2008. augusztus 13. szerda

aug. 13
8:21
Jegyüzérek hemzsegnek Pekingben (Infostart)
Jegyüzérek lepik el a pekingi olimpiai helyszíneket. Kínaiak és külföldiek egyaránt árulják illegálisan a jegyeket. A titkos jegyforgalmazók néhány száz méterre működnek a Madárfészektől, az olimpiai stadiontól. Egyesek csapatban dolgoznak. A mobiltelefonra vagy zsebszámológépre írják ki a portékájukért kért árat, így a nyelvi korlátokat könnyű leküzdeni.
aug. 13
8:21
Az SZDSZ távolmaradásával számolnak a szocialisták - lapszemle (Infostart)
A szabaddemokraták távolmaradása esetén átvihető a törvényhozáson a költségvetés és a kormányzati adóelképzelés - írja a Népszabadság. A lap információi szerint az MSZP vezetésében és a miniszterelnöki kabinetben jelenleg ezt tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek.
aug. 13
8:21
Tüntetőket vettek őrizetbe a Madárfészek közelében (Infostart)
Őrizetbe vettek legkevesebb hét tüntetőt szerdán Pekingben az egyik központi olimpiai helyszín közelében - számoltak be róla szemtanúk és a tüntetést szervezők.
aug. 13
8:21
A harmadik magyar bokszoló is kiesett (Infostart)
Bedák Pál kikapott a legjobb 32 között a 48 kg-os súlycsoportban a pekingi olimpia ökölvívótornáján.
aug. 13
8:21
Hosszabb munkahét: fanyalgó franciák (HírTV)
Ősszel vezetik be Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök egyik kedvenc törvénymódosítását, mely lényegében megszüntetik az eddigi 35 órás munkahét-korlátot. A jelek szerint a munkavállalók zömét nem érinti a módosítás, mert a gyakorlatban eddig is többet dolgozott. A vezetők viszont háborognak, mert így elesnek tizenkét nap plusz szabadságtól - írja a Világgazdaság.
aug. 13
8:21
Falusi Mariann meglepetése (Blikk)
aug. 13
8:21
Halálra éheztette kisfiát, mert nem mondta ki, hogy "ámen" (Blikk)
Egy bőröndbe rejtette halálra éheztetett kisfiának holttestét egy 21 éves nő, aki azért nem adott enni gyermekének, mert az nem mondta ki, hogy „ámen”.
aug. 13
8:21
Az Egyesült Államok cáfolja, hogy amerikai katonák harcolnának Grúziában (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok helyi idő szerint kedden cáfolta, hogy amerikai katonák harcolnának a grúz erők oldalán, illetve több amerikai katona elesett volna a harcokban, mint ahogyan azt az orosz NATO-nagykövet állította.
aug. 13
8:22
Díjazza a tanulatlanságot a kormányprogram (hirado.hu)
Igazságtalan és nem ösztönzi a felnőttképzést a kormány Új tudás programjának óvodáztatási támogatása - állítja a Magyar Nemzet
aug. 13
8:22
Olaj - 113 dollár körül az amerikai olajkészletek ismertetése előtt (ProfitLine)
Az olaj ára az ázsiai kereskedés során 113 dollár körül mozgott az amerikai könnyűolaj esetében, a befektetők kíváncsian várják a ma megjelenő amerikai olajtartalékok mennyiségéről szóló adatokat, melyek újabb bizonyítékokkal szolgálhatnak a csökkenő amerikai keresletre. (ProfitLine.hu)
aug. 13
8:23
Nyilvánosság elé állna ajánlatával a Mol (Privátbankár)
A Mol beadta kérelmét az illetékes horvát hatóságnak, hogy nyilvánosságra hozhassa vételi ajánlatát a horvát INA olajtársaság nem állami részére
aug. 13
8:23
Döntetlen az ausztrálok ellen (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott 7-7-es döntetlent ért el Ausztrália ellen a pekingi olimpia csoportkörének második fordulójában.
