Egy ideje az a hír járja gasztrokörökben, hogy valami csoda történik Hajdúszoboszlón. Az egyik szállodában havonta gourmet vacsorát rendeznek, ahol 10 fogásos és világszínvonalú vacsorát lehet megkóstolni. Kipróbáltuk.
A nagyobbik országos frekvencián november közepétől új adót indító FM1-konzorcium mögött álló Econet részvényeinek húsz százaléka forgott ma a tőzsdén. A cégnek pénzre van szüksége, hogy elindítsa a rádiót, nemsokára kiderülhet, ki a befektető. Az Indexnek nyilatkozó szakértő szerint csak kisbefektetők spekulációja áll a háttérben.
Az ismert állat- és növényfajok több mint harmadát fenyegeti a kihalás veszélye, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kiadott "vörös listája" szerint a kétéltűeket a leginkább.
Egy fekvő emberre figyeltek fel a sírok között, odamentek hozzá és megállapították, hogy nincs keringése és nem lélegzik. Rögtön megkezdte a házaspár az újraélesztést. Mindkettejük egészségügyi dolgozó.
BUDAPEST - ,,Ez a nap tragédia a Ferencvárosnak, tragédia a magyar futballnak és tragédia mindazoknak, akik biztonságban szeretnének végignézni egy meccset.
Gott "kétségtelenül Plzen leghíresebb élő alakja" - mondta az oklevél átadása alkalmával a város alpolgármestere. Marcela Krejsova élő legendának, a világ nem angol nyelvű zenei élete egyik legnagyobb sztárjának, a külföldön legsikeresebb cseh énekesnek nevezte a villanyszerelőből lett dalnokot.
Északi szomszédunknál 2008-ra kevesebb, mint 5 év alatt megduplázódtak az ingatlanárak. A szárnyalásnak a válság által a lufit tápláló tüdőre mért irgalmatlan ütés vetett véget, melynek következtében idén 13,4 %-kal 1342 euróra csökkent az átlagos négyzetméterár az országban. A szlovák gazdaság 5 %-kal zsugorodhat idén, a munkanélküliség újra kétszámjegyű méreteket öltött, miközben több tízezer új…
Az RTL Klub számos újdonsággal indult neki a 44. hétnek, hiszen hétfőn jött a Benkő feleséget keres, valamint a Showder klub, kedden pedig ott volt a Vészhelyzet és a Grace klinika, míg a TV2...
A záhonyi Forrás Gyógyszertár vezetője Gere Sándor a Független Hírügynökségnek elmondta: pénteken még visszafogott volt a patika forgalma, de hétfőn reggel már "felbolydult méhkassá" vált a gyógyszertár.
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint az a fő különbség Molnár Oszkár (Fidesz) és Szabó Éva (MSZP) szavai között, hogy míg az előbbinél a megbélyegzés, utóbbinál az aggodalom és a segítő szándék dominált.
Nyugat-Európában már közel három évtizede, Magyarországon pedig három éve kapható az Ultraframe télikertrendszer, mely segítségével bármely lakóépület különleges hangulatú, az épületet egyedi megjelenésűvé varázsoló helyiséggel bővíthető.
Több bevételt remélt, és realizált az állam az idén február 1-jével módosított cégautóadóval. A módosított törvényben meghatározott új szabályok elrendelése – mint sok egyéb intézkedés is – az igazságosság jegyében történt, a „fizessenek többen, kevesebbet” jelszó kiadásával. Az államkassza biztosan jobban jár, a nagyvállalatok szintén. A magyar cégállomány mintegy hetven százalékát kitevő mikro-…
Szabó Éva MSZP-s országgyűlési képviselő szerint beszélgetésen, munkacsoportban lehetett szó arról még 2008-ban, hogy magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek, a politikus az MTI-nek hétfőn azt mondta: nem a saját véleményét ismertette, hanem szóbeszédről számolt be.
