2008. július 29. kedd

júl. 29
18:25
Bombariadó miatt kiürítik a Keleti pályaudvart - komoly késések várhatók (Infostart)
Bombariadó miatt megkezdték a Keleti pályaudvar kiürítését kedden délután. A pályaudvarra tartó összes vasúti vonalon késésekre kell számítani - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese. A IX. kerületben előző este talált bomba hatástalanításának idejére, nem sokkal délután öt óra után lezárták a déli összekötő vasúti hidat, így ott is szünetel a vasúti forgalom.
júl. 29
18:27
A vonat kerekei alá esett egy férfi - a szerelvény halálra gázolta (hirado.hu)
A középkorú férfi feltehetően szlovák állampolgár lehet, ugyanis a szemtanúk elmondása szerint tragikus balesete előtt hozzájuk szlovák nyelven beszélt
júl. 29
18:29
Enyhe az ittas vezetés büntetése (hirado.hu)
A fiatalkorú elkövetőket a próbára bocsátás helyett inkább el kellene tiltani a járművezetéstől
júl. 29
18:39
Távozott a gárdabarát ifjúszoci (BorsOnline)
) Alaposan megdöbbentette párttársait az MSZP ifjusági tagozatának, a Socieltasnak a gyulai alelnöke, amikor úgy nyilatkozott: együtt kíván működni a Magyar Gárdával. Az illető, Nagy Géza azóta már le is mondott összes tisztségéről.
júl. 29
18:39
Hatástalanították a ferencvárosi óriásbombát (Infostart)
Hatástalanították a ferencvárosi óriásbombát, a vészhelyzet 18 óra 30 perckor szűnt meg. Hamarosan a helyszínre érkezik Szekeres Imre honvédelmi miniszter és sajtótájékoztatót tartanak a második világháborús bomba hatástalanításról, a kiürítési feladat végrehajtásáról.
júl. 29
18:39
Domenicali: Nincs krízis a Ferrarinál (F1világ)
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint csapata krízisben lenne az elmúlt két versenyen elszenvedett vereséget követően.
júl. 29
18:42
Már hatástalanítva volt a ferencvárosi bomba (+videó) (HírTV)
Másfél óra alatt végeztek a tűzszerészek a Ferencvárosban talált óriásbombával. Munkájukat jelentősen megkönnyítette, hogy a robbanószerkezetet évtizedekkel ezelőtt hatástalanították. Az üres bombatestet vashulladékként hasznosítják. Azt nem tudni, hogy a korábban elvégzett hatástalanításról maradt-e bármilyen feljegyzés. És ha igen, akkor ki mulasztotta el fellapozni, mielőtt elrendelték a…
júl. 29
18:42
Draskovics az Óriásbombánál (Alternatív Energia)
A Nagyvárad térre, a Szent István Kórház elé helyezte át a rendőrség a Vágóhíd utcában még délelőtt létesített vezetési pontot; a helyszínen tartózkodik Draskovics Tibor rendészeti miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány.
júl. 29
18:44
Hatástalanították az óriásbombát! (Alternatív Energia)
Hatástalanították az óriásbombát - jelentette a TV2 Tények című műsora.
júl. 29
18:45
A főváros több pontján is jelentős a torlódás (hirado.hu)
A ferencvárosi óriásbomba komoly káoszt okoz
júl. 29
18:46
Elmúlt a veszély (Alternatív Energia)
Kedden délután fél hétre hatástalanították a Budapest IX. kerületében talált világháborús bombát, a veszélyhelyzet elmúlt.
júl. 29
18:47
Hatástalanították az óriásbombát, hazatérhet mindenki (hirado.hu)
A terület zárása este hét órára megszűnik, a lakosság szervezett formában visszatérhet otthonába
júl. 29
18:48
Támadják a népszerű minisztert (Piac és Profit)
Ötmillió hektár termőföld, egymillió földtulajdonos, 200 ezer termelő helyzetét, évente 1,3 milliárd euró forrás felhasználását érinti az a változtatás, amelyet a földművelési miniszter 2009-re ígért. Az SPS a földtulajdonnal és bérlettel rendelkező gazdálkodók számára biztosít forrásokat és háttérbe szorítja a sofa-farmereket.
