Sajt és gyümölcs, egy különleges saláta, kis fenyőmag, és máris valami különlegeset tehetünk az asztalra. A körtét most posírozzuk, a fenyőmagot pirítjuk, hogy teljes legyen az étel ízharmóniája.
Az egészségügyi tanács szerint a szakma-szakma közötti információáramlásnak naprakésznek kell lennie. A lakossági "ellenkampány cáfolatára" és a szakszerű információk közölhetőségére pedig a közmédiumokat fogják felszólítani - mondta Gara Imre.
A jövő héten el kell dőlnie, hogy kilépnek-e az MSZP-frakcióból azok a mozgolódó szocialista politikusok, akik szerint nagyon rossz irányba mennek az ország dolgai - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Karsai József battonyai polgármester, országgyűlési képviselő.
DUNASZERDAHELY – Szinte napra pontosan egy év után ismét „magyar–szlovák” focimeccset rendeztek a szlovák bajnokságban. Dunaszerdahelyen összecsapott a helyi DAC és a Slovan Bratislava.
ABU-DZABI – Búcsút vesz a Renault-tól Fernando Alonso (28). A Forma–1 kétszeres világbajnoka utolsó versenyére készül a francia istállónál az Abu-dzabi Nagydíjon.
Az elmúlt időszakban Európában már több élvonalbeli labdarúgó fertőződött meg a nyálon keresztül is terjedő új típusú influenzával, ezért egy egészségvédő szervezet azt tanácsolta az Angol Labdarúgószövetségnek (FA), hogy tiltsa meg a köpködést.
LONDON – Brit sajtóértesülések szerint az ötszörös Bajnokok Ligája/Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes FC Liverpool élénken érdeklődik Koman Vladimir (20), a nemrég befejeződött egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya iránt.
BUDAPEST – Meddig tűri a Fradi vezetősége a labdarúgócsapat rossz szereplését? A hírek szerint már nem sokáig. Egyre több jel mutat arra, hogy a zöld-fehérek megválnak Bobby Davisontól (50).
BUDAPEST – Nem tud napirendre térni doppingügye felett Bárdosi Sándor (32). A nyári tajvani világjátékokon szumóban aranyérmes sportolóról kedden derült ki, A mintájának analízise pozitív eredményt hozott.
BUDAPEST – Legalább tízezer forintot spórolhatok havonta, és végre nem kell nyakig beöltöznöm a tévézéshez – örvendezett az új technológiának Bálint Andrea (25) felszolgáló. A panellakónak korábban jól a zsebébe kellett nyúlnia, hogy kifizesse a fűtési számlát. A leghidegebb hónapokban 48 ezer forint volt a rezsije.
NAGYATÁD–BUDAPEST – Tucatnyi csalás miatt kell felelnie a csokonyavisontai F. Pálnak a Nagyatádi Városi Bíróságon. Közben a BRFK-n tucatnyi Pest megyei károsult jelentette fel, akiktől legalább 200 milliót csalt ki egy XVII. századi kastélyfelújításra megnyert EU-s pályázatra hivatkozva.
Másfélszer annyi mulasztást és visszaélést mutatnak a Központi Hitelinformációs Rendszer legfrissebb adatai, mint egy évvel ezelőtt, az akkori 615 ezerről ugyanis 922 ezerre nőtt szeptember végére a...
Egyre nagyobb gondot jelent Európában a folyamatosan növekvő közúti, vasúti és légi közlekedés által okozott zajszennyezés - derül ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) egy friss tanulmányából....
DEBRECEN – „Nem vallok a szüleim ellen” – jelentette ki H. Kitti (15) tegnap a Debreceni Ítélőtáblán. A kislányt, aki miatt 2006. október 15-én Szögi Lajost (†44) meglincselték, tegnap idézték be a bíróságra.
MAGYARORSZÁG – Mit keres a H1N1 elleni vakcina egy két évvel ezelőtti influenza elleni védőoltásban? 2007-ben még nem is sejtette a világ, hogy két évvel később világjárvány pusztít az összes földrészen, a Blikk mégis felfedezte a rettegett kór nevét egy hagyományos oltóanyag 2007-es évjáratú dobozán.
