2009. december 4. péntek

dec. 4
14:15
Egy férfi tetemére bukkantak betakarítás közben (Adó1százalék)
Holtan találták meg azt a férfit, aki a hodászi szociális otthonból tűnt el még a nyáron - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
dec. 4
14:17
Gyurcsány is benne van a top tízben (HírTV)
Az országos választási listáról tárgyal az MSZP elnöksége és a párt megyei elnökei.
dec. 4
14:17
Több rablást is elkövetett az elmúlt hetekben két 15 éves fiú Miskolcon (Adó1százalék)
Több rablást is elkövetett az elmúlt hetekben két 15 éves fiú Miskolcon; a gyanúsítottakat pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
dec. 4
14:19
Távozik Szilvásy felesége (HírTV)
Lemondott posztjáról Csáky Bernadett, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára - értesült az Index. A távozást egyelőre senki sem indokolta, annyi biztos, hogy Szilvásy György felesége december 31-i hatállyal távozik.
dec. 4
14:21
Ilyen gyorsan még nem döngettek az M7-esen (+kép) (HírTV)
Több százezer forintot fizetett néhány száguldozó autós novemberben Magyarországon. A novemberi „sebességrekordokat” pénteken tette közzé internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság.
dec. 4
14:24
Maffiakapcsolatokkal vádolják Berlusconit (hirado.hu)
A bűnbánó maffiózó a bíróságon azt vallotta, hogy az olasz miniszterelnök kapcsolatban áll a szicíliai maffiával, a Cosa Nostrával
dec. 4
14:24
Észre sem veszed, és megtakarítasz - egyedi innováció a Raiffeisentől (Pénzcentrum)
Van állásod, rendszeres havi fizetésed, és még félre is tudnál tenni belőle egy keveset, de mégsem teszed? Bizony a megtakarításhoz hajlandóság is kell, nem csak lehetőség. A Raiffeisen felismerte, hogy itthon sokan nem veszik a fáradságot, hogy megfelelő befektetési terméket válasszanak: nekik lehet hasznos az új, Rendszeres Megtakarítási Program....
dec. 4
14:24
Emeleti szobákban kellett Beának orgiákat szerveznie (ATV)
Az emberkereskedelem áldozatai általában a 16-35 év közöttiek.
dec. 4
14:26
Hepatitisz C: hatékony lehet a csimpánzokon tesztelt új gyógyszer (hirado.hu)
Az emberen kívül csak a csimpánz fogékony a vírusra
dec. 4
14:26
60 napig figyelik a pécsi lövöldözőt a Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (ATV)
Ezután tudják eldönteni, hogy kihallgatható-e, és ha igen, mikor.
dec. 4
14:27
Az év bankja az OTP (Infostart)
Az OTP Bank kapta "Az Év Bankja Magyarországon" címet a brit The Banker pénzügyi lap idei versenyén. Az elismerést a világ 144 országában ítélik oda annak a kereskedelmi banknak, amely a megelőző időszakban a legjobb összesített teljesítményt nyújtotta.
dec. 4
14:27
Tartható az idei és jövő évi államháztartási hiánycél (ProfitLine)
Tartható a 2009. és a 2010. évi GDP arányosan 3,9 illetve 3,8 százalékos államháztartási hiány, de vannak kockázatok - jelentették ki a meghívott volt pénzügyminiszterek pénteken Budapesten rendezett IX. Pénzügyi csúcstalálkozón, amelyet a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) szervezett.
dec. 4
14:33
Sminkiskola - tökéletes alapozás (Blikk)
Arctisztítás, hidratálókrém, majd alapozó: a jó smink elengedhetetlen alapja. Segítünk kiválasztani az ideális árnyalatot. Videóval!
dec. 4
14:33
Schöpflin: Nem volt felhőtlen a nyugati fogadtatásunk (Infostart)
Létezik közép-európai identitás, de csak a magas kultúra területén - véli Schöpflin György európai parlamenti képviselő. A történész-politológus professzor a Közép-Európai Kulturális Intézet konferenciáján az InfoRádiónak azt mondta, ennek fő oka, hogy a politikai elit sem gondolkodik közép-európai dimenzióban.
dec. 4
14:33
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A dollár az amerikai munkaerő-piaci adatok előtt és a részvénypiaci nyereségek hatására gyengült. Az EUR/USD viszonylag keskeny sávban, 1,5044 és 1,5089 között mozog, míg a GBP/USD 1,6550-röl 1,6664-re emelkedett. Az USD/CAD 1,0469-re gyengült. A kanadai foglalkoztatottak száma novemberben meglepően 79.100-zal emelkedett (előrejelzés. 15.000, előző: -43.200). A munkanélküliségi ráta 8,6%-ról…
dec. 4
14:33
Robbantásokkal is kapcsolatba hozták Berlusconit! (Kripto Akadémia)
Egy elítélt bűnöző pénteken a bíróság előtt tett vallomásában a szicíliai maffiával és egy 16 évvel ezelőtti merényletsorozattal hozta kapcsolatba Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt.
