A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben - olvasható a Világgazdaság pénteki számában. A lap ...
Nagyon sietősen kötött házasságot a minap az egykori punkzenész, Bob Geldof 19 éves lánya. Mivel a hölgynek kevés ideje volt az esküvő megszervezésére, nem maradt más választása, csak Las Vegasban, a gyors frigyek hazájában tarthatta a menyegzőt. Nem ő az első híresség, aki hirtelen felindulásból köt házasságot a kaszinóiról és a gyors esküvői adminisztrációjáról híres városban. Igaz, az itt…
Egy, a Fővárosi Bíróság folyosóján titokban készült hangfelvétel tanúsága szerint Zámbó Gyula ügyvéd, Kulcsár Attila védője azt javasolta egy másik vádlott védőjének, gondolják végig, hogyan segíthetné őket Attila - írja a Népszabadság.
A szabad demokraták nem vonulnak ki és nem is hiányoznak majd a költségvetés parlamenti szavazásáról, erre a nem létező forgatókönyvre a szocialisták ne is számítsanak - mondta a Magyar Hírlap megkere...
Dávid Ibolya előre hozott választásra készül, és arra számít, hogy pártjára az ország tíz százaléka szavaz majd. A Magyar Nemzet ismerteti a pártelnök a napokban a megyei elnököknek küldött levelét. ...
Felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a Gellért térnél a Nemzeti Közlekedési Hatóság, így a fúrópajzsok két hónapra leállnak az Index szerint. A DBR szerint meg nem.
Jó ideje nem látták együtt a Kontroll sztárját és a Barátok közt Tildáját egykor alakító bombázót, ám a kapcsolatuk végét kikürtölő pletykákról nem volt hajlandó beszélni egyikük sem.
A legtöbb menekültjogi státuszt kérelmező idén Szomáliából érkezett Magyarországra, míg illegálisan Ukrajna felől próbálnak a legtöbben belépni hazánk területére - mondta az InfoRádiónak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Végh Zsuzsanna hozzátette: a debreceni önkormányzat által kifogásolt menekülttábor esetében az uniós forrásból már megvalósult fejlesztések is arra kötelezik…
Súlyosan megsérült egy férfi, amikor két személyautó összeütközött a 2/A úton Dunakeszi és Göd között - tájékoztatta Bényi Mónika, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.
Cseh László, a magyar csapat eddigi legeredményesebb versenyzője 200 méteres vegyesúszásban Európa-csúccsal ismét a második helyen végzett Michael Phelps mögött.
Moszkvában egyes becslések szerint minden lakosra mintegy 40 patkány jut, vagyis akár 420 millió rágcsáló is élhet a városban, de a derűlátóbb szakértők is jó 20 millióról beszélnek.
Újabb borzalmas részletek derültek ki P. Márk meggyilkolásáról. Az kisfiú szülei bevallották: kilátástalan anyagi helyzetük miatt már két hónapja elhatározták, hogy megölik magukat és a fiukat, csak meg akarták várni Márk első születésnapját.
Káosz uralkodik az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), amióta július elsejétől átalakították a mentésirányítást. A minisztérium „tervszerű” központosítása teljes kudarccal zárult – ezt támasztja alá néhány, lapunk által megismert hangfelvétel is, amely irányító-központi munkatársak mentésszervezéssel kapcsolatos beszélgetéseit rögzítette.
Szüleimtől, nagyszüleimtől több alkalommal ajándékba kaptam pénzt, melyet bankszámlámra én helyeztem el, így terheli-e valamilyen illeték? Nyugdíj mellett alkalmi munkakönyvvel dolgozom, kell-e a jövedelmemből adóznom? Gyeden lévő kismama vagyok, alkalomszerűen besegíthetek-e a férjem vállalkozásába?
Közösség elleni izgatás és szerzői jogok megsértése - ez lehet az eredménye annak a nyomozásnak, melyet a Jud Süss levetítésének ügyében folytat a BRFK
Német kutatók terve alapján óriási szélvédő paravánnal próbálják fékezni egy svájci gleccser olvadását - közölte csütörtökön a mainzi Johannes Gutenberg egyetem.
Egyelőre a miniszter nem tud fia haláláról beszélni - mondta Szabó Imre környezetvédelmi tárcavezető asszisztense lapunknak. A 15 éves Barna is abban a BMW-ben ült, mely a hét elején Szentendrénél oszlopnak ütközött. A tragédiának két halálos áldozata van.
Az MDF elnöke szerint elkerülhetetlen az előrehozott választások megtartása. Dávid Ibolya erről szóló, az ellenzéki párt megyei elnökeinek küldött levelét a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra.
Pozitív lett a doppingtesztje az észak-koreai Kim Dzsong Szunak, aki férfi szabadpisztolyban ezüstérmes, légpisztolyban pedig bronzérmes lett a pekingi olimpián.
A Pécsi Bányakapitányság a kiszabható maximális, 10 millió forintos bírsággal sújtotta az épülő M6/M60-as autópálya kivitelezőjét - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Száz dolgozójának biztosítja az angol nyelv alapjainak elsajátítását ingyenes képzés keretében augusztus közepétől a szolnoki központú Jászkun Volán Zrt. - közölte a cég humánerőforrás menedzsere az MTI-vel.
Emelkedéssel zártak az amerikai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon az olaj árának ismételt csökkenésére, annak ellenére, hogy a kereskedés elején csökkenés volt tapasztalható a vártnál kétszer nagyobb mértékben emelkedő infláció miatt. A DJIA index 82,97 ponttal, 0.72 százalékkal 11,615.93 pontra emelkedett. Az S&P 500 index értéke 7,10 pontot 0.55 százalékkal 1,292.93 pontra…
Büntetlenül használhatják a matrica nélküli külföldi rendszámú autósok a magyar autópályákat - adta hírül korábban az InfoRádió. A jogosultság ellenőrzésére szolgáló kamerás rendszer ugyan felismeri a rendszámot, de az autópálya-kezelő több okból sem tudja behajtani a büntetést. A helyzeten csak a gyakoribb helyszíni ellenőrzés segítene, vagy az, ha a rendőrség - ahogy az külföldön is gyakorlat -…
Úgy félnek a 2006-os fővárosi útfelújítások ügyének érdemi vizsgálatától a nyomozó hatóságok, mint a tűztől – legalábbis ez derült ki az utóbbi napokban, amikor arról érdeklődtünk a rendőrségen, hogy ki nyomoz az ügyben.
A Pécsi Bányakapitányság a kiszabható maximális, 10 millió forintos bírsággal sújtotta az épülő M6/M60-as autópálya kivitelezőjét - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Talán az eddigi legnagyobb veszélyt jelenti az amazonasi esőerdőre a térségben engedélyezett 180 kőolajfeltárás. A perui esőerdőben a legrosszabb a helyzet.
Az abu-dzabi uralkodócsalád 2 milliárd eurót (477 milliárd forint) fektet be a montenegrói tengerparton, Budván szállodák építésébe. A középkori adriai városkában mutatták be a felek a terveket egy...
Levizsgázott Bochkor Gábor kéthetes pilótakiképzése után, miután tegnap kora reggel apró korrigálások mellett sikeresen manőverezte a gépet. A rádiós vizsgarepülésével véget ért a szigorú katonaélet, így végre több időt tölthet családjával.
A nők átlagosan 28 éves korukban kezdenek el aggódni a külső megjelenésük miatt. Sokak az őszüléstől vagy a hajhullástól félnek, másokat a szarkalábak aggasztanak - derül ki egy felmérésből, mely szerint a hölgyek túlságosan sokat aggodalmaskodnak a külsejük miatt.
Mégsem épül gumiabroncsgyár Gyöngyösön. Az indiai Apollo Tyres gumiipari társaság az adminisztratív eljárások lassúsága miatt mondta le a 200 millió eurós beruházást, amit még Gyurcsány Ferenc jelentett be Delhiben.
Gój motorosokkal és kultúrműsorral is védik ma este az egri kórházat. A HospInvest elleni két demonstráció egyike sem a kórház környékén lesz. A működtetést elnyerő cég szerint rendben folyik az intézmény átvételének előkészítése, a Fidesz és szatellitszervezetei szerint nem. A fél éve tartó egri háborúskodásban szinte minden szereplő az igazságszolgáltatásnál is keresi igazát.
Három év és három hónap börtönbüntetésre ítéltek pénteken Thaiföldön egy nemzetközi körözés eredményeként elfogott kanadai pedofil férfit az ellene folyó per első vádpontja alapján.