Valamikor régen, még a hatvanas években a Matróz csárdában legendásan jól csinálták. A Szabadság híd lábánál az alsó rakparton a Közgazdasági (akkor még Marx Károly nevét viselő) Egyetem alatt volt a csárda, elsősorban diákok és kamionosok látogatták.
A gesztenye házi feldolgozásának általában azért nem szeretünk nekilátni, mert olyan nehéz megpucolni. Illetve csak azt hisszük. Ha néhány tanácsot megfogadunk, igazi házi gesztenyepürét adhatunk a vendégeknek.
BUDAPEST - Véget ért a tejjel-mézzel folyó, de még inkább whiskyben és konyakban hempergő céges bulik időszaka. A válság miatt sok helyen voltak létszámleépítések, ezért a cégek kerülik a hivalkodást, ám krízis ide vagy oda, a legtöbb munkáltató meghívja kollégáit egy évbúcsúztató mulatozásra.
PÁPA - A másodosztályból három év után visszatérve Szűcs Lajos (36) lett az NB I őszi szezonjának a legjobb labdarúgója. A Blikk tudósítói a Pápa kapusát látták az idény kiemelkedő játékosának, a 15 találkozón védő hálóőr az osztályzatok alapján 6,46-os átlagot ért el.
THAKURDWAR - Első látásra ez a pólópálya is úgy néz ki, mint a többi. Gyűlik a közönség, aztán egyszer csak minden megváltozik: feltűnik nyolc indiai elefánt, és rajtuk a játékosok a kezükben nagyon hosszú botokkal.
BUDAÖRS - „A cerka mindig áll, és rád talál a vén gitártanár" - énekli Kabai Laci, akit félig kopaszra sminkeltek, hogy meggyőző legyen a feleséget kereső Benkő Dániel paródiájában.
KERPEN - A Forma-1 történetének legeredményesebb pilótája a német Bild értesülései szerint már mindenben megegyezett a Mercedes istállóval, így a hétszeres világbajnok ismét Ross Brawn (55) csapatfőnök irányítása alatt versenyezhet majd a száguldó cirkuszban.
Szabolcsi és debreceni gyermekotthonokban végzett ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat szombaton a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja.
ISZTAMBUL ‒ Tovább gazdagította medálgyűjteményét Verrasztó Evelyn (20). A Jövő SC Európabajnok úszója ezüstöt szerzett 100 méter vegyesen a rövid pályás kontinensbajnokságon.
BAGDAD — Borzalmas pusztítást végzett az iraki fővárosban az öt autóba rejtett pokolgép, amely kedd reggel 127 halálos áldozatot és 400 sebesültet követelt, s számtalan épületet romba döntött.
BUDAPEST - Beleszeretett az egyik feleségjelöltbe Benkő Dániel, így nem lesz nehéz dolga a holnapi döntésnél. Pontosan tudja, kit fog választani feleségnek.
MAGYARORSZÁG ‒ A bochumi ügyészség szerint a több mint három hete kirobbant nemzetközi bundabotrányban több 2009-es magyar futballmérkőzés is érintett. Gyanús hazai meccsekről, esetekről, focistákról évek óta rengeteget hallani, a Blikk - szigorúan játékos-, csapat- és helyszínnév nélkül - feleleveníti a történteket. A bundaügyek állandó szereplőjével már a sorozatunk korábbi részében is…
TORDAS — Nem hiányoznak a kamerák Fodor Zsókának. A Barátok közt „jobblétre szenderült” Magdi anyusa azért vállalt szerepet az RTL Klub Vacsoracsatájában, hogy új, imádott lakhelyét, Tordast minél többen megismerjék.
MOSZKVA - „Senki sem állította, hogy ez Hitler koponyája" - nyilatkozta Vlagyimir Kozlov, az orosz állami archívum igazgatóhelyettese, és most már senki sem veszi komolyan, hogy a Moszkvában őrzött maradvány valóban a náci diktátortól származik.