dec. 4
14:35
EUR/GBP A nyereségek elvesztése (HírTV)
A hét végén elvesztette nyereségeit az EUR/GBP, és 0,9041-re esett. Egyes elemzők szerint mégis kedvezőek a kilátások. A sterling még csak nem is tesztelte a 0,8995-0,8975-ös támogatást, ami jól jel az EUR/GBP számára. Ellenállások 0,9117-nél és 0,9156-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 4
14:37
Precedens: megsértette a sztrájktörvényt a Budapest Airport (HírTV)
Jogsértő volt a görög munkavállalók alkalmazása a tavaly decemberi sztrájk idején Ferihegyen. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítélete szerint a Budapest Airport ezzel sztrájktörvényt sértett.
dec. 4
14:39
EUR/CHF Borús kilátások (HírTV)
Az EUR/CHF a hét végén 1,5055-re esett. A kilátások meglehetősen borúsak, és a következő cél az 1,5039-es valamint az 1,5009-es érték. Csak 1,5100 fölött változik a helyzet. Az EUR/CHF-et 1,5060-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 4
14:41
A második lopott autóját is összetörte a fiatal (HírTV)
Egy hónapon belül másodjára okozott balesetet lopott autóval egy fiatalember a Dunántúlon – értesült a HavariaPress.
dec. 4
14:42
Holtan találták meg az idősotthonból eltűnt férfit (hirado.hu)
Az 59 éves férfi még nyáron tűnt el
dec. 4
14:42
A forint lehet a régió fekete báránya (Portfolio)
A következő 12 hónapos időtávon a forint kivételével folytatódhat a közép-európai devizák felértékelődése - derül ki a Reuters által havi rendszerességgel készített elemzői felmérésből. A...
dec. 4
14:42
Itthon is zöldülnek a McDonald's éttermei (Pénzcentrum)
160 millió forintos beruházás keretében a megújuló energiaforrások közvetlen felhasználását teszteli a McDonald's a fővárosi Üllői úti éttermében....
dec. 4
14:42
Családja várta otthon a házi őrizetbe vonuló Polanskit (ATV)
A svájci hatóságok még nem döntöttek arról, hogy kiadják-e a rendezőt az Egyesült Államoknak.
dec. 4
14:44
Nagyon cuki! Megmutatta 12 napos kisfiát a sztárjátékos! (hirado.hu)
Martin Brodeur gyermeke november 23-án látta meg a napvilágot
dec. 4
14:44
Vett is és adott is át saját részvényeket a Richter (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy december 3-án a BÉT-en további 5,000 darab saját részvényt vásárolt, de tőzsdén kívüli forgalomban is vettek 17,160 darab részvényt. A társaság az igazgatóság döntésének...
dec. 4
14:46
Ígéret: kevesebb embert bocsát el a General Motors (hirado.hu)
Az Opel tulajdonosa bejelentette, hogy 9000 helyett 8300 munkahelyet szüntet meg a cég Európában
dec. 4
14:46
Mennyibe kerül az adófizetőknek a bankmentés? (Portfolio)
Már 850 milliárd fontot szánt bankmentésre Nagy-Britannia, ám évek múlva fog csak kiderülni, összesen mennyibe kerülnek a mentőakciók az adófizetők számára - közölte a brit állami számvevőszék (NAO)....
dec. 4
14:48
Járai: kemény nehézségekkel néz majd szembe a következő kormány (hirado.hu)
A volt jegybankelnök szerint a 2010-es költségvetési hiány 7 százaléknál is nagyobb lehet
dec. 4
14:48
Óriási meglepetést hoztak az adatok - Szárnyalás a piacokon (Portfolio)
A várakozásoknál sokkal kisebb mértékben csökkent a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az USA-ban, így a munkaügyi tárca ma délutáni jelentése az elbocsátási hullám további mérséklődésére...
dec. 4
14:51
Az NBH felmondja a szerződést a Political Capitallal (Infostart)
A Nemzetbiztonsági Hivatal nem kíván a továbbiakban együttműködni a Political Capital elemzőcéggel - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: az NBH már fel is bontotta a szerződést.
dec. 4
14:51
Amerikai foglalkoztatottak száma: -11.000- elörejelzés. -119.000 (HírTV)
Amerikai foglalkoztatottak novemberi száma: -11.000- előrejelzés. -119.000- előző havi érték: -190.000. Részletek következnek
dec. 4
14:51
Bemutatkozott a BKF jövőre induló Művészeti Intézete (Kreatív Online)
A főiskola új intézetét Kepes András vezeti, a főiskola ezzel párhuzamosan kreatív pályázatot hirdetett.
dec. 4
14:51
Kormány a magasban (Metropol)
.
