A váratlan fordulatot jelentő amerikai munkanélküliségi adatok hatására az olaj árfolyama 77 dollár fölé emelkedett péntek délután, a nagyobb mértékű drágulást a dollár erősödése hátráltatja.
Szerkezetkész állapotban van a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Q1 épülete, melynek legmagasabb pontjára helyezett bokrétát dr. Péceli Gábor rektor és Gerencsér László, a Hérosz Zrt. elnöke december 4-én, a Bokrétaünnepségen. A lágymányosi kampuszon, az Informatika épület mellett épülő létesítmény nyolc szinten, bruttó 33.400 négyzetméternyi összterületen 2010. szeptember…
Átadta a Magyarországon vizsgálódó két bolíviai parlamenti képviselőnek a korábban Eduardo Rózsa Flores-szel készített interjú spanyol nyelvre fordított szövegét Kepes András - közölte a televíziós személyiség jogi képviselője pénteken.
Szombaton négy oltóhely lesz nyitva, ahol térítés ellenében lehet az új influenzavírus elleni oltást megkapni - közölte az országos tiszti főorvos pénteki sajtótájékoztatóján.
Egy év alatt összesen 10 milliárd frankkal, vagyis nagyjából 1.780 milliárd forinttal csökkent a leggazdagabb svájci állampolgárok vagyona a Bilanz című gazdasági magazin pénteken megjelent száma szerint.
Még az anyaméhben meghalt annak a 40 éves asszonynak a magzata, akit hetek óta kezelnek kritikus állapota miatt a szegedi belgyógyászati klinika intenzív osztályán. A mélyaltatásban lévő asszony spontán szülte meg a magzatot. Az asszony továbbra is kritikus állapotban fekszik az intenzív osztályon, de orvosai szerint van remény a felépülésre.
Büntetőeljárást indítottak az ellen a három fiatalkorú fiú ellen, akik kinyitottak egy parkoló autót és azzal furikáztak a Zala megyei Gutorföldén - tudatta a rendőrség pénteken.
A fiskális politika végső célja középtávon nem a 3 százalék körüli hiány stabilizálása, hanem a kiegyensúlyozott költségvetés, az egyensúlyban lévő államháztartás megvalósítása - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Budapesten, a Pénzügyi Csúcstalálkozón.
Jelentős veszteségeket könyvelt el az EUR/USD, miután közzétették, hogy novemberben a várt 119.000 helyett 11.000-rel csökkent az amerikai foglalkoztatottak száma. 2007 decembere óta nem volt példa ilyen kedvező értékre. A munkanélküliségi ráta meglepően 10,2%-ról 10,0%-ra csökkent (előrejelzés: változatlan 10,0%). Az átlagos órabérek 0,1%-kal emelkedtek (előrejelzés 0,2%, előző: 0,3%), az…
Várhatóan órákra el kell hagynia a lakhelyét holnap több száz családnak a főváros XI. kerületében, miután egy éles robbanóbombát találtak a kerületi polgármesteri hivatal közelében - értesült a HavariaPress.
Meghozta a várt pezsgést a délutáni amerikai makroadat, mely ráadásul igen pozitív meglepetéssel tudott szolgálni a befektetők számára. Ugrottak is hirtelen a piacok, így a BUX index 1.2%-os...
Sebestyén Márta népdalénekes San Sebastiánban lép fel, a baszk népdallal kísért női körtánc, az Axuri beltza felújításának 40. évfordulójára rendezett ünnepi előadáson. Az estre vendégként meghívást kapott Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus is.
A fiskális politika végső célja középtávon nem a 3 százalék körüli hiány stabilizálása, hanem a kiegyensúlyozott költségvetés, az egyensúlyban lévő államháztartás megvalósítása - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Pénzügyi Csúcstalálkozón.
Egy december harmadikától hatályos uniós rendelet alapján visszakérhető a vonatjegy árának egy része több mint egy órás késés esetén. A szabályozás emellett több ponton szélesítette a vasúton utazók jogait. Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-Start szóvivője elmondta, a késésre vonatkozó szabályok Magyarországon a hely- és pótjegyköteles járatokon érvényesek.
A Bolíviában kommandósakcióban agyonlőtt állítólagos terroristák családjai nemzetközi keresetet akarnak benyújtani Evo Morales bolíviai elnök ellen - jelentette pénteken a bolíviai sajtó.
A korábbi baloldali kormányok pénzügyminiszterei szerint tartható a jövő évi költségvetésben szereplő 3,8 százalékos hiánycél. A kilencedik alkalommal megrendezett Pénzügyi Csúcson Békesi László és László Csaba is az állami vállalatok magas adósságának kockázataira hívta fel a jelenlegi pénzügyminiszter, Oszkó Péter figyelmét. Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere ezúttal is az…
Vizsgálni fogja a Nemzetközi Hírközlési Hatóság, hogy mi okozta a T-Mobile hálózatának összeomlását. A mobilszolgáltató egyelőre csak annyit közölt: váratlan szoftverhiba a felelős, a hibát tegnap délutánra javították ki. Részleteket a hibáról nem tudni.
A Magyar Telekom mobilhálózatában péntek délutánra megszűnt a hívásindítási probléma - közölte a társaság. Az előfizetőket 10 lebeszélhető perccel kompenzálják.
Bár a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem áll fenn, az ügyfeleket érintő, szokatlan és váratlan kényelmetlenségre tekintettel később előfizetőnként 10, hálózaton belül...
Hollywoodban végre rájöttek, hogy Tobey Maguire, alias Pókember felnőtt: pénteken mozikba kerülő Brothers című filmjében Afganisztánban szolgáló katonát alakít.
A Bolíviában kommandósakcióban agyonlőtt két állítólagos terrorista családja nemzetközi keresetet akar benyújtani Evo Morales bolíviai elnök ellen - jelentette pénteken a bolíviai sajtó.
Egy ötven kilogrammos második világháborús, német gyártmányú rombolóbombát találtak Budapesten a XI. kerületben, a Bocskai és a Nagyszőlősi út sarkán folyó építkezésen péntek délután; a bombát szombaton hatástalanítják a helyszínen - közölte Hajdu Gábor ezredes, tűzszerész parancsnok.
Albert Györgyi televíziós beszélgetős műsoraiból válogatott 20 interjú szövege olvasható A Nő helye című kötetben, melyet pénteken mutattak be Budapesten.
Délután fél 4-re megszűnt a hívásindítási probléma a Magyar Telekom mobilhálózatában - közölte a társaság. Az előfizetőket 10 lebeszélhető perccel kompenzálják. Fennakadások már csak egy-egy esetben lehetségesek, a szolgáltató azt kéri, hogy ilyenkor az előfizető kapcsolja ki, majd be a készüléket.
Visszahív 500 ezer Fiat Punto típusú gépkocsit a gyártó a kormányoszlop esetleges meghibásodása miatt. A vizsgálatok szerint a probléma miatt irányíthatatlanná is válhat a gépkocsi.
A Fidesz elnöke szerint még mindig nem sikerült igazán élni a 20 évvel ezelőtti rendszerváltás idején megszerzett szabadsággal. Orbán Viktor a 20 év Temesvár igézetében című konferencián beszélt erről a Magyar Tudományos Akadémián.
Csütörtökön autót lopott, majd másnap villanyoszlopnak ütközött, így bukott le egy 20 éves autótolvaj pénteken Berhidán. A fiatalember ellen egy hónapja már folyik eljárás, egy másik autót is ellopott ugyanis és azzal is karambolozott.
Kötelezettségszegés miatt 30 millió forintra bírságolta az EMFESZ Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t a Magyar Energia Hivatal (MEH) - közölte a hivatal honlapján pénteken.
Az elfogadott 2010. évi költségvetéssel lehet megőrizni a stabilitást, megszilárdítani a válságkezelés eredményeit és megalapozni a mielőbbi tartós növekedést - mondta Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője pénteken.
Európában mintegy 65 millió ember él fogyatékkal, és tegnap Brüsszelben az Európai Bizottság a fogyatékkal élők európai napjára emlékezett. Ünneplésre különösebb ok nincs, hiszen az európaiak 53 százaléka azon a véleményen van, hogy országukban a fogyatékkal élőket hátrányos megkülönböztetés éri; Magyarországon a megkérdezettek 64 százaléka gondolja ugyanezt. Egy kicsi nemzetközi öröm a…
Nagyjából tízórás egyezetés után pénteken elkészítette az MSZP elnöksége a párt országos listájára vonatkozó javaslatát, amelyet szombaton vitat meg a választmány. A két meglepetés, hogy Szili Katalin saját kérésére nem szerepel a listán, Szilvásy György titokminiszter viszont rajta van, a 75. helyen.
Egy ötven kilogrammos második világháborús, német gyártmányú rombolóbombát találtak Budapesten a XI. kerületben, a Bocskai és a Nagyszőlősi út sarkán folyó építkezésen péntek délután; a bombát szombaton hatástalanítják a helyszínen - közölte Hajdu Gábor ezredes, tűzszerész parancsnok.
Bővítik az Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológiai Kutatócsoportjának (OEK-MKCS) eljárásait annak érdekében, hogy a különösen veszélyes, drogrezisztens HIV-törzseket is felismerhessék - közölte a fejlesztésben résztvevő VÁTI Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.
Hatalmas zuhanás következett be azok után, hogy a kedvező munkaerőpiaci jelentés hatására méretes pluszban kezdtek ma az amerikai részvényindexek. A Dow Jones és az SnP 500 már mínuszban van, ami...
Az Allee kapta az "év legjobb bevásárlóközpont fejlesztése" díjat és a beruházás elnyerte a "legjobb ingatlanfejleszés" díját is, míg a projekt keretein belül épülő Simplon Udvar a "legjobb...