Budapesten a BKV járatok december 19-én és 23-án a tanítási szünetre vonatkozó pénteki, 24-én szombati közlekedési rend szerint, rövidebb ideig járnak.
Halálra késelte egy 21 éves férfi korábbi középiskolájának tanárnőjét a Németország északi részén fekvő Brémában. A fiatalember az otthona előtt támadt rá egy késsel a 35 éves tanárnőre, aki a helyszínen életét vesztette. Támadója ezután feladta magát a rendőrségen, ahol őrizetbe vették.
Koppenhágában új egyezmény-tervezetet dolgoztak ki az ENSZ klímakonferenciájának résztvevői. Jogértelmezést kér az Európai Bíróságtól a külügyminisztérium az államfő augusztusi szlovákiai kitiltása ügyében. Átlagosan 4 százalékkal emelkedik január 1-jén a földgáz végfelhasználói ára.
Nem engedték be a hírTV-t arra a sajtótájékoztatóra, amelyet a King Long Magyarország Kft. tartott - pedig a kínai cégtől a állami tulajdonban lévő Volánbusz Zrt. 5 milliárd forint értékben kíván buszokat vásárolni.
Egyelőre senkit nem köröz a rendőrség amiatt a gyilkosság miatt, amelynek ma reggel esett áldozatul egy tizenéves lány Gyálon, de számos nyomozó igyekszik feltérképezni az áldozat baráti körét.
Megszüntették a szolgálati viszonyát annak a két hevesi rendőrnek, akik összefüggésbe hozhatók egy roma férfi múlt heti bántalmazásával - jelentette be a Heves megyei rendőrfőkapitány.
Január 13-án hallgatja meg Andor Lászlót az Európai Parlament foglalkoztatási és szociális ügyek bizottsága - közölték Strasbourgban. A magyar uniós biztosjelöltnek a foglalkoztatás- és szociálpolitikai terület irányításával bízta meg José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.