SZÁZHALOMBATTA – Különleges Csillagszóró versennyel köszöntötték a magyar úszóválogatott legjobbjai szövetségi kapitányukat, Kiss Lászlót (69), akiről tegnap délután fedett sportuszodát neveztek el Százhalombattán.
BUDAPEST – A Ferencváros labdarúgói számára nem telik el úgy a karácsony, hogy ne ajándékoznák meg a gyerekeket. Az NB I-ben szereplő zöld-fehérek tegnap a Pető Intézet tanulóinak arcára csaltak mosolyt.
MISKOLC–AL-WAKRA – Teljesült a diósgyőri szurkolók kívánsága, januártól Tornyi Barnabás (56) lesz a vezetőedző, immár harmadszor ülhet le a vasgyári focicsapat kispadjára. Információnk szerint három tréner jött szóba: Mészöly Géza (42), Kiprich József (46), valamint Tornyi.
TELKI – Továbbra is Erwin Koeman (48) a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A holland szakember szerződését ugyan nyáron újabb két évvel meghoszszabbították, ám a sorsdöntő világbajnoki selejtezőkön mutatott, gyengének és gyávának ítélt játék és a csoportban elért negyedik hely miatt sokan bírálták a trénert.
BUDAPEST – Idén már álltak a dobogó tetején, akasztottak érmet a nyakukba, ám ma este újabb elismerésben részesülnek. Immár 52. alkalommal választják meg a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSUSZ) tagjai az év kiemelkedő egyéniségeit.
STUTTGART – Bár még egyáltalán nem biztos, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher (40) elfogadja a Mercedes Forma–1-es csapatának ajánlatát, az istálló pilótája, Nico Rosberg (24) máris „hadat üzent” honfitársának.
Döntőbe jutott az FC Barcelona az Abu-Dzabiban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokságon, miután 3-1-re legyőzte a mexikói Atlantét. A katalán csapat góljait. Busquets, Messi és Pedro szerezte. Pedro ezzel az FC Barcelona 110 éves történetének első játékosa lett, aki egy naptári évben hat különböző sorozatban is gólt szerzett.
December 27-én visszatér a magyar jégkorong-bajnokság oda, ahol közel hét évtizeden át zajlott: a szabad ég alá. Az NHL mintájára idehaza is megrendezik a Winter Classicot, azaz a téli sportág szabadtéri mérkőzését.
Andre Agassi vallomása, mely szerint utálta a teniszt, sőt az egész életét, illetve, hogy kábítószerfüggő volt, sokkolta a sport világát és a közönséget.
Mint visszaesőre, három év eltiltást kér az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) antidopping ügyészsége Danilo Di Lucára, aki a májusi Giro d,Italia kerékpáros körversenyen - a vizsgálatok eredményei alapján - tiltott segítséghez folyamodott.
Német lapértesülések szerint Abu-Dzabiban tesztel majd a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, mielőtt eldönti, hogy újra versenyez-e a Forma-1-ben.
Utolsóként a bajnoki címvédő Debrecen került a legjobb négy közé a labdarúgó Magyar Kupában, miután az MTK elleni negyeddöntő csütörtöki visszavágóján büntetőkkel harcolta ki a továbbjutást.
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.