amely biztosítja, hogy a lehető legtöbb hiteltörlesztési zavarral küzdő család a saját otthonában maradhasson.…
Leállni látszik a régiós tőzsdekonszolidáció, ugyanis a Bécsi Tőzsdének Varsó után Zágrábban is nemzeti ellenállásba ütköznek a terjeszkedési tervei. Mindeközben Michael Buhl a közös kereskedési...
Százmillió forintot akar "kommunikációs célokra" elvonni a kormány a Munkaerőpiaci Alapból (MPA), ezért jövő hétfőre rendkívüli ülésre hívta össze a testületet - értesült a Magyar Nemzet. A napilap...
A tőkealap a kelet-közép-európai befektetési piacon az első olyan, amelyet egy állami tulajdonú bank és egy magánbefektető közösen hozott létre az unió kritériumainak megfelelően
Folytatódni látszik a mai kereskedésben a forint gyengülése, melynek kurzusa az euróval szemben a tegnap délelőtti 277-es szintjéről ismét a 280-as tartományba pottyant vissza, sőt átlépte a 281-es árfolyamot is. (ProfitLine.hu)
A szocialista képviselők módosítanák az óvodáztatási támogatás (beovi) rendszerét, így készpénz helyett természetbeni juttatással ösztönöznék a szegény szülőket a gyerekek beíratására - írja keddi szá...
A Magyar Nemzet szerint nem éljük túl a szlovákokat, nálunk továbbra is rendkívül magas a 65 éves kor alatt bekövetkező halálozások aránya. Ezen a téren nem közeledtünk az Európai Unió régi tagállamaihoz, sőt mára lemaradtunk a hasonló történelmi sorsú Csehország, Lengyelország és Szlovákia mögött is.
Megdöbbentek a szocialisták Pécsett elszenvedett nagyarányú vereségükön. Egyes kormánypártiak szerint néhány hónapon belül a pártszakadás sem zárható ki. Az SZDSZ-ben közben felerősödtek azok a hangok, amelyek közös listát szorgalmaznak a szocialistákkal – olvasható a Magyar Nemzetben.
A bankban felejtette pénztárcáját egy rabló, abban a fiókban, amelyet kirabolt. A pénztárcájában benne volt a jogosítványa, a fényképről pedig azonosította a pénztáros.
Még a héten újjáalakulhat az MDF országgyűlési képviselőcsoportja - véli a párt elnökhelyettese, dacára annak, hogy a frakció lehetséges megmentői és a jelenlegi MDF-es politikusok egy része csak egymást kizáró feltételekkel lépne be egy új frakcióba.
Gyújtogatás történt a görög állami áramszolgáltató két épületénél kedden kora hajnalban Athénban. A két különböző helyszínen végrehajtott támadások csak anyagi kárt okoztak, nem sérült meg senki.
Wermer András marketingstratéga szerint az európai parlamenti választásnak nem lesz hatása a kormány tevékenységére, a képviselők életére azonban annál inkább. A szakértő arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában: Magyarország komoly árat fizet azért, hogy csak most kezdi a válság kezelését.
Nagy sebességgel a Hatvan határában lévő, külső kavicsbánya tavába hajtott egy autó keddre virradó éjjel, az utas és a vezető nem sérültek meg. A rendőrséget a tónál lévő horgászok értesítették.
Válság idején nehezebb motiválni a dolgozókat, hiszen bizonytalan, mi lesz holnap, lesznek-e újabb elbocsátások, csökkennek-e a fizetések. Sokan ilyenkor a kulcsemberekre koncentrálnak, de több vállalatnak az a fontosabb, hogy a csapatszellemet, az összetartást erősítse. Bárhogyan döntsenek is, egy biztos: a nyílt, hiteles kommunikáció, a gyakori teljesítményértékelés, a képzések, a horizontális…
Közel két tonna kokaint foglaltak le a hétvégén a hatóságok Venezuelában. A rendőrök és katonák részvételével szombaton végrehajtott rajtaütés során 1980 kilogramm kokainra bukkantak egy farmon, az ország középső részén fekvő Miranda államban.
A kezeletlen magasvérnyomás (hypertonia) befolyásolhatja a gondolkodását, az emlékezését és a tanulási képességét. Szellemi leépülés gyakrabban alakul ki magasvérnyomástól szenvedő betegeknél.
Arra van szükség, hogy az országban a tisztesség kis körei megtalálják egymást, és összeérjenek - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn Zalaszentgróton újságíróknak. Igény van ma a tisztes...
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ismét értésre adta, hogy az elnökkel való hatalommegosztás ellenére bele kíván szólni a külpolitikába. A felek közti barátkozós hangnem ellenére Putyin az Egyesült Államokat bírálta a NATO grúziai hadgyakorlatáért.
Százmillió forintot akar „kommunikációs célokra” elvonni a kormány a Munkaerő-piaci Alapból (MPA), ezért jövő hétfőre rendkívüli ülésre hívta össze a testületet – értesült a Magyar Nemzet.
Vona Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a magyar választók kétharmada jobbikos, csak még nem tudnak róla.
Veszteséggel zártak az amerikai részvényindexek hétfőn, különösen a banki részvények vezetésével. A befektetők "megpihentek", profitrealizálást tartottak olyan hetet követően, amely a kedvező végeredménnyel zárult banki stressz-tesztnek és a gazdaság állapotát illető egyre derűlátóbb megközelítésnek köszönhetően már kilencedik hete jelentett emelkedést a piacoknak. (ProfitLine.hu)