Van egy falu Tolnában, ahol már hat éve nem kellett rendszeres szociális segélyt fizetni senkinek. Belecskán gyümölcsöt, zöldséget termelnek és még el is tudják adni mind egy szálig. Van a munkákhoz földjük, gépparkjuk és legfőképp van akarat és munkamorál - olvasható a Magyar Nemzet Online cikkében.
Látogatási tilalmat rendeltek el Csongrád megye két városa, Szeged és Makó egészségügyi intézményeiben; a korlátozást az intézményvezetők kérték - mondta a regionális járványügyi osztályvezető kedden.
Bika viselkedésre vall, hogy négy nap bizonytalankodását/esését egyetlen nap emelkedéssel le tudta mosni, de rövidtávon kissé zavaró a nyitó rés és az, hogy napon belül a csúcsról már lefordult, visszakorrigált, aminek következtében nagy felső árnyékot hagyott a gyertya diagramon.
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó sportkocsijával tilosban parkolt a hét végén Beverly Hillsben, mindössze néhány héttel azután, hogy felesége, Maria Shriver ugyanezért a közlekedési vétségért bocsánatkérésre kényszerült.
A PHYLAXIA bejelentette, hogy a Társaság 2009. október 21-i igazgatósági határozatán alapuló, a Társaság alaptőkéjének 8,753,359,800 Ft-ra, és ezzel összefüggésben a részvények darabszámának 43,766...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 172 fővel csökkentené vezető beosztású alkalmazottai számát, ez azonban közel 900 millió forintjába kerülne. A két vezérigazgató helyettes elküldése 108 millióba került....
10.00-kor teszik közzé a novemberi német ifo-indexet (előrejelzés. 92,5 pont, előző: 91,9 pont). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi EU-s ipari megrendeléseket (előrejelzés -17,3%, előző -23,1%). 14.30-kor várhatók a 3. negyedévi amerikai fogyasztói kiadások (előrejelzés 3,2%, előző: 3,4%), a GDP-t (előrejelzés 2,8%, előző: 3,5%) és a GDP-árindexet (előrejelzés 2,8%, előző: 3,5%).…
Németországban 0,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben a másodikhoz képest - erősítette meg kedden korábbi becslését a német statisztikai hivatal.
A Goldman Sachs legfrissebb elemzése szerint a fedezeti alapok kockázati étvágya a harmadik negyedévben igen csak megnőtt, sőt a részvénypiaci pozícióikat megnézve két éve nem volt ilyen bullish...
Nagyon örült Alec Baldwin, amikor megtudta, hogy az Egyszerűen bonyolult című romantikus vígjátékban Meryl Streep partnere lehet – sőt, mi több, még ágyjelenetük is lesz.
A részvénypiacokhoz mérten most fordítottan viselkedett, hiszen négy emelkedő napot radírozott le a képernyőről egyetlen eső nap tegnap. Persze volt már előzménye a pénteki napon belüli esés (és ezáltal a magas felső árnyék) képében.
Profitnövekedésről számolhatott be a HP a harmadik negyedévre annak ellenére, hogy a bevételek szintjén csökkenést könyvelt el a társaság. A cég az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 1.14 dolláros...
A feketemunkáért kiszabható büntetés alsó határának egységesítését tervezi a szlovák szociális és munkaügyi minisztérium: minden rajtakapott munkaadónak legalább kétezer eurót kellene fizetnie. A felső határt a jelenlegi hatszorosára, 200 ezer euróra emelné a tárca - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
A Központi Hitelinformációs Rendszer állapotáról, a vállalkozások követeléskezeléséről és a faktoringpiac visszaeséséről is szó esett a Dun & Bradstreet minapi kockázatkezelési szemináriumán. ...
A Tisza-tavi turisztikai régió helyzete egyértelműen erősödött a hazai turisztikai régiók sorában – hangzott el a közelmúltban a Tisza-tavi Szezonzáró Fórumon.
Szemérem elleni erőszak miatt keres a rendőrség egy férfit, aki Debrecenben molesztált egy 27 éves nőt. A Debreceni Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a munkából hazafelé tartó nőre még október 31-én éjjel támadt rá egy férfi, akit azóta sem sikerült elfogni.
09.30-kor teszik közzé az októberi svéd fogyasztói árakat (előrejelzés -1,6%, előző: -1,6%), 10.00-kor a 3. negyedévi norvég GDP-t (előrejelzés 0,8%, előző: -1,3%), majd 10.30-kor a 3. negyedévi dél-afrikai GDP-t (előrejelzés -2,6%, előző: -2,8%). 16.00-kor hozzák nyilvánosságra a novemberi mexikói fogyasztói árakat (előrejelzés 0,68%, előző 0,35%). 21.30-kor következik az októberi…
Május óta több mint 11 ezer tonna hulladékra 280 millió forint bírságot szabott ki a Zöldkommandó - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kedden.