júl. 29
18:48
Tengerentúli hírek húzták a BUX-ot (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,08 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 21.776,12 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények ve...
júl. 29
18:49
Ha nem fizetnek, pórul járnak a MÁV Biztosító ügyfelei (hirado.hu)
Augusztus 1-jétől már az autót is kivonhatják a forgalomból
júl. 29
18:51
Hullámsírba vesztek az illegális bevándorlók (hirado.hu)
A lélekvesztő fedélzetén mintegy harminc ember tartózkodott
júl. 29
18:53
Motoros-autós taxiháború Párizsban (hirado.hu)
Immár 5-6 éve mennek a "hagyományos" taxisok idegeire a motorbiciklivel, mopeddel taxizó motorosok
júl. 29
18:57
Augusztus 13-ig lehet pótfelvételire jelentkezni - 5500 ingyenes hely van még (Infostart)
Augusztus 13-ig jelentkezhet egyetemre vagy főiskolára pótfelvételi keretében az, akit eddig még nem vettek fel, vagy csupán nem jelentkezett sehova. A jelentkezési lap a felvételt hirdető felsőoktatási intézményeknél keddtől ingyenesen beszerezhető. A felvételi eljárás díja 5000 forint. Mintegy 2200 szakra lehet jelentkezni, ingyenes helyből 5500 van.
júl. 29
18:59
BKV vezérigazgatói pályázat: augusztus végére halasztották a döntést (Infostart)
A BKV vezérigazgatói pályázat elbírálását egy hónappal elhalasztották, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. igazgatóságának ügyrendjét pedig átdolgozásra visszaadta kedd délutáni ülésén a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága.
júl. 29
19:00
Elsüllyedt egy lélekvesztő a Földközi-tengerben (Blikk)
júl. 29
19:00
Gyilkosság áldozata lett egy nő Kispesten (HírTV)
Gyilkosság áldozata lett az a nő, akinek holttestét Kispesten, egy garázssoron találták meg hétfőn éjjel - értesült a HavariaPress.
júl. 29
19:00
A lakosság hét után visszatérhet otthonába (Alternatív Energia)
Kedden délután fél hétre hatástalanították a Budapest IX. kerületében talált világháborús bombát, a veszélyhelyzet elmúlt. A terület zárása este hét órára megszűnik, a lakosság szervezett formában visszatérhet otthonába.
júl. 29
19:02
Magyar segélyszervezet munkatársa mellett robbant a pokolgép (HírTV)
Egy motorbiciklire erősített, távirányítású bomba robbant a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport táborába vezető úton, egy magyar segélyszervezet munkatársának szeme láttára - értesült a HavariaPress.
júl. 29
19:06
Szemünk előtt épül le a magyar tej (Privátbankár)
A tehénállomány - és a tejtermelés - csökkenésével már nem, az állomány további koncentrálódásával azonban számolni kell Magyarországon a GfK Hungária és az Agrár Európa (AE) Kft. közös tanulmánya sze...
júl. 29
19:08
Fenékig merültek: ilyen mélyen még senki sem járt (Privátbankár)
Elérte a Bajkál-tó fenekének legmélyebb pontját és ezzel édesvízi merülésrekordot állított fel két orosz minitengeralattjáró.
júl. 29
19:10
Előbb a mézesmadzag, utána az átverés (Privátbankár)
Havonta körülbelül félszáz magyar munkavállaló „dől be” hamis álláshirdetéseknek vagy lesz csaló állásközvetítők áldozata az uniós tagállamokban.
júl. 29
19:15
4000 métert zuhant a 94 éves dédnagyi és túlélte – fotóval (BorsOnline)
Elképesztő mutatványra szánta rá magát egy 94 éves, bevállalós francia dédnagymama. Alice Delfine egy 4000 méteres magasságból végrehajtott ejtőernyős-, tandem ugrással ünnepelte meg születésnapját.
