A pandémiás influenza halálozási aránya nagyjából azonos a szezonális influenza halálozási arányával, és legtöbb esetben enyhe lefolyású - állítja a Harvard
A külügyminisztérium tájékoztatóját hallgatta meg kedden az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága a moszkvai magyar külképviselet épületének eladásáról.
A romló hangulat közepette Európa is lejtmenetbe kapcsolt, a vezető részvényindexek közül a német DAX 2.1, a francia CAC-40 1.8, az angol FTSE-100 pedig 1.7%-os mínuszban tartózkodik. A tőzsdék...
Bírósághoz fordul Mindszent önkormányzata a településen hagyott német szemét miatt. A képviselő-testület az ügy magyar szereplőjét perelné be, hogy szállítsa el a több tonna hulladékot.
A permi Sánta ló klubban szombatra virradóra tomboló, eddig 118 halálos áldozatot követelő tűzvész miatt 59 gyerek maradt árván, vagy félárván - közölték kedden Moszkvában.
Présinger Ádám és Somodi Bence utánpótlás-válogatott labdarúgók a magyar szövetségben tartott keddi meghallgatáson megerősítették, hogy megpróbálták megvesztegetni őket a 2008. október 15-én 4-1-re elveszített, szlovákok elleni Alpok-Adria Kupa-mérkőzés előtt. Pintér Ádám nem jelent meg a meghallgatáson.
A külföldi csapatok létszámának növekedésével párhuzamosan egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőtt a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (CICR) által ellátott civilek száma Afganisztán déli részén - közölte kedden a CICR egyik vezetője.
A Renault és a tulajdonában lévő Dacia egyszerű kivitelű összkerékhajtásos alapmodellt mutat be jövőre a növekvő feltörekvő piaci kereslet kielégítésére.
Immár jogerősen is közérdekű adatnak minősül, ezért a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) kérésre ki kell adnia az adatvédelmi törvény alapján a túlzott hiány eljárással kapcsolatos magyar jelentésnek már azt a változatát is, amelyet az uniós statisztikai hivatalhoz, az Eurostathoz elküldött, nem pedig csak az Eurostat észrevételei alapján véglegesített változatot - értesült a felperes jogi…
Immár jogerősen is közérdekű adatnak minősül, ezért a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) kérésre ki kell adnia az adatvédelmi törvény alapján a túlzott hiány eljárással kapcsolatos magyar...
Vasárnap a Petőfi Csarnokban lép föl a francia elektronikus zene egyik legismertebb exportcikke, a Love 2 című albumával turnézó Air. Néhány videó a hangolódáshoz!
Magyarországon az a legnagyobb foglalkoztatással kapcsolatos gond, hogy magas az inaktívak aránya - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter
Megkezdődött a Budaházy György és hét társa által a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen indított polgári per kedden a Fővárosi Bíróságon; a felperesek személyiségi joguk megsértése miatt, egyebek mellett, nem vagyoni kártérítésként fejenként egymillió forintot kérnek.
Halálos fenyegetést tartalmaz az a levél, amelyet Szijjártó Péter fideszes politikusnak küldtek egy éles lőszerrel együtt - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi sajtótájék...
Elfogták azokat a fiatalokat, akik büfékbe, üzletekbe, iskolákba törtek be az elmúlt hónapokban Jászberényben, és onnan különböző árukat, készpénzt és műszaki eszközöket vittek el; a betörők néhány helyen már a rongálással több millió forintos kárt okoztak - közölte a helyi rendőrkapitányság sajtóreferense
Koszovó függetlenségének támogatására kérte az Egyesült Államok kedden az ENSZ Nemzetközi Bíróságát, míg Oroszország a témáról folytatott tárgyalások újraindítása mellett foglalt állást a hágai meghal...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálódik a ScienNet-ügyben. A hivatal a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megszegése miatt indított eljárást egy hónapja a ScienNet valamint a Lyoness rendszerek működtetetésében részt vevő vállalkozások ellen.
Koszovó függetlenségének támogatására kérte az Egyesült Államok kedden az ENSZ Nemzetközi Bíróságát, míg Oroszország a témáról folytatott tárgyalások újraindítása mellett foglalt állást a hágai meghallgatáson.
