Mikóczy Zoltán, az eddigi tizenkét futama közül tizenkettőt megnyerő Overdose dunaszerdahelyi tulajdonosa nem akar politikai csatározásba bonyolódni, ám cáfolja a szlovák sajtó állítását, miszerint angol telivére szlovák ló lenne. A nemzetközi gyakorlat szerint ugyanis az állat ahhoz az országhoz tartozik, ahol tartják. A helyzet az, hogy Dózi Dunakeszin, az alagi lovastanyán tölti a…
Júliusban kezdődik a Margit híd felújítása - tudta meg az MTI szerdán városházi forrásokból. A jövő év augusztusában tervezett ideiglenes forgalomba helyezésig a híd szerkezetét teljes körűen felújítják.
Április 30-án kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a GYSEV dolgozói is. Ezen a napon egyáltalán nem közlekednek a társaság intercity járatai és több vonalon is vonatpótló autóbuszokkal szállítják majd az utasokat.
Kilépett a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti frakciójából Bugár Béla, az MKP volt elnöke és két további képviselője, Gál Gábor és A.Nagy László, a párt vezetésének szánt figyelmeztetésül. A pártelnök, Csáky Pál válaszul tárgyalást ajánlott a kilépőknek.
Bővíti a közterületfelügyelet hatáskörét, valamint összehangolja a rendőrség, a polgárőrség, a közterület-felügyelet, valamint a természetvédelmi és mezei őrszolgálat tevékenységét a közrend védelméről szóló törvényjavaslat, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kormány - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
Az elmúlt hetekben megfigyelt bizalomgerjesztő számok ellenére nem lesz gyors vége a globális recessziónak - hangsúlyozza a Nemzetközi Valutaalap ma megjelent Világgazdasági Kilátások című anyagában,...
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács összhangban a tegnap nyilvánosságra hozott válságkezelő kormányprogramban megfogalmazottakkal jelentős mértékben csökkenti az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok létszámát és tiszteletdíjukat a többségi állami tulajdonú társaságoknál. 2009-ben össztársasági szinten az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjának összköltsége 50%-kal fog…
„Megbotránkoztató viselkedés” címén egy ausztrál férfi kitiltotta moteljéből egy új-zélandi kisváros mind a 16 ezer lakóját. A brit Telegraph című napilap internetes kiadása szerint a tilalom felzúdulást váltott ki Új-Zélandon, az ügyben még egy politikus is megszólalt, aki azt nyilatkozta, hogy nem csodálkozik a történteken, hiszen a szálloda tulajdonosa egy ausztráliai férfi.
A GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete kétórás figyelmeztető sztrájkot tart április 30-án 10 óra és 12 óra között, ebben a két órában teljesen leáll a forgalom - közölte a társaság kommunikációs munk...
Nem szabad hagyni, hogy a válság idején a családok elveszítsék a lakásukat, az uniós források átcsoportosításával pedig közmunkaprogramokat kell indítani - ezek a legfontosabb javaslatai Bajnai Gordon kormányfőnek az MTA Gyermekszegénység Elleni Programirodájának. Ferge Zsuzsa az InfoRádiónak elmondta: vissza kell vezetni a munkaerőpiacra azokat, akik évekre kiestek a munkából.
Az alapszakaszgyőztes Cleveland Cavaliers és a nyugati első Los Angeles Lakers is megnyerte második hazai mérkőzését, ezzel egyaránt 2-0-ra vezetik párharcukat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában.
A közúti fuvarozók versenyképességét javító rendeletmódosításokról döntött a kormány szerdai ülésén - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kormányülést követő tájékoztatón.
Vahl Tamás visszalépése után Varga Istvánt, a Shell Hungary Zrt. igazgatóságának volt elnökét jelöli a gazdasági miniszteri posztra Bajnai Gordon - jelentette be a mai kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budai Bernadett. Az új jelölt tényleges miniszteri kinevezése néhány nap múlva lehet esedékes....
Nem kevesebb, mint 2,000 dolláros magasságba emelkedhet 2010 végére az arany árfolyama, állítja a CNBC-nek nyilatkozó Philip Manduca, az ECU Group befektetési igazgatója. Ez azt jelentené, hogy közel...
Visszatérnek a „lopós autók”, és jönnek a gumibotos közterület-felügyelők a közrend védelmében. A Bajnai-kormány külön törvényben hangolná össze a rendőrök, a természetvédelmi őrök, a mezőőrök, a polgárőrök és a közterület-felügyelők együttműködését.
A GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete két órás figyelmeztető sztrájkot tart április 30-án 10 óra és 12 óra között, ebben a két órában teljesen le áll a forgalom - közölte a társaság kommunikációs munkatársa szerdán az MTI-vel.
