Ha van jó film, van néző is - ez az alaptétel látszik igazolódni. A Mamma Mia Abba-musicalre közel 370 ezren voltak kíváncsiak, ez a film vezeti az éves toplistát
Egy óra alatt két aranyérmet szerzett a pekingi ötkarikás játékokon Michael Phelps, így immár az amerikai úszó minden idők legeredményesebb olimpikonja tizenegy elsőséggel. A Legyőzhetetlen újabb csúcsokat ostromol.
Megszerezte önmaga és a magyar olimpiai küldöttség második ezüstérmét is Cseh László Pekingben, a XXIX. nyári olimpia ötödik versenynapján. Cseh ezúttal 200 m pillangón, „természetesen” a világcsúcsot úszó Michael Phelps mögött csapott célba. A magyar úszónak ez egyébként a „hobbiszáma”.
Nicolas Sarkozy francia és Miheil Szaakasvili grúz elnök kedden késő este bejelentette: megegyeztek a dél-oszétiai konfliktus rendezésére kidolgozott, Oroszországgal megkötendő módosított béketervben.
Az eva választási ígéret volt, melyet – példátlan módon - meg is tartottak. Először igen kedvezőre sikerült, melyet később már szigorítottak. Most az adóreform keretében már a megszüntetéséről lehet hallani. Különösen egyes multinacionális tanácsadó cégek ellenzik az evát, de az Magyar Nemzeti Bank szakértőinek egy tanulmánya is a megszüntetését javasolja. Béres Molnár Gergely, az Adózóna…
Az Egyesült Királyság repülésirányítő szervezete (NATS) szerint a múlt hónapban az egy évvel korábbihoz képest 1400-al kevesebb járat repült a brit repülőtereken keresztül. Ez alapján valószínűsíthető...
Elveszett bennem a harag és a gyűlölet – mondta már túllépve házassági válságán Gregor Bernadett. A színésznő az agykontroll segítségével vészelte át az őt érő tragikus időszakot, és már nem fél az egyedülléttől, csak a jövőjére és gyermekeire koncentrál. Egy hét múlva Krétára repül fiaival.
Nincs szükség a gyülekezési törvény módosítására az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke szerint. Balog Zoltán úgy véli: az elmúlt két év sorozatosan botrányba és konfliktusba fulladt tüntetéseinek felelőseit nem a törvényi háttér hiányossága miatt nem találták meg. A fideszes politikus azt is elmondta, nem engedhetné meg magának az ország, hogy…
Elfogadja Grúzia az Európai Unió által a dél-oszétiai konfliktus rendezésére kidolgozott, Oroszországgal megkötendő módosított béketervet - jelentette be Nicolas Sarkozy, a közösség soros elnöki tisztét betöltő Farnciaország államfője és Mihail Szaakasvili grúz elnök.
Szulák Andrea boldogabb, mint valaha. A színésznőt egy rendezvényen kapta lencsevégre fotósunk, ahol tizenöt hónapos kislányával, Rozinával és férjével, Gáborral jelent meg. Andi lapunknak elmondta: kislányával minden egyes nap ajándék.
Bár a nézőszám éves szinten kissé visszaesett, a filmrajongók nem pártoltak el, a nyári bemutatók pedig különösen sok mozilátogatót vonzottak - írja a Világgazdaság. A cikk szerint az idei bevételi re...
Mindent bevallott az a két nagyatádi középiskolás fiú, akik agyonverték majd tóba dobták osztálytársukat májusban Kaposváron. Azt még nem tudni milyen eszközökkel sikerült vallomásra bírniuk a pécsi rendőröknek V. Dávidot és K. Mihályt, de a két tizenéves részletes, beismerő vallomást tett.
A főváros három kerületében, összesen öt helyszínen tartottak hangpróbát a Sziget Fesztivál szervezői szerda hajnalban. A III., a IV. és a XIII. kerületben is megfelelő zajszintet mértek.
Mekkora önerővel vágjunk bele a lakásvásárlásba? A válasz a legtöbb vevő számára egyszerű: annyival, amennyi csak van. Ez az összeg általában elég szűkre szabott.