A hajléktalanokat is beoltják Miskolcon, ha igénylik, bár ehhez a védőoltáshoz jelentkezniük kell háziorvosnál - mondta az MTI-nek Kreffly Gábor, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hajléktalanokat Gondozó Központjának vezetője kedden.
Népszerű lehet a 2010 januárjától startoló úgynevezett tartós befektetési szerződés - véli a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója. Vizkeleti Sándor azt mondta: az a tapasztalata, hogy egyre erősebb lesz a megtakarítási hajlandóság.
Három csökkenést mutató hónap után újra emelkedhetett az infláció Magyarországon: a Portfolio.hu felmérése szerint az októberi 4,7 százalék után novemberben 5 százalékig kúszhatott fel az éves...
A Google legújabb keresője, a Google Goggles ezúttal nem írás-, vagy hangalapú, hanem fotó feltöltésével működik. További újítás, hogy még idén elindul a valós idejű keresés....
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 1,1 milliár eurót tervez beruházni Ukrajnában 2010-ben - írja az Interfax. Anton Usov, az EBRD tanácsadója nyilatkozta az Interfaxnak, idén a Bank...
Tiger Woods (33) egy igazi modern kori Casanova, aki sorra hódítja meg a női szíveket. A probléma csak az, hogy mindezt házasságban tette, így felesége, Elin Nordegren (31) dollárszázmilliókkal gazdagodhat, miközben szinte naponta kerül elő újabb állítólagos szerető.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint a túlzott államháztartási-hiány eljárással összefüggésben már az Eurostatnak küldött első változat is közérdekű, és nemcsak az észrevételek alapján módosított, végleges jelentés lehet nyilvános. A testület jogerős határozatában ezzel elutasította a Központi Statisztikai Hivatal fellebbezését, és helyben hagyta a Fővárosi Bíróság áprilisban hozott első fokú ítéletet.
Az AUD/USD 0,8943 és 0,9320 között konszolidál, miután november 16-án új éves csúcsot ért el 0,9406-nál. Egyes elemzők szerint továbbra is kedvezőek a kilátások. Az AUD/USD-ot 0,9075-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Felmentette a Népszava főszerkesztőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) abban a rágalmazási perben, amelyet Bayer Zsolt, jobboldali publicista indított egy lapunkban megjelent olvasói levél miatt. A levél szerzőjét ugyanakkor büntetés kiszabásának mellőzésével megrovásban részesítette. Bayer neve ugyan nem szerepelt az olvasói levélben, ám a publicista néhány utalásból - így a "medencébe…
A Központi Nyomozó Főügyészség november 30-án rendelt el nyomozást a moszkvai magyar külképviselet épületének eladása ügyében - mondta el Keresztes Imre, a főügyészség vezetője.
Komoly piaci kilengéseket okoztak kedden a Görögországot és Dubajt érintő, erősen negatív hitelminősítői lépések. Az euróövezeti tag Görögország törlesztéskockázati díjszabása a keddi osztályzatrontás után Magyarországéval egyező szintre emelkedett a londoni piacon.
Pécs felkészült az az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra - mondta Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere kedden Budapesten, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága, valamint a kulturális vidékfejlesztési albizottság együttes ülése után.
Az RTL Klub igazgatótanácsa 2012 végéig meghosszabbította Dirk Gerkens vezérigazgató szerződését - tudatta a múlt heti döntést ismertetve az országos kereskedelmi televízió kedden.
Elítélte becsületsértés és rágalmazás miatt Ungváry Krisztián történészt a Fővárosi Bíróság kedden, mert "besúgónak" nevezte és a pártállami állambiztonsággal hozta összefüggésbe Kiss László alkotmánybírót; a nem jogerős ítélet szerint a bíróság a történészt egy év próbára bocsátotta.
Az Európai Uniónak vállalnia kell a kilátásba helyezett 30 százalékos kibocsátás-csökkentést - mondta Gordon Brown brit kormányfő a Guardiannak kedden. "Nem elég azt mondani: ´lehet, hogy megtesze...