Idén 1,3 százalékkal zsugorodik a világ gazdasága: ez azt jelenti, hogy a II. világháború óta először az egész világon recesszió alakul ki - jelentette be szerdán a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Januárban az IMF még azt jósolta, hogy a világ gazdasága 0,5 százalékkal növekszik majd. Magyarország esetében az IMF optimistább a magyar kormánynál.
"Írország nem rokonszenvez semmiféle akcióval, amely Bolívia destabilizálására irányul, vagy fenyegetné az ország demokratikusan megválasztott elnökének a biztonságát" - mondta a külügyminiszter
Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerdán beismerte, hogy az Egyesült Államokat jelentős felelősség terheli a jelenlegi gazdasági válság miatt, de azt szorgalmazta, hogy a világ fogjon össze a krízis enyhítésére. (ProfitLine.hu)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) üdvözli az Európai Parlament szerdai döntését, miszerint a következő években tovább csökkenhetnek a barangoló (roaming) hívások díjai, a tagállamok területén szabályozottá és roaming-környezetben a jelenleginél lényegesen olcsóbbá válhat a mobilinternet használata és az SMS küldés is....
Sokkoló számlákkal is találkozott néhány mobiltelefonon internetező az elmúlt időszakban, mert ez a viszonylag új szolgáltatás még csak most terjed - mondta a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője. Márton György közölte: 12 millió mobiltelefon-előfizetés van és több mint félmillióan fizetnek elő mobilinternetre. Az egyre szélesebb körű alkalmazás miatt a hatóság részletesen tájékoztat a…
Közérdekű adatnak minősül, ezért a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) kérésre ki kell adnia az adatvédelmi törvény alapján a túlzott hiány eljárással kapcsolatos magyar jelentésnek már azt a változatát is, amelyet az uniós statisztikai hivatalhoz, az Eurostathoz elküldött, nem pedig csak az Eurostat észrevételei alapján véglegesített változatot.
Az agyi vérkeringési zavar, más néven stroke hirtelen kialakuló katasztrófális agyi történés, mely legtöbb esetben maradandó mozgás- vagy beszédkárosodással jár, viszonylag nagy százalékban vezet halálhoz.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 407,53 pontos, 3,38 százalékos emelkedéssel, 12.467,12 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 23,3 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Mol k...
Erősödésnek indult a forint a bankközi devizapiacon kedden délután. Különösebb tájékozódási pontok híján nap közben viszonylag szűk sávban mozogtak a térségbeli devizák, majd délután az euró/dollár ár...
Április 24-én pénteken második alkalommal tartja meg a budapesti Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) "Karrier Nap és Állásbörze" címet viselő rendezvényét. A főiskola békásmegyeri központjában az álláskeresők 9 és 18 óra között tájékozódhatnak az elhelyezkedési lehetőségekről, a pályázási technikákról szakmai fórumok keretében. Emellett a kiállítók standjainál lehetőség nyílik a munkaadókkal való…
A kora délutánig jellemzően 298-299 körül ingadozó euróval szembeni forintárfolyam a Nemzetközi Valutaalap (IMF) délután 3 órakor közzétett globális gazdasági kitekintőjét követően erősödésbe...
A közigazgatásban egyedülálló együttműködési megállapodás kötődött az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) között április 22-én, amelyben keretében a két hatósági szerv megállapodott, feladataikat egymást segítve végzik a jövőben a jogsértő esetek hatékonyabb felderítése, megelőzése, valamint a bejelentések eredményesebb kivizsgálása érdekében.
Rózsa Flores interjúja nagy érdeklődést keltett a bolíviai tömegtájékoztatásban; időközben La Pazban tájékozódik Magyarország Buenos Aires-i nagykövete
A válságjelenségek ellenére sikeres évet zártak tavaly a szerbiai bankok, ugyanis 32.3 milliárd dinárral (44.5 százalékkal) növelték az előző évihez képest nyereségüket - derült ki a Szerb Nemzeti...
A külföldi befektetők még mindig távol maradnak a magyar állampapírpiactól, és az országot csak az IMF hitel mentette meg a csődtől - mondta el az Equilor Befektetési Zrt. deviza üzletágának vezetője. Szántó András szerint csak a bizalom helyreállításával térhet vissza a kereslet a piacra.
A Magyar Innovációs Szövetség THE - Tudományos - Hasznos - Emberi - programja országjáró sorozatában középiskolákat látogat meg a műszaki és természettudományok népszerűsítése céljából. A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának kiemelt támogatásával a program ezúttal a közép-dunántúli régiót célozza, három helyszínre látogat el. A program első interaktív előadását ma, április 22-én Tatán, a…
A Magyar Bankszövetség fontosnak tartja a devizahitelesek megsegítését, várja a részvételi lehetőséget a javaslat kidolgozásában - nyilatkozta Müller János, a szervezet vezető tanácsadója. Az új kabin...
A 24 éves Okszana Pocsepa naplót vezet szexuális élményeiről. A fiatal énekesnő, aki azt állítja magáról, hogy ő Mel Gibson barátnője, feljegyzéseiben a legapróbb részleteket is kitárgyalja.
Hatezer vak és látássérült él a közép-magyarországi régióban, de sem az utcai vagy folyosói burkolatok kialakítása, sem a közüzemi számlák nem megfelelőek a gyengénlátóknak - mondta a Vakok-és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesületének elnöke azután, hogy Budapesten megnyílt egy, a vakok számára kialakított ügyfélszolgálati iroda.
