2009. december 22. kedd

dec. 22
12:35
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama (ProfitLine)
Az előzőnél alacsonyabb meghirdetett összeg és magasabb túljegyzés mellett 2 bázisponttal 6,00 százalékra emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
dec. 22
12:36
40 milliós bírság a K & H Banknak (Infostart)
40 millió forintra bírságolta a K & H Bankot a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság azzal indokolta döntését, hogy a pénzintézet 2005 októbere és 2007 májusa között megtévesztő tájékoztatást adott egy általa értékesített kötvénytípusról.
dec. 22
12:36
A Spice Girls tagjai együtt rúgnak be karácsonykor (Blikk)
Mel B, Mel C, Geri Halliwell és Emma Bunton minden évben meglátogatja az énekesnőből lett divattervezőt és focista férjét, David Beckhamet. Ilyenkor becsípnek a bortól, sokat esznek és végigéneklik saját régi popdalaikat.
dec. 22
12:36
Ötszörösére nő a rehabilitációs járulék (Pénzcentrum)
2010-től több mint ötszörösére nő a rehabilitációs járulék, a Work Force személyzeti tanácsadó tapasztalatai szerint az érintett cégek jelentős része azonban még csak nem is tud a változásról, sokan pedig a felkészülési fázisban topognak, mert nem jutnak el a megfelelő munkavállalókhoz....
dec. 22
12:36
30%-ot vett a Digi a TvNetWork-ben! - 300 forintos vételi ajánlat jön? (3.) (Portfolio)
A TvNetwork bejelentette, hogy DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 30%-os tulajdonrészt szerzett a társaságban. Nemes Attila, a társaság egyik korábbi meghatározó tulajdonosa és gazdasági...
dec. 22
12:36
Krimiíró veje ír tévésorozatot Bergmanról (Metropol)
Henning Mankell svéd krimiíró, Ingmar Bergman veje ír tévésorozatot apósáról, a világhírű filmrendezőről - számolt be az SVT svéd televízió.
dec. 22
12:36
Ferrari: Alonso nem Räikkönen! (ATV)
Luca di Montezemolo megint nem állta meg, hogy odaszóljon Räikkönennek.
dec. 22
12:37
Nem lepett meg senkit az OPEC - maradt a kitermelési kvóta (ProfitLine)
A kitermelési kvóták változatlanul hagyásáról határoztak kedden, luandai ülésükön az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) olajtermelői, mely döntésük megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
dec. 22
12:38
Erzsi néni meglepetése Cristiano Ronaldónak (ATV)
A Real Madrid klasszisa lőtte az év legszebb gólját. A díjat Puskás Ferencné adta át.
dec. 22
12:39
Újabb nézőcsúccsal tarolt az RTL Klub (Kreatív Online)
Lehengerlő fölénnyel hajrázik a nézőkért folytatott versenyben az RTL Klub. A csillag születik utolsó adását több mint 3 millióan nézték, ilyen nézőszámra egy műsor esetén 2005 óta nem volt példa.
dec. 22
12:40
Nem lesz forradalom a Fradinál (ATV)
Három-négy új játékos érkezhet, az edző marad, tavasszal cél a hatodik hely.
dec. 22
12:42
Továbbra is jelentős késésekkel járnak a vonatok (Infostart)
Az egész országban késnek a vonatok az időjárás miatt; egyes távolsági vonatok esetében a késés akár 30-40 perc is lehet - közölte a MÁV kedden.
dec. 22
12:42
Demszky buszpénze kevés lesz (HírTV)
Egy napot sem kellett várni arra, hogy kiderüljön, Demszky kormánnyal kötött megállapodása nem biztosítja a BKV buszállományának cseréjét. Mint ismert, az elmúlt napokban több száz busz nem tudott elindulni a reggeli hidegben.
dec. 22
12:42
Az a biztos, hogy semmi sem biztos: káosz az európai légiközlekedésben (ATV)
Az időjárás miatt késésekre, járattörlésekre lehet számítani.
