A veterán járművek szerelmesei a budapesti Vasúttörténeti Parkban megrendezett Oldtimer Expon 2008 áprilisában gyönyörködhettek a BMF csodálatosan restaurált, 1922-ben gyártott Ford T-modelljében. A kilátogatók egy centenárium részeseivé váltak, hiszen a Galamb József által tervezett első T-modellek száz évvel ezelőtt, 1908. október 1-jén gördültek ki a Ford Művek üzemcsarnokából.
Hatos Gábor biztosan nem versenyezhet Pekingben. A 74 kilogrammos szabadfogású birkózó fülsérülése miatt nem tud szőnyegre lépni az olimpián. A Magyar Birkózó Szövetség úgy döntött, hogy Hatos helyett a fiatal Veréb István indulhat Pekingben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,85 pontos, 2,27 százalékos emelkedéssel, 20.721,10 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erő...
A Rémrendes Családból megismert színésznő, Christina Applegate néhány hete értesült róla, hogy mellrákja van, azonban bátran viselte és vállalta a kezelésekkel járó fájdalmakat, sőt, a nyilvánosságot is, hogy ezzel másokon segíthessen.
A birkózásban ezüstérmet szerző Fodor Zoltánnak a korábbi meccseihez hasonlóan bátrabban kellett volna birkóznia a pekingi döntőben - vélekedett Szekeres István, a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagja. Hozzátette: hamarosan módosíthatják a szabályokat, hogy ne a sorsolás, hanem az állóképesség döntsön.
Az LSD a köztudatban jól ismert halucinogén hatású szer. A drogok által kiváltott pár perces, maximum 1-2 órás boldogságérzet, és eufória nagyon súlyos szívritmuszavart, szorongást és depressziót válthat ki használójánál.
Az 1. negyedévben 8,40 milliárdról 10,94 milliárdra emelkedett a lengyel külkereskedelmi mérleg deficitje. Az EUR/PLN nyereségeket szerzett az adatok hatására, és új napi csúcsot ért el 3,3231-nél. in-GFX
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen szakaszokból tevődik össze egy jól felépített rekreációs edzés, pedig a sportolás nem megfelelő szakaszai, vagy a megfelelő szakaszok hiánya gyakran vezetnek sportsérülésekhez, melyek akár maradandó mozgáskárosodást is okozhatnak.
Újabb csoportmérkőzést pipálhat ki férfi pólóválogatottunk, miután 8-5-re nyert a spanyolok ellen. Három gólos fór ide vagy oda, Kemény Dénes kapitány azért nem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal.
Miután ismét emelkedtek a nyersanyagárak, nyereségekre tett szert a kanadai dollár a zöldhasúval szemben. Az USD/CAD árfolyama visszaesett 1,0560-ra, és azóta rövidtávú csökkenő trendet alakított ki 1,0720-nál. Hamarosan tesztelhetik az 1,05-ös értéket. in-GFX
A mauritániai katonai junta Mulaj Uld Mohamed Lagdafot, az ország brüsszeli nagykövetét nevezte ki miniszterelnökké - jelentette be az állami hírügynökség csütörtökön.
Nyílt levélben tett fel kérdéseket Draskovics Tibornak a Szabadság Kör. A civileket és közéleti személyiségeket tömörítő szervezet az állami vezetők védelméről, a Kossuth téri kordon fenntartásának költségeiről és a kormánynak dolgozó biztonságtechnikai cégek feladatairól érdeklődött.
Kanada miniszterelnöke keményen bírálta csütörtökön Oroszország szerinte szovjet stílusú fellépését, azt, hogy ellenőrzést akar gyakorolni egy a határain túl lévő országban.
Miután kezdeti veszteségeik után korrigáltak a tőzsdék, ismét emelkedett az USD/JPY árfolyama, és átlépte a 109,50-es értéket. 109,80 fölött szabaddá válhat az út 110,50-ig, mivel elmúlt az első ijedség a fogyasztói árak közzététele után. in-GFX
Több mint kétmillió forintos sikkasztás miatt jogerősen elítélte a Baranya Megyei Bíróság Ernyes Mihályt, aki 1991 és 2000 között volt a megye rendőrfőkapitánya.