A februári amerikai házárindex 0,7 %-os érétket hozott a várt -0,6 % helyett. Az előző érték 1,7 % volt. Az USD/JPY a hét közepén 97,58-ig esett vissza, ami háromheti mélypontnak felel meg. Közben sikerült visszatérni a 98,0-as szint környékére. (OT/www.globalfx.hu)
Súlyos idei brit recessziót és jóval 10 százalék feletti GDP-arányos államháztartási hiányt jósol Alistair Darling brit pénzügyminiszter, aki szerint azonban a brit gazdaságban már az idén megkezdődik a fellendülés. Darling bejelentette a leggazdagabbak adójának jelentős emelését is.
A közúti fuvarozók versenyképességét javító rendeletmódosításokról döntött a kormány szerdai ülésén - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kormányülést követő tájékoztatón. A kormányszóvi...
Továbbra is teljes homály fedi a kormány által beharangzott ingatlanadó részleteit. Nem tudni, hogy ki becsülné fel az ingatlan értékét, ki állja ennek a költségeit, kinek, és mennyit kellene fizetni. Annyi azonban biztos: a szocialistákat is megosztja a kezdeményezés.
Még el is temette jelképesen tengeren eltűnt férjét Dél-Koreában egy "álözvegy", ám kiderült, hogy csupán életbiztosítási csalásból. A férfi 2006 márciusában nem veszett a tengerbe egy horgásztúrán, viszont hogy elhitesse halálát a világgal, üresen hagyta csónakját a vízen, átszállt egy másikba, amellyel aztán egész máshol szállt partra.
Változtatni kell azon, hogy Magyarországon a katonák békelétszáma ugyanannyi, mint mozgósítási létszámuk; tartalékosok nélkül ugyanis nincsen hadsereg - mondta Simicskó István, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke szerdán Budapesten.
Az a tíz amerikai cég, amelyik a legnagyobb összegű támogatást kapta a 700 milliárd dolláros szövetségi bankmentő csomagból, 9,5 millió dollárt költött lobbizásra az első negyedévben. (ProfitLine.hu)
Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai EIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 3.9 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 800 ezer, a finomított termék...
Elfogták azt a három férfit, akik közül az egyik vezette azt az autót, amelyikkel elgázoltak egy segédmotorost szerdán Kalocsán. A szabályosan közlekedő segédmotorost a kanyarodó személygépkocsi elütötte és 80-100 méteren keresztül maga előtt tolta, majd a három férfi az autóból kiugrott és elszaladt.
Bizonytalannak látja a magyarországi recesszió végét, és a forint további visszaeséséből eredő fizetésképtelenségi hullámra figyelmeztet a nemzetközi hitelbiztosító, az Atradius az országelemzésében. (ProfitLine.hu)
Csak az Egyesült Államokban 11,5 ezer milliárd dollárra becsülik az adóparadicsomokba kimenekített vagyonokat - mondta a BDO Forte adópartnere. Gerendy Zoltán hozzátette: az OECD és a G20 is egységesen fellépett annak érdekében, hogy adjanak információt azok az államok, ahová az alacsony adókulcsok miatt ezeket a vagyonokat kiviszik.
Az amerikai stratégai olajkészletek 3.9 millió hordóval, 1.1 százalékkal 370.6 millió hordóra emelkedtek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest. A finomítók napi kitermelése átlagosan napi 14.5 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 83.4 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Silvio Berlusconi olasz miniszterelök pucéran segít az abruzzo-i földrengés áldozatain. A napokban kiállított festményen a kormányfő és csinos esélyegyenlőségi minisztere, Mara Carfagna nem mindennapi pózban látható.
A városház tájékoztatása szerint addig kiválasztják a kivitelezőjét és a független mérnökét a mintegy 12 milliárd forintos beruházásnak, amely felerészben EU-forrásból újulhat meg.
A Fidesz szerint a napokban nyilvánosságra került válságkezelő program "mélyen és súlyosan" munkahelyellenes megszorító csomag, amelynek megvalósításához a kormány semmiféle felhatalmazással nem rendelkezik.
Öngyilkos lett a budapesti orosz nagykövetségen holtan talált férfi - ezt állapította meg az igazságügyi orvosszakértői vélemény. Az alkalmazott holttestére kedd reggel találtak rá.
Az IMF az összesen 195 oldalas átfogó jelentésében Magyarországon erre az évre a GDP 3,3 százalékos csökkenését várja, míg jövőre ez a csökkenés szerinte 0,4 százalékos lesz
Délutánra erősödésnek indult a forint a bankközi devizapiacon kedden délután, különösebb esemény nélkül szűk sávban mozgott a forint, miután reggel 300 forintos szint közelébe gyengült az euróval szemben. (ProfitLine.hu)
A Morgan Stanley várt alatti gyorsjelentése, valamint a mínuszos amerikai nyitás hatására átmenetileg a régióban is megtorpantak délután a részvényindexek, azonban zárásra ismét jóra fordult a...
A kormány szerint vannak olyanok, akiket nem érintenek a napokban bejelentett megszorító intézkedések, sőt, a Bajnai-csomagnak elsődleges nyertesei is vannak. A helyzet persze nem fekete-fehér....