A Fidesz október 1-től eltörölné a szolidaritási adót, és ebben az SZDSZ támogatására is számít - mondta Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa. A fideszes politikus az SZDSZ-nek azt...
A Magyar Turizmusnál (MT) augusztusban két regionális marketingigazgatóság élén történt változás. A közép-dunántúli egység élén betegség miatt történt váltás, míg a dél-alföldinél nyugdíjazás miatt neveztek ki új vezetőt.
A Fidesz október 1-től eltörölné a szolidaritási adót, és ebben az SZDSZ támogatására is számít - mondta Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) július 29-31. között 161 munkáltatót ellenőrzött a Balatonon és vonzáskörzetében; a vizsgálatok során a szabálytalanságot elkövetett munkáltatók száma 131 volt.
A bíróság elutasította a szakszervezetek kifogását, amelyben azt állították, hogy az egri megyei kórház működtetését elnyerő HospInvest Zrt. jogellenesen köt szerződéseket a dolgozókkal, illetve...
Életét vesztette egy német hegymászó, két társa pedig súlyosan megsebesült szerdán egy, a svájci-olasz határon bekövetkezett hegyi balesetben - közölték a segítségükre indult olaszországi mentőcsapatok.
Elutasította a XII. kerületi turulszobor lebontását elrendelő jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kérelmet a Fővárosi Bíróság, a határozat ellen lehet fellebbezni a táblához - közölte a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője az MTI-vel szerdán.
A magyar Himnusz kíséretében felvonták a nemzeti lobogót Pekingben, az olimpiai faluban. Az ünnepélyes csapatgyűlés végén a küldöttség átadta ajándékát a falunak. Magyarország mellett Új-Zéland és Üzbegisztán zászlaját is felvonták szerdán.
Járműszerelvényenként átlagosan legalább évi négy pluszmunkanapot és ezzel több százezer forint többletbevételt eredményez a kamionstop enyhítése a nemzetközi fuvarozásban részt vevő vállalkozások számára - mondta a Világgazdaságnak Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) főtitkára.
9800 fontért (közel 2,8 millió forintért) kelt el a Cameo aukciósház árverésén az a magnószalag, amely egy Beatles-dal felvételén készült és hallható rajta John Lennon és Paul McCartney viccelődése és kuncogása. A szerencsés vevő az interneten licitált.
Országszerte három, illetve négy forinttal lett olcsóbb a gázolaj szerdától. A benzinkutak között azonban még így is nagy eltérések vannak. A legolcsóbb és legdrágább üzemanyagok között húsz forint is lehet a különbség.
A Fidesz október 1-jétől eltörölné a szolidaritási adót, és ebben az SZDSZ támogatására is számít - mondta Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa. A fideszes politikus az SZDSZ-nek azt üzent...
Első ízben fordult elő az idei amerikai elnökválasztási kampányban, hogy a republikánus jelölt demokrata ellenfele elé került a közvélemény-kutatásokban. John McCain előnye ugyan a statisztikai hibahatáron belül van, de figyelemre méltó, hogy Barack Obama korábban orrhosszal vezetett előtte.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) július 29-31. között 161 munkáltatót ellenőrzött a Balatonon és vonzáskörzetében; a vizsgálatok során a szabálytalanságot elkövetett...
Baráth Miklós, a „drogdíler” az MTI-nek előadott történetének ellenkezőjével kereste meg egyik munkatársunkat hónapokkal ezelőtt. Sms-ben vette fel a kapcsolatot kollégánkkal, akit a mobiltelefonos üzenetben arra figyelmeztetett, hogy a pénzügyminiszter körei tönkre akarják tenni. A részletekért visszahívást kért. Munkatársunk személyesen találkozott vele. Másnap a Hír Televízió feljel...
Ötmillió dollár vérdíjat fizettek ki Radovan Karadzicért - állította szerdán a Press című belgrádi lap. Az újság meg nem nevezett, de kiválóan értesült diplomáciai körökre hivatkozva közölte, hogy...
Az AUD/USD-hez hasonlóan ma az NZD/USD is zuhanórepülést produkál. A devizapár ma 17 nap alatt sorozatban 15. napja könyvel el veszteségeket, és extrém csökkenő trendben mozog. Az új-zélandi irányadó kamatot júliusban 0,25%-kal 8,00%-ra csökkentették. Már szeptemberi 10-én ismét kamatcsökkentés következhet. Az NZD/USD-ot 0,7228-on jegyzik. Középtávon veszteségekkel kell számolni 0,7150-ig. in-GFX
Fülöp herceg, II. Erzsébet angol királynő férje prosztatarákban szenved, ez azonban nem akadályozza meg protokolláris kötelezettségeinek teljesítésében - jelentette szerdán a The Evening Standard...
Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a GlobalFX megújulva, új helyen áll ügyfelei rendelkezésére. Kollégáink a Live, a Demó és a Research osztályokon továbbra is az ügyfelek céljainak és igényeinek legteljesebb kielégítésén dolgoznak. További információkért keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken: Telefon: +36 1 279 0215 Fax: +36 1 209 9310 Új címünk: ...
