A szívkatéter lehetővé teszi, hogy a szűkületbe bevezetett ballon segítségével az eret ismét kitágítsák, sőt szükség esetén ide olyan, fémhálóból készült csövecskét is elhelyezzenek, amely továbbra is nyitva tartja az eret, ezzel biztosítva a zavartalan véráramlást.
Szeretnénk egy saját virágot a szemünk fényének. De féltjük. Nem is a növényt, amit majd gondozni fog, hanem őt magát. Nehogy mérgező legyen, jól tűrje a gyermekkéztől érkező "stresszt" gyorsan nőjön, és virágozzon is ha lehet. Csak a gyermekünk sikerélménye miatt... Milyen virágot válasszunk hát neki?
Könnyű félrediagnosztizálni, mert a tünetek sokféle bajra utalhatnak. Pszichózis, stroke, infarktus gyanúja is felmerülhet, ha a beteg rossz közérzetre, fejfájásra, szédülésre panaszkodik, hiszen az oxigénhiány, ami ráadásul zavartsággal, bénulásos jelekkel is társulhat, nem csak szén-monoxid-mérgezés következménye lehet. Szakértőket kérdeztünk.
A külföldre szakadt hazánkfiai új otthonukban, Dániában, Amerikában, Kuala Lumpurban is megpróbálják megtartani a korábban bevált szokásokat, bár a szaloncukorról minüknek le kell mondania
Két közjogi méltóság mandátuma is jövőre jár le. Sólyom László államfő augusztusban megüresedő posztjára és a legfőbb ügyész decemberi nyugdíjba vonulása miatt Kovács Tamás helyére is már az új parlamentnek kell megfelelő személyt választania. Idén december óta az Állami Számvevőszéknek nincs elnöke, de évek óta betöltetlen a két alelnöki szék is. E posztokra a Fidesz - esetleges kétharmados…
Egy nemrég közzétett kutatás szerint az amerikaiak gond nélkül keverik és igazítják egymáshoz különböző vallások nézeteit. Egyaránt hisznek a nyugati és keleti, de akár a törzsi vallások elemeiben is. Mindeközben nem igazán zavarja őket, hogy az adott tanítás ellentmond-e vagy sem vallási felekezetük tanításainak. Szerintük a hit és a szeretet a lényeg karácsonykor is...
Elárasztják az élő halak a bevásárlóközpontokat és piacokat - és az eddigi évektől éltérően egyre több kereskedő gondolja úgy, hogy kelendőbb, kívánatosabb a portéka, ha nem fuldoklás (pipálás) közben veheti szemügyre a vevő, illetve hogy mindenkinek jobb, ha az állatot nem élve teszik a szatyorba.
Akár a demokratikus pártok felé is nyithat a Fidesz a szélsőjobboldal parlamenti szerephez jutását követően - írta Kis János filozófus, az SZDSZ egykori elnöke a HVG-ben megjelent, a magyar köztársaság jelenlegi állapotát elemző cikkében. A szerző úgy vélte, egy esetleges Fidesz-kormányzás sikerének "a Jobbik lesz a legfőbb akadálya", ezért Orbán Viktor pártja választási kényszerbe kerülhet,…
Év végére sem nyugodtak meg a patikusok, illetve a kórházvezetők. Előbbiek a patikaliberalizáció visszavonását sürgették, végül megelégedtek volna a gyógyszertár-alapítás szigorításával. Nem így történt. A kórházvezetők is szemet hunytak volna átmenetileg a rendszer alulfinanszírozottsága felett, ha még decemberben hozzájutnak az intézményeiknek ígért hatmilliárd forinthoz. A pénzt azonban csak…
A Reménytadó Alapítvány a mostani, kétmillió forintos adománya mellett, korábban pumpákkal, infúziós állvánnyal is hozzájárult a daganatos gyerekek kezeléséhez.
A karácsony Krisztus születésének ünnepe, így nem véletlen, hogy ezekben a napokban különösen nagy az élet a Vatikánban. De karácsony a szeretet ünnepe is, a politikusok és sztárok legalább ezt a néhány napot a családdal töltik el.
Példaértékű modell külföldiek számára is a fogyatékosok által üzemeltetett budapesti szálloda - írta a Magyar Nemzet. A lap csütörtöki számában mutatja be az elegáns négycsillagos Panda Hotelt, ahol mozgás-, látás-, hallás- és pszichés sérültek töltenek be szinte minden munkakört, nyereségesen működtetve a vállalkozást, amely méltó munkakörülményeket teremtett számukra.
A Képző- és Iparművészeti Lektorátus becslése szerint tavaly 150 köztéri művet adtak át az országban, az idén csak 60 körüli lesz ez a szám - írta a Népszabadság.
Megszüntetné az RTL Klubot és a TV2-t az ORTT tagja, Szalai Annamária. A médiaszakember állítja: Joshi Bharat és Mónika show-ja nem a délutáni műsorsávba való.
„Halló, Claudia, itt Gyurcsány Ferenc! Exminiszterelnök nem érdekli?” – ilyen és ehhez hasonló poénokkal alázzák a Rádió 1-en reggelente Liptai Claudiát. Hepi Endre szerint nem bántják Liptait.
Törékeny szépség, mégis Hollywood egyik legerőteljesebb színésznője. Sorozatunk befejező részéből kiderül: Nicole Kidman lányáról azt pletykálják, hogy beteg.
Meglepő dolgok történnek a sertéspiacon, az amerikai CME-n jegyzett árfolyamok ugyanis október óta meredek emelkedést produkálnak. Az azonnali sertés adás-vételi árakból képzett CME Lean Hog Index...
December 24-én szombati menetrenddel, de a szokásosnál rövidebb ideig járnak a nappali BKV járatok, délután nagyjából 16 óra körül szinte a város egész területén az éjszakai menetrend lép életbe....
Újra szerelmes Keleti Györgyi, aki pár hónappal ezelőtt szakított vállalkozó kedvesével. A playmate szívét olyan férfi ejtette rabul, akibe egyszer már szerelmes volt.
Elkészült a várva várt DNS-elemzés a Cozma-gyilkosság ügyében, jövő héten pedig felismertetésre viszik a gyanúsítottakat. A Bors úgy tudja: öt-hat ember esetében is súlyosbodhat tettük minősítése.
Már papírja is van a BKV-nak arról, hogy túléli a jövő évet: a miniszterelnök és a főpolgármester szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint 2010-ben a szokásos állami támogatásokon felül további 22,4 milliárd forint rendkívüli juttatást kap a közlekedési cég. Ezzel azonban nem hárult el a sztrájkveszély: a kollektív szerződés módosításáról tovább tárgyalnak.
Nem éppen hálás dolog műsortervet készíteni szenteste. Hiszen mégiscsak családi ünnepről van szó. Amikor a televíziót a legjobb volna kikapcsolni, és legalább ezen az estén egymásra figyelni. Meghallgatni a nagymama régi történeteit századszor, végre együtt játszani a gyerekkel, megdicsérni az anyós bejglijét, a feleség frizuráját… A televízió csak elvonja minderről a figyelmet.
Nagyon szerettem volna legalább három, de inkább négy csillagot adni ennek a filmnek (ám csak kettőt kapott...). Tessék körülnézni. Ki beszél ma a középkorúak, s pláne a középkorú, egyedül maradt nők párválasztási vacillálásáról – vígjátékban? Úgy, hogy életkorra való tekintet nélkül elszórakoztassa a nézőket, s ráadásul valami érzékeny pontjukon meg is érintse őket? Hát nem nagyon jut eszünkbe az…