Elkerüli Hosszúhetényt, s így megvédi azt a mára már elviselhetetlenné fokozódott nehézgépjármű forgalomtól az a közel 3 kilométeres új út, amelynek támogatási szerződését a mai nap írták alá. A Komlói kistérség közlekedési kapcsolatait is javító fejlesztés az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként közel 1,5 milliárd forintból valósulhat meg.
Szenzáció az uszodában! Phelps csütörtökön nem nyert aranyat. A hír értékét csupán az csökkenti, hogy az amerikai ma egyetlen döntőben sem úszott. Gyurta Dani viszont igen.
Egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot arról, hogy az orosz hadsereg megkezdte-e a kivonulást a grúz területekről. Korábbi tudósítások szerint az oroszok a grúz rendőrség együttműködésével megkezdték Gori város átadását. Délutáni hírek szerint azonban a környéken több robbanást is hallottak, és a csapatkivonás leállt.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly harminc iskola szűnt meg vagy veszítette el önállóságát. Idén eddig tizenhat intézményről mondtak le az önkormányzatok. Ezek az iskolák tagintézmények lesznek a jövőben. Ezzel viszont sorsuk is megpecsételődik.
Ma este két magyar csapat is UEFA-kupa-selejtezőt játszik. Nehezebb feladata kétségkívül az ETO-nak lesz, hiszen a zöld-fehérek a klasszis labdarúgók egész sorát felvonultató VfB Stuttgart otthonában, a Mercedes-Benz Arénában lépnek pályára. A Debrecen meccse sem lesz sétagalopp: Bernben harmincezer néző előtt kell helyt állnia a Young Boys ellen.
A budapesti bankközi devizapiacon csütörtökön délután fél ötkor 238,10/30 forint volt az euró árfolyama, míg szerdán 237,60/70, csütörtök reggel 237,20/30. A kereskedők régiós jelenségről beszélnek...
Az EU-s fogyasztói árak júliusban a várt 4,1% helyett 4,0%-kal emelkedtek a legutóbbi 4,0% után. Az adatokra való tekintettel nem valószínű, hogy az EKB idén csökkenti irányadó kamatát. A 2. negyedévben a várt szerint 1,5%-kal emelkedett az EU-s GDP a legutóbbi +2,1% után. Negyedéves szinten 0,2%-os csökkenés mutatkozik. Az EKB szerint tovább csökkenhetnek az EU-s vállalkozások nyereségei. 2007…
Az Egyesült Államok ragaszkodik a szuverén és szabad Grúzia területi egységéhez, és nem vesz tudomást az ezzel ellentétes orosz igényekről - közölték a washingtoni vezetők csütörtökön.
Összecsapott az izraeli rendőrség a palesztin tüntetőkkel Ciszjordániában. A palesztin tüntetők az Izrael és Ciszjordánia határán épülő fal ellen tiltakozak. Izraeli médiaértesülések szerint az rendőrök gumilövedékekkel lőttek a demonstrálók közé.
Elkészült az észak-magyarországi régió legnagyobb jövedelmeit bevalló magánszemélyeinek és egyéni vállalkozóinak együttes TOP listája, az első helyen szereplőnek tavaly 1,1 milliárd forint bevallott j...
Lecsapott a BorsOnline kegyetlen IQ kommandója a Szigeten. Kamerával felszerelkezett kis csapatunk arra volt kíváncsi, hogy vajon igaz-e az az örökbecsű tétel, mely szerint az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányban csökken az intelligencia hányados. Nos, az első napi felmérés után még nem tiszta a kép, de egy biztos: a külhoni szigetlakók egy csöppet jobban nyomják, mint a magyarok……
Csütörtökön lenne ötvenéves Gál Tibor. A 2005. február 10-én Dél-Afrikában, autóbalesetben elhunyt borász születésnapján Egerben parkot és szobrot avat, valamint emlékestet szervez az Egri Borbarát Hölgyek szervezete, karöltve az önkormányzattal. Gál Tibortól csak tanulni lehetett - mondta az InfoRádiónak pályatársa, Heimann Zoltán.
A Fókusz mûsorvezetõje az utóbbi idõben egy újabb, számos embert érintõ problémára igyekszik felhívni a figyelmet: - Legyünk jó fejek az autóban és az úton!