Önmagában az, hogy egy rosszul teljesítő, csetlő-botló kormányzat megbukik, demokráciákban általában természetes, mi több örvendetes. Miért állunk ki mégis újra és újra azon határozott véleményünk mellett, hogy az előrehozott választásokat el kell kerülni és ez az MSZP és az SZDSZ képviselőinek elsőrendű felelőssége?
Bajnai Gordon, miután a MSZP-frakció bizalmat szavazott neki, az SZDSZ-nek számolt be programjáról, amit kevéssel éjfél előtt meg is szavaztak a liberálisok. Bajnai már korábban elhagyta az SZDSZ székházát.
A szabaddemokraták ügyvivői 7:5 arányban támogatták Bajnai jelölését - írja az Index. Ugyanakkor tagadták a szavazás tényét és Bajnai is kevesellte az arányt, de aztán a hír igaznak bizonyult.
Az Index nem hivatalos, meg nem erősített értesülése szerint a szabaddemokraták ügyvivői - akik Eörsi Mátyás távollétében csak 12-en tárgyaltak - 7:5 arányban támogatták Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését.
Huszonöt éven át élt vérfertőző viszonyban egyik lányával egy kolumbiai férfi, s a most 35 éves nőnek nyolc gyermeke született apjától. A férfit helyi idő szerint szombaton tartóztatták le. Az...
Silvio Berlusconi miniszterelnököt választotta meg elnökének az olasz jobboldal új nagy pártja, a Szabadság Népe (PdL) hétvégi alapító kongresszusán. A mintegy hatezer küldött közfelkiáltással,...
Valószínű, hogy az eddig vártnál is alacsonyabb lehet az idén a bruttó hazai termék (GDP) növekedése Szlovákiában. "Nem kizárt, hogy nulla körül lesz, de akár mínusz is lehet" -...
Az SZDSZ támogatja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölését; az ügyvivői testület 7:5, a frakció 13:4 arányban szavazott - értesült az MTI vasárnap kora...
MADRID — Győzelemmel tért vissza a madridi Santiago Bernabéu stadionba Vicente del Bosque (58), a Real Madrid egykori trénere, a spanyol labdarúgó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya.
Nem terveztem, hogy a múlt hétfőn, itt a Népszavában megjelent írásomnak ilyen gyorsan meg kell írnom a folytatását. Tulajdonképpen nem is én írom, hanem a politika, amelyben egy hét is nagy idő.
Napi helyett havi standolás, zárjegyelszámolás és elektronikus adatszolgáltatás a jövedéki törvény idei változásának néhány fontos eleme, melyek egy része az érintett termékek feketepiacának visszaszorítását célozza.
Valószínűleg minden eddigi televíziós gusztustalanságokon túltett a TV2 heti adása a 10! - Sztár nem marad szárazon című műsora. Igazán nem vagyok híve sem Kiszel Tündének - ezt már meg is írtam ezeken a hasábokon -, de Fekete Pákónak sem. Ők a példáim, hogyan lehet mindenfajta teljesítmény nélkül állandóan a nyilvánosság előtt szerepelni. De amit most műveltek velük, az mindent alulmúl.
BUDAPEST – A velencei filmfesztivál nyitófilmje volt hat éve Alejandro González Inárritu műve, a 21 Gramm, a rendező azóta már az Oscar-díjat is megkapta a Babel (2006) című filmjéért.
BUDAPEST – Törőcsik Marival (73) még a legközelebbi barátai is ritkán találkozhatnak, kezelőorvosai ugyanis megtiltották – legalábbis egyelőre –, hogy társaságba menjen.
BUDAPEST — A Barátok közt és a ValóVilág korábbi sztárjai után most Kaszás Géza bizonyítja főzőtudományát a konkurens csatorna műsorában, a Hal a tortánban.
BUDAPEST – Egymásba gabalyodott Ripli Zsuzsi (27) és Müller Attila (27). No persze a műsorvezetőt és a csinos modellt nem érzelmi szálak fűzik egymáshoz, csupán egy fotózás kedvéért kerültek közelebbi kapcsolatba.
A frontvonalban harcoló politikusokról az ihletett pillanatokban időnként megtudunk valami izgalmasat. Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke, a miniszterelnököt kereső trió egyike például ifjúkorában verselgetett, sőt, még egy musical szövegkönyve is a számlájára írható. Utóbbi címe "Vám Piroska és Draku Lajos". Semmi Bokrosozás, viszont egy sokkoló videó feltöltői elcsenték a politikustól a…
Bajnai Gordon legyen a kormányfő-jelölt, vagy jöjjenek az előrehozott választások - ebben foglalható össze a szocialisták hétvégi kormányfő-kereső tanácskozássorozata. Az elmúlt egy héten történtek miatt Gyurcsány Ferenc pártelnöki posztjáról is lemondott. A párt megyei elnökei "dühösek" a jelölés körüli ügyetlenkedés miatt. Az utódnak szánt Szekeres Imrét és Kiss Pétert ma "vizsgáztatják".