Miközben egyre fenyegetőbb az új influenza okozta járvány közelsége, itthon politikai kérdésé vált a vakcina és a vészhelyzet kezelése. A jobboldali politikusok közül sokan elzárkóznak a védőoltástól, ráadásul korrupciót sejtetnek a gyártás körül. Vélhetően emiatt sem nő a lakosság oltási kedve. Az influenzajárvány megfékezése kapcsán tanúsított kormányzati kommunikációt viszont a fideszes…
várható november 17-én a késő esti órákban, amikor a Leonidák-meteorraj jelentős aktivitása várható - olvasható a Polaris Csillagvizsgáló honlapján. Az ismertető szerint a Leonidák az 55P/Tempel-Tuttle-üstökös törmeléke, az utóbbi évek legismertebb és egyik legjobban megfigyelt meteorraja. A "tankönyvi leírás" szerint általában csak néhány meteort ad óránként, ám 33 évente, a Tempel-Tuttle-üstökös…
Még mindig nem dőlt el, hogy a közlekedési tárca 33, szolgáltatóváltásra kijelölt vasútvonal-szakaszt tartalmazó listája változhat-e. Egyes vasutas szakszervezeti remények szerint egy-két vonalszakaszt "megmenthetnek", s ez elől - úgy tudjuk - nem zárkózik el feltétlenül az MSZP sem. A közösségi közlekedési koncepcióról tegnap is szó esett az MSZP-frakció ülésén, ahol Bajnai Gordon kormányfő azt…
Szabadnapból sosem elég: a nyári vakáció elvisz belőle legalább egy hetet, ott van a karácsony, meg a tavaszi szünet, meg néha jól esik csak úgy lustálkodni is. Nem könnyű tehát beosztani azt az évi néhány hetet. Lássuk, más országokban mi a helyzet munkahelyi szabadnapok terén!...
Ungváron csak az egészségügyi maszkot viselők léphetnek be hétfőtől a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal épületébe, a város polgármesteri hivatalába és több nagyáruházba.
Nem reális ez az alternatíva, jobb listát is fel lehetett volna állítani – mondta Bokros Lajos a TV2 Mokka című adásában annak kapcsán, hogy a csatorna nézői Bokros, Gyurcsány Ferenc és Zuschlag János közül választhattak: ki legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Az MDF EP-képviselője visszautasított egy másik kérdést is, mondván, komolytalan lapnak tartja Magyar Nemzetet, amelyre a riporter…
Külön csoport nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályán belül a szombati FTC–DVTK labdarúgó- mérkőzés garázdái ellen. A Népszabadság úgy tudja, a rendőrség titkosszolgálati eszközöket is bevet. Szombaton azért nem üldözték a randalírozókat a Népliget felé, mert nem akarták a székházat őrizetlenül hagyni. Úgy tudták, a garázdálkodók azt tervezik elfoglalni
LONDON - A Twitter nevű közösségi portálon keresztül „chatelt" a június 25én elhunyt Michael Jacksonnal († 5 0) egy brit médium, Jayne Wallace - állítja a nő.
A koalíció felbomlása után az SZDSZ berendezkedett a körkörös védelemre - állítja Lakos Imre szabad demokrata fővárosi képviselő, aki szerint az öt frakciónak mihamarabb el kell fogadni egy közös minimum-programot, illetve ki kell dolgozni egy új munkamódszert, hogy 2010 őszéig működőképes maradjon Budapest. Úgy véli, Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltjével szemben egy független,…
A BKV 822 millió forintot bukott a végkielégítéses trükkökkel. 48 esetben érte kár a céget - állította korábban Kocsis István vezérigazgató. Most 31 távozott dolgozótól követel a közlekedési társaság több mint százmillió forintot
Az adóhátralékok emelkedésén és az adóbevételek csökkenésén egyaránt megmutatkoznak a válság jelei - mondta az APEH elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Szikora János hozzátette: a Pénzügyminisztérium már csökkentette a társasági adóra vonatkozó bevételi előirányzatát. Az elnök arról is beszélt, hogy idén költségvetési okokból nem kapnak prémiumot az APEH-dolgozók, a PM azonban ígéretet tett…
Az Echo Tv hétfő esti híradója szerint egy szocialista politikus tavaly úgy nyilatkozott, magasabb segélyért gyógyszerezik magukat a befolyásolható anyák. A szocialisták szóvivője szerint Szabó Éva szavai mögött az aggodalom bujkált.
Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, melyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától - értesült lapunk. Sziebert György, a társaság jogi igazgatója lapunknak azt mondta: a belső vizsgálat által feltárt esetekben jogászaik szerint a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetések…