Júniusban 6,1%-kal csökkentek a német ipari megrendelések, miközben az elemzők -4,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi -2,5% után. Ez sorozatban a 7. csökkenés. Mind a német, mind pedig az EU-s kilátások romlanak. Az EUR/USD-ot 1,5469-en jegyzik. Támogatások 1,5463-nál (napi minimum), 1,5432-nél (alsó Bollinger-szalag) és 1,5400-nél találhatók. In-GFX
Az Egyesült Államok szerint a nyugati hatalmaknak újabb büntetőintézkedéseket kell hozni Iránnal szemben, mert Teherán nem adott konkrét választ arra a követelésre, hogy fagyassza be nukleáris tevékenységeit.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat bejelentette, hogy visszavonja a MOL részvényekre tett vásárlási szándékát. A társaság közleménye szerint ennek oka, hogy az Európai Bizottság nem támogatja a két cég összefonódásával kapcsolatos osztrák terveket. Mindez felveti azt a kérdést, hogy mit kezd az osztrák cég 20 százalékos MOL-részvénycsomagjával.
Negatívan hatott a magyar olajcég papírjainak árfolyamára az OMV mai bejelentése, a nagy kérdés most az, mit csinál az osztrák cég a kezében lévő Mol-részvényekkel. Elemzők szerint nem lesz könnyű eladni a pakettet, így egy darabig még a Molban csücsülhet az OMV
Betegsége miatt kihagyja a pekingi olimpiát az Európa-bajnoki bronzérmes Módos Péter kötöttfogású birkózó - közölte Gáspár Tamás, a honi sportági szövetség főtitkára.
Végső nyugalomra helyezték szerda délelőtt Moszkvában a Nobel-díjas orosz írót, Alekszandr Szolzsenyicint. Az orosz fővárosban található XVI. századi Donszkoj kolostor temetőjében zajlott ortodox szertartáson részt vett Dmitrij Medvegyev orosz elnök is.
Nyolcvanöt éve született Szemere Vera színművésznő, érdemes művész. 193942 között végezte el a Színművészeti Főiskolát. 194244-ig a Madách Színház, majd 194549-ig a Művész Színház tagja volt. 1950-ben szerződött az Ifjúsági Színházhoz (később Petőfi Színház).
Székely Tamás szocialista egészségügyi miniszter még csak egy hónapja tud arról, hogy a légimentés területén bajok vannak, ezért nem foglalkoztak korábban az üggyel - állítja Havas Szófia. Puskás Tivadar fideszes honatya szerdán kiadott közleményében reagált: „ismét folytatódik a nyári vetítés”.
A MOL tudomásul veszi az OMV döntését, miszerint eláll a MOL-lal kapcsolatos hipotetikus felvásárlási szándékától. Ez elismerése annak, a MOL részéről már több mint egy éve folyamatosan hangoztatott véleménynek, hogy az OMV minden racionális alapot nélkülöző terve a két gazdasági egység összevonására nagyon komoly versenyjogi aggályokat vet fel, természeténél fogva értékromboló és mindenfajta…
A hangképzés zavarai érzékenyen érintik az embert az egyik, számára legfontosabb interperszonális tevékenységében: a mindennapi kommunikációjában, a beszédben.
Négyen megsérültek, amikor egy szlovák kamion összeütközött egy olasz mentőautóval és egy személygépkocsival szerda délelőtt Szeged határában az 5-ös főúton - közölte a rendőrség.
Az MSZP szerint a Hír TV találta ki a pénzügyminiszter volt kampányfőnökével is összefüggő "drogügyet". Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt szerdán az MTI-nek. "Az egész...
Borzasztó jelenetnek voltak szemtanúi a múlthéten egy kanadai busz utasai, akik végignézték amint egy kínai férfi lefejezte, majd feldarabolta egyik útitársukat. Azóta kiderült az elvetemült ember egy kannibál.
A múlt héten oldalazást végzett az euró a fonttal szemben, melynek felső széle 0,8040-nél fut. Középtávon 0,8040 körül mozoghat az árfolyam. Az EUR/GBP-t 0,7920-on jegyzik. Támogatás 0,7900-nél található. Érdemes előnyben részesíteni a csökkenő árfolyam melletti longokat. 0,7950 fölött szabaddá válhat az út 0,8000-ig, majd 0,8040-ig. in-GFX
Az augusztus 1-i héten 2,8%-kal emelkedett az MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma. Legutóbb még -14,1%-os értékről adtak számot. Az igénylések ezzel stabilizálódtak. Az EUR/USD-ot 1,5469-en jegyzik. Támogatások 1,5462-nél (napi minimum), 1,5432-nél (alsó Bollinger-szalag) és 1,5400-nél találhatók. In-GFX
Tízmillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát foglaltak kedden az M3-as autópályán. A VPOP tájékoztatása szerint az egri vámosok Füzesabony és Gyöngyös között ellenőrizték az autósokat.
Minden tizedik új vállalkozásnál hiányosságot talált az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az év első hat hónapjában, és a mulasztás 240 esetben olyan súlyos volt, hogy az adóhatóság a társaság adószámát is felfüggesztette - írja a Világggazdaság.
Csehországban 65 évre emelkedik 2030-tól a jelenlegi 63 éves nyugdíjkorhatár. A parlament által júliusban elfogadott sokat vitatott törvénymódosítást Václav Klaus államfő aláírta - közölte szerdán az elnöki iroda. Ez azt jelenti, hogy a döntés végleges, és a törvény életbe léphet. A módosítás része a csehországi nyugdíjreform első szakaszának.
Négyezer állást teremt a McDonald's Nagy-Britanniában a növekvő fogyasztói igények kielégítése érdekében. Ezzel 6 százalékkal növeli munkaerő-állományát, miközben a legtöbb munkáltató éppen leépítésre kényszerül a romló gazdasági mutatók miatt.
A Virus Bulletin 2008 augusztusi - mindeddig talán legszigorúbb - tesztjén Windows XP SP3 platform alatt is sikeresen szerepelt a magyar fejlesztő terméke.
George Bush amerikai elnök "erősen rosszallja" ellenzékiek fogva tartását a kínai hatóságok által, mindamellett "derűlátó Kína jövőjét illetően" - ez derül ki Bangkokban...
A nagy orosz olajcégek elutasítják, hogy adatokat szolgáltassanak az üzemanyagárakról az orosz versenyfelügyeletnek, mely így szankciókat helyezett kilátásba
Az 1992-ben, az ABBA feloszlása után tíz évvel megjelent válogatáslemez vezeti az aktuális brit eladási listákat. A Gold - Greatest Hits című albumból világszerte 26 millió példányt adtak el eddig, így Nagy-Britanniában ez a negyedik legsikeresebb lemez. Így például a Coldplay-t is megelőzi a listákon a '70-es évek sztárzenekara. Mindez nagyobbrészt a mozikban futó ABBA-filmnek köszönhető, de a…
A Mercedes-autókat gyártó stuttgarti Daimler cég lépéseket fontolgat erőszakos felvásárlásának megakadályozására. Ennek érdekében tárgyalást kezdett a legnagyobb német pénzintézettel, a Deutsche Bankkal olyan stratégia kidolgozásáról, amely elejét venné esetleges nem kívánatos óriásbefektetők közeledésének.
Júniusban 6,1%-kal csökkentek a német ipari megrendelések, miközben az elemzők -4,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi -2,5% után. Ez sorozatban a 7. csökkenés. Mind a német, mind pedig az EU-s kilátások romlanak. Az augusztus 1-i héten 2,8%-kal emelkedett az MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma. Legutóbb még -14,1%-os értékről adtak számot. Az EUR/USD napi csúcsot ért el 1,5517-nél, majd ismét…
Szlovákiában ismét megjelent a kergemarhakór. Mivel az állategészségügyi szolgálat eddig csak egy állatnál lokalizálta a fertőzést, jelentősebb óvintézkedéseket még nem léptettek érvénybe.
Fokozatosan kivonják a higanyos hőmérőket és egyéb mérőeszközöket, így hőmérőket, barométereket, vérnyomásmérőket. Az Európai Parlament tavaly októberben hozta nyilvánosságra erre vonatkozó irányelvét, amellyel a környezet és egészség védelme érdekében akarják csökkenteni a forgalomba hozott higany mennyiségét.
A náci üldöztetés utáni kárpótlásokkal foglalkozó Claims Conference 12 millió eurót juttat a holokauszt budapesti túlélőinek. Az összeget a német kormány ajánlotta fel - tárgyalások eredményeként - a szervezet Budapest Alapján keresztül a jogosultaknak; az egyszeri kifizetés összege 1900 euro lesz személyenként - jelentette be sajtótájékoztatón Budapesten szerdán Greg Schneider, a nemzetközi…
Ötmillió dollárt kapott az Egyesült Államoktól az az ember, aki elárulta, hol és hogyan bujkál Radovan Karadzic - állította szerdán a Press című belgrádi újság nagyon jól értesült diplomáciai körökre hivatkozva.
Elérte az Egyesült Államok déli partját az Eduárd névre keresztelt trópusi vihar. A 100 kilométer/órás sebességű szél Texasban fákat döntött ki, háztetőket tépett le, és autókat borított fel.
"Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné" címmel kísérleti filmekből álló kiállítás nyílik csütörtökön a fővárosi Tűzraktérben, amely ideiglenesen egy átalakítás előtt álló, VI. kerületi iskolaépületben működik - közölte Iványi-Bitter Brigitta, a kiállítás egyik kurátora az MTI-vel.
Prosztatarákot diagnosztizáltak az orvosok Fülöp hercegnél, II. Erzsébet férjénél. A 87 éves Fülöp szervezetében egy rutinvizsgálaton fedezték fel a kórt – adta hírül a londoni sajtó.
A Fidesz október 1-jétől eltörölné a szolidaritási adót, és ebben az SZDSZ támogatására is számít - mondta Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.