Nem csak a finanszírozási, hanem az ellátórendszer is átalakulhat az új kormányzati koncepciónak köszönhetően. Lendületet kaphatnak a népegészségügyi programok is
Csaknem nyolcmillió forintos jutalmat vehetett át a Kormányzati Negyed Koordinációs Iroda vezetője tavaly karácsonykor, s munkatársai is fél- és 6,5 millió forint közötti juttatásban részesültek, össz...
Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszternek az uniós pénzek felügyeletével foglalkozó parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésén kell felelnie az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése kapcsán felvetődő kellemetlen kérdésekre.
A gazdaságkutatók is osztják a kormányzat optimizmusát az idei államháztartási hiányra vonatkozóan, amelynek GDP arányos mértéke a várakozások szerint alacsonyabb lesz a tervezettnél.
A hosszú várakozás után áldott állapotba került Jakupcsek Gabriella azért imádkozik, hogy jól bírja a terhességet, de erõt ad neki, hogy két nagyfiára mindig számíthat. Marcell és Bálint minden terhet le akar venni a kismama válláról. A srácok anyagilag is saját lábukra akarnak állni, s az induláshoz ma este Balázs vetélkedõjében, A Széfben próbálnak pénzt szerezni.
Egy elszigetelt amerikai keresztény közösség fogadta be Dennis Fergusont, akit gyerekek megrontásáért ítélt el a bíróság. A közösség nagylelkűségéért napi 150 ezer forintnak megfelelő dollárt kap.
Országszerte fákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le és tetőket bontott meg a vihar. A felhőszakadást több helyen jégeső kísérte. A legnagyobb károkat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozta az ítéletidő. A tűzoltók összesen 260 riasztást kaptak.
Versenyhátrányba kerülhetnek a magyar baromfitenyésztők a nyugat-európai exportpiacokon az állományok szalmonellafertőzöttsége miatt - adta hírül kedden a Napi Gazdaság.
A Republikánus Párt Amerika leghíresebb és legenergikusabb üzletasszonyával készül meghódítani a női választókat, legalábbis azokat, akik Hillary Clinton kiesésével nem tudnak kire szavazni a novemberi elnökválasztáson.
A munkáltató akkor sem függesztheti ki a munkahelyen az alkalmazottak teljesítményét értékelő listát, ha ahhoz a dolgozók előzetesen beleegyezésüket adták: a szégyenfalak mindenképpen jogszerűtlenek – erre a következtetésre jutott Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
BUDAPEST – Az eszméletlenre vert rádiós-műsorvezető, Orosz József tegnap egy sajtótájékoztatón mesélte el az átélt borzalmakat. Emellett nagy nyilvánosság előtt először vallotta be, hogy meleg.
Lelőttek egy hároméves gyereket a riói rendőrök, miután azt hitték: az autó, amelyben utazik menekülő, fegyveres banditáké - közölték helyi illetékesek Rio de Janeiróban hétfőn.
Uzsoranaptárt készít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság az írni-olvasni alig tudó embereknek - képregényben ábrázolja az ügyfelek sorsát a kölcsön felvételétől a nincstelenné válásig.
Több millió eurót kereshet Josef Fritzl a rács mögött. A 73 éves amstetteni rém papírra veti szörnyű történetét, és a licitálók közül annak adja el, aki a legtöbbet ígéri érte.
Az iskolák úgy is dönthetnek a következő tanévtől, hogy a kémia, a biológia és a fizika helyett az úgynevezett életmód tantárgyát oktassák, azonos óraszámban a három tárgy összesített óraszámával. Bán Sándor, a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesületének elnöke szerint idővel lecsökkenhet a természettudományos oktatásra fordított órák száma, ez pedig tanárok elbocsátásához is vezethet. Az elnök…
Hosszú távú megállapodás várható a klímaváltozás elleni lépésekben a legfeljettebb ipari országok és Oroszország (G8) tojakói csúcstalálkozóján - közölték kedden japán kormányilletékesek és diplomaták.
Elfordult édesapjától Utasi Árpi. A kis mesemondó régóta nem keresi Attila társaságát, csupán véletlen találkozások alkalmával elegyedik szóba vele. A férfi pedig még kőműves munkáját is ajánlgatta fiának, aki azonban nem kért a segítségből.
Egyetlen pillanat is elég volt ahhoz, hogy öt család élete tönkremenjen. Négy férfi és egy fiatal lány lelte halálát a 4-es főúton, csupán azért, mert a sofőr – feltehetően figyelmetlenségből – rossz ütemben kezdett előzésbe. László hiába észlelte, hogy egy teherautó rohan vele szemben, a végzetes hibán már nem tudott javítani. A Honda Civicet és öt utasát maga alá gyűrte a monstrum, mindenki…
A hazai baromifállományban jelenleg 60 százalék a szalmonella előfordulási aránya, holott az uniós szabályok szerint év végére a tojó állatok esetében egy százalékra kellene csökkenteni a fertőzést - írja a Napi Gazdaság. A vágócsirkéknél 2011-re 5 százalékos arányt kell produkálni.
Letartóztatták hétfő éjjel Dél-Oszétiában a grúz hadsereg négy katonáját - jelentették be kedden a hivatalosan Grúziához tartozó szakadár terület hatóságai.
A legenyhébb fokozatba sorolt rendellenesség történt a Paksi Atomerőműben hétfőn délelőtt - az 1-es blokk karbantartói nem a szabályoknak megfelelően jártak el
Lewis Hamilton alig hitt a fülének, mikor meghallotta, hogy a hétvégi Brit Nagydíjon aratott győzelme bekerülhet a történelemkönyvekbe, ugyanis sokak szerint minden idők egyik legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtott az esőben.
Vesztegetés vádjával kedden áll bíróság elé Döge szocialista kötődésű polgármestere, aki ellen a Hír Televízióban bemutatott hangfelvétel nyomán indult eljárás. Vincze Ferenc Tibor eddig megtagadta a vallomástételt.
Napok óta hallgat az államfő, az egyházak és bizonyos pártok vezetői a melegfelvonuláson történt atrocitásokról. Ez megerősíti az emberekben, hogy ezt lehet - véli Horn
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről és a még elégséges szolgáltatásról folytatott hétfői tárgyaláson.
Az EUR/JPY némiképp bizonytalannak tűnik, és 30 pipes sávban mozog árfolyama, 168,07 és 168,37 között. nem egyértelmű a mozgás iránya, de a kereskedők szerint vételekre kerülhet sor. 168,67 fölött szintén erre kell számítani. Az erősödésben bízók célba vették a 169-es értéket. fontos támogatás van 167,69-nél. Az EUR/USD ma a kezdeti gyengeség után visszaesett 1,5612-re, majd délután összeszedte…
Teljes félremagyarázás, hogy a természettudományi tárgyak eltűnnének a magyar oktatásból - reagált Hiller István egy napilap cikkére, miszerint ősztől ezer intézményben összevontan tanítják a biológiát, a fizikát és a kémiát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csak akkor támogatja a összevonást, ha az nem jár óraszámcsökkenéssel és elbocsátásokkal.
Feljelentik ZalatnaySaroltát (60) az APEH-nél! Az énekesnő ellen egyik korábbi hitelezője, Kolossy Sándor vagyonosodási eljárást kezdeményez, mert, bár túl van két nyertes peren, mégsem tudták behajtani 9 millió forintját Cinin. Miközben Zalatnay koncertezik, luxusautókkal jár, és gyönyörű házban él.
A végzős orvostanhallgatók kétharmada menne külföldre dolgozni: vonzóak számukra ottani anyagi lehetőségek, és fontos a kórházak, rendelők műszerezettsége - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádió Aréna című műsorában. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban megbetegedett gyerekek ügye kapcsán Tulassay Tivadar közölte: a baktériumfertőzés kialakulásában olyan biológiai tényezőknek is szerepük…
Eddig nem kerültek nyilvánosságra azok a kimutatások, ami alapján kiderülhet,hogy pontosan mekkora a kár a szombati randalírozók megmozdulása után. A szélsőségesek a melegfelvonuláson tojásokkal, kövekkel dobálták a békésen demonstrálókat és eközben rengeteg kárt tettek a közterületen.
Járatkimaradásokat és jelentős késéseket okozott a németországi repülőtereken hétfő délutánig a német Lufthansához tartozó CityLine és Eurowings légitársaságok pilótáinak sztrájkja. Kora délutánig több mint 200 járatot, közöttük öt budapestit töröltek.
A kormány konzultációt kezdeményez a jegybankkal, amelyre meghív gazdasági érdekképviseleteket és vállalkozások vezetőit is annak érdekében, hogy megvitassák: miként lehet hozzájárulni közös erőfeszítéssel Magyarország gyorsabb gazdasági növekedéséhez.
A Fidesz szerint változatlanul növekszik a nyilvántartott munkanélküliek száma, a hazai kis- és közepes vállalkozások pedig egyre kevésbé tudnak fejleszteni és munkahelyeket teremteni, a magas adó- és járulékterhek pedig csökkentik a hazai vállalkozások versenyképességét. - közölte Bernáth Ildikó, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának Fideszes alelnöke.