Eszméletlen nőt találtak az egyik lakásban abban a körzetben, amelyet egy második világháborús bomba miatt kedden kiürítenek a főváros IX. kerületében - jelentették a védelmi bizottság...
A Novell építette ki az ország egyik legnagyobb személyazonosság alapú biztonsági jogosultságkezelő rendszerét (identity management) a Magyar Telekomnál:: a több tízmillió forintba kerülő rendszert mi...
A szlovák központi bank kedden nem változtatott, 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatot, amely ezzel már 15. hónapja van ezen a szinten. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, mivel a szlovák ...
Erőszakkal is kiköltöztethetők a lakók a IX. kerületben talált II. világháborús bomba környékéről - mondta az InfoRádió által megkérdezett büntetőjogász. Ha azonban a rendőrök vagy a katasztrófavédelem szakemberei aránytalanul nagy mértékben alkalmaznak kényszerítő eszközöket, vagy indokolatlanul okoznak anyagi kárt, akkor a lakók kártérítést követelhetnek - tette hozzá Bánáti János ügyvéd.
A kormány hülyének nézi az embereket a kormányzati negyed ügyében az embereket már hosszú hónapok óta - jelentette ki Cser-Palkovics András keddi sajtótájékoztatóján.
Kiyohiko Nishimura a BoJ elnök-helyettese felhívta rá a figyelmet, hogy az energia-, és nyersanyagárak nagyfokú emelkedése miatt recesszióba csúszhat a japán gazdaság. Ebben az esetben vége lenne a 6 éves expanziónak, vélte Nishimura, aki szerint fennáll a technikai recesszió veszélye, mikor is két egymást követő negyedévben csökkenhet a GDP. A kommentárok hatására lendületet kapott az USD/JPY,…
Az elmúlt napok sok csapadéka és a Duna változó vízállása miatt ismét megmozdult a dunaszekcsői löszfal. Az újabb repedések nem az eddigi irányban futnak, hanem a falu lakott részeit veszélyeztetik.
Az MDF négypontos javaslatcsomagot dolgozott ki annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje az AIDS-robbanást - mondta Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az eurózóna növekedési dinamikáját mérő EuroCOIN-Indikator júliusban 0,41 pontról 0,34 pontra esett vissza. Az adatok hatására csökkent az EUR/CHF kurzusa, napi szinten azonban majdnem változatlanul 1,6265-ön jegyzik. In-GFX
Gyurcsány Ferenc politikusi képességeit kérdőjelezi meg Medgyessy Péter az egyik internetes portálnak adott interjúban. Hozzátette, kénytelen volt a sajtóban elmondani véleményét, miután Gyurcsány Ferenc nem volt hajlandó fogadni.
A Borsodi Sörgyár a Szegedi Ifjúsági Napok-on (SZIN) vezeti be először a visszaváltható söröspoharat. A „re:pohár" alkalmazásának köszönhetően várhatóan 3.000 kilogrammal kevesebb szemét keletkezik majd a fesztivál 5 napja alatt.
A szakszervezetek és a BKV vezetése már hónapok óta dolgozik azon a hosszú távú stratégián, amelyre nettó 250 millió forint keretösszegben írt ki közbeszerzési eljárást a Fővárosi Önkormányzat. Az érdekképviseletek és a cégvezetés közötti egyeztetés része annak a tavasszal aláírt megállapodásnak, amellyel a BKV elkerülte a sztrájkhullámot.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 13,7 milliárd forint állami támogatás odaítéléséről döntött a Nemzeti Technológiai Program keretében a kutatás-fejlesztés-innováció ösztönzésére - jelentette be Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A rákgyógyszerek célhoz juttatásában hatékony szernek bizonyult állatkísérletek során két potencianövelő szer is. A Viagra és a Levitra a rosszindulatú agydaganat kezelésénél vethető be.
Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a kormányfői poszt egyik várományosa kedden először ismerte be nyilvánosan, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke volt.
A napokban kezdte el működését az EURES-T Danubius internetes oldal (http://eures-t-danubius.eu/). A honlap a hasznos információkon kívül számos olyan linket is tartalmaz, amelyekre kattintva egyebek között az élet- és munkakörülményekről, az átlagkeresetekről, a foglalkoztatási jellemzőkről, a munkaerő-piaci folyamatokról, valamint a szociális és társadalombiztosítási kérdésekről is friss…
Az EUR/CZK tesztelte a 23,75-ös értéket, miután a Jegybank részéről utaltak rá, hogy nem változtatnak az irányadó kamation, ami megterhelte a koronát. Miután az elmúlt 12 hónapban 16,0%-os nyereséget könyvelt el a deviza az euróval szemben, esedékes a korrekció. 23,80-85 alatt azonban kedvezőtlenek a kilátások. in-GFX
Cipi Livni izraeli külügyminiszter, a kormányfői poszt egyik várományosa kedden először ismerte be nyilvánosan, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynöke volt.
A Confederation of British Industry által készített júliusi felmérés szerint a kiskereskedelmi egyensúly -36 pontra esett, mely a felmérés 1983-as megkezdése óta a legalacsonyabb érték. A válaszadók 61 százaléka kevesebb vásárlóról számolt be a július közepéig a tavalyi évhez képest, míg 25 százalékuk emelkedésről számolt be. (ProfitLine.hu)
Az Európai Uniónál tiltakozik a magyar kormány a Kereskedelmi Világszervezet liberalizációs tervei ellen. A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Magyarország a vétóra is hajlandó, ha Brüsszel támogatja a WTO javaslatát, amely 60 százalékkal mérsékelné az unión kívülről érkező mezőgazdasági és ipari termékekre kivetett védővámot.
A Komerszant-Ukrajina című lap értesülései szerint keddre huszonhatra nőtt a nyugat-ukrajnai viharok és áradások halálos áldozatainak száma. A Dnyeszteri Vízerőmű tározójának lecsapolása következtében Vinnyica megyében négyezer lakost kellett kimenekíteni.
Eddig három sérültet láttak el a mentők a IX. kerület lezárt területein. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: ezeknek a sérüléseknek nincs közük a kiürítéshez. A Szent László és a Szent István Kórház fogadja azokat a beteg, idős embereket, akiket a bomba hatástalanításának idejére kellett kiköltöztetni az otthonukból.
Az EUR/GBP nagy nyereségeket könyvelt el, és 0,7910-re emelkedett árfolyama, miután közzétették a brit CBI-jelentést, mely csalódást okozott. Az index -36 pontos érétket hozott, ami az 1983 óta közzétett legalacsonyabb értéknek felel meg. a jövőbeni elvárások megítélése is történelmi mélypontot ért el -32 pontnál. Az EUR/GBP 0,7930-ig rendelkezik potenciállal. In-GFX
Az egyesülés lehetőségéről folytat tárgyalásokat Európa harmadik legnagyobb légitársasága, a British Airways és a spanyol Iberia Aereas de Espana SA. (ProfitLine.hu)
Kedden lezuhant egy SU-27 típusú orosz harci gép az ország távol-keleti részén - közölte az Interfax hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva. A két pilóta közül az egyiknek sikerült katapultálnia, társa azonban meghalt a szerencsétlenségben.
Várhatóan még ősszel parlament elé kerül és egy-másfél év türelmi idő után életbe is léphet az a törvény, amely minden zárt munkahelyen, így éttermekben és kocsmákban is betiltaná a dohányzást - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint mielőtt bármi újba vágna a kormány, tételesen el kellene számolnia azzal, hogy az eddigi „egészségügyi ámokfut...
Kétszáz dolgozójától kénytelen megválni szeptembertől a szentesi Hungerit Zrt.; az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozójában a leépítés okok közt szerepel a forint erősödése, a takarmányárak drá...
A közoktatási tananyag részévé tennék a szocialisták a laikus életmentést és elsősegélynyújtást, akár már a következő tanévtől. Ne szerezhessen középiskolai bizonyítványt, szakmunkás oklevelet, aki...
Nehéz körülmények között, többnyire vidéken élő végzős szakközépiskolás fiatalok továbbtanulását támogatja a Vodafone alapítványa nyolcmillió forinttal. Az alapítvány idén hirdette meg első alkalom...
Nem zavarja majd az olimpiai játékok lebonyolítását az augusztus 1-jei teljes napfogyatkozás - állítják kínai asztrológusok. A csillagjósok szerint legfeljebb kisebb utcai zavargásokra és egy kis tőzsdei visszaesésre kell számítani.
Torlódások alakultak ki több helyen a fővárosban, így a Petőfi hídon és az Üllői úton is kedden kora délutánra, miután a IX. kerület egy részét egy második világháborús bomba miatt lezárták. A kiürített területen az összes közművezetéket elzárják. A tűzszerész szerint a bomba gyújtószerkezetének megsemmisítése sokáig eltarthat.
Romániában a Szereten levonuló árhullám most érte el a moldvai csángók lakta vidékeket. A veszélyeztetett vidékeken több mint tízezer személynek kellett a lakásától távol töltenie az éjszakát.
A tehénállomány és a tejtermelés csökkenésével már nem, az állomány további koncentrálódásával azonban számolni kell Magyarországon a GfK Hungária és az Agrár Európa (AE) Kft. közös tanulmánya...
A hongkongi dollár ma veszteségeket könyvelt el a zöldhasúval szemben, miután eladási nyomás alá került a külföldi befektetők kiáramló tőkéje miatt. Az USD/HKD árfolyama 7,8017-re emelkedett, és 7,8008-on jegyzik. In-GFX
Dél-Korea harmadik legnagyobb mobiltelefon gyártó vállalata, az LG Telecom a második negyedéve vonatkozóan profitemelkedésről számolt be, miután a piaci részesedését növelni tudta az SK Telecom és a KT Freetel kárára. (ProfitLine.hu)
Szekeres Imre honvédelmi miniszter reményei szerint estére sikerül hatástalanítani az óriásbombát, ám a munkálatok akár éjszakába is nyúlhatnak. Draskovics Tibor rendészeti miniszter nem tartotta problémának, hogy a tűzszerészeknek egy éjszakát kellett várniuk a munka elkezdésére.
Az indiai Jegybank kedden 50 bázisponttal 8,50%-ról 9,00%-ra emelte alapkamatát. A lépés állítólag az infláció kordában tartásának érdekében volt szükséges. Az elemzők csupán 25 bázispontos emeléssel számoltak. 2 hónapon belül már harmadjára emelték az irányadó kamatot. Az USD/INR nyereségeket könyvelt el, és 42,74-en jegyzik. In-GFX
Nem érkezett még fellebbezés Karadzsics kiadatása ellen kedd délelőttig. Ez lenne az utolsó eljárási akadálya a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök Hágába szállításának.
Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Görbicz Anita, a magyar női kézilabda-válogatott és a Győr irányítója. Főzés közben forró olaj ömlött a lábfejére, és kórházba szállították.
Egyelőre nem tudni, mennyibe kerül a most szakmai egyeztetésen lévő egészségbiztosítási reform. A tervek szerint a januártól megalakuló regionális pénztárak június végéig kötnének szerződést a kórházakkal, rendelőkkel. Erről szólt az egészségügyi miniszter egy budapesti háttérbeszélgetésen. Az InfoRádió kérdésére Székely Tamás közölte: lesznek olyan egészségbiztosítási dolgozók, akiket meneszteni…