BUDAPEST - Teli és üres dobozok, ruhadarabok és gyerekjátékok mindenfelé, kisebbfajta káosz fogadja a látogatókat a Gesztes családnál. Az embernek hirtelen olyan érzése támad, mintha egy hurrikán söpört volna végig a helyiségeken, de ez érthető is egy friss beköltözés után.
A tea nem csupán azt a funkciót tölti be, mint a víz, azaz a szervezetet hidratálja, hanem a szív- és a daganatos betegségek ellen is hatásos - vélik angol táplálkozási kutatók.
Már az utolsó, a szombati középdöntőben eldőlt, hogy szólista lesz az RTL KLub tehetségkutató versenyének végső győztese. A közönség - egyetértésben a zsűrivel - kiejtette az utolsó két együttest, így a Bad Boyz és a Kutyakölykök nélkül rendezik a döntét.
Nem a kályha vagy egy forralt bor "jégoldó" hatására gondolunk, hanem egy kis "fizikai" munkára. Nem is hinnénk, mennyire fontos ilyenkor télen, hogy eleget mozogjunk. Lássuk, miért és hogyan!
Az MTI által megkérdezett politológusok szerint időleges kompromisszum született az MSZP szombati kongresszusán, de a párton belüli erőviszonyokat átrajzolhatja a közeledő országgyűlési választások eredménye.
„Bocs, költözünk, megvágtam magam, és gőzöm nincs, hol vannak a cuccaim" - mondja Hajdú Péter amikor fél órával a kezdés előtt beesik a stúdióba. Régebben az a vicc járta, hogy nem lehet úgy fotót készíteni, hogy ő ne legyen rajta, de állítja, hogy ma már nem keresi mindenhol a szereplési lehetőséget.
BUDAPEST - Nem lehet könnyű úgy versenyezni a tehetségkutató műsorban, hogy el kell szakadni az otthontól, a családtól. Robi, a mezőtúri rapper a Csillag születik alatt egy ismerősénél lakik.
A magyar ünnepek közül a Karácsony őrizte meg leginkább egykori tradicionális jellegét - mondta az InfoRádió által megkérdezett néprajzkutató. Sári Zsolt rámutatott: miközben egyre inkább begyűrűznek a globalizáció hatásai az ünnepkörbe, egyes ősi elemek, mint például a betlehemezés szokása kezd visszatérni a közösségi életbe.
Napok óta fogva tartanak a kubai hatóságok egy amerikai állampolgárságú férfit - erősítette meg a havannai amerikai érdekképviselet szombaton a The New York Times jelentését.
A fogcsikorgatás okozhat halántéktáji fájdalmat, tarkófeszülést, nyaki feszülést, sőt hátfájást is. Az álkapocs-ízület és a fül belső szerkezetének összefüggése miatt kialakulhat füldugulás, fülpattogás, vagy akár migrén is.
Kifejezetten jónak tartja Magyarország középtávú kilátásait Oszkó Péter, aki szerint a válság után a magyar gazdaság versenyképesebb lehet régiós társainál.
Több tucat fegyveres megrohamozott vasárnapra virradó éjszaka egy börtönt a Fülöp-szigetek déli részén, és kiszabadított 31 rabot - közölték a hatóságok.
A Microsoft felveszi a harcot szoftverkalózokkal szemben, s több mint hetven országban, így Magyarországon is kezdeményezi és finanszírozza a fogyasztók védelmét és felvilágosítását annak érdekében, hogy a vevők ne hamisított termékért fizessenek, amivel később még kárt is okozhatnak maguknak.
Svájci kutatók úgy találták, hogy az agyi aktivitás vizsgálatával megállapítható, ki fogja betartani ígéretét, legalábbis szándékai szerint - számolt be róla a New Scientist című tudományos magazin.
Oszkó Péter a távirati irodának adott interjúban úgy vélte: a válság után a magyar gazdaság versenyképesebb lehet régiós társainál. A pénzügyi tárca vezetője további feladatnak nevezte a foglalkoztatást terhelő adók mérséklését, a jövévi költségvetés betartását és a nagy állami vállalatok működésének megreformálását.