Az olaj ára a péntek reggeli ázsiai kereskedés során 114 dollár alá csökkent, miután a befektetők a lassuló globális gazdaság miatt az eladás mellett döntöttek az olajpiacon. (ProfitLine.hu)
Ki viszi el a balhét, ha a két évvel ezelőttihez hasonló tragédia következik be a tűzijáték alatt? Két éve több tízmillió forintot követeltek az államtól az elhunytak hozzátartozói. Az igazságügyi minisztériumban lapzártánkig senki nem tudta megmondani, kit terhelne a felelősség, de mint cikkünkből kiderül, az ügyvédek szerint egyértelmű a helyzet.
Az arany határidős jegyzése a péntek reggeli ázsiai kereskedés során folytatva a csütörtöki amerikai kereskedésben elszenvedett csökkenést tovább esett. (ProfitLine.hu)
Elkészült az észak-magyarországi régió legnagyobb jövedelmeit bevalló magánszemélyeinek és egyéni vállalkozóinak együttes toplistája, az első helyen szereplőnek tavaly 1,1 milliárd forint bevallott jövedelme volt - közölte Tóth István Ferenc, az adóhatóság regionális igazgatóságának szóvivője az MTI-vel.
Eddig több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért mozgalomhoz - közölte Lányi András, a mozgalom vezetője. A szakmai szervezetek azt javasolják, hogy az iskolák normatív támogatását az intézményekben folyó szakmai munka színvonala, és ne a létszám és pénzügyi szempontok alapján határozzák meg.
A munkavállalói érdekképviseletekhez hasonlóan a kis- és középvállalkozásokat képviselő szervezetek tetszését sem nyerték el az adótanácsadók napokban ismertetett adómódosítási javaslatai, s bár egyes elemeivel egyetértenek, összességében elutasítják az anyagot.
Letöltötte majd hároméves börtönbüntetését Garry Glitter, a szebb napokat is megélt brit rockzenész, így kedden el kell hagynia Vietnamot. A repülőjegyet az állam veszi meg neki. A 63 éves rockert két 11 éves lány molesztálásáért csukták le.
Grúzia területi egységének tiszteletben tartására szólította fel Moszkvát az amerikai külügyminiszter és a francia elnök. Condoleezza Rice és Nicolas Sarkozy sürgette azt is, hogy Moszkva és Tbiliszi „haladéktalanul” írja alá a már jóváhagyott béketervet a grúziai válság megoldására.
Egy ház félig leégett, egy ember pedig súlyosan megsérült egy roma család vitájában a Pest megyei Isaszegen. Az eddigi hírek szerint az idős cigány férfi egyelőre ismeretlen okból felgyújtotta saját házát, majd oltani kezdte a tetőt.
A humán próbák zajlanak azzal a szklerózis multiplex elleni szerrel, mely úgy tűnik, bizonyos vírusfertőzések kezelésére is alkalmas lehet, beleértve a HIV-vírust is - közölték amerikai kutatók.
Egy ezüstérem, amire senki sem számított! Ám ha arra gondolunk, hogy Fodor Zoltán, az FTC 84 kg-os kötöttfogású birkózója megszerezhette volna az első pekingi magyar aranyérmet, maradt bennünk egy kis hiányérzet. Pedig a 23 éves sportoló óriási bravúrt hajtott végre: egy világbajnoki 8. helyezés – az volt Fodor eddigi legjobb eredménye – után senki sem számított efféle eredményre....
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a kecskeméti repülőtéren a nemzetközi repülőnapot. Vida Károly, a szervezőbizottság titkára elmondta: a hétvégén több olyan repülőgépet is láthatnak az érdeklődők, amelyet korábban nem, és itt lesz a világ legnagyobb köteléke is. Hozzátette: bár péntekre esőt jeleztek a meteorológusok, hétvégén zavartalan időjárásra számítanak.
Meghívásos tenderen választotta ki a Budapest Airport azt az ügynökséget, amely a repülőtér átépítéséhez kapcsolódó kommunikációs munkák egy részét végezheti. A tenderen három reklámcég indult.
Fürtös bombákat is bevetett az orosz légierő az elmúlt napokban a Grúziában végrehajtott légitámadásai során - állította a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet pénteken Tbilisziben.
Immár virtuálisan is elkészült az M7-es autópálya. A Nagykanizsáig tartó építkezés napokon belül teljes hosszában kész, és ezzel a BalatonkeresztúrNagykanizsa szakasz lesz az első olyan autópálya-fejlesztési projekt, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, uniós támogatással valósul meg. A projekt összköltsége megközelítőleg 62 milliárd forint, az igényelt támogatás összege 54…
A tárcavezető kapcsán elmondta: azon a rövid úton, amíg a sátorig sétált, feltűnt neki, hogy sokan túlsúlyosak, dohányoztak és "sokan bizonytalanul jártak"...
A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben. A gyermekgondozási szabadságon levők és a munkanélküliek körében voltak a legtöbben, akik a szegénységi küszöb alá kerültek - írja a Világgazdaság.
Nem akar eleget tenni a brit kormány javaslatának a Tesco. A kabinet, egyetértésben a szigetország lakosságával, azt kérte a cégektől, hogy csökkentsék az üzleteikben ingyenesen szétosztott műanyag szatyraik számát. A vállalat egyébként Írországban és Kínában már megtette ezt.
Lengyelország és az Egyesült Államok aláírta a rakétapajzs-megállapodást. Az tette lehetővé a dokumentum elfogadását, hogy az amerikaiak vállalták a lengyel kérés teljesítését, miszerint Patriot rakétákat is telepítenek az országba.
Egyáltalán nem bánkódik újabb ezüstérme miatt Cseh László. A kiváló úszó a 200 méteres vegyesúszás döntője után elmondta: nincs mit szégyenkeznie. A legjobbtól kapott ki, és élete legjobb idejét úszta.
A Vietnámból származó Pangasius filé (magyarul cápaharcsa) szálkamentessége és enyhe halíze miatt jól fűszerezhető, könnyen elkészíthető halféleség. Kaldeneker György most szójaszósszal, gyömbérrel ízesíti.
A szeptember elsejétől életbelépő jogszabály-módosításoknak köszönhetően kevesebb rossz minőségű lakás épülhet Magyarországon. Jönnek az élhetőbb lakóparkok?
Mennyit tudnak az emberek az éghajlatváltozás esetleges következményeiről? - tette fel a kérdést a WWF Magyarország, a Természetvédők Szövetsége és a Cognative Kft. által közösen készített közvélemény-kutatás. Gergely Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: a lakosság nagy része tisztában van az éghajlatváltozás közvetlen következményeivel, a hosszú távú hatások megismertetése érdekében…
Brit feltalálók olyan repülő eszközt fejlesztettek ki, ami be tud surranni az épületekbe, hogy felderítse az ellenséget, vagy robbanószerkezetet helyezzen el.
Ugyan az utóbbi 15 évben sokat javult az általános életszínvonal, bizonyos rétegeknél tartósan 50 százalékot meghaladó a szegénységi küszöb alatt élők aránya. A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített, hogy 2001 és 2005 között milyen tényezők okozhattak társadalmi leszakadást. Ennek egyik legfőbb tényezője a munkahely elvesztése, ám a szülési szabadságra menetel is sokakat a…
Hollandia, Olaszország, Németország, Franciaország, Nagy Britannia – többek között ezekben az országokban szervezett eseményeket, készített helyieknek szóló plakátot a Sziget Fesztivál a Magyar Turizmus Zrt-vel közösen. Hol mivel próbálkozik Magyarország legnagyobb fesztiválja? 15 kilós aranylánc, retrotrabant, minisziget - Sziget-kampány Európában.
Pervez Musarraf pakisztáni elnök inkább lemond, mintsem hogy alávesse magát az alkotmányos vádeljárásnak - írta pénteken a Financial Times brit üzleti napilap kormányilletékesekre és az elnök egyik munkatársára hivatkozva.
Az ipari termelés az idén júniusban 0,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal - közölte a Központi Statisztikai...
Pénteken még szerződhetnek új biztosítóval a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei. Éjfélkor lejár ugyanis a határidő, és szombattól már nem lesz érvényes működési engedélye a társaságnak.