Fellebbezett az őt elmarasztaló elsőfokú bírósági ítélet ellen T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ korábbi Borsod megyei elnöke - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.
Csökkentette volna a befektetői bizalmat és három-négy hónap kiesést jelentett volna a válságkezelésben, ha előrehozott választások lettek volna áprilisban - ezzel reagált Kovács László, a Brüsszelből hazatérő adóügyi biztos az államfő ma megjelent nyilatkozatára. Sólyom László a Heti Válasznak azt mondta: jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott…
A havas utak, a jeges járdák számtalan veszélyforrást jelentenek. Érdemes végiggondolni, hogy rendelkezünk-e az évszak jellemzőinek megfelelő biztosításokkal
Csökkentette volna a befektetői bizalmat és három-négy hónap kiesést jelentett volna a válságkezelésben, ha előrehozott választások lettek volna áprilisban - ezzel reagált Kovács László, a Brüsszelből hazatérő adóügyi biztos az államfő ma megjelent nyilatkozatára. Sólyom László a Heti Válasznak azt mondta: jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott…
Elindult a Tesco és a Vélemény.com internetes portál együttműködése, amelynek keretében több mint 1 500 Tesco Színes terméket töltöttek fel az oldalra, amelyek mindegyike szabadon véleményezhető, a vé...
A Fidesz szerint a kormány átverte a kórházakat és a betegeket, amikor azt ígérték: az egészségügyi intézmények még idén hatmilliárdos juttatást kapnak.
Vona Gábor pártelnök a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a jövő évi parlamenti választásokon - jelentette be Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a módosított államnyelvtörvény végrehajtási utasításainak elveit tartalmazó javaslatot – jelentették be Pozsonyban.
Nevelőotthonokban és SOS-gyermekfalvakban élő fiatalokat várnak a sikeres sportolók közreműködésével megvalósuló Sportkarácsonyra, amelyet az UNIQA Biztosító is támogat - tudtuk meg a biztosító közlem...
Már csak két parlamenti ülés lesz februárban, és ezzel befejeződik a jelenlegi Országgyűlés munkája. A házelnök szerint nem lenne értelme a kampány terepévé tenni a törvényhozást. Katona Béla a parlament legnagyobb kudarcának tartja, hogy elnök és alelnökök nélkül maradt az Állami Számvevőszék.
A GDP csökkenésének üteme 4 százalékra lassul az idei negyedik negyedévben az Ecostat gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisa szerint, így a gazdaság egész évi visszaesése 6,3 százalékos lehet, amelyet jövőre már csak enyhe, 0,3 százalékos GDP zsugorodás követhet. Az állami vállalatok konszolidációja a politikától függ, de nem rengetheti meg a költségvetést
A GDP csökkenésének üteme 4 százalékra lassul az idei negyedik negyedévben az Ecostat gazdaságkutató intézet legfrissebb prognózisa szerint, így a gazdaság egész évi visszaesése 6,3 százalékos lehet, amelyet jövőre már csak enyhe, 0,3 százalékos GDP zsugorodás követhet.
A nyugat-európai tőzsdék csökkenését a régió is leköveti, azonban veszélyes mínuszokról nincs szó, egyedüli kivétel az orosz piac, mely ma is nagy lendülettel mozog. Ezúttal viszont a másik irányba,...
Csaknem teljes tisztaságú, azaz 99,9 alkoholszázalékos szeszt foglaltak le két orgazdától a vámosok Hatvan mellett, és elfogták a tranzakció vélhető irányítóját is....
A Nasdaq Composite Index napon belül már többször is éves csúcson járt, de a zárókban egyelőre nem sikerült realizálnia a napon belül mutatkozó erőt. (Solar Capital)
Nem tett vallomást a pécsi lövöldöző, akit csütörtökön próbáltak meg kihallgatni a Baranya megyei nyomozók Budapesten, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben - tudta meg az MTI az...
Az Egyesült Államok kész hozzájárulni egy évi 100 milliárd dolláros alaphoz, amelyből az iparosodott országok a fejlődő államok klímavédelmi erőfeszítéseit támogatnák 2020-tól - közölte...
Az al-Gumhúríja című egyiptomi napilap csütörtökön védelmébe vette a Gázai övezet határán folyó munkátokat, amelyek során több méter mélységbe állított fémlapokkal torlaszolják el a csempészalagutakat.
Hiányuk mégis szembeötlő, hiszen a soproniak sem az üdvözlő, sem a köszönő beszédekben nem említették Debrecent, az ottani kezdeményező és szervező társakat, aki közül ketten alapító tagjai a tagjai a Páneurópai Piknik 89 Alapítványnak. A Szabadság őrvárosa és a Hűség városa ott és akkor néhány percre elengedte egymás kezét.