Bár Magyarország hagyományosan jól szerepel a világ legfontosabb sporteseményén, vegyesek a magyarok érzései az olimpiával kapcsolatban. Közel ugyanannyian vannak ugyanis – a lakosság egynegyede –, akik naprakészen követik majd a versenyszámokat, mint akiket egyáltalán nem érdekelnek az ötkarikás játékok. Az athéni nyolc aranynál kevesebbre számítunk: egy átlagos magyar polgár szerint hét…
A Fidesz felszólítja az MSZP-frakciót, hogy ne engedje a Parlament elé Veres János pénzügyminiszter áfanövelő javaslatait. Az ellenzéki párt szerint ma Magyarországon nem lehet adót emelni.
Visszavonta a tavaly szeptemberben tett, ám azóta sokat vitatott vételi ajánlatát a Mol részvényeire az osztrák OMV olaj- és gázipari csoport. A cég szerdai közleménye szerint nem hajlandóak további kötelezettségvállalásokra a tranzakcióval kapcsolatban.
Engedélyt adott a kormány az osztrák légitársaság, az AUA privatizálására. Kikötötte azonban, hogy a részvények legalább egynegyedének osztrák kézben kell maradnia. Az AUA megvétele iránt a legkomolyabban a német légitársaság, a Lufthansa érdeklődik.
Funk Sándor addiktológus szerint véletlen egybeesés lehet, hogy az elmúlt négy napban hat kábítószer-fogyasztó is életét vesztette Budapesten. A Nyírő Gyula Kórház főorvosa az MTI-nek azt mondta,...
Több mint ötször annyi illegális bevándorlót fogtak el a magyar határrendészek az ukrán határ közelében 2008 első hét hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában. A rendőrség szerint ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt évben többen jutottak át, hanem hogy ebben az évben egyre többen akarnak Magyarországra, illetve nyugatra jutni.
142. születésnapja alkalmából változatos programokkal és kedvezményekkel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert. A most hétvégén megrendezésre kerülő születésnapi programokat a 9-én született gyermekek – a születés hónapjától függetlenül – díjmentesen látogatják.
Ha tavunk van, algánk is van - mondaná Murphy, azzal a kiegészítéssel, hogy ha még nincs, akkor is lesz egyszer. Íme néhány tanács az algamentes élethez.
Alig két héttel a Horvát Utazási Irodával kapcsolatos események után az Allianz Hungária máris elkezdte az utazási iroda ügyfeleinek kártalanítását - olvasható a biztosítótársaság szerkesztőségünkhöz ...
A nyilvánosságra hozott több ezer oldalas rendőrségi aktából kiderül, hogy Madeleine McCann tavalyi eltűnése után nem sokkal egy amszterdami boltba belépett egy kislány, aki Maddie-ként mutatkozott be, az anyját kereste, és azt állította, hogy elrabolták. Több, eddig nem látott felvétel került elő a titkos nyomozati dokumentumból.
Technikai erősödése közben napi csúcsot ért el az arany kurzusa 886,80-nál, és jelenleg 884,10-en jegyzik. Támogatások 875,95-nél és 872,80-nál találhatók. Középtávon korrekcióra kell számítani 840,00-ig. Május óta először jegyzik 120,00 dollár alatt az olajat. Az olaj csökkenő kereslete áll az arany gyengülésének hátterében.
Az ezüstnél rövid-, és középtávon megérett az idő a korrekcióra. Csökken a nyersanyagpiaci kereslet. A növekedés lassulására való tekintettel korrigálnak a nyersanyagának. Az olaj árfolyama 147,00 dollárról 120,00 alá esett vissza. Az ezüstöt 16,51-en jegyzik. A korrekciós cél a 16,00-os érték. Itt fontos horizontális támogatás helyezkedik el. In-GFX
A hirosimai atombomba-támadásra emlékezik a világ. Hatvanhárom éve vetette be az Egyesült Államok Japán ellen az új fegyvert, amely 140 ezer ember életét követelte.
Jelenleg is tartanak a kihallgatások abban az ügyben, amelyben egy gyászoló társaság tagjai több polgárőrt is megvertek Lökösházán, arra hivatkozva, hogy valaki meggyalázta elhunyt családtagjuk sírját - értesült a HavariaPress.
Keresi azt az egyedi gitárt az Iron Maiden, amelyet egy hétvégi görögországi koncerten loptak el a zenekartól. A hangszert - egy Jackson gitárt - Adrian Smith-től, a zenekar gitárosától tulajdonították el, aki a szombati athéni show után vette észre a hiányt.
A hazai kisvállalkozások terjeszkedéséhez, fejlesztéséhez tőkebevonásra lenne szükség. Befektetőt találni nehéz, elriasztani viszont könnyű. Az üzlet azon múlik, hogyan lehet mégis megtartani és megfizettetni vele a reális árat.
Mérlegelik a prágai értéktőzsde eladását, ezt erősítette meg az egyik tulajdonos, a Patria Finance képviselője szerdán a cseh közszolgálati televízióban.
Szépen javul a sérült magyar sportolók állapota - mondta Tállay András, a magyar olimpiai csapat orvosa. Különösen jó hír, hogy Görbicz Anita lába is gyorsabb ütemben javul, mint az várható volt. A magyar csapatot nem zavarja túlságosan a pekingi klíma, pedig a levegő sokszor olyan párás, hogy ötven méterre sem látni.
A Sodexho Pass Hungária Kft. akciós kuponfüzettel és a beváltóhelyek bővítésével segíti a Sodexho ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁS utalvány felhasználóit - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.