Idén sem kaptak az uniós támogatásokból a szlovákiai magyar iskolák. A Magyar Koalíció Pártja diszkriminációval vádolja a szlovák Vidékfejlesztési Minisztériumot. A tárca ezt visszautasította, mondván, hogy a pályázatok értékelését számítógépek végzik.
Torlódások alakultak ki több helyen a fővárosban, így a Petőfi hídon és az Üllői úton is kedden kora délutánra, miután a IX. kerület egy részét egy második világháborús bomba miatt lezárták -...
Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a kormányfői poszt egyik várományosa kedden először ismerte el nyilvánosan, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke volt. Az izraeli rádiónak...
Évente több millió magyar autós indul külföldre, nagyrészük a nyári hónapokban lépi át az országhatárt. Az utazások többsége szerencsésen végződik, de abban az esetben sem kell feltétlenül rossz élménnyel zárni a nyaralást, ha az autó esetleg elromlik, vagy balesetet szenved, feltéve, hogy felkészülünk a nem várt események kezelésére.
A magyar államot nem érte kár a kormányzati negyed projektje kapcsán - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
Mintegy negyven illegális bevándorló megszállt hat toronydarut különböző építkezéseken kedden Brüsszelben, helyzetük rendezését követelve - közölte a rendőrség. A "papír nélküliek"...
A szlovák Jegybank mai találkozóján a várt szerint nem változtatott 4,25%-os irányadó kamatán. Szlovákia 2009 január 1-jén belép a monetáris unióba, és bevezetik az eurót. Az EUR/SKK veszteségeket könyvelt el a döntés hatására, és 30,361-en jegyzik. In-GFX
Az MSZP tudni szeretné, elhatárolódik-e a Fidesz az egyik politikusa, Hende Csaba kijelentésétől, amelyben a rendőrség feloszlatását szorgalmazta - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Mintegy negyven illegális bevándorló megszállt hat toronydarut különböző építkezéseken kedden Brüsszelben, helyzetük rendezését követelve - közölte a rendőrség.
Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Görbicz Anita, a magyar női kézilabda-válogatott és a Győr irányítója. Főzés közben forró olaj ömlött a lábfejére, és kórházba szállították.
Egy vascsövet néztek bombának Mátészalkán a kórház építésénél. Az építők egy második világháborús robbanószerkezetre emlékeztető tárgyat fordítottak ki a földből, és azonnal értesítették a tűzoltókat valamint a tűzszerészeket.
A Fidesz szerint a kormány alkalmatlan gazdaságpolitikájával munkahelyteremtés helyett csökkenti a munkahelyek számát - írta Bernáth Ildikó, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának fideszes alelnöke az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Az EUR/USD árfolyama 1,5755-re emelkedett, majd visszaesett 1,5710 felé. Júliusban -46 pontról 48 pontra csökkent a francia fogyasztói bizalom mutatója (előrejelzés: 47 pont). A francia termelői árak erős árnyomásról tanúskodnak: az árak júniusban a várt 7,4% helyett 7,3%-kal emelkedtek a legutóbbi 6,7% után. Hatással lehet a jegyzésekre az S&P/CaseShiller-házárindex, mely májusban16,0%-os…
A nagy melegben fokozott óvatosságra van szükségünk, különösen a gyermekek esetében kiemelten fontos a megfelelő mennyiségű folyadék pótlásáról gondoskodnunk.
Egységes, óránként 300 forintos parkolási díjat vezetnek be augusztus elsejétől a főváros V. kerületében - tájékoztatott kedden a Főpolgármesteri Hivatal. Korábban a Belváros kiemelt területein 265, az I. díjtételű közterületen pedig 230 forintba került a parkolás óránként.
A Fidesz szerint a kormány alkalmatlan gazdaságpolitikájával munkahelyteremtés helyett csökkenti a munkahelyek számát - írta Bernáth Ildikó, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának fideszes...
A magyar államot nem érte kár a kormányzati negyed projektje kapcsán - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
Vásárosnaménynál keddre várják a Tisza tetőzését. Hernád településre eközben nem lehet bejutni. A szakemberek arra számítanak, hogy az árhullám Berzék és Sajóhídvég érintésével estére levonul.
A huszonnegyedik órában lévőnek nevezte a reáloktatás helyzetét Kroó Norbert akadémikus, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke. Az egyetemek már alig...
Péntektől egységesen 300 forint óránként a parkolási díj Budapest V. kerületében - erről a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája tájékoztatta kedden az MTI-t.
Reneszánsz táncház lesz július 30-án 19 órától a pécsi Színház téren. A belváros hangulatát szerda esténként felpezsdítő rendezvénysorozat ezúttal a Reneszánsz Évéhez kapcsolódva kínál...
Péntektől egységesen 300 forint óránként a parkolási díj Budapest V. kerületében - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája. Az egységes díjról a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás társu...
A magyar politikában sok a szó és kevés a tett, különösen a Szabad Demokraták Szövetségénél. Ezt Dávid Ibolya, az MDF elnöke annak kapcsán közölte kedden az MTI-vel, hogy az SZDSZ frakcióvezetője szerint a gazdaságpolitikai kérdések nagy részében van esély a két párt között az egyetértésre.