dec. 22
12:45
A válság szeptember 11-nél is nagyobb csapás a légitársaságoknak (Privátbankár)
A válság legnagyobb vesztesei között vannak az európai légitársaságok, s bár a cégek viszonylag gyorsan reagáltak az utasszám és az áruszállítás csökkenésére, már látszik, hogy ez nem lesz elég, így 2...
dec. 22
12:45
Elhunyt az igazi Esőember (Metropol)
Elhunyt Salt Lake Cityben Kim Peek, az az autista amerikai férfi, akiről az Esőember című nagysikerű film főszereplőjét, a Dustin Hoffman által megformált Raymond Babbittet mintázták.
dec. 22
12:45
Az USA és Kína tette tönkre a klímacsúcsot (Kripto Akadémia)
Főként az okozta a koppenhágai klímaértekezlet kudarcát, hogy az Egyesült Államok és Kína részéről hiányzott a kötelezettségvállalásra irányuló akarat - mondta az EU soros elnökségét ellátó Svédország környezetvédelmi minisztere kedden Brüsszelben.
dec. 22
12:45
Híradó, 2009. december 22. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
dec. 22
12:47
Újságírók potyognak az égből - Nem szeretik az ellenzéket Kazahsztánban (Kripto Akadémia)
Gyanús körülmények között kiesett egy hatodik emeleti ablakból egy kirgiz ellenzéki újságíró Kazahsztánban, sérüléseibe belehalt keddre egy almati kórházban - jelentették be a kazah hatóságok. A francia hírügynökség megjegyzi, hogy Gennagyij Pavljukra összekötözött kézzel és lábbal találtak rá az épület tövében.
dec. 22
12:54
Pete Dohertynél megint drogot találtak (Blikk)
Pete Doherty angol énekest már megint letartóztatták, mert kábítószert találtak nála.
dec. 22
12:54
Veszélyes az IKEA egyik etetőszéke (Infostart)
Bevonja LEOPARD nevű etetőszékét az IKEA. A svéd bútorgyártó arra kéri a vásárlókat, hogy a megvásárolt székeket vigyék vissza a legközelebbi áruházba, ahol visszakapják annak teljes vételárát.
dec. 22
12:54
„A Barca naggyá tett” Messi az év labdarúgója (ATV)
Az argentin sztár az Aranylabda után ezt az elismerést is bezsebelte. Olyan neveket utasított maga mögé, mint Cristiano Ronaldo és Kaká.
dec. 22
12:57
Vakokat támogat új ügynökségével a L’Occitane (Kreatív Online)
Jótékonysági akcióval kezdődik a L’Occitane és az új, tenderen választott ügynökségének együttműködése. A cég célja a látássérültek támogatása.
dec. 22
13:00
Elhunyt az igazi Esőember (Blikk)
Elhunyt Kim Peek (†58), akiről az Esőember (Rain Man) című nagysikerű film főszereplőjét, a Dustin Hoffman által megformált Raymond Babbittet mintázták. A Salt Lake Cityben meghalt autista férfi hetek óta légúti fertőzésben szenvedett, halálát szívroham okozta szombaton.
dec. 22
13:00
Könyörtelenül szedi áldozatait (HírTV)
Európában már több mint 80 ember halt meg a téli időjárás miatt. Lengyelországban 42-en, Ukrajnában pedig 27-en veszítették életüket. Ausztriában, Finnországban és Németországban is vannak áldozatok. Nyugat-Európában továbbra is több reptér forgalma akadozik, és Németországban autópályákat zártak le. A Franciaországot Angliával összekötő Eurostar-vonatok is újraindultak a péntek esti üzemzavar…
dec. 22
13:02
Aláírásgyűjtés: ne lehessen magasabb létszámú osztályokat indítani (HírTV)
Aláírásgyűjtésbe kezd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a magas osztálylétszámok miatt. A közoktatásban dolgozókhoz és a szülőkhöz fordulnak, hogy szeptembertől ne lehessen a mostaninál is magasabb létszámú osztályokat, csoportokat indítani.