A frigiditásnak anatómiai okai vannak. Az ilyen beteg valóban "hideg", hiányzik mind a szexuális vágy, mind a szexuális reagálókészség, teljesen érzéketlen, nincs hüvelyi nedvesedése, nem keletkezik a nemi szervében vérbőség, nem érez szexuális izgalmat.
MONORIERDŐ–BUDAPEST – Bűnösnek érzem magam, mert nem tudtam megmenteni a fiam, de ez nem emberölés – zokogta tegnap kezdődő tárgyalásán T. Mária. Az asszonyt akkor ismerte meg az ország, amikor 2007 augusztusában azt állította: a Margitszigeten tűnt el kisfia, Dominik (†2).
BUDAPEST – Jó nyomon járt a Blikk, amikor a miniszteri autók villogóhasználatát feszegette! Megtudtuk: nemcsak lapunknak, de Bajnai Gordon kormányfőnek is szemet szúrt az állami vezetők száguldozása
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ― „Anyád pics…t!” – ezt mondta a mentőszolgálat szegedi diszpécsere a vásárhelyi Nagy Jánosnak (47), aki mentőt hívott egy bevásárlóközpont parkolójában rosszul lett idős nőhöz.
Mindent megígért Orbán Viktor Fidesz-elnök: a főváros érdekében kétharmados törvények módosítását, rendcsinálást, a közgyűlés létszámának felére csökkentését, valamint felelősségrevonást és az épülő 4-es vonal mellett újabb metrók építését, amikor Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezetővel, a párt főpolgármester-jelöljével bemutatták Budapest-programjukat.
Megtették javaslataikat a pártok az új polgári törvénykönyv módosítása kapcsán: az MSZP 26, a SZDSZ 24, míg a Fidesz–KDNP három javaslattal állt elő a parlament alkotmányügyi bizottságának szerdai ülésén. A liberálisok például újra elővették a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők örökbefogadási lehetőségét, amit – értesüléseink szerint – ismét elutasít majd a kormány.
BUDAPEST – Nem csupán nagyon szép, de igazán talpraesett, kellően okos, nagyon kreatív és megfelelően művelt. Mégis nyilvánvaló, hogy ő ennek ellenére nincs megelégedve magával. A Csillag születik háziasszonyáról ugyanis újabb és újabb pletykák kelnek szárnyra az utóbbi időben.
A jó modor Halloween éjszakáján is fontos - legalábbis egy elismert brit etikettkalauz szerint, amely szerdán hozta nyilvánosságra először arra vonatkozó útmutatásait, mit tegyenek és mit ne tegyenek a jelmezes gyűjtögetők és fogadóik.
Elvileg véget ért a frekvenciapályáztatás, gyakorlatilag nem. A médiahatóság úgy döntött, a következő hét évben az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti a jelenleg a Sláger, illetve a Danubius Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát. Az ORTT elnöke nem ért egyet a tagok határozatával, és botrányt jósol, szerinte akár el is lehet perelni a két hullámsávot a most győztesnek…
BUDAPEST – Kapott hideget-meleget a TV2 Hal a tortán e heti műsorában Voksán Virág (26), aki egyedüli nőként állta a sarat öt férfival – Nádas Györggyel, Dopemannel, Szőke Andrással és az Animal Cannibals két tagjával, Qka Mc-vel és Ricsi Pível – szemben.
Sajnos ez alkalommal sem tudunk jobb hírrel szolgálni, mint a megelőző hónapokban: bizony egyre nehezebb kiemelkedő kamatot biztosító betéti konstrukciót találni. Hogy megkönnyítsük a választást, összegyűjtöttük a legjobb ajánlatokat....
BUDAPEST – Igen kellemetlen helyzetbe hozta barátnője Kiss Ramónát (24). A Barátok közt Zsófiáját takarításra akarták rávenni egy étteremben. Raminak egy csúnyán összepiszkított WC-t kellett volna tisztára sikálnia, s ebben barátnője, Dér Heni (23) lett volna a partnere.
