Bár Miheil Szaakasvili grúz elnök elfogadta az Európai Unió Dél-Kaukázusra vonatkozó béketervét, amelyre előzőleg Dmitrij Medvegyev orosz elnök is áldását adta, továbbra sem sok derűlátásra ad okot a kaukázusi helyzet. Grúzia a tűzszünet megsértésével vádolja Oroszországot, míg az EBESZ misszióvezetője szerint Dél-Oszétiában tovább zajlik a népirtás. Eddig százezren menekültek el lakóhelyükről. A…
Vuk Jeremic szerb külügyminiszter hivatalosan kérni fogja az ENSZ-közgyűlést: véleményeztesse a hágai Nemzetközi Bírósággal (ICJ) Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását - közölte szerdán a miniszter hivatala.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerda este elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy jól haladnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaival és Németországgal az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások.
Grúziába utazik két amerikai szenátor, a várható republikánus párti amerikai elnökjelölt John McCain két támogatója. A hírt McCain jelentette be egy washingtoni sajtótájékoztatón.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerdán közölte, hogy kész részt venni békefenntartó rendezésben a két szakadár grúziai tartományban és segíteni a béketárgyalások megszervezését.
Az Oroszországgal támadt konfliktus idején a grúzok felsorakoztak vezetőik mögött, ám a harcok csillapodásával kritikus hangok kezdenek hallatszani. A bírálók a szemére vetik Miheil Szaakasvili elnöknek, hogy olyan háborúba vitte bele az országot, amelyet az soha nem nyerhetett meg.
Szaporodik azoknak a bűnözői vállalkozásoknak a száma, amelyek hamis címek és akár hamis bankok mögé bújva a világhálón keresztül kínálnak lejárt, vagy az eredetitől eltérő összetételű gyógyszereket. Ráadásul újabb és újabb módszerekkel hatolnak be mások számítógépeibe, hogy felhasználhassák azokat.
A grúz belügyminisztérium szerint az orosz csapatok kivonulnak Gori városából, a Dél-Oszétia elleni grúz offenzíva kiindulópontjáról. Közben amerikai segély érkezett Grúziába, ami azt is jelenti, hogy amerikai katonák léptek grúz földre.
A nyugat-indiai Mumbai városában a hatóságok gyógynövényekből nyert "parfümmel" locsolják a szemétdombokat, hogy így csökkentsék a szeméttelepek elviselhetetlen bűzét.
Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes szerdán országa grúziai hadműveletét a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokra adott amerikai válaszhoz hasonlította.
A mauritániai parlament képviselőinek több mint kétharmada nyilatkozatot írt alá a múlt héten végrehajtott államcsíny támogatásáról, és arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy ismerje el a hatalomra került új katonai juntát az ország legitim kormányaként.
A német védelmi miniszter támogatja a NATO-főparancsnokság kérését, hogy a szövetség Németországban állomásozó AWACS felderítőgépeinek egy részét irányítsák át Afganisztánba - írta csütörtöki számában a Süddeutsche Zeitung.
Litvániában Grúziát, Lettországban Oroszországot támogató tüntetések zajlottak szerda este, de mindegyik megmozdulás résztvevői egyként azt szorgalmazták, hogy béke legyen a Kaukázusban.
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt 20 évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban vállalt. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta, az orosz-grúz konfliktus nagy kérdése, hogy a jövőben teret nyer-e az oroszhoz hasonló erőszakos politika, vagy a nemzetközi közösségek megfékezik ezt.
Kína az Európai Unióval közösen minél átfogóbb kapcsolatokra törekszik, és Magyarország az unión belül azon országok közé tartozik, amelyek az átlagnál jobban értik Kínát - mondta csütörtökön Pekingben Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel tárgyalt.
Visszatértek Poti grúz kikötővárosba az orosz csapatok és orosz csapaterősítést hajtottak végre Goriban csütörtökön, annak ellenére, hogy korábban úgy tűnt, mindkét városból távoznak - közölte a grúz külügyminisztérium.
A francia külügyminisztérium nyilatkozatban szólította fel csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) többi tagját, hogy "a lehető leggyorsabban" fogadja el a grúz-orosz tűzszüneti egyezmény megerősítését célzó határozattervezetét.
A déloszét konfliktus miatt kilépett a Független Államok Közösségéből Grúzia; erről egyhangúlag döntött a tbiliszi törvényhozás. A nemzetközi szervezetet a Szovjetunió széthullása után hozták létre a volt szovjet tagköztársaságokból.
A grúz parlament csütörtöki rendkívüli ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy Grúzia felmondja azt a három szerződést, amelyek a kaukázusi országnak a Független Államok Közösségében (FAK) való részvételére vonatkoztak.
A mauritániai katonai junta Mulaj Uld Mohamed Lagdafot, az ország brüsszeli nagykövetét nevezte ki miniszterelnökké - jelentette be az állami hírügynökség csütörtökön.
Kanada miniszterelnöke keményen bírálta csütörtökön Oroszország szerinte szovjet stílusú fellépését, azt, hogy ellenőrzést akar gyakorolni egy a határain túl lévő országban.
Egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot arról, hogy az orosz hadsereg megkezdte-e a kivonulást a grúz területekről. Korábbi tudósítások szerint az oroszok a grúz rendőrség együttműködésével megkezdték Gori város átadását. Délutáni hírek szerint azonban a környéken több robbanást is hallottak, és a csapatkivonás leállt.
Az Egyesült Államok ragaszkodik a szuverén és szabad Grúzia területi egységéhez, és nem vesz tudomást az ezzel ellentétes orosz igényekről - közölték a washingtoni vezetők csütörtökön.
Az amerikai nemzeti archívum csütörtökön kutathatóvá tett 35 ezer dokumentumot és személyi lapot, nyilvánosságra hozva több ezer olyan hírszerző nevét, aki a II. világháború idején a Stratégiai Szolgálatok Hivatala (OSS), a mai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elődje számára dolgozott.
A spanyol közlekedési minisztérium vizsgálatot indított a Ryanair fapados légitársaság ellen. A lépést az váltotta ki, hogy a cég több ezer olyan foglalást törölt, amelyet az utasok ügynökségek weboldalain vettek meg.
Létrejött a megállapodás az Egyesült Államok és Lengyelország között az amerikai rakétapajzs telepítéséről - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő.
Donald Tusk lengyel kormányfő bejelentette, hogy csütörtökön megszületett a megállapodás az amerikai hadászati rakétapajzs egy részének Lengyelországba telepítéséről.
Nagy-Britanniában az emelt szintű érettségi vizsgához hasonló, úgynevezett A-level vizsga szigorítását tervezi az oktatási kormányzat, miután idén a vizsgázók 97 százaléka maturált sikeresen.
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt 20 évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban vállalt. Orbán Viktor az InfoRádiónak és a TV2-nek csütörtökön adott interjújában arról is beszélt, hogy amit az oroszok mondanak, az szinte ugyanaz, mint amit 56-ban mondtak Budapestről. Az orosz nagykövet visszautasította a Fidesz elnökének kijelentését."Olyasmi történt,…
Donald Tusk lengyel kormányfő bejelentette csütörtökön, hogy megszületett a megállapodás az amerikai hadászati rakétapajzs egy részének Lengyelországba telepítéséről.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Nicolas Sarkozy francia államfő felszólította csütörtökön Moszkvát és Tbiliszit, hogy "haladéktalanul" írják alá a már jóváhagyott béketervet a grúziai válság megoldása érdekében.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lemondta szeptemberre beütemezett varsói látogatását - jelentette be Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter röviddel azután, hogy csütörtökön este aláírták a megállapodást az amerikai hadászati rakétapajzs egy részének Lengyelországba telepítéséről.