dec. 22
13:03
Kidobtak a hatodikról egy kirgiz újságírót (Metropol)
Gyanús körülmények között kiesett egy hatodik emeleti ablakból egy kirgiz ellenzéki újságíró Kazahsztánban, sérüléseibe belehalt keddre egy almati kórházban - jelentették be a kazah hatóságok.
dec. 22
13:03
Bombariadó két fővárosi bevásárlóközpontban (Metropol)
Két fővárosi bevásárlóközpontot is ki kellett üríteni hétfő délelőtt, mert bombával fenyegetőztek ismeretlenek.
dec. 22
13:03
Újabb szenzáció! Méregfoguk is volt az őslényeknek! (hirado.hu)
Sinornithosaurusnak a felső álkapcsán találtak egy helyet, ahol a méregmirigy helyezkedhetett el
dec. 22
13:06
Jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma (HR Portál)
Az idei 70 ezres csökkenés után jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma, ami gyakorlatilag stagnálást jelent - hangzott el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös keddi budapesti tájékoztatóján.
dec. 22
13:06
40 milliós bírsággal sújtott a K&H; Bankra a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt.-t, mert a pénzintézet megtévesztően tájékoztatott az általa értékesített CDO kötvényekről - közölte a hivatal kedden.
dec. 22
13:08
Amivel csökken a HR adminisztrációs terhe (HR Portál)
Kétszáz ügyfelénél vezette be idén a NEXON új webes megoldását, a persONLINE-t, ami egypontos hozzáférést biztosít a dolgozói önkiszolgáló felületek eléréséhez. A projekt körülbelül ötvenezer dolgozót érintett a NEXON ügyfeleinél. Az önkiszolgáló rendszer által csökken a HR szakemberek adminisztratív leterheltsége.
dec. 22
13:08
30 százalékot vett a Digi a Tvnetwork-ben (ProfitLine)
A TvNetwork Nyrt. tájékoztatása szerint a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 2009. december 21-én 5.197.800 darab részvény megvásárlásával 30 százalékos részesedéshez jutott a társaságban - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 22
13:10
Miért ne vennél narancslét? (ProfitLine)
Továbbra is az emelkedést támogatják a fundamentumok. Ahogy egyre jobban megyünk a téli időszakba annál jobban érezhető az árfolyamokon a vételi erő.
dec. 22
13:12
Magosz - 2009 fekete éve volt a magyar agráriumnak (ProfitLine)
A magyar mezőgazdaság teljesítménye az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) adatai szerint a globális recesszió miatt 35,6 százalékkal esett vissza az idén 2008-hoz képest - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke kedden, Budapesten a szervezet évzáró sajtótájékoztatóján.
dec. 22
13:12
Bíróságon kívül megegyezett a Henkel és Brawn GP (F1világ)
A Henkel és a Brawn GP tisztázta a nézeteltéréseket, és jelezte, hogy egyikük sem fog jogi lépéseket tenni, és visszavonja követeléseit, miután bíróságon kívül megegyeztek.
dec. 22
13:12
H1N1 - Kismamák a kórházban (WebBeteg)
A jó állapotban lévő 3 gyermekes kismama egyelőre még nem hagyhatja el a Kútvölgyi úti kórház intenzív részlegét, megfigyelésre még benntartják - mondta a klinika igazgatója.
dec. 22
13:12
Még mindig eladáson az Orco a Komercninél (Portfolio)
Továbbra is eladásra ajánlja az Orco papírjait a Komercni Banka elemzője, aki 5 euróra csökkentett (vagyis hozzávetőlegesen 1,371 Ft-os) 12 havi célárfolyamot határoz meg a részvényekre. Az elemző...
dec. 22
13:12
Elkeseredett szülők: már a gyerekek pénzét költik! (Pénzcentrum)
Nagy-Britanniában minden ötödik szülő nyúlt már hozzá gyermeke megtakarítási számlájához, még ha a többség úgy is gondolja, csak átmeneti kölcsönre van szüksége....