Az amerikai részvénypiacok a keddi kereskedés során a JPMorgan Chase és egyéb pénzügyi vállalatok következtében csökkentek, a pénzügyi szektor körüli aggodalmakat már a folytatódó olajár csökkenés sem tudta ellensúlyozni. A DJIA index 139.88 ponttal, 1.19 százalékkal 11,642.47 pontra csökkent. Az S&P 500 index értéke 15.73 pontot, 1.21 százalékot esve 1,289.59 ponton zárt, míg a Nasdaq…
Az első vizsgálat szerint meggyilkolták azt a fiatal lányt, akinek egy járókelő találta meg a holttestét kedd este Budapesten külvárosában. Több szúrt seb volt a nyakán.
A riporternõ nem titkolja tovább az érzéseit, és elmondta: mély szerelemmel szereti Dánielt. Érzelmeirõl azért nem beszélt eddig senkinek, mert félt a csalódástól. Három válás után érthetõ is az óvatossága.
Bár néhány nappal ezelőtt egy belga bank biztonsági őre azt állította, biztos abban, hogy Madeleine McCannt látta, kiderült: a Maddie-hasonmás egy belga kislány.
Beszakadt az Európai Parlament (EP) strasbourgi székhelyének álmennyezete. A baleset idején az épület üres volt, így senki sem sérült meg. Ez azonban csak a véletlenen múlott, ha a szerencsétlenség idején történetesen ülésezett volna a Ház, több sorban is sérülést okozhatott volna a képviselők körében a leomlott törmelék.
CHINVALI – Kivonják az orosz csapatokat Dél-Oszétiából: Dmitrij Medvegyev orosz elnök leállította tegnap a hadműveleteket. Ennek ellenére nemzetközi tudósítók bombázásokról és harcokról számoltak be. Legalább százezren menekülnek
Zsugorodott a Japán gazdaság a második negyedév során a lassuló export és a lanyhuló fogyasztói igények következtében - jelentette be a kormányzat szerdán. (ProfitLine.hu)
Vidámnak és felhőtlennek indult, ám szomorúan végződött a miniszterelnök feleségének a nyaralása: egy paci ledobta magáról a marócpusztai lovastanyán, és Dobrev Klárának elszakadt a vállában az ínszalag.
A bioritmus kifejezéssel nap mint nap egyre sűrűbben találkozunk, ám sokszor nem pontosan tudjuk, mit is rejt magában a kifejezés. A nem megfelelő bioritmus számos betegség forrása is lehet. Az alvászavarok és a szívbetegségek egyes fajtáinak kialakulása is ezzel magyarázható.
Munkatársát gázolta el egy szemétszállító autó vezetője Nógrád községben, a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Egységesen 20 százalékos, 15 millió forint feletti jövedelemnél 30 százalékos szja-kulcsot, a különadó és később az iparűzési adó eltörlését, az áfa 23 százalékra történő emelését, a munkaadói tb-járulékok 10 százalékpontos mérséklését javasolják egyebek között adószakértők és adótanácsadók.
Az észak-magyarországi régióban élők a tavalyi jövedelmük után benyújtott adóbevallás után 7,5 milliárd forintot kaptak vissza az adóhatóságtól - közölte Tóth István Ferenc az APEH regionális igazgatóságának szóvivője az MTI-vel.
A Nemzetközi Doppingellenes Bizottság jelenleg vizsgálja a viagra sportolókra gyakorolt hatásait, ám a szakemberek véleménye megoszlik abban, hogy valóban teljesítményfokozó-e a szer - számol be a Health24 egészségügyi portál.
A legjobb hozamot júliusban az Uniqánál a Biztonság eszközalap hozta. Ezzel az alappal már rövidebb távra is tervezhetünk, az egyik legbiztonságosabb befektetés (x)
Az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev tegnap jelentette be, hogy a Grúzia elleni katonai akciókat felfüggeszti, mivel úgy véli, a hadművelet elérte célját (Dél-Oszétiában sikerült a civilek és a békefenntartók biztonságát garantálni) – adta hírül a BBC amerikai hírügynökség.