A Goldman Sachs szerint is a helyes úton járunk, a valódi kockázatot pedig az jelenti, ha a következő kormány letér erről - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Ha nem hisz Bajnai Gordonnak a Goldman...
Egy friss felmérés szerint még mindig kényes témának számít hazánkban a politika, de akkor kivel beszéljük meg nézeteinket? A Jobbik szavazói a legaktívabbak ebben
Az állítólagosan megtámadott és megkötözött postai alkalmazott rendezte meg a múlt heti "támadást" a monostorpályi postahivatal ellen, hogy korábbi sikkasztását leplezze.
Az ember legősibb elődjéhez tartozó, 4,4 millió éves csontváz felfedezését választotta a 2009-es év legnagyobb tudományos áttörésének szokásos év végi értékelésében a Science magazin. Az Ardi néven ismertté vált leletet követi a tízes listán a víz felfedezése a Holdon, valamint az ultravékony szénatomlapok kísérleti elektronikus eszközökben való alkalmazása.
A napokban elfogadott, magánynyugdíj-rendszerről szóló törvényjavaslat biztonságosabbá, működési költségeiben ésszerűbbé, olcsóbbá teszi a magánnyugdíj intézményeit - mondta Kékesi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken.
Átlagosan 4 százalékkal emelkedik január 1-jén a földgáz végfelhasználói ára a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatói körben - közölte a Magyar Energia Hivatal.
Aluljáróban rögtönzött pókerversenyen tiltakoznak a játékosok a "pókertörvény" elfogadása miatt. Hazánkban 240 ezren játszanak összesen, többmilliárd forint folyik át a kezükön, amiből adóznának is akár
Török kutatóknak sikerült egy 4000 éves lencsemagot rávenniük arra, hogy kihajtson. A magot a Törökország nyugati részén elhelyezkedő Kütahya városa mellett zajló ásatások során találták meg.
A Moszkvára köszöntött hidegben kezdenek befagyni a bankjegykiadó automaták, amitől érdekesen működnek: csak nagyobb összegeket nem hajlandó kiadni a több tucat "mirelitmasinának" a zöme, és csupán néhány nem ad semmit.
Indoklás nélkül lemondott tisztségéről Kovács Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja. Az Újpest tulajdonosa faxon értesítette az MLSZ-t arról, hogy a jövőben nem vesz részt az elnökség munkájában.
Több mint tízezer ember halálát okozta eddig a tavasz óta világjárványt okozó H1N1-es új influenzavírus - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet.
A tenger alatt 1200 méteres mélységben figyeltek meg vulkánkitörést amerikai tudósok a Csendes-óceánban, Szamoa közelében. A víz alatti robot által az olvadt lávabuborékokról májusban készített felvételeket egy San Francisco-i konferencián mutatták be.
Bőrrákkal műtötték meg Melanie Griffith-t. A filmszínésznőt korábban lefotózták, s a felvételen jól játszott egy, a szeme alatti csúnya fekete folt. Kiderült, mégsem ütésnyomról van szó, amint azt többen hitték, hanem voltaképpen bőrrákban szenvedett.
Azoknál a nőknél, akik nagy dózisú C-vitamint szedtek, emelkedett az életkortól függő szürkehályog kialakulásának kockázata - állapították meg svéd kutatók.
Kiderült, hogy mégsem történt rablótámadás a monostorpályi postahivatalban a múlt hét csütörtökön. A hivatalvezető sikkasztott és a rablótámadásnak álcázva akarta elterelni magáról a gyanút.
Újabb rekordot értek el a genfi nagy hadronütköztetővel, amelyben az atomi részecskék nyalábját minden eddiginél nagyobb sebességgel sikerült ütköztetni - jelentette be pénteken az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN.
Újabb értékes adalék a második világháború történetéhez! Joszif Sztálin 1940 januárjában azt tervezte, hogy lerohanja Németországot. Ehhez 40 ezer tonna gyapjút kért Mongóliától abból a célból, hogy felszerelhesse meleg holmival a terve szerint támadó Vörös Hadserege alakulatait.
Állami kitüntetést kapott az Országos Cigány Önkormányzat egyik okirat-hamisításért elítélt tagja. Rostás László a parlamentben vehette át péntek este a Kisebbségekért Díjat a köztársasági elnöktől és Kiss Péter társadalompolitikai minisztertől.
Amerikai-kínai minicsúccsal folytatódik péntek este a koppenhágai klímakonferencia, és egy újabb, a korábbiaknál bátrabb megállapodási javaslatok is elkezdtek körözni a 12 naposra tervezett tanácskozás utolsó napjának végén.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága pénteki ülésén megállapította, hogy Magyarország teljesítette a feltételeket, és az IMF hitelkeretéből a 725,1 millió SDR (jelenlegi árfolyamon 796,217 millió euró) összegű ötödik hitelrészlet lehívható, ám Magyarország az újabb részletet nem veszi igénybe - közölte a Pénzügyminisztérium
A kirekesztés az egész demokráciának szóló hadüzenet, mert elvesz valamit az ember méltóságából - fogalmazott Mesterházy Attila pénteken Nagykanizsán, a helyi cigány kissebségi önkormányzat által szervezett hagyományos nemzetiségi nap alkalmából.
A kirekesztés az egész demokráciának szóló hadüzenet, mert elvesz valamit az ember méltóságából - fogalmazott Mesterházy Attila pénteken Nagykanizsán, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat által szervezett hagyományos nemzetiségi nap alkalmából.
Az európai uniós tagállamok képviselői az eredeti javaslat megfelezésével kompromisszumra jutottak pénteken arról, milyen mértékben emelkedjen az EU-alkalmazottak fizetése.
Minden ötödik amerikai fogyasztó a mobiltelefonját használja a karácsonyi vásárlásokhoz, a mobilok az ünnepi vásárlási szezon alapkellékévé váltak a tengerentúlon - ismertette a Deloitte könyvvizsgáló cég felmérését a The New York Times.
XVI. Benedek pápa "venerabilis" - azaz "tiszteletreméltó" - címmel ruházza fel szombaton elődjét, II. János Pált és boldoggá avatja a lengyel pápa honfitársát, a 25 éve a kommunista rendőrség által meggyilkolt Popieluszko atyát - közölték vatikáni illetékesek.