dec. 4
14:51
Gázolt az InterCity (Adó1százalék)
Gázolás miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Nyársapát és Cegléd között délután fél 3-ig - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
dec. 4
14:53
Már 51 kórházban van látogatási tilalom (Infostart)
Eddig 51 kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat az országban az influenzajárvány miatt az intézményekben fekvők védelmében november közepe óta. A vírus egyre inkább terjed, a múlt héten 18%-kal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten.
dec. 4
14:53
Amerikai munkanélküliségi ráta: 10,0%- elörejelzés. 10,2% (HírTV)
Novemberi amerikai munkanélküliségi ráta: 10,0%- előrejelzés: 10,2%- előző havi érték: 10,2%. Részletek következnek
dec. 4
14:54
Ősrégi gyógyszer: fekete retek a piacon - Piaci árak (Édenkert)
Légúttisztító fekete retek kúra: Egy lereszelt fekete retek levét gézrétegeken keresztül kinyomjuk, majd mézzel 1:1 arányban elkeverjük. Az adagok mennyiségét csak folyamatosan emeljük. Az első 2 napon 1/4 pohárral igyunk és negyed adagonként emelve a 7. napra már megihatunk egy teljes pohárral. Két hetes kúra után tartsunk ugyanennyi pihenőt.
dec. 4
14:55
Amerikai átlagos órabérek: 0,1%- elörejelzés: 0,2% (HírTV)
Novemberi amerikai átlagos órabérek: 0,1%- előrejelzés: 0,2%- előző havi érték: 0,3%. Részletek következnek
dec. 4
14:56
Ki ne próbálja! - a világ 11 legkényelmetlenebb széke (Édenkert)
Kényelmes székek, ergonómiailag tökéletesen felépített székek, kiváló alapanyagból készült székek... ez mind szép és jó - de mint mindenki, a tervezők néha szeretik átírni a szabályokat és kilépni a megszokott formákból és funkciókból. És ez néha nekünk rossz, jaj olyan rossz!
dec. 4
14:57
Az MSZP keményebben büntetné a gárda vezetőit (+videó) (HírTV)
A szocialista párt két szakpolitikusa bűntetté minősítené a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében való részvételt. Ez ma még az enyhébb súlyú bűncselekmények, vagyis a vétségek közé tartozik, és legfeljebb egy év szabadságvesztés szabható ki érte.
dec. 4
14:59
Azonnal életét vesztette (HírTV)
Azonnal életét vesztette az a férfi, aki egy érkező gyorsvonat elé ugrott Cegléd közelében, és a szerelvény elgázolta - értesült a HavariaPress.
dec. 4
15:00
Győrött készül az Audi új luxuslimuzinjának motorja (hirado.hu)
dec. 4
15:00
Richter - Saját részvény vásárlás és dolgozói jutalomosztás (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. 5.000 darab saját részvényt vásárolt december 3-án a tőzsdén, 42.838 forintos átlagáron, valamint tőzsdén kívüli forgalomban 17.160 saját részvényt vett - közölte a gyógyszergyár a tőzsde honlapján pénteken.
dec. 4
15:02
92 évesen is vezeti Trabantját egy tótkomlósi férfi (hirado.hu)
dec. 4
15:02
USA - Micsoda meglepetés! 10 százalékra esett a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
A recesszió megkezdődése óta novemberben veszítette el a legkevesebb (nem mezőgazdaságban foglalkoztatott) ember az állását az Egyesült Államokban, sőt a munkanélküliségi ráta váratlanul csökkenni tudott. Az elmúlt három hónapban a munkájukat elvesztők száma átlagosan 135.000 fő volt.
dec. 4
15:04
Még az EUR/USD árfolyam is sokkot kapott a foglalkoztatottsági adatoktól (ProfitLine)
Ez egy egyperces grafikon az Euró dollárról, ami jól mutatja a Non Farm Payroll adat hatását a piacokon. Hirtelen nem tudják a szereplők, hogy mihez kezdjenek az adattal, ugyanis sokkal rosszabbra számítottak és hirtelen keletkezett a gazdaságban több tízezer új munkahely októberhez képest a novemberi hónapban.
dec. 4
15:09
Még várat magára az igazi tél (Infostart)
Borongós, csapadékos időre kell számítanunk egész hétvégén, a hőmérséklet pedig 3-4 fokkal a sok évi átlag felett lesz - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, aki hozzátette: egyelőre még várat magára az igazi tél.
dec. 4
15:09
Klíma klíma hátán (Metropol)
Először csak egy klíma volt a házban. Aztán a szomszéd is vett egyet. Na, akkor az alatta lévő is meglepte az asszonyt karácsonyra, hadd lássák, hogy nekünk is fussa rája!
dec. 4
15:09
Járai: tragikus a jövő évi költségvetés (Alternatív Energia)
A jövő évi költségvetés tragikus, a következő kormánynak "kemény nehézségekkel" kell majd szembenéznie - mondta Járai Zsigmond volt jegybankelnök, miután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken konzultált a büdzsét nyílt levélben bíráló közgazdászokkal.

Keresés