A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint nem is igazolhatott volna jobbkor a Ferrarihoz, mert úgy érzi, élete legjobb formájában van, és egy versenyképes autóval harcba tud majd szállni a vb-címért jövőre.
Az elmúlt években többször is rosszul fogadott a piac alakulására David Tepper, az Appaloosa fedezeti alapjának kezelője, azonban 2009 az ő éve volt. Alapvetően az amerikai bankszektorba vásárolt be...
Ónos eső esik többfelé az országban, veszélyes jégpáncéllal bevonva az utakat. De hogyan keletkezik az ónos eső, amelyet már a legelső magyar nyelvű meteorológiai tankönyv, Berde Áron 1847-ben Kolozsvárott kiadott Légtüneménytana is említ?
Az egészségügyi miniszter bejelentése szerint a magyar lakosság 26-27 százaléka beoltotta magát az új típusú influenza vírusa ellen. Székely Tamás szerint ennek köszönhető, hogy a múlt héten csökkent azok száma, akik influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordultak.
A brit gazdaság még recesszióban volt az idei harmadik negyedévben, de a végleges, harmadik becslés az előzetes kimutatásoknál valamivel kisebb mértékű visszaesést jelzett
Mesét olvasott fel, ajándékokat vitt a gyerekeknek és beszélgetett velük Barack Obama váratlan látogatásán egy közösségi házban Washington északkeleti részén.
A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokat (IFRS) alkalmazó vállalatoknak már most érdemes készülniük arra a hamarosan életbe lépő új értékvesztési modellre, amely új szemléletet vezet be a...
Már december 24-én este megkezdődhet a brit online áruházakban a termékek karácsony utáni leértékelése, hogy egyet se veszítsenek el az áruházak az ünnepek utáni akciókat kereső vásárlókból....
A nemzetközi hitelcsomag lehívott, 12,8 milliárd eurós részletből az Európai Bizottság által biztosított összeg törlesztését 2011-ben, a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) származót azonban csak 2012-től kell megkezdenie Magyarországnak - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közleményéből.
A kitermelési kvóták változatlanul hagyásáról határoztak luandai ülésükön az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) olajtermelői. A tagállamok elégedettek a jelenlegi, 74 dollár körüli világpiaci...
A jövő évi költségvetés rossz irányba viszi az országot, nem segíti kimozdulni a válságból, nem tesz lépéseket a versenyképesség javítására – fogalmaz az Orbán Viktor által felkért 29 közgazdász által készített elemzés. A Fidesz-elnök kérésére készült munka 20 „trükköt” sorol fel.
Borulhat a BKV menetrendje, és bármikor sztrájk lehet január 1-től. Nem sikerült ugyanis megállapodni a kollektív szerződésről a menedzsmentnek és a szakszervezeteknek.
A lengyel rendőrség egy lehetséges nemzetközi kapcsolatot vizsgál az auschwitzi egykori náci haláltábor bejáratánál lévő német nyelvű felirat elrablásának ügyében - közölte a rendőrség szóvivője keddi sajtóértekezletén.
Marret és kollégái 656 olyan gyereket vizsgáltak, akik a 33. terhességi hét előtt jöttek világra. Az 584 anyánál terhességi szövődmények léptek fel, például magas vérnyomás, vese- és immunrendszeri problémák. A nők közül ezért 125-nek kis dózisú aszpirin szedését írták elő körülbelül 12-13 hétig a szülést megelőzően
A tervezett 64 milliárd forint helyett várhatóan 40 milliárd forintot valamivel meghaladó veszteséggel zárja a Magyar Államvasutak csoport a 2009. évet - közölte Átal László, a MÁV portfolió-kezelési vezérigazgató-helyettese.
Az egész országban késnek a vonatok az időjárás miatt; egyes távolsági vonatok esetében a késés akár 30-40 perc is lehet - tájékoztatta a MÁV az MTI-t. Délnyugat-Magyarországon nincs fennakadás a vasúti közlekedésben, de a vonatok 3-15 percet késnek.
Házon belül rögzítették Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök balatonőszödi beszédét, de a nemzetbiztonsági vizsgálat után sem nyilvános, hogyan jutott el a sajtóhoz
Jég borítja a Balatont, de még életveszélyes rámenni. Ahhoz, hogy kellő vastagságúra hízzon, legalább újévig kell várni. A napokban azonban felmelegedés várható.
Mesét olvasott fel gyerekeknek és beszélgetett is velük Barack Obama Washingtonban. A közösségi házban tett váratlan látogatásán az amerikai elnök ajándékot is osztott.
Gyanús körülmények között kiesett egy hatodik emeleti ablakból egy kirgiz ellenzéki újságíró Kazahsztánban, sérüléseibe belehalt keddre egy almati kórházban - jelentették be a kazah hatóságok. A francia hírügynökség megjegyzi, hogy Gennagyij Pavljukra összekötözött kézzel és lábbal találtak rá az épület tövében.
Minden negyedik magyar embert már beoltottak: Magyarország a beoltottak arányát ítélve "dobogós helyezést ért el"; az itteninél jobb arányt csak Svédországban és Hollandiában mértek. Székely Tamás egészségügyi miniszter azonban továbbra is a beoltást javasolja mindenkinek.
Hamisítás vádja érte a világ talán legtekintélyesebb természetfotó-pályázatának idei nyertesét: a spanyol José Luis Rodriguez a londoni Természettudományi Múzeum és a BBC Wildlife magazin által közösen kiírt éves fotópályázatra nyújtotta be művét.
A lakosság csupán 5 százaléka érdeklődik az alternatív energiaforrások iránt, míg a háztartások közel egyharmadában évek óta nem változott az energia felhasználásával kapcsolatos hozzáállás - derül ki egy a Forsense és az energiainfo.hu által közösen készített felmérésből.
A harmadik negyedéves GDP a végleges adatok alapján mindössze 2,2 százalékkal bővült, míg a második felülvizsgált adat még 2,8 százalékról szólt - közölte a kereskedelmi minisztérium. Az elemzői várakozások a végleges adatoknál is 2,8 százalékos bővülésre számítottak. A második negyedévben még 0,7 százalékos csökkenést mértek.
A jövő évi költségvetés előkészítése és parlamenti elfogadtatása a Költségvetési Tanács megállapításainak, észrevételeinek figyelembe vételével, javaslatai többségének elfogadásával történt -...
2010-től megváltoznak a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfa szabályok, mely jelentősen átalakíthatja a külföldről bérelt személygépkocsikra létrejött struktúrákat. A külföldről bérelt autó bérleti díjáról kiállított számla áfa tartalmát a külföldi adóhatóság eddig rendre visszautalta. Az uniós áfa-direktívával összhangban jövőre életbe lépő új teljesítési hely szabályok azonban…
A Magyarországi könyvpiacon tapasztalható stagnálása ellenére a Bookline.hu idén is dinamikusan növelte árbevételét az idei karácsonyi szezonban, a társaságnak december 19-re sikerült túlszárnyalni a...
Kisteleki István a jövő tavaszi közgyűlésig lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Az MLSZ jelenlegi vezetője ezt keddi rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.
Január 18-tól valóban Bochkor Gábor és Boros Lajos készíti a Neo FM reggeli műsorát, és a Bumeráng nevet is sikerült megszerezniük hozzá. Lett volna más ajánlat is.
A vártnál lassabban, 2.2 százalékkal (évesített negyedéves adat) növekedett az amerikai gazdaság 2009 harmadik negyedévében - derül ki a kereskedelmi tárca jelentéséből. Bár az elemzők számítottak a...
Jelentősen megemelkedett a levegő szennyezettsége az ország számos területén az elmúlt napokban tapasztalható kedvezőtlen meteorológiai helyzet miatt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM)...