Ismét Emil Bocot kérte fel kormányalakításra a román államfő. Traian Basescu csütörtök reggel ismertette újabb javaslatát a miniszterelnöki tisztségre.
Nyolc hónappal hivatalba lépése után távozik a Figyelő főszerkesztői posztjáról Krecz Tibor - közölte a lapot kiadó Sanoma Budapest Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a lap...
"A reményeink szerint még karácsony előtt befejeződhetnek a tárgyalások Norvégia és az Európai Bizottság között, és azt követően megnyílhat az új alap" - nyilatkozta a Népszavának Siri Ellen Sletner, Norvégia budapesti nagykövete azon az ünnepségen, amelyen a kétéves, ötszázmillió forintos költségvetésű, a nyugdíjazott illetve nyugdíjazás előtt álló hivatásos katonák munkaerő-piaci reintegrációs…
Elhagyta a milánói kórházat csütörtökön Silvio Berlusconi olasz kormányfő, akit vasárnap ért támadás egy nagygyűlésen az észak-olasz városban. Berlusconi gépkocsi-konvojának indulását már várta...
Nyilvánvaló, hogy a kormányzat akármit mond, akárhogyan trükközik és próbálja szépíteni a dolgot, becsapta, átverte a kórházakat, a kórházak képviselőit, az egészségügyi dolgozókat és rajtuk keresztül a beteg embereket. Pesti Imre azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a kormány nem kívánja kifizetni a kórházaknak járó többletfinanszírozást.
Az utolsó "nizzai" költségvetést fogadta el az Európai Parlament, de először fordult elő, hogy magyar, vagyis "új" tagállam vezetésével hozták meg a végső döntést. Ezentúl már Lisszabon lesz a mérvadó
Ma 13 órakor a Pénzcentrum helyszínen tartózkodó munkatársának szeme láttára esett szét az élő pontyok tárolására használt akvárium az óbudai Auchan áruházban. Az üvegmedence hibás elemét kicserélték, a halak összeszedése és a víz összegyűjtése jelenleg is tart....
Ezen a héten jelent meg a Nagyítás, Magyarország legújabb kulturális hetilapjának első száma. A főszerkesztő azt hangsúlyozta: újjá kell szervezni a szellemi közéletet is. Erről szól az első szám vitaindító cikke is, Granasztói György tollából.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő csütörtökön elhagyta azt a milánói kórházat, ahol négy éjszakát töltött, miután egy vasárnapi kampánygyűlésen egy férfi arcon dobta a milánói dóm makettjével. Berlusconit eredetileg szerdán akarták hazaengedni, de fájdalmai miatt orvosai bent tartották. Utolsó kórházban töltött éjszakája után az olasz kormányfő „nyugodtan ébredt”.
Az MDF elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországon nincs működőképes érdekvédelem - mondta Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese csütörtökön. Az MDF elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a...
Összesen 1000 darab új autóbuszra lenne szükség ahhoz, hogy a mostaninál megbízhatóbb, komfortosabb közösségi közlekedéshez a fővárosban - közölte a BKV a reggeli tömeges meghibásodások kapcsán. Korábban Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője azt mondta, hogy információi szerint 3-400 autóbusz robbant le, főleg a légrendszer lefagyása miatt. A BKV szerint a pontos…
A pápa elfogadta csütörtökön a nyugat-írországi Limerick püspökének a lemondását, akit - több másik egyházi személyiséggel együtt - egy november végi jelentés azzal vádolt meg, hogy évtizedeken...
Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta, hogy további hat hónappal meghosszabbítsák kilenc uniós tagország - köztük Magyarország - azon támogatási csomagjának a hatályát, amely a pénzügyi szektor ...
Elkezdődött az állam- és kormányfői beszédek második felvonása csütörtökön a koppenhágai klímacsúcson; Bajnai Gordon magyar miniszterelnök délután szólal fel a plénum előtt. A szerdán megtartott...
Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta, hogy további hat hónappal meghosszabbítsák kilenc uniós tagország - köztük Magyarország - azon támogatási csomagjának a hatályát, amely a pénzügyi...
A kormánynak ez a most már törvénnyé tett javaslata kísértetiesen hasonlít ahhoz az elképzeléséhez, amit 1997-ben az egészségbiztosítással kapcsolatosan akart áterőltetni, és amelynek eredménye az erről szóló 2008: I. tv. visszavonása, és végső soron Gyurcsány bukása lett.
Az OTP Bank Nyrt. 2009. december 16-án adásvételi szerződést kötött, és megvásárolta a Monirent Kft.-t, valamint a Monirent Kft., illetve a Monopost Kft. által bérelt raktár és iroda épületegyüttest...