A neves amerikai akciószínész, Jean-Claude Van Damme már október óta egy alacsony, szőke ukrán leány körül legyeskedik - állítja a Komszomolszkaja Pravda című orosz bulvárlap ukrajnai kiadása. Sőt, a lap azt is tudni véli, hogy a belga születésű harcművész nemrég hetekig vendégeskedett az ifjú hölgy szüleinek Krivoj Rog-i panellakásában.
Nem tétováztak a befektetők az amerikai piacokon, a jókora meglepetéssel bíró novemberi foglalkoztatottsági adatok nyomán erősödéssel nyitottal a részvénypiacok.
A kávé sem maradt ki szórásból. Az NFP riport olyan turbulenciát hozott a piacokra, hogy még mindig nem tértek magukhoz. Mind a részvénypiac emelkedik hihetetlen lendülettel, mind a dollár is emelkedésre fordította a fejét. Ma az arany csak 30 dollárt veszített az értékéből, és az árupiacok is kezdik megsínyleni a dollár rallyját.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. és a Mol Nyrt. a napokban írt alá szerződést, melynek keretében a Mol 1.500 tonna propán-bután gázt tárol be a KEG dunaalmási gáztermináljába - közölte a KEG...
Pénteken megpróbálják különválasztani a csütörtökön született sziámi ikreket a pozsonyi egyetemi kórházban. A műtét várhatóan négy-hat órát vesz majd igénybe.
Mintha a H1N1 nem csak az emberi szervezetet, hanem a demokratikus Magyarország immunrendszerét is megtámadta volna – írja blogjában a volt miniszterelnök.
Októberben 0.6%-kal növekedett amerikai ipari cikkek hó/hó alapon számított rendelésállománya. A friss érték meghaladta az elemzők várakozását, ami stagnálást vetített előre a szeptemberi...
Az euró minél gyorsabb bevezetésére lenne szükség Magyarországon, mert ez jelentősen javítaná a pénzügyi rendszer stabilitását, és csökkentené az ország sebezhetőségét - hangoztatták a bankszférát képviselő szakemberek a IX. Pénzügyi csúcstalálkozón.
A kormány céljaitól eltérően 2010-ben és 2011-ben is 4% körüli, feletti hiány alakulhat ki a GDP arányában az államháztartásban, ráadásul úgy, hogy kérdéses az eddig meghozott egyedi deficitleszorító...
A Richter Gedeon Nyrt. 5 000 darab saját részvényt vásárolt december 3-án a tőzsdén, 42 838 forintos átlagáron, valamint tőzsdén kívüli forgalomban 17 160 saját részvényt vett - közölte a gyógyszergyár a tőzsde honlapján pénteken.
A jelenlegi kormány már jelentős sikert ért el a pénzügyi stabilitás megteremtésében Magyarországon, amit a forint árfolyama és a jegybanki alapkamat szintje is egyértelműen jelez - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Vállalkozók Napja gazdaságpolitikai fórumán pénteken Budapesten.
Autós vert meg egy biciklist csütörtökön délután Nyíregyházán. Egy fiatal férfi autójából kiszállva bántalmazott és fellökött egy 61 éves kerékpárost, mert nem tudott miatta kikanyarodni a kereszteződésből.
A fiskális politika végső célja középtávon nem a 3 százalék körüli hiány stabilizálása, hanem a kiegyensúlyozott költségvetés, az egyensúlyban lévő államháztartás megvalósítása - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Budapesten, a Pénzügyi Csúcstalálkozón.
Az amerikai ipari megrendelések novemberben 0,6%-os értéket hoztak (előrejelzés: 0,0%). az előző havi értéket 1,6%-ra felfelé módosították. Az elmúlt 7 hónapban mindvégig emelkedés mutatkozott. Az USD/JPY az adatok hatására 89,73-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A válság kellős közepén, ráadásul év vége fele vannak Magyarországon nagyvonalú cégek, akik bár jár nekik 14.5 milliárd forintnyi áfa, még az APEH is jogosnak ítélte kérelmüket, mégsem kérték a pénz...
Daniel Ricciardo elégedetten nyilatkozott élete első forma-1-es tesztprogramja után, amit a Red Bull jóvoltából ezen a héten teljesített Jerezben, ahol kiváló teljesítményt nyújtott, mellyel igencsak felhívta magára a figyelmet.