Miután kiderítettük, hogy a magyar nyugdíjasoknak alig több mint 40 százaléka kapja bankszámlára történő átutalással a járandóságát, kíváncsiak lettünk arra, hogy a hazai pénzintézetek milyen számlacsomagokat kínálnak az idősebb korosztályba tartozó ügyfeleiknek. A bankok szerint az elmúlt években érzékelhetően csiszolódtak a nyugdíjasok pénzügyi szokásai, egyre több ügyfél nyit számlát, használ…
Felkészült a kormányzásra a Fidesz - közölte tegnap a párt 21. születésnapján Orbán Viktor. A pártvezető kijelentette, tengernyi alkalmas szakemberük van a minisztériumok vezetésére. Bár Orbán még nem foglalta el a miniszterelnöki széket, szombaton Ungváron mégis kettős állampolgárságot ígért a határontúliaknak.
Lapzártánkig nem derült ki, hogy valóban Bajnai Gordon lesz-e az ország következő miniszterelnöke. Bajnai egyes hírek szerint ultimátumot adott a pártoknak, azaz az immár egy hete eredménytelenül tárgyaló MSZP-nek és SZDSZ-nek: vasárnap éjfélig vagy egyértelműen kiállnak mellette, vagy kiszáll és nem lesz ő sem jelölt. Bajnai két feltételt nevezett meg, egyrészt hogy az SZDSZ ügyvivőinek többsége…
A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyerte meg a vasárnap tartott törökországi helyhatósági választást, de elsöprő győzelmet nem sikerült aratnia.
Akármi történik is a következő napokban és hónapokban Magyarországon, és akármi történik is a világon, biztos, hogy mindenütt véget ért egy korszak. Nálunk a Gyurcsány-korszak, a világon a globális összefonódáson alapuló, de bújtatott és ingatag alapokon nyugvó gyors föllendülés korszaka. Nem a globalizáció ért véget, az egyszerűen lehetetlen, annyira összenőtt már a világ, és nem is a szabad…
Az Index.hu nagy elbocsátásszámlálója több, mint 33 ezer munkahely megszűnéséről tud, a Központi Statisztikai Hivatal januári tájékoztatója szerint pedig 68,8 ezerrel kevesebben állnak alkalmazásban, mint egy évvel korábban. Vannak azonban ágazatok, ahol nem hogy nem csökken a foglalkoztatottak száma, de dinamikusan növekszik....
A montenegrói parlamenti választáson az eddigi kormányerő az előrejelzéseket is magasan felülmúló, biztos győzelmet aratott vasárnap - derült ki az egyelőre nem hivatalos, és nem is végleges adatokból.
A kötelező biztosítási kampány eltörlése és a központi nyilvántartás pozitív változás a kötelező biztosítás jogszabályaiban, ugyanakkor hiányzik még belőle az aktív kárrendezés. A CLB Biztosítási alkusz vezetője azt mondta: ennek kialakítása még évekbe telhet, ugyanis egységes kárelbírálási rendszer szükséges hozzá. Bravik Attila hozzátette: a biztosítóknak hosszú távon érdeke ennek kialakítása,…
Már látszanak a stabilizáció első jelei az eddig megtett válságellenes lépések hatására, mondta hétfőn Londonban megjelent nyilatkozatában az amerikai elnök, aki hitet tett a bajba került feltörekvő gazdaságok megsegítése mellett.
Az SZDSZ támogatja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölését; az ügyvivői testület 7:5, a frakció 13:4 arányban szavazott - értesült az MTI hétfő kora hajnalban.
Bár ezen a héten makrogazdasági adatokból nem lesz hiány, a piaci szereplők figyelmét minden bizonnyal továbbra is a politikai fejlemények követése köti majd le. Miután az MSZP és az SZDSZ ügyvívői...
A középkori angol várkastélyok stílusát idéző hlubokái kastély falai között meglehetősen komor volt a hangulat az EU-külügyminiszterek múlt heti tanácskozásán. Pár nappal a kötetlen eszmecsere előtt robbant ugyanis Prágában a politikai bomba: megbukott a cseh kormány, ami sötét árnyat vetett az Európai Unió reformszerződésének és magának az integrációs szervezetnek a jövőjére.
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, akit az SZDSZ is támogatásáról biztosított. A szocialisták vasárnap esti zárt frakcióülésén Bajnai Gordon programbeszédet mondott, hangsúlyozva, hogy válságkezelő kormányt akar alakítani. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, hogy a több mint 120 képviselő…
Az Egyesült Államok nem tervezi, hogy megsemmisíti azt a rakétát, amely felbocsátását az elkövetkező napokra harangozta be Észak-Korea - közölte Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
Az Országgyűlésben ma bejelentik, hogy összegyűlt a szükséges számú aláírás a képviselői költségtérítés ügyében kezdeményezett népszavazáshoz. Seres Mária magánszemély kezdeményezése szerint az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járna költségtérítés. A kérdésben legkevesebb 525 ezer hiteles aláírás gyűlt össze. A törvény szerint a referendum…
Átfogó monitoring rendszer kiépítésére írt ki gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást a Fővárosi Közterület-fenntartó (Fkf) Zrt., amelynek a becsült értéke 448 millió forint - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.