Látogatási tilalmat rendeltek el Csongrád megye két városa, Szeged és Makó egészségügyi intézményeiben; a korlátozást az intézményvezetők kérték - mondta a regionális járványügyi osztályvezető kedden az MTI-nek.
Május óta több mint 11 ezer tonna hulladékra 280 millió forint bírságot szabott ki a Zöldkommandó - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kedden.
A tegnapi nagy menet után mára némileg megromlott a hangulat, ennélfogva a BUX is lefelé vette az irányt, a hazai tőzsde részvényindexek 0.8%-os mínuszban tartózkodik. A régióban ennél nagyobb...
A Baromfi Termék Tanács néhány napja úgy döntött, Magyarországon keres jogorvoslatot a Négy Mancs újabb vádjaival szemben. Az osztrák-német állatvédő szervezet azt állította, a hazai hízott vízi szárnyasok húsa egészségtelen....
Az előzetes becsléseknek megfelelően 0.7%-kal növekedett a német gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest a statisztikai hivatal felülvizsgálata szerint. A visszaesés...
Az első negyven embert már felvették a kecskeméti Mercedes gyárba, további kettőezer-ötszáz helyet pedig 2011-ig próbálnak feltölteni. Egyes munkakörökben azonban igen erős hiány van....
Az Gazprom 380 milliárd rubelt (8.83 mrd eurót) veszíthet, amennyiben az orosz kormányzat nem a gáztársaságnak, hanem a vámhatóságának ad igazat a két szervezet közötti elszámolási vitában. A...
Szakértők szerint a megfelelő biztonsági intézkedések hiánya vezetett ahhoz a kínai bánya-balesethez, amelyben legalább 104 ember halt meg az elmúlt hévégén.
Nagyon fontos a General Electric (GE) számára a kelet-közép-európai térség piacként és a tehetségek szempontjából is - jelentette ki Ferdinando Beccalli-Falco, a GE International...
Ma este 7 órától, az InfoRádió Aréna című műsorának Székely Tamás egészségügyi miniszter lesz a vendége. A tárcavezetővel többek között a H1N1 vírusról, a járvány terjedéséről, az oltóközpontokról...
Kivégezték kedden Kínában azt a két férfit, akit januárban halálra ítéltek az ázsiai országban nagy botrányt kavart melaminos tejmérgezés ügyében - jelentette az Új Kína hírügynökség.
Végre lehet hinni a közvélemény-kutatások eredményének - mutatott rá a Nézőpont Intézet vezető elemzője az időközi választások adatai alapján. Böszörményi-Nagy Gergely az InfoRádiónak azt mondta: a Jobbikot kommunikációs kihívás elé állítja az a tény, hogy a Józsefvárosban nem tudott vagy nem akart jelöltet állítani. Hozzátette: a radikális pártnak csak regionális szinten magas a támogatottsága.
A romániai elnökválasztáson leadott szavazatok csaknem teljes feldolgozása után 1,25 százalékra zsugorodott Traian Basescu előnye a második helyen végzett szociáldemokrata Mircea Geoanával szemben.
A jövő évtől nem az EU-ra vonatkozó tárgyi tudás lesz az elsődleges szempont az uniós intézmények részére végzett szakember-válogatások során, sokkal inkább a jelentkezők gyakorlati készségeire lesznek kíváncsiak.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett októberben Franciaországban a fogyasztói kiadás, miközben a felülvizsgált szeptemberi érték is az előzetes adatnál nagyobb mértékű bővülésről árulkodott.
Tovább csökkent a népesség az év első kilenc hónapjában. A halálozások száma ugyan nem változott különösebb mértékben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a születések száma viszont 2,2 százalékkal csökkent - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 19 ezer fő volt.
Kihirdették a Top Companies for Leaders 2009 globális felmérésének végeredményét: Magyarországról nyolc olyan nagyvállalat mérette meg, amelyek vezetésfejlesztési- és tehetségmenedzsment gyakorlataik alapján egyre inkább a világ élvonalába sorolhatók. Közülük a MOL Nyrt. kiemelt elismerést kapott.
A jövő évi költségvetés szavazása az MTV-nek legrosszabb forgatókönyvet hozta. A hétmilliárdos elvonás után a 2,4 milliárdos céltámogatás is a Dunához kerül.