Vonja vissza a regionális stúdiók bezárására vonatkozó döntést a Magyar Televízió ügyvezetője - szólította fel Medveczky Balázst pénteken határozatban a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
Eddig hat NATO-tagállam és két NATO-n kívüli amerikai szövetséges teljesítette az Egyesült Államok kérését, hogy küldjenek több katonát Afganisztánba. Barack Obama legalább ötezerrel több katonát kért – ezt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete biztosan teljesíti. Arról, hogy Magyarország küld-e több katonát a háborús országba, Bajnai Gordon Washingtonban tárgyal Joe Biden alelnökkel.
Huszonöt ország összesen 7 ezer újabb katonát ajánlott fel az afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) támogatására - jelentette be a NATO-főtitkár pénteken.
A várakozást meghaladó mértékben emelkedtek az ipari megrendelések október folyamán, mely már a hatodik havi emelkedés az elmúlt hét hónapban. mindez további bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a feldolgozóipar megindult a helyreállás útján.
A kedvező amerikai adatokkal ellentétben a kanadai adatok csak mérsékelt sikert arattak: az IVEY- beszerzési menedzserindex 61,2 pontról 55,9 pontra esett (előrejelzés 61,2 pont). 3 havi átlagban 0,1 pontos emelkedés mutatkozik. Az USD/CAD-ot 1,0495-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nincs ok és szükség a sportlövőkre vonatkozó szabályok szigorítására; az elmúlt évtizedekben sportlövő részéről a pécsihez hasonló "fegyverhasználat" nem fordult elő - közölte a Magyar Sportlövők Szövetsége pénteken.
Összesen 8151 európai munkahely megszüntetését tervezi az Opel szanálásának keretében a General Motors. A német források által nyilvánosságra hozott, nem hivatalos terv az elbocsátások kapcsán a szentgotthárdi üzemet egyáltalán nem említi.
Azért írtam alá a múlt szombaton megjelent, a 2010-es költségvetés megszavazása ellen buzdító nyilatkozatot, mert a büdzsében nagyon sok a kockázat - jelentette ki az ICEG-HBLF mai gazdaságpolitikai...
Ismét határozatképtelen volt a pénteki tanácskozáson a kerület új központjának ügyében a zuglói képviselő-testület - írja az MTI. Közlésük szerint visszavonta a Bosnyák téri városközpont építésével...
Szlovákiának vissza kell vonnia a kisebbségek jogait sértő nyelvtörvényt - jelentette ki Németh Zsolt, miután a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma megvitatta a törvény végrehajtási rendeletét. A képviselő szerint egy "rossz törvényt nem lehet jól végrehajtani."
A török külkermérleg deficitje 2,6 milliárdra rúgott, miközben az elemzők 3,0 milliárdos értéket vártak a legutóbbi -4,0 milliárd után. Az EUR/TRY visszatért 2,3100-es csúcsára, és 2,2150-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nincs ok és szükség a sportlövőkre vonatkozó szabályok szigorítására; az elmúlt évtizedekben sportlövő részéről a pécsihez hasonló „fegyverhasználat” nem fordult elő - közölte a Magyar Sportlövők Szövetsége pénteken.
A Széchenyi Kártya mellett további pénzügyi konstrukciók állnak a vállalkozások rendelkezésére az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) programjaiban - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Vállalkozók Napja gazdaságpolitikai fórumán.
Szili Katalin a saját kérésére nem lesz rajta az MSZP országos listáján - tudta meg az MTI pénteken. A helyére Botka László szegedi polgármester kerülhet.
Bajnai Gordonhoz fordult a Greenpeace környezetvédelmi szervezet, hogy a magyar miniszterelnök személyesen segítsen elérni egy 40 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést tartalmazó egyezséget a jövő héten Koppenhágában kezdődő ENSZ Klímakonferencián.
Szili Katalin a saját kérésére nem lesz rajta az MSZP országos listáján - tudta meg az MTI pénteken. A helyére Botka László szegedi polgármester kerülhet.
Nagyjából tízórás egyezetés után pénteken elkészítette az MSZP elnöksége a párt országos listájára vonatkozó javaslatát, amelyet szombaton vitat meg a választmány. A két meglepetés, hogy Szili Katalin saját kérésére nem szerepel a listán, Szilvásy György volt titokminiszter viszont rajta van, a 75. helyen.
Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett a délutáni amerikai makrogazdasági adatok megjelenéséig semmi sem történt a forint piacán, az igazi áttörést a munkaerőpiaci adatok hozták meg. A nemzetközi...
A szerkezeti reformok szükségesek és elkerülhetetlenek - jelentették ki a IX. Pénzügyi csúcstalálkozón a gazdasági növekedéssel foglalkozó panel résztvevői, akik igen eltérően ítélték meg a jövő évre tervezett államháztartási hiány nagyságát.