Letette a hivatali esküt Angela Merkel német kancellár, valamint kormányának 15 minisztere a Bundestag tegnapi ülésén. Némi meglepetést keltett, hogy a kereszténydemokrata–szabad demokrata képviselőcsoportból több képviselő nem szavazta meg a régi-új kancellárt. Merkel asszonyt Horst Köhler államfő iktatta be hivatalába.
DOBOGÓKŐ – Új hobbit talált magának Csala Zsuzsa (66). A komika most ismerkedik a számítógép és az internet használatával, és teljesen elvarázsolta a modern technika.
Október közepén legalább tizenöt koszovói vesztette életét, amikor egy embercsempész révén illegálisan próbáltak Szerbiából Magyarországra jutni. Tegnap újabb három holttestet találtak meg, feltehetően mindketten koszovóiak. Így már hat holttestet emeltek ki a Tiszából a baleset óta. Október 15-én egy koszovói férfi két gyermekével a folyón kelt át, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra…
EGYIPTOM – Közelgő 40. születésnapja alkalmából felesége egy romantikus tengerparti úttal lepte meg Kárász Róbertet. (39) Két kislányukat a nagyszülők gondjaira bízva utaztak el kettesben Egyiptomba.
BUDAPEST – Egyre több titokra derül fény Benkő Dániel (62) háremével kapcsolatban. Szerkesztőségünkben olvasó-riporter jelentkezett, s állította: mielőtt Andi feleségjelölt lett volna, ő is az internet segítségével kereste a kérőket. No persze nem házasság céljából, inkább pénzkereseti lehetőségként árulta a testét. Levélíróink szerint ugyanis Andi két évvel ezelőtt szőkén és Angyalka néven várta…
Távozása óta először holnap beszél nyilvános rendezvényen Gyurcsány Ferenc. Mint lapunk megírta, péntek délután kettős ünnepet tart az MSZP választmánya, a tagok a testület kétszázadik ülésén a párt 20 évvel ezelőtti megalakulására is emlékeznek. A rendezvényen köszöntőt mond a volt szocialista miniszterelnök-pártelnök, illetve Medgyessy Péter korábbi kormányfő is. Gyurcsány április óta nem…
Kézhez kapta vádlotti idézését Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, aki november 16-án áll bíróság elé a Kecskeméti Városi Bíróságon - értesült a Magyar Nemzet.
A leggyakrabban emlegetett forgatókönyv szerint az első hullámban a lakosság 30 százaléka fertőződik meg 2-4 hónap alatt az újinfluenza-vírustól - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc szerint ez robbanásszerű átfertőződést jelent.
A „szuperbruttósítással” kapcsolatosan számtalan különböző vélemény, állásfoglalás jelent meg. Valóságos számháború alakult ki: ki jár jól és ki jár rosszul? Ezek között azért nehéz igazságot tenni, mert nincs meg az összehasonlítási alap. A pénzügyminiszter úr elmondta, hogy a szuperbruttósítás csak egy technikai módosítás. Hogy is van ez?.
A júniusi európai parlamenti választások óta ténykérdés a szélsőjobb megerősödése Magyarországon – szögezte le a Political Capital elemzője a Magyar Antirasszista Alapítvány által szervezett Látlelet 2009 elnevezésű konferencián.
Kevesen igényelték eddig lakás vásárlásához az október elseje óta elérhető támogatott forinthitelt - írta csütörtöki számában a Világgazdaság. A lap szerint ennek legfőbb oka a szigorú feltételrendsze...
Az utóbbi öt évben a hiányos költségvetési juttatások miatt 3,5 milliárd forintot vesztett a Duna Televízió, emiatt a közmédium a végső állapothoz közelít - egyebek mellett erről beszélt lapunknak adott interjújában a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Simkó János szerint ha továbbra sem kapnak az inflációt követő normatív finanszírozást, azt a nézők is megérzik majd. Több…
Büntetőfeljelentést tesz és kártérítési pereket indít a székesfehérvári önkormányzat a Vörösmarty Színház négy évvel ezelőtti felújítása miatt - írta csütörtöki számában a Népszabadság.