júl. 29
19:15
Hogyan kell hatástalanítani a háborús bombákat? (Infostart)
Jogszabályok és úgynevezett eljárási protokoll szerint történik a világháborús bombák hatástalanítása. A tűzszerészek döntik el, milyen biztonsági intézkedésekre van szükség. Ez történt a Ferencvárosban talált robbanószerkezet elszállítása és hatástalanítása során is.
júl. 29
19:18
Eddig egy magyar olimpikon sem akadt fenn doppingteszten (HírTV)
Az elmúlt egy évben 2633 doppingvizsgálatot végzett a Magyar Antidopping Csoport (MACS), ennek 80 százalékáról érkezett már eredmény és ezek között nincs pozitív - mondta Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató a MACS keddi sajtótájékoztatóján. A csoport 179 magyar sportolóról állított ki igazolást, július 27-től a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) feladata az ellenőrzés.
júl. 29
19:18
Belefulladt a Berettyóba egy 14 éves fiú (Blikk)
júl. 29
19:21
Új szabályozás készül a gépjárművek zálogjogi nyilvántartásáról (hirado.hu)
A gépjárművek zálogjogi nyilvántartását a Közjegyzői Kamara vezeti
júl. 29
19:23
Piros-fehér zebrák debrecenben (hirado.hu)
Tavaly csak Hajdú-Biharban 30 közúti baleset történt zebránál - ebből kettő emberéletet követelt
júl. 29
19:24
Cukorbetegség is jár a stressz mellé (Privátbankár)
A szorongás, a depresszió és az átalvatlan éjszakák a férfiak esetében növelik a cukorbetegség kialakulásának veszélyét - állapították meg svéd kutatók.
júl. 29
19:33
A ferencvárosi bombát már a háború után hatástalanították! (Infostart)
Üres volt a bomba, vélhetően már közvetlenül a háború után hatástalanították - tudta meg az InfoRádió Hajdu István tűzszerész ezredestől. SB 1000-es aknahatású német repülőbomba volt a IX. kerületben talált óriásbomba, másfél méter mélyen volt a földbe fúródva.
júl. 29
19:36
Washingtonig vezetnek az iraki olajszálak (HírTV)
Az iraki olajüzletbe való beszállásáról tárgyal egy volt Pentagon-tanácsadó, aki az elsők között támogatta a katonai beavatkozást - legalábbis ezt írta a Wall Street Journal keddi száma.
júl. 29
19:36
Nem találtak bombát a Keleti pályaudvaron (Blikk)
júl. 29
19:39
Tragikus fürdés: egy 14 éves fiú fulladt a Berettyóba (hirado.hu)
A tűzoltók már csak a holttestét tudták kiemelni Kismarjánál
júl. 29
19:42
Veszélybe sodort munkavállalók (Piac és Profit)
Eddig mintegy 200 munkáltatónál vizsgálták a biztonságos munkavégzés feltételeit, 80 százalékuknál tapasztaltak valamilyen jogsértést, szabályszegést.
júl. 29
19:42
Sírba küldjük gyerekünket az állandó töméssel (Privátbankár)
A felnőttkori kövérség kritikus időszakát az élet első hónapjai jelentik. A meglepő és sokak számára lehangoló tudományos tanulmányt az American Journal of Clinical Nutrition folyóirat közölte.
júl. 29
19:44
Ha kövérek a barátaink, mi is elhízunk? (Privátbankár)
Tudat alatt befolyásolja az embert, hogy mekkora a súlya a közvetlen környezetében élőknek - így valaki a kövér barátai miatt is elhízhat.
júl. 29
19:45
A csapatok új szövetséget hoznak létre (F1világ)
A Forma-1-es csapatok megegyeztek abban, hogy egy új szövetséget állítanak fel, amely a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Formula One Management (FOM) munkáját segíti majd, hogy mielőbb előkészítsék, és aláírhassák az új Concorde Egyezményt.
