Egy, már több éve ismert gyógyszerről derült ki nemrég, hogy nem csupán magas vérnyomás ellen hatásos, hanem csökkenti a szív-és érrendszeri megbetegedés kockázatát is. A szív-és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak.
A törvényes határidő egynegyede alatt összegyűlt a vajdasági magyar választói névjegyzék összeállításához minimálisan szükséges számú aláírás, így gyakorlatilag megnyílt az út a szerbiai Magyar...
Az amerikai kongresszus vizsgálatot indított azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint amerikai adódollárokból fizetnek védelmi pénzt a táliboknak és afgán haduraknak az amerikai katonai ellátmányt szállító cégek. Erről szerdán számolt be az AP amerikai hírügynökség.
Az Egyesült Államok kabuli nagykövete csütörtökön hangsúlyozta, hogy nincs határidőhöz kötve az amerikai csapatok kivonása, egyúttal megerősítette Washingtonnak azt a vállalását, hogy az ország...
Egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a középiskolást, aki tavaly januárban halálra verte osztálytársát Budapesten.
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és a Délkelet-Európai Média Szervezet (SEEMO) aggodalmának adott hangot ama nyilatkozat miatt, amelyben a szlovák miniszterelnök a minap személye elleni...
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.
Ma este egy magyar filmes mozgóképét láthatják a híres New York-i Times Square-en áthaladó amerikaiak és turisták. A Színes Európa különdíjat nyert egy nemzetközi tehetségkutató versenyen.
A BBC brit közszolgálati adó "vájtfülü" producereinek annak idején nem volt elég jó a később mégis világhírűvé vált Led Zeppelin - derült ki csütörtökön nyilvánosságra hozott archív dokumentumokból.
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.
Még vizsgálják, milyen körülmények között halt meg az a nő, akinek holttestét egyik ismerőse találta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szabolcs egyik házában – értesült a HavariaPress.
Elsüllyedt egy teherhajó a viharos időben csütörtök este Libanon partjainál, a legénység 80 tagja után közös erővel kutatnak a helyi mentőszolgálat és az ENSZ libanoni békefenntartó erejének...
Karácsonyi lottólázban ég Spanyolország. Csütörtöki jelentések szerint a legtöbben azt a szelvényt keresik, amelynek a sorszáma megegyezik Michael Jackson halálának dátumával. Így rendkívül sok fogy a 25609-es szelvényekből. Az amerikai énekes 2009 (ez a sorszám végén található 09) június (a számsorban a 6-os) 25-én hunyt el Los Angeles-i bérelt házában.
Az eddig bejelentett amerikai klímavédelmi vállalások fokozását várja Koppenhágában Barack Obama amerikai elnöktől Jose Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke csütörtök koraeste úgy...
Legalább tizenegy hónapot érdemes várni két terhesség között a babák egészsége és a szövődmények elkerülése érdekében - javasolják izraeli kutatók a Contraception című szaklap legfrissebb számában.
Volt mostohaapja egy afrobrazil vallási rítust követve szúrt bele negyvenkét tűt egy kétéves brazil kisfiú testébe, akit egy speciális klinikára szállítottak csütörtökön, mivel két tű veszélyesen...
Az MDF teljesen átlépett a jobboldali erőtérből a baloldaliba a magyar politikai palettán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter. A politikai elemző szerint az MDF az MSZP-től...
Tőkés László és Gabriel Andreescu kapta a Terror Háza Múzeumot is működtető Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idén alapított Petőfi-díját.
A miniszterelnök szerint nem lehet kézzelfogható eredmény nélkül hazamenni a koppenhágai ENSZ-klímakonferenciáról. Bajnai Gordon az egyeztetésen felszólalásában hozzátette: egy igazságos és hatékony megoldás alapjaiban kell azonnal megállapodni. Úgy fogalmazott: különben egyeseknek már nem lesz hová hazamennie.
Az újrakezdést várja a 2010-es választásoktól az államfő. Az MSZP vitatja a köztársasági elnök előrehozott választásokkal összefüggő kijelentését. Az Ecostat szerint lassul a GDP-csökkenés üteme a negyedik negyedévben.
Csütörtökön az egyiptomi hatóságok egy meggyilkolt katona holttestére bukkantak az izraeli határ közelében. A beszámolók szerint a Mohhamed Adel Ahmed 20 éves volt és feltételezhetően illegális bevándorlók vagy csempészek lőtték le, akik Izraelbe akartak bejutni.
Kiraboltak egy patikát a XIV. kerületi Fogarasi úton csütörtök este - mondta Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek. A gyógyszertárba egy maszkos férfi lépett be este, és feltehetően...
Tovább nőtt a meghibásodott buszok száma csütörtök estig a BKV-nál. Negyed 8-ig összesen 420 busszal volt valamilyen probléma, a járművek egy részét csak a garázsban, többségüket azonban már a helyszínen meg tudták javítani - tájékoztatott Héri József, a BKV műszaki üzemeltetési igazgatója.
Nem értjük, hogy miért azokat kell intézkedéseikkel sújtani, akik azt segítik elő, hogy minél több ember dolgozhasson és így legyen hasznos tagja a társadalomnak.
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.
Több mint 1100 katona, köztük 800 francia légiós részvételével indult nagyszabású hadművelet csütörtökön a Kabultól észak-keletre húzódó Uzbin-völgyben.