Az USA nyersolajtartalékai 3,9 millió hordóval emelkedtek a várt 2,5 millió hordó helyett. A Department of Energy (DoE) adatai alapján a diesel és könnyű fűtőolaj tartalékok 2,7 millió hordóval emelkedtek. Itt 1,0 millió hordó visszaeséssel számoltak az elemzők. 16:40-kor a júniusi kontraktusú nyersolaj hordónkénti ára 48,62 USD körül mozgott. (OT/www.globalfx.hu)
Rosszindulatú hackerek botnet alkalmazással bénítottak meg majdnem 2 millió számítógépet - köztük kormányzati számítógépeket is - az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.
Infokommunkációs akadályok miatt közszolgáltatások sorát nem tudják igénybe venni a fogyatékkal élők, de az akadálymentesítések minősége is megkérdőjelezhető - derült ki azon a konferencián, amelyet a szekszárdi Esélyek Háza rendezett szerdán az érintett civil szervezetek és szakértők részvételével.
Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő londoni gazdaságelemző szolgálatának helyzetértékelésében óvatosságra intenek a túlzott tőzsdei száguldások miatt, ugyanis a gazdasági alapmutatók nem támasztják alá ez eddig lezajlott jelentős árfolyam-erősödést. (ProfitLine.hu)
A mobilinternet-szolgáltatás ma már itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, márciusban az előfizetések száma 542 ezer volt, amelyből 458 ezer forgalmat is bonyolított. Korlátlan mobilinternet csomaggal ma már nem igazán találkozhatunk, így a forgalmi korlátot átlépve esetenként komoly számlát is produkálhatunk, de ennél is borsosabb cehet kaphatunk kézhez, ha a mobilkészülékhez kapcsolódó…
Angliában a márciusi munkanélküliek száma 73.700-as értéket hozott (előrejelzés: 116.000 , előző érték: 138.400 ). A februári ILO munkanélküliségi ráta 6,7 %-os értéket hozott (előrejelzés:6,7 % , előző érték: 6,5 %). Az angol állam nettó-adósságállománya márciusban 28,4 milliárd GBP-vel emelkedett, ami 1993 óta a legmagasabb érték. Az MBA jelzálogkölcsön-igénylések heti mutatója 5,3 %-os…
A Gazprom rátette kezét az amerikai Chevron olajvállalat olaszországi érdekeltségére. Az akvizíciót a Gazprom olajipari részlege,a Gazprom Nyeft hajtotta végre, az üzlet értékét nem közölték, de az oroszok megszereznek egy finomítót az olaszországi Bariban és használhatják a Texaco márkanevezet. Rómában értékesítési központot szereznek. (ProfitLine.hu)
A Morgan Stanley várt alatti gyorsjelentése, valamint a mínuszos amerikai nyitás hatására átmenetileg a régióban is megtorpantak délután a részvényindexek, azonban zárásra ismét jóra fordult a hangulat, melynek hatására a BUX 3,4 százalékot tudott emelkedni.
Angliában a márciusi munkanélküliek száma 73.700-as értéket hozott (előrejelzés: 116.000 , előző érték: 138.400 ). A februári ILO munkanélküliségi ráta 6,7 %-os értéket hozott (előrejelzés:6,7 % , előző érték: 6,5 %). Az angol állam nettó-adósságállománya márciusban 28,4 milliárd GBP-vel emelkedett, ami 1993 óta a legmagasabb érték. Az MBA jelzálogkölcsön-igénylések heti mutatója 5,3 %-os…
"Jelenleg 30 százalékkal többet aknázunk ki a Föld erőforrásaiból, mint amennyit szabadna, ez így sokáig nem mehet tovább" - mutatott rá az Országgyűlés elnöke
Az MSZP a szociális biztonság megőrzésének baloldali elve alapján vállalja a válságkezelést - jelentette ki Lendvai Ildikó Egerben. Ugyan kényelmesebb volna "elvitetni a balhét" egy időközi választ...
Jóllehet az Európai Parlament szerdai döntése alapján júliustól tovább csökkenhetnek a barangoló (roaming) hívások díjai, s a tagállamok területén szabályozottá és roaming-környezetben a jelenleginél ...
Az MDF is támogatna egy olyan javaslatot, amely arra irányulna, hogy a megszorítások idején a pártok állami támogatása is csökkenjen - mondta az InfoRádiónak az MDF elnökhelyettese, Herényi Károly. Az ötlet elől az SZDSZ sem zárkózik el.
Kárász helyett egy magasfeszültségű elektromos távvezetéket fogott meg horgával egy horgász az ukrajnai Feodosszija közelében. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Azt szeretnék, hogy "az a közel kétmillió ember, aki liberális értékrendűnek vallja magát Magyarországon, képviselettel rendelkezzen az Európai Unióban is"
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter elmondása szerint a 2009-es és a 2010-es évben a beruházásokat tekintve a magyar mezőgazdaság erőre kap, az ágazat mostani 5 százalékos (a hozzá kapcsolódó élelmiszeriparral, vetőmag-feldolgozással együtt 12-13%) részaránya az elkövetkező években 7-8% körül lesz. (ProfitLine.hu)
Románia megvalósítja Verespatakon az aranybánya-beruházási projektet, hiszen már 350 millió eurót költött rá - jelentette ki Catalin Hosu, a Rosia Montana Gold Corporation kommunikációért felelős regionális menedzsere....
Szilvásy György a korábbi főigazgatói munkakört betöltő munkavállalóval azonos munkaszerződési feltételekkel és juttatásokkal áll alkalmazásban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.