Rekordbevételt hozott az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amely 700 millió eurós profitot könyvelhetett el. A bevétel 50 százalékkal meghaladta azt az összeget, amelyet a négy évvel portugáliai torna termelt.
Grazban nemrég ért véget az V. Kórusolimpia, s a bajnoki címét ott megvédő Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikara már idehaza koncertezik. A Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy által vezetett...
Júniusban 1,948 pontról 2,246 pontra javult a svájci UBS-fogyasztási. A frank azonban aligha profitálhatott az adatokból, és eladási nyomás alá került a dollárral szemben. Az USD/CHF árfolyama 1,0388-ra emelkedett, megközelítve ezzel az 1,0405-10-es ellenállást. In-GFX
A magyar politikában sok a szó és kevés a tett, különösen a Szabad Demokraták Szövetségénél. Ezt Dávid Ibolya, az MDF elnöke annak kapcsán közölte kedden az MTI-vel, hogy az SZDSZ frakcióvezetője szerint a gazdaságpolitikai kérdések nagy részében van esély a két párt között az egyetértésre.
Kitöltetlen útleveleket és vízumokat szállító mikrobuszt támadtak meg gengszterek Nagy-Britanniában egy útlevélnyomda közelében és elraboltak 24 csomag hivatalos dokumentumot - közölte a brit külügyminisztérium kedden.
A U.S. Steel Corp. kedden nyilvánosságra kerülő második negyedéves eredménye alapján a nyeresége több mint a duplájára 668 millió dollárra emelkedett, a tavalyi 302 millió dollárról, mely részvényenként 5.65 dollár az előző évi 2.54 dollár helyett. (ProfitLine.hu)
Rendezte anyagi helyzetét a békéscsabai AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány, így tovább működhet az ország egyetlen autista gyerekeknek és fiataloknak létrehozott nappali foglalkoztatója. Az intézményt tavaly adták át, míg azonban az építkezésre pályázhattak, a működtetést már saját forrásaiból kellett állnia az alapítványnak. A szervezetnek azonban év közben elfogyott a…
Készételeket, konzerveket és meleg ételt ad a az óriásbomba miatt lakásuk elhagyására kényszerülő ferencvárosiak befogadóhelyein a vöröskereszt a rászorulóknak - tudatta a segélyszervezet budapesti igazgatóhelyettese kedd délután. Kardos István elmondta: a Telepy utca 17. és a Bakáts tér 12. szám alatti általános iskolákban kialakított befogadóhelyeken száz-száz adag meleg ételt osztanak ki 15…
Délután három órakor kezdődik augusztus 11-én a Magyar Dal Napja a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján. A nyolcórás monstre koncerten elhangzó csaknem nyolcvan slágert több mint kétszáz előadó közreműködésével hallgathatja meg a közönség a Sziget Nagyszínpadán.
A hazai mikro- és kisvállalkozások számára 2008-ban 7,4 milliárd forint állt rendelkezésre egyszerű technológiafejlesztésre az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési operatív programjában. A tavaly bevezetett újfajta, a korábbinál sokkal gyorsabban kezelhető pályázat forráskeretét annak kimerülése előtt 2,5 milliárd forinttal csaknem 10 milliárd forintra emelte a Nemzeti Fejlesztési…
A háromnegyedét ürítették ki kedden 14 óráig a főváros IX. kerületében annak a körzetnek, ahol a kéttonnás második világháborús bombát találták. A bomba hatástalanítása csak délután kezdődhet. Az intézkedésekről a helyszínen tájékozódott a honvédelmi és a rendészeti miniszter, valamint az országos rendőrfőkapitány. Éjfélig biztosítják az ellátást a kitelepítetteknek a két iskolában. A BKV járatai…
A magyar államot nem érte kár a kormányzati negyed projektje kapcsán - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva. Arra a...
Miután közzétették a gyenge brit adatokat, délután is eladási nyomás alatt áll a font. Főleg a CBI-jelentés okozott csalódást, hiszen júniusban -36 pontos értéket hozott, ami történelmi mélypontot jelent. A GBP/USD napi minimumot ért el 1,9866-nál, és igyekszik visszahódítani az 1,99-es értéket. 1,9815 alatt 1,9650-ig nyílhat potenciál. In-GFX
A rendőrség arra kéri azokat, akik a kiürítésre váró ferencvárosi részben laknak, és otthonában egyedül lévő gyermekről, idős, magatehetetlen vagy mozgásában korlátozott emberről van tudomásuk, személyesen vagy a segélyhívószámokon kérjék a rendőrség segítségét.
Nyomozást indított a rendőrség kedden a Pécsett történt gázömlés ügyében - közölte a baranyai rendőrség megbízott sajtószóvivője az MTI-vel. A pécsi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett...
A kormányzati negyeddel hülyének nézte az embereket a kormány - jelentette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi sajtótájékoztatóján. Balsai István a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője hozzátette: a kormány nemcsak az embereket, hanem a parlamenti többséget is hülyének nézi. A politikus hangsúlyozta: továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy vizsgálóbizottság…
Elzárták a vizet és lekapcsolták az áramot a Ferencvárosban a Mester utca és a Vágóhíd utca által határolt területen - közölte Bánsághi Tamás, a kerület alpolgármestere kedden kora délután.