dec. 22
13:14
Lemaradtak ma az oroszok (Portfolio)
Mérsékelten pozitív ma a hangulat az európai tőzsdéken, az európai indexek fél százalék körüli erősödést mutatnak jelenleg. A BUX jelenleg 0.6%-os pluszban jár a karácsony környékén megszokott,...
dec. 22
13:21
Itt az új adótábla: kinek lesz szuper a bruttó? (Privátbankár)
Adott bruttó bér mellett a nettó jövedelem mértéke négy tényezőtől függ, ebből jövőre egy változik kedvezőtlenül, a másik három tényező viszont a vastagabb boríték irányába hat
dec. 22
13:21
Lendvai "közérdekre" hivatkozva majd elárulja ki volt az őszödi beszéd kiszivárogtatója (hirado.hu)
Az MSZP elnöke azt mondta: arra nagyon kevés esélyt lát, hogy valaha ez ki fog derülni, hiszen a hivatalos szervek már 3 éve nem találják az elkövetőt
dec. 22
13:30
Boyle dadust keres a macskájának (BorsOnline)
Már Susan Boyle-nak is megvan a maga sztárallűrje: nem más, mint Pebbles nevű cicája, amelyet mindenhová magával cipel, sőt, most személyi asszisztenst keres mellé.
dec. 22
13:30
Erősebb kereslet és magabiztosabb kamatvárakozások a 3 hónapos aukción (Portfolio)
Erősebb kereslet és szűk ajánlati hozamsáv jellemezte a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót, a hozamszint alakulása mögött a jegybank tegnapi kamatdöntése állhat. A piaci szereplők jó része...
dec. 22
13:30
10 százalékkal kevesebbet vásárolunk, mint tavaly + videó (ATV)
Ekkora visszaesésre nem számítottak az elemzők.
dec. 22
13:36
Nálunk zuhant a legnagyobbat a mezőgazdaság (Privátbankár)
A magyar mezőgazdaság teljesítménye az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) adatai szerint a globális recesszió miatt 35,6 százalékkal esett vissza az idén 2008-hoz képest
dec. 22
13:36
25% áfa terheli jövőre a külföldi autóbérlést (ProfitLine)
Huszonöt százalékos többletköltséget okozhatnak a külföldről, elsősorban Németországból személyautót bérlő cégeknek a jövő évi áfa-változások - mondta Hegedüs Sándor, a tanácsadással foglalkozó RSM DTM Hungary Zrt. adócsoportjának vezetője kedden, az MTI-nek.
dec. 22
13:36
Bármelyik pillanatban bekövetkezhet (HírTV)
A Mayon-hegytől több mint tíz kilométerre is érezni lehet a vulkanikus hamut, amelyet a kitörni készülő tűzhányó kedd reggel óta folyamatosan lövell ki magából. A vulkán környékén eközben több ezren még mindig nem hagyták el otthonukat - az egészségügyi hatóságok szerint őket nem csak a hamarosan várható kitörés, de a rendkívüli finomságú hamu is veszélyezteti.
dec. 22
13:38
A kemény tél a földgáz árfolyamának legjobb barátja (ProfitLine)
Tart az emelkedő trend a földgázban. A tegnapi és a mai kereskedés során láthatunk rajta némi korrigálást, de amúgy is túlvetté vált rövidtávon a termék. Annak tudnánk a legjobban örülni, ha azért a 5,6$-os árfolyam fölött tudna maradni a következő készletadatig. Egyelőre még nem tudjuk, hogy a piac mekkora készletcsökkenést vár, azonban egyértelmű, hogy csökkenni fognak. (Solar Capital)
dec. 22
13:39
Valótlan hírek Britney Spearsről (Metropol)
Saját internetes oldalán tette közzé Britney Spears a róla idén megjelentetett legnevetségesebb 75 hírt.

Keresés