Sok családban már advent első vasárnapján megkezdődik a karácsonyi készülődés, hiszen karácsonyig alig néhány hét van hátra. Ünnepi hangulatot teremthetünk, ha adventi koszorúval díszítjük a lakást. Adunk egy újabb ötletet!
Az idén kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre, és enyhén nőtt azok száma, akik maximum 30 ezer forintot szánnak karácsonyi ajándékra - derül ki a Kirakat-Ipsos felméréséből. Rácz István, az internetes portál főszerkesztője az InfoRádiónak elmondta: a férfiak nagy többsége az utolsó pillanatokban, december 23-án szerzi be az ajándékokat.
Komodói varánusz világra jövetelének örülnek a szingapúri állatkertben: Indonézián kívül Ázsiában most először tudták sikerrel pároztatni a különleges hüllőket.
Viagrával próbálja meg a majd a lehető legjobb teljesítményre sarkallni az angol válogatott focistáit Fabio Capello szövetségi kapitány a dél-afrikai világbajnokság idején.
Adolf Hitler zsidógyűlölete részben abból eredt, hogy egy zsidó származású orvost tett felelőssé anyja haláláért - állítja most megjelent könyvében egy német szerző, Joachim Riecker.
Bár eddig a tél enyhének tűnik, azért nem árt felkészülni a fagyra, hóra, szélviharra. Következzen pár praktikus megoldás arra, hogyan tudjuk megvédeni növényeinket az ítéletidőtől.
A mandarinféle citrusok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, s a friss fogyasztásban lassan visszaszorítják az édes narancsokat. Mindez a kedvező "csomagolás" eredménye. A mandarinokat körülvevő héj ugyanis vékony, és könnyen - kés igénybevétele nélkül is - hámozható.
Várhatóan a karácsonyi szezon sem tudja ellensúlyozni a kereskedelem év közben elszenvedett hiányát. A legutolsó előrejelzések szerint a háztartások fogyasztása mintegy hét százalékkal esik vissza a tavalyi évhez képest, emellett pedig a megvásárolt áruk és szolgáltatások körében is jelentős szerkezetváltásnak lehettünk tanúi. A háziasszonyok a pénzük helyett inkább az idejükből áldoznak többet,…
Az állatorvosok, a kertészmérnökök vagy a tanárok jóval kisebb eséllyel válnak el, mint a táncosok, a pultosok vagy a nővérek - derítették ki amerikai kutatók.
A hajtatott növények palánta nevelését már télen el kell kezdeni. Csak akkor leszünk eredményesek, ha jó minőségű, csávázott magot vetünk, amik kórokozóktól, kártevőktől mentes palántanevelő földbe vannak ültetve. Hogyan csávázzunk otthon?
Az éjszakai fogcsikorgatás rendkívül sok embert érint, bár sokan nem is tudnak róla. Ám ha az éjszaka során látszólag ok nélkül többször megébredünk, reggel fáradtnak, levertnek érezzük magunkat, fáj a fejünk, a nyakunk, zsibbad a karunk, zúg a fülünk, esetleg visszatérő migrénnel küzdünk, mindenképpen gondolnunk kell a háttérben meghúzódó jelenségre.
Ünnepélyes keretek között kért bocsánatot egy csendes-óceáni szigetecskén élő törzs egy brit nyugdíjastól, amiért 170 évvel ezelőtt az eleik megették az ükapját.
A Škoda ötre bővítette a jelenleg kapható modelljeinek számát, és nem is akárhogyan. Létrehozták a Yetit, amivel rögtön két kategóriában is versenyezhetnek: az egyterűek és a négykerék meghajtásúak között.
A guava régi ismerősünk, de érdekes módon nem mindig emlékszünk az első találkozásra. Megkóstolva azonban már rémleni kezd, hogy ezt a gyümölcsfélét már ismerjük valahonnan: szinte biztos, hogy több guavát ettünk eddig, mint kókuszdiót. Ezért tartsunk otthon guavát!
A kaktuszok szárazságtűrő-képessége rendkívüli. Akár évekig is képesek víz nélkül életben maradni, mivel sejtjeik különleges vízmegkötő vegyületeket tartalmaznak. Mivel ennyire életképesek, olykor száz évnél is tovább élnek. A sivatagi környezetben élő emberek már régen felismerték, és igyekeztek kihasználni a kaktuszoknak ezt a tulajdonságát. Mi is számba vesszük ezeket.
A The Washington Post amerikai szakvéleményekre hivatkozva azt írta tegnap, hogy a H1N1-pandémia a legkevesebb áldozattal járó influenzajárvány lehet, amelynek második hulláma már túl van a csúcsponton az Egyesült Államokban.
Ha valaki karcsúsodni szeretne, és ezért cukor helyett különleges édesítőszert használ, szerencsés esetben vérnyomása és koleszterinszintje is csökken.
Mozart zenéje lassíthatja a koraszülöttek nyugalmi anyagcseréjét, ezáltal segíti súlygyarapodásukat - számoltak be vizsgálatuk eredményéről izraeli kutatók a Pediatrics című szaklapban megjelent tanulmányukban.