júl. 29
19:51
Panda áradat fél nap alatt Kínában-újszülött panda fotóval (BorsOnline)
Nem kell félnünk és aggódnunk, ugyanis nem hal még ki egyenlőre a panda a Földön. Az óriáspandák tisztelettel vannak kezelve Kínában és régi nevükön bambuszmedveként többen ismerik. A vadonban jelenleg 1600 egyed él, a dél-nyugati Szecsuánban lelhetőek fel. A csengtui (Chengdu) óriáspanda-tenyésztő központban négy óriáspanda látta meg a napvilágot vasárnap.
júl. 29
19:51
Pszichológusok segítenek a bomba miatt kitelepített időseknek (Infostart)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság négy pszichológusa segít a Bakáts téri általános iskolában az időseknek. Az emberek eddig nyugodtak voltak, de a veszély elmúltával, amikor már mindenki sietősen indulna haza, gyorsabban elveszthetik a türelmüket - nyilatkozta Margittai Andrea, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság pszichológiai osztályának vezetője kedden kora este.
júl. 29
19:51
Hajdu János szerint Görbicz Anita pótolhatatlan (Infostart)
Súlyos, részben harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Görbicz Anita. A magyar női kézilabda-válogatott irányító játékosa tegnap forró olajjal öntötte le jobb lábfejét, és egyelőre 50 százalék az esélye arra, hogy játszhat majd a pekingi olimpián. A szövetségi kapitány szerint a sportoló pótolhatatlan.
júl. 29
19:54
Óriásbomba: négy embert vittek kórházba a mentők (Alternatív Energia)
Négy sürgősségi mentős beavatkozásra volt szükség a Ferencvárosban a második világháborús bomba miatt kiürített területen, de egyik sem volt összefüggésben a kényszerintézkedéssel - tudatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál közlése szerint egy ember elesett az utcán és beütötte a fejét, másvalaki egy lakásban combsérülést szenvedett, két további ember rosszul lett, nekik is a…
júl. 29
19:54
A Berettyóba fulladt egy 14 éves fiú Kismarjánál (Adó1százalék)
A Berettyóba fulladt egy 14 éves nagyzomlini fiú a Hajdú-Bihar megyei Kismarja térségében - közölte kedden Ványi Lajos rendőr alezredes. A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője elmondta: a 14 éves fiú társaival együtt fürdött a folyóban.
júl. 29
19:56
Óriásbomba: pszichológusok segítenek az időseknek (Alternatív Energia)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság négy pszichológusa segít a Bakáts téri általános iskolában az időseknek, az emberek eddig nyugodtak voltak, de a veszély elmúltával, amikor már mindenki sietősen indulna haza, gyorsabban elveszthetik a türelmüket - nyilatkozta Margittai Andrea, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság pszichológiai osztályának vezetője kedden kora este. Mint mondta, komoly…
júl. 29
19:56
Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron (Adó1százalék)
Megindult a forgalom a bombariadó miatt lezárt Keleti pályaudvaron kedden, kevéssel este hét óra után - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke. Az állítólagos bombáról egy ismeretlen férfi tett bejelentést a központi segélyhívó számán kedd délután. Emiatt a pályaudvart lezárták és az összes szerelvényt kihúzták onnan.
júl. 29
19:57
Csak fémhulladék volt az órásbomba! Már a háború után hatástalanították (hirado.hu)
A korábban lezárt Vágóhíd utcában, csakúgy mint a többi lezárt területen megindult a forgalom; a kiürített területre a lakók visszaengedése megkezdődött
júl. 29
20:00
Magyar felfedezés: testünk megtermeli saját spangliját (Privátbankár)
A Debreceni Egyetemen fedezték fel, hogy az emberi faggyúmirigy sejtjeiben „marihuána-rokon” endocannabinoidokat termel. Komoly jelentősége lehet a bőrgyógyászatban és a kozmetológiában

Keresés