aug. 13
8:23
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama 49 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,4891 és 1,4940 között. Már a nyitáskor átlépték a kerek 1,49-es értéket, és célba vették az 1,4950-es ellenállást. Eddig nem sikerült átlépni az értéket. A kereskedők szerint, amíg tartja magát az 1,49-es értéket, emelkedő potenciál nyílhat. A kezdeti gyengeség után összeszedte magát az USD/JPY. A 88 pipes visszaesés után…
aug. 13
8:23
A rendőrségtől vett narkót (Blikk)
aug. 13
8:23
Tüntetőket vettek őrizetbe Pekingben (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek legkevesebb hét tüntetőt szerdán Pekingben az egyik központi olimpiai helyszín közelében - számoltak be róla szemtanúk és a tüntetést szervezők.
aug. 13
8:24
Az egész zseblopási osztály kint dolgozik a Szigeten (hirado.hu)
Naponta 120 rendőr teljesít szolgálatot a fesztivál helyszínén
aug. 13
8:24
ING - 25%-al csökkenő profit a 2. negyedévben (ProfitLine)
A legnagyobb holland pénzügyi szolgáltató vállalat, az ING Groep NV második negyedéves nyeresége 25 százalékkal csökkent a banki és biztosítási tevékenységeknél csökkenő nyereség következtében. (ProfitLine.hu)
aug. 13
8:25
Iron Maiden-koncert és zajmérés a Sziget nulladik napján (HírTV)
Több tízezer néző és csaknem telt ház előtt lépett fel kedden a Sziget Fesztivál nulladik napján a brit heavy metal zenekar, az Iron Maiden. A szervezők és az óbudai polgármester éjszaka közösen ellenőrizték a III., a IV. és a XIII. kerületben a zajszintet.
aug. 13
8:26
Maugliként viselkedik Győzike kislánya? (hirado.hu)
Bea asszony szerint azért jó, ha Virág cumizik, mert akkor legalább nem "sipákol"
aug. 13
8:28
Gyilkosság egy fagyizóban - három embert agyonlőttek (hirado.hu)
A német hatóságok egyelőre a tett indítékát és az áldozatok személyazonosságát sem ismerik
aug. 13
8:29
Milyen panaszok jelezhetik először a magas vérnyomást? (WebBeteg)
A magas vérnyomás alattomos betegség, mivel számos alkalommal sokáig egyáltalán nem okoz panaszokat, ám a hosszú időn át elhanyagolt hypertonia számos szerv, testrész lassú károsodását okozza.
aug. 13
8:39
Mit tegyünk szemünk egészségéért? (WebBeteg)
A legtöbb szemészeti probléma hátterében több ok feltételezhető, az örökletes tényezők mellett nagyon sok környezeti hatással is számolnunk kell. Szerencsére kellő odafigyeléssel a legtöbb betegség megalakulását jó eséllyel meg tudjuk előzni.
aug. 13
8:39
Hitel kell a panelprogramhoz (Piac és Profit)
A húsz éves futamidejű, 2,8 milliárd forintos, most felvett hitelből mintegy kétszáz, saját forrásigényű beruházást kíván megvalósítani Pécs városa.
aug. 13
8:39
Hal a tortán főzőverseny: Nacsát elzavarták a fazék mellől (BorsOnline)
Újra fakanalat ragadtak a Hal a tortán nyertesei a városligeti műjégpályán, tegnap rendezett országos főzőversenyen. A TV2 sikerműsorának eddigi győztesei segédkeztek az ország minden pontjáról jelentkező önjelölt kuktának. Dopeman főzés helyett iszogatott, Csisztu Zsuzsa előszeretettel kóstolgatott, Nacsa Olivér pedig lazasággal tűrte, hogy megkérték: inkább ne főzzön.
aug. 13
8:39
Épülnek kerékpárutak, de még mindig nagyon kevés van belőlük (Infostart)
A közlekedési minisztérium jelentése szerint ma Magyarországon mintegy 2000 kilométernyi bicikliút és kijelölt kerékpárút található, amely szeptemberig összesen 100 kilométerrel, az elkövetkezendő években pedig - az európai uniós források révén - hat régióban további 300 kilométernyi bicikliúttal egészülhet ki - mondta online tájékoztatóján Daróczi Dávid kormányszóvivő.
aug. 13
8:39
Pokolgép robbant Tripoliban (Infostart)
Libanon északi részén kilenc ember meghalt, amikor pokolgép robbant Tripoliban.
aug. 13
8:39
Cseh László: "Összekaptam magam" (Infostart)
A 400 méteres vegyes úszás után 200 pillangón is ezüstérmet szerzett a pekingi olimpián Cseh László.
aug. 13
8:39
Lelépett a lakók közös költségével - 80 millió úszott (HírTV)
Az adóhatóság már tavasszal végrehajtást rendelt el annál a betéti társaságnál, amelynek vezetője több mint 80 millió forintot tüntetett el több fővárosi társasház közös költségéből. Több lakásban a tartozások miatt kikapcsolták a gázt. A rendőrségre eddig kilenc feljelentés érkezett.
aug. 13
8:39
Álmában leplezte le szeretőt tartó férjét (Blikk)
aug. 13
8:39
Dobrev Klárát megműtötték (Blikk)
KőRÖSHEGY – Leesett a lováról tegnap Gyurcsány Ferenc (47) miniszterelnök felesége. Dobrev Klára (36) vállában elszakadt a vállszalagja, tegnap megműtötték.
aug. 13
8:39
Nem lesz közös orosz-amerikai hadgyakorlat (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok Moszkvának a grúziai konfliktusban tanúsított magatartása ellen tiltakozásul lemondta az Oroszországgal közösen tervezett haditengerészeti hadgyakorlaton való részvételét - közölte egy magas rangú amerikai védelmi minisztériumi illetékes.
aug. 13
8:39
Japán - 2.11%-ot esett a GDP adatra (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a Nikkei 225 a szerdai kereskedés során 280.55 ponttal, 2.11 százalékkal 13,023.05 pontra esett a romló GDP adat nyomán, mely éves szinten 2.4 százalékos visszaesést mutat. Rontja a helyzetet, hogy az export három év óta először csökkent negyedévről negyedévre vonatkozóan. A Topix index 2 százalékkal 1,246.48 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
aug. 13
8:41
„Pótutasok” - Olimpia és állambiztonság - Ősök tere (videó) (HírTV)
Buda István államtitkár az 1980-as moszkvai olimpia előtt az MSZMP PB-ülésén előadta, hogy a küldöttségbe a szovjet fél „speciálisan igényli” a magyar belügy képviselőit. Ez az igény megnövelte az olimpiai csapat szokásos létszámát, ami még Kádár János csodálkozását is kiváltotta, feltéve a kérdést: „a belügyből több kell, mint Montreálba?” Állambiztonság és olimpia –...
aug. 13
8:41
Fenekestül felforgatnák az adózási rendszert (Blikk)
BUDPAEST – Teljesen átalakítanák az adózás rendszerét könyvvizsgáló és adószakértő cégek, többek közt a Deloitte, az Ernst and Young, a KPMG és a PWC.
aug. 13
8:49
A potencianövelő segít a depressziós nőkön is (WebBeteg)
Az erekciós problémákra használt kék tablettáról bebizonyosodott, hogy jó hatással van a depressziós nők szexuális problémáira is - számol be a Health24.com egészségügyi portál.
aug. 13
8:57
Már megvan a karácsonyi szezon slágere (Privátbankár)
Az MP-as lejátszók elmúlt években tapasztalt sikere után ezúttal a netbook lehet az ajándékozási szezon legkeresettebb terméke
aug. 13
8:57
Az akklimatizáció sikertelensége rontja a sportolók teljesítményét (Infostart)
A pekingi olimpia eddigi tapasztalatai alapján az európai sportolók egy része érezhetően elmaradt az elvárásoktól. Az InfoRádió által megkérdezett alvásspecialista szerint a - magyarok esetében hatórás - időeltolódás miatti átállási zavar csak az egyik tényező a gyengébb teljesítményben.
aug. 13
8:57
Golyózápor egy fagylaltozóban (HírTV)
Három ember meghalt, miután lövöldözés volt egy fagylaltozóban a Németország nyugati részén lévő Rüsselsheimban kedd este - közölte a helyi rendőrség. Két török férfi holttestét találták meg a rendőrök a fagylaltozó előtt, egy nő pedig az épületben feküdt holtan.
aug. 13
8:57
Kivégeztek egy háromszoros gyilkost (Blikk)
aug. 13
8:57
Almássy érzi, hogy az erő vele van (hirado.hu)
Van elég támogatottsága a fórumban, indulása mögött nem Orbán Viktor áll, a korrekt verseny egyébként is természetes egy demokratikus pártban - véli az MDF alelnöke
aug. 13
8:58
USA - Stagnálás, visszaesés várható a júliusi kiskereskedelmi adatoknál (ProfitLine)
Az elemzők szerint öt hónap után először csökkenés várható a júliusi amerikai kiskereskedelmi értékesítési adatokban a rekord magas üzemanyagár és az adó visszatérítés befejeződése következtében. (ProfitLine.hu)
aug. 13
8:59
Egyre népszerűbb a Hitler-speed Németországban (WebBeteg)
A Német Szövetségi Bíróság háborút indított a kristály-speed – másnéven pervitin - terjesztői és fogyasztói ellen, ugyanis a Németországban néhány éve jelen lévő amfetaminszármazék egyre nagyobb gondot okoz.
aug. 13
8:59
Harkány eladja gyógyfürdője egy részét (hirado.hu)
Az önkormányzat azért döntött így, mert korszerűsíteni akarja a strandot
aug. 13
9:01
Viszik a laptopot, mint a cukrot (hirado.hu)
Az idei karácsony slágerterméke lehet a csak netezésre és levelezésre használható netbook, mely kiszoríthatja a könnyű, de drága noteszgépeket
aug. 13
9:03
Autópályadíjat róna ki a személyautókra is a német építőipar (hirado.hu)
A BMW autógyár egy tanulmánya szerint naponta 30 millió liter üzemanyagot pazarolnak el a németországi utakon dugókban veszteglő autók
aug. 13
9:09
Mi mozgatja a szado-mazochistákat? (WebBeteg)
A perverzió alapját képező aktivitás-passzivitás ellentét a normál szexuális élet általános jellemzőihez is hozzátartozhat, ám ebben az esetben mindig a kölcsönösség a kulcsszó.
aug. 13
9:15
Plusz a nyitásban, mínusz a fejekben (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,87 pontos emelkedéssel, 20.802,25 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest a mutató így 0,23 százalékkal erősödött. Elemzői vélemény szer...
aug. 13
9:15
A "napfényvitamin" hiánya okozza a nők fájdalmait? (Infostart)
Brit kutatók szerint a D-vitamin hiánya a nőknél krónikus fájdalomhoz vezethet, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy túl sok vitamin mérgezéshez vezethet.
aug. 13
9:15
Sziget 2008: Íme a világ legnagyobb kempinge! (BorsOnline)
Máris óriási a buli a Szigeten, miután az elmúlt két nap során 13 ezren költöztek be, és a hétfői Magyar Dal Napja után az Iron Maident bízták meg a hangulat megalapozásával. Közép-Európa legnagyobb fesztiváljára hátizsákkal, sátorral felszerelkezve érkeztek a fiatalok a világ és az ország minden részéből, hogy egy teljes hétre elfelejtsenek minden bút, bajt. Sokukkal lehet találkozni a főváros…
aug. 13
9:15
A világ egyik legtekintélyesebb napilapja helyreigazítást közölt - 48 év után (Infostart)
Senki sem vádolhatja azzal a New York Times-ot, hogy rejtegeti a hibáit. A tekintélyes amerikai napilap ugyanis egy csaknem fél évszázaddal ezelőtti elírás miatt közölt helyreigazítást.

Keresés