Egy halott csecsemőt és egy életveszélyes állapotban lévő nőt találtak abban a lakásban, amelynek ablakán kiugrott egy férfi Szombathelyen - jelenti a HavariaPress.
Visszatérhet a munkába az a skót tűzoltó, akit elbocsátottak - mert túlsúlyosnak találták. Sikerült ugyanis megállapodnia a helyi tűzoltóságnak a szakszervezettel, amely az igazságtalanság miatt sztrájkkal fenyegetett.
Tüntetést tartottak kedden este Belgrádban Radovan Karadzic elfogása ellen, de a megmozduláson a vártnál jóval kevesebben vettek részt. A rendezvény jelentős késéssel kezdődött, mivel a kijelölt időpontra alig pár ezer ember gyűlt csak össze. Ennek ellenére Belgrádban fokozott rendőri készültség volt érvényben.
Egy 5,4-es erősségű földrengés rázta meg kedden Los Angeles városát, közép-európai idő szerint háromnegyed kilenckor - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A rengés epicentruma a várostól nagyjából ötven kilométerre keletre volt. Sérültekről, és károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
A '80-as évek állapotát tükrözi Pécs városának közműtérképe, nem csoda, ha a gázvezetékeket sorozatban vágják át a munkagépek. Az önkormányzat hiába próbálja frissíteni a nyomvonalakat, ha a helyi gázszolgáltató nem adja át az ehhez szükséges adatokat. Erre egyébként jogszabály nem kötelezi.
A 9. Műgyűjtők Éjszakája programjain, július 31-én 22 galéria vesz részt. A kiállításokon többek között Bálint Endre Szentendrén és Párizsban festett képeit, Körössényi Tamás és Takács Szilvia szobrait, valamint street-art művészek alkotásait is megtekinthetik.
Az újkori nyári olimpiák 112 éves történetét átfogó, a legkiemelkedőbb magyar és közöttük szegedi sportolókat bemutató kiállítás nyílik augusztus 4-én Szegeden a Somogyi-könyvtárban. A számtalan fényképfelvétel mellett láthatóak egyedi olimpiai ereklyék, sporteszközök, oklevelek, kabalák és eredeti érmek is.
Alig néhány ember maradt azokon a befogadóhelyeken kedd este nyolc órára, amelyeket Budapest IX. kerületében hoztak létre arra az időre, amíg a kéttonnás világháborús bomba miatt kiürítették a környéket. Estére semmi jel nem utalt arra, hogy a kerületből mintegy 16 ezer embert telepítettek ki a Vaskapu utca 41. szám alatt talált világháborús bomba miatt.
Egyéves kisfiú holttestére találtak a rendőrök egy szombathelyi lakótelepi lakásban, a gyermek apját életveszélyes, anyját súlyos állapotban szállították a mentők kórházba kedden este. A rendőrség közlése szerint a helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló külsérelmi nyomokat találtak a gyermek testén.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedd este engedélyezte Iraknak, hogy részt vegyen a pekingi nyári játékokon. Az ország két versenyzővel képviseltetheti magát az olimpián.