Az EUR/PLN jóvátette veszteségeinek egy részét. Tartotta magát a 4,0850-4,0700-es támogatás, és 4,1007-re emelkedett a kurzus. Ha csalódást okoznak az amerikai munkaerő-piaci adatok, nyomás alá kerülhetnek a régió devizái, és az EUR/PLN 4,1100-ig erősödhet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Levették a lélegeztetőgépről a Semmelweis Egyetem klinikáján az típusú influenza szövődményei miatt kezelt három kismama egyikét. Állapota stabil, túl van a közvetlen életveszélyen.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatója a pittsburgi G20-csúcstalálkozó szünetében arra kérte a mosdóban Nicolas Sarkozy francia államfőt, hogy állítassa le a szerinte az elnöki hivatal által a magánéletéről terjesztett pletykákat - írta a Le Point című francia politikai hetilap.
Egyre több a szolgáltató központ választja hazánkat, amely magával hozta szolgáltatásaik és munkaerő állományuk bővítését is. Jellemző ugyanakkor a jelentkezők számának csökkenése a létszámbővítés utolsó ciklusában, amely megnehezíti a tanácsadó cégek HR-eseinek amúgy sem könnyű munkáját.
Pénteken emelkedett Dubaj törlesztéskockázati biztosítási díjszabásai pénteken, míg a bajba jutott Nakheel kötvényének ára esett, miután a befektetők egyre idegesebbek a Dubai World tervezett adósságátütemezése kapcsán - tudósít a Reuters.
Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Telekom mobilhálózatában - közölte a vállalat pénteken. A zavar egy éjszakai, előre tervezett munka közben keletkezett, azonnal megkezdték a hibaelhárítást. A cég tájékoztatása szerint a szolgáltatás fokozatosan áll helyre.
Az EUR/HUF árfolyama ma 269,05 és 269,83 között mozog. A devizapárra nagy hatással lehetnek a 14.30 órai amerikai munkaerő-piaci adatok. Csalódás esetén nyereségeket szerezhet a dollár, és gyengülhetnek a régió devizái. Az EUR/HUF-ot 269,45-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szép emelkedő trendben mozog a gyapot árfolyama, most már csak az a fontos, hogy az emelkedő trendvonal fölött tudjon maradni. A múlt héten sikeresen teljesítette a Fibonacci 161,8-as célárfolyamának a szintjét. Sajnos a gyertyák, amik ezt követően alakultak ki elgyengülést mutatnak az egyre alacsonyabb csúcsok alapján, melyeket be is kereteztünk pirossal. (Solar Capital)
Az EUR/USD délelőtt viszonylag keskeny sávban mozgott, 1,5044 és 1,5089 között. Az elemzők szerint a 14.30 órai amerikai munkaerő-piaci adatok hatására megváltozhat mindez. 14.30-kor teszik közzé az amerikai foglalkoztatottak novemberi számát (előrejelzés: -125.000, előző: -190.000). 2008. márciusa óta ez lenne a legalacsonyabb érték, ami arra utalna, hogy tovább lassult az álláshelyeknél…
A már 2001 óta tartó lejtmenet a dollárfrank árfolyamában, most sem tűnik megtörni. A négy órás grafikont vizsgálva már jó ideje halad a csökkenő trendcsatornában.
A hágai törvényszék főügyésze továbbra sem teljesen elégedett Szerbiával. Serge Brammertz szerint Belgrád az utóbbi hónapokban ugyan jobban együttműködött a nemzetközi bírói testülettel mint korábban, de még mindig adós két háborús bűnös letartóztatásával.
Hiába próbált elmenekülni, elfogták a rendőrök azt a maglódi férfit, aki az országos körözési toplistákon is szerepelt az ellene kiadott körözések alapján - értesült a HavariaPress.
Bár eredménytelenül zárult a kettős állampolgárságról kezdeményezett népszavazás, 2004. december 5-e nem tekinthető gyásznapnak; ugyanakkor világosan megüzente, hogy a lelkekben még nem történt meg a rendszerváltás - mondta az öt évvel ezelőtt megtartott népszavazás évfordulója alkalmából a Csongrád Megyei Önkormányzat által rendezett megemlékezésen Deutsch Tamás európai parlamenti (EP) képviselő…
A Tiszán át csónakkal csempészték az ukrán cigarettát azok a magyar állampolgárok, akiket a határrendészek fogtak el Lónya térségében 21 ezer doboz dohányáruval - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Elrabolta a vele már nem egy háztartásban élő feleségét egy 42 éves dédestapolcsányi férfi Pusztaszabolcson; Sajókeresztúron fogták el, őrizetbe vették - mondta el az MTI-nek pénteken a rendőrség.
Vizsgálódik az németországi E.ON Ruhrgas körül az Európai Bizottság Versenyügyi Főigazgatósága azzal kapcsolatban, hogy a táraságnak nincs-e túlzott piacbefolyásoló szerepe a német gázpiacon. Neelie...
Ezernél is több weboldalt záratott be a brit rendőrség a minap, melyek márkavédett termékek hamisítványait igyekeztek eredetiként eladni, és közben még a vevők bankkártya-adatait is kicsalták....
Az OTP Bank kapta "Az Év Bankja Magyarországon" címet a The Banker brit pénzügyi lap idei versenyén. Tavaly a K&H, az azt megelőző évben az MKB kapta, az előző hat évben sorozatban az OTP Bank...
A Kulcs-Soft bejelentette, hogy a társaság elnöke, Kulcsár Tibor december 3-án 20,000 darab részvényt értékesített 795 forintos darabonkénti árfolyamon. Kulcsár Tibor tulajdonában a tranzakciót...
A Renault vezetése csütörtökön újabb válságértekezletet hívott össze, ahol a forma-1-es csapat eladása volt a központi téma. Döntés még nem született, ugyanis a helyzet komplikáltabb, mint azt gondolták, mivel több ajánlat is érkezett.
John Adair egyszerű Cselekvésközpontú Vezetői modellje remek alapot biztosít bármely team, csoport vagy cég vezetéséhez. Egy modell, amelyet egyszerű megjegyezni, alkalmazni és adaptálni a saját helyzetekhez.
Ahogy a nagyobb részvénypiaci indexeken is látható a trendelgyengülés, úgy látszódik az árfolyam-viselkedés az egyes részvények esetében egyaránt. (Solar Capital)
Új EMEA régiós részvénystratégiát adott ki 2009. december 3-i dátummal a Merrill Lynch, melyben felülsúlyozásra javasolják a Közép-Kelet Európát is, az itteni országok közül főleg Lengyelországot és...
A LIGA Szakszervezetek XII. kongresszusa népszavazást kezdeményezett a 62 éves nyugdíjkorhatár visszaállításáért, az aláírási íveket a jövő héten leadják az Országos Választási Bizottságnak - mondta pénteken sajtótájékoztatón Gaskó István újraválasztott elnök.
Úgy tűnik, hogy Kína tartja életben a világot. Habár túlkínálat uralkodik a gabonák piacán talán a szója az egyik olyan gabona, ami nem tűnik bizonytalannak és a fundamentumok is támogatják az emelkedésben.
Felfüggesztett börtönbüntetésre enyhítette a nagyváradi ítélőtábla a korábban másfél év szabadságvesztésre ítélt Mikóczy Zotlánnak és annak magyar üzlettársának az ítéletét.
A munkaidőkeretben történő foglalkoztatás rendkívül hatékonnyá és rugalmassá teheti a humánerőforrás-gazdálkodást, a bonyolult adminisztráció miatt mégis kevesen alkalmazzák. Ángyán Péter, a NEXON projektvezetője szerint azonban egy erre alkalmas szoftver jelentősen megkönnyítheti az adatok kezelését.
A kínai kormány és kínai üzleti körök rendkívüli elégedetlenségüknek adtak hangot az Európai Bizottság azon előterjesztésével kapcsolatban, amely további 15 hónappal meghosszabbítaná a kínai bőrcipők behozatala elleni dömpingvámot - ezt közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője pénteken.
A kínai kormány és kínai üzleti körök rendkívüli elégedetlenségüknek adtak hangot az Európai Bizottság azon előterjesztésével kapcsolatban, amely további 15 hónappal meghosszabbítaná a kínai bőrcipők behozatala elleni dömpingvámot - ezt közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője pénteken....
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) novemberi közlése szerint mutáns világjárványos influenzavírust találtak már Brazíliában, az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Mexikóban és Ukrajnában.
Már csak 11 napjuk maradt azoknak, akik eddig nem kértek diákhitelt, de még ebben a szemeszterben szeretnének pénzhez jutni. Ez az összeg maximum 200 ezer, a költségtérítéses hallgatók számára pedig 250 ezer forint lehet. Aki lekési a december 15-i határidőt, az már csak a jövő tanulmányi félévre kérheti a kölcsönt - tájékoztatta a Diákhitel Központ az Edupresst.
A szlovákiai kisebbségek jogait sértő nyelvtörvény visszavonására szólított fel Németh Zsolt, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) jogi, valamint külügyi- és Európa-ügyi albizottságainak együttes ülése